Csak ültek az üres szobában szótlanul. Ismét ugyanaz a két gimnazista
nézett szembe egymással, mint lassan már több mint 10 éve. A különbség pusztán
az volt, hogy a két gimnazista immáron 30 évet megélt testben találta magát, s
lelküknek dupla annyi fájdalommal kellett megküzdenie. Adamnek és Gwennek fájt
az, ami barátaikkal történt. Adamnek fájtak azok a szavak, amelyeket Lynn
vágott hozzá. Fájt az, hogy alaptalanul gyanúsítja. Fájt az, hogy gyűlöli
emiatt. Gwennek pedig fájt az, hogy Adamet ismét megsebezték. Olyan rég látta
szomorúnak, összetörtnek, és úgy örült annak, hogy mindig mosolygott! És most
tessék. Újból sikerült valakinek sebet ejtenie hegekkel díszített szívén, amely
most újból vérzik. Az óra hajnali kettőt
ütött, és ők még mindig hol egymást, hol a padlót nézték, de nem szólt egyikük
sem semmit. Gwen meg akarta törni a csendet, de nem tudott mit mondani. Napok
óra ment már ez így. Adam csak ül egyhelyben, alig eszik, csak akkor mozdul el,
ha a mosdóba megy. Vajon tényleg igaza van Lynnek? Tényleg az ő hibája lenne
az, ami történt? Rossz ember lenne tán? Hiába próbál jót cselekedni, mindig
balul sül el. Talán tényleg az ő hibája minden, talán hatással volt Montera.
Talán igazak rá azok a szavak, amelyeket Lynn vágott hozzá mérgében.
-Adam?-szólította meg a lány Adamet, aki csak ránézett és elmosolyodott. Tudta
jól, hogy nem őszinte a mosolya, tudta, hogy ez csak egy erőltetett grimasz
volt.-Adam…-kezdte óvatosan, megfogta a kezét-Figyelj… Nem kell játszanod
előttem….
-Nem játszom.-vágta rá mereven a srác. Talán kicsit túl gyorsan és mogorván,
mivel Gwen nagy szemekkel nézett rá. Vígasztalás képpen megsimogatta a lány
kézfejét hüvelykujjával.
-Tudod jól, hogy én a maszk mögé látok. Tudom, hogy nyomja a lelkedet ez az
egész cirkusz, és ha szeretnéd, nekem nyugodtan elmondhatod.
-Ugyan, Gwen…-rázta meg a fejét Adam. A lány ténylegesen a maszk mögé látott,
pontosan leírva mit érez.
-Kérlek, Adam! Csak törj ki! Add ki magadból! Ez így nem fog menni, ha magadba fojtod,
érted!? Egyszerűen nem tűröm el, hogy a fájdalmad belülről emésszen fel. A
barátom vagy. Nem hagyom. Fogtad!?-fogta meg Gwen Adam vállát erősen, aki csak
az ölébe fektetett kezeit bámulta. –Folyamatosan remeg e kezed…-folytatta a
lány halkabban, kedvesebb hangvételben.-Sosem láttalak még ilyennek. Az arcod
semmit nem tükröz, a mosolyod sosem őszinte. Néha egy-egy pillanatban amikor a
maszkod repedezik, látszik a szemedben a fájdalom. Ez így nagyon nem jó.
Kérlek, hagydj, hogy segítsek.
Adam nem válaszolt. Hisz
mit is mondott volna? Tudom, Gwen, de... De mit? Azt, hogy Gwennek igaza van,
azt mindketten tudták, de Adam nem akart megszólalni. Ha kimondja, hogy igaza
van, azzal beleegyezik abba, hogy a viselkedésén változtatni fog. Méghozzá
azonnal. De ezt nem akarta! Ha kiadna magából mindent, ha engedne mindent a
felszínre törni, valószínűleg elég drámai, látványos, és egyáltalán nem
mindennapi jelenetet hozna össze, amivel ciki helyzetbe kerülne Gwen előtt,
illetve ha Tommy és Chris épp akkor toppan be, el is áshatja magát szépen a
hátsó kertben. Azt nem is említve, hogy egy ilyen kitörésén nincs az az isten,
aki tud segíteni. Maximum maga a probléma forrása: Lynn. Betoppanna, és
közölné, hogy nem mondta komolyan azt, amit a kórházban a fejéhez vágott, és a
szívét tépte szét, Monteval jó barátok maradnak, Adamnek semmi köze a dologhoz,
szeretne elnézést kérni. Na persze. Lynn pont ilyen. Esélytelen. Elmélkedéséből
Gwen érintése ébresztette fel. Mutatóujja lágyan ért a fiú arcához, arról egy
sós könnycseppet törölve le. Hirtelen felpillantott kissé ijedten. Észre sem
vette, hogy potyogni kezdtek a könnyei. Hogyan feledkezhetett meg ennyire
magáról!? Kell neki kalandoznia gondolatban. Csak gyorsan felkelt, megrázta a
fejét, megtörölte az arcát, majd besietett a szobájába. Gwen egy ideig nézte
Adam ajtaját, majd lehajtotta fejét, arcát a tenyereibe temette. Tudta, hogy ha
utána megy, nem ér el vele semmit. Egyébként sem lehet csak úgy betörni Adam
szentélyébe, ilyenkor pedig egyenesen bűn. Hogyan lehetne rajta segíteni, ha nem hagyja…? A
fenébe is Adam, így sosem lesz belőled semmi, ha ezt folytatod! Gwen idegesen
felállt, majd kiment Tommyhoz és Chrishez a nappaliba. Kérdően néztek rá, elért-e
valamit a lány, aki csak megcsóválta a fejét.
-Mondtam, Gwen, nem működik nála ilyenkor semmi… Mondhatsz neki azt, amit
akarsz, csillámporos glampónik is potyoghatnak az égből, őt az is hidegen
hagyja…
-Tudom, ilyenkor csak
hagyni kell... De sosem láttam ennyire szomorúnak...-panaszolta Gwen, majd
hallotta a felcsendülő Queen számokat, amelyek egyre hangosabban dübörgették a
falat. Chris hirtelen felpattant, mindketten rá néztek.
-Bemegyek
hozzá!-jelentette ki elszántan, majd megindult, mire mindkét tag a karjánál
fogva rántotta vissza.
-Nononononono,
kisherceg!-mondta Gwen úgy, mintha egy kisgyereket szidna-Leszedi a fejedet...
Vagy ha azt nem is, a hajad tuti ott marad.
-De valamit tenni kell! Mióta megy ez így? Engedjetek, kérlel! Saját
felelősségre. Na?-kérlelte Chris, mire a tagok lemondóan sóhajtva engedték el.
Chris elindult Adam szobája fele. Kopogott, de Adam nem hallotta a zenétől.
Tudta, hogy felesleges volt, hisz szinte a gondolatait sem hallotta. Egyszerűen benyitott. A látvány, ami fogadta, ledöbbentette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése