28. Eljátszott kulcs

Gwen szemszöge:
Kissé elkeseredetten léptem be a házunkba, csendesen becsuktam az ajtót, majd igyekeztem minél halkabban, észrevétlenül a szobámba osonni, hogy lehetőleg ne vegyen észre senki. Nem volt kedvem beszélgetni, csak le kellett ülnöm egy kicsit végiggondolni a dolgokat. Szerencsére nem volt otthon senki, különben biztos valaki letámadott volna, hogy mégis mi volt, hogy ment, ráadásképp ezeket a kérdéseket még tízféleképpen teszik fel apró átvariálásokkal, hogy minél többet kiszedjenek belőlem. Nem akartam róla beszélni. Nem akartam senkinek elmondani, hogy a legjobb barátom, szegény, drága barátom szimplán hülye, és hajthatatlan. Képtelen elengedni azt a tömény, 170 centi hazugságot, úgy kapaszkodik belé, mintha ő lenne az életelixír. Sóhajtva másztam be a zuhany alá, hogy vegyek egy forró fürdőt. Rám fér, na meg addig is lefoglalom magam valamivel. Segít megnyugodni, és tisztán gondolkodni. Újabb tervet szőni, hogyan nyithatnám fel egyetlenem összeragasztott szemeit... Megindítottam a csapot, és már jött is a meleg folyadék, mely végigperzselte bőrömet. A csempét bámulva merültem el mélyen a gondolataimba, mikor hallottam a zár kattanását. Lassan zártam el a csapot, magamra csavartam egy törölközőt, és kikukkantottam, vajon ki lehet az. Alig húztam el a függönyt, két ismerős, barna szempár nézett az én szemeibe, az orrunk összeét, sőt, az ajkaink - legalábbis az övé - kezdett volna tovább menni, mintha eddig nem lőtt volna túl a célon. Nem elég, hogy egy szál törölközőben álltam előtte, még fülig is pirosodtam. Mire egyet pislogtam, az ajtó ismét csapódott, és az alak már itt sem volt. Nos, rendben, Ratliff, vár rád egy jó kis beszélgetés, hogy mégis mi a jó fene akart ez lenni! Direkt kulcsra zártam az ajtót, hogy ennek a kis 'incidensnek' esélyt se adjak, hogy megismétlődjön, amíg megfürdök rendesen. Mikor végeztem, ismét bebugyoláltam magam a törölközőmbe, majd átslisszoltam a szobámba, hogy valami normális, hordható göncöt keressek magamra. Egy kékes póló egy halvány rózsaszín farmerrel megteszi. Lebaktattam mérges fejet vágva a nappaliba, majd a szemeimmel kerestem Tommyt, aki éppen a konyhában ügyködött. Ha azt hiszed, hogy egy mosogatással elintézed, te konyhatündér...

Adam szemszöge:
Lötyögtettem a whiskyt a poharamban, közben Pink Who knew című száma pörgött a lejátszón, hogy hergeljem magam az ellen a pióca ellen. Ellopja a szívemet, a cuccaimat, az életemet... De én nem bántam mert teljesen elszédített. de most tudom, hogy mi a fene folyik itt, és Vivienn miatt is csak ő a felelős!
"Ha valaki azt mondta volna három éve
Hogy te már rég nem leszel itt
Felkeltem volna és felpofoztam volna
Mert biztosan nincs igazuk
Én jobban tudom
Mert te azt mondtad, örökké.
Édesem, ki tudta..."
Viszont most megfizet. Egy ördögi mosoly hagyta el a szám, majd a lejátszó átkapcsolt egy másik dalra. Simple Plan... Nagyszerű feldolgozás lenne belőle. Pontosan azt írja le, amit érzek.
"Mondhatod, hogy nincs senki másod
De érzem
Mondhatod, hogy egyedül vagy otthon
De látom
A szemembe nézve tettethetsz amit akarsz
De én tudom, tudom,
Hogy a szerelmed csak hazugság"
Igen, bíztam benned, te szemétláda, te pedig átvertél! Azt hitted palimadár vagyok? Nevetséges vagy. Az óra hajnali fél kettőt ütött. Ideje lekapcsolni a lámpákat. Lassan felkeltem, kissé kótyagos fejjel indultam el a kapcsoló felé, hogy korom sötétet varázsoljak a helységbe, hogy átvágjam azt a nyomorékot, ahogy ő engem. Izzott bennem a düh. Velem nem játszadozhat senki! Velem ezt senki nem teheti meg, Adam Lambertet SENKI nem csaphatja be! Nagy fába vágtad a fejszéd, Chris Angel... Angyal, mi? A neve is szöges ellentétet mond annak, ami ő valójában. Egy álnok, kétszínű seggfej, akit csak a luxus érdekel. A karórámon benyomtam egy gombot, mire egy apró lámpácska gyulladt benne, így le tudtam olvasni az időt. Hol vagy már, te szemétláda?

Josh szemszöge:
Zaklatottan rontottam be a lakásomba, ledobva a táskámat a sarokba, majd hirtelen megálltam az előszoba közepén. Gőzöm nem volt, mit tegyek, hogyan kellene levezetnem a bennem tomboló feszültséget. Ököllel vágjak a falba, vessem magam az ágyba, vegyek egy forró zuhanyt, hívjam Christ? Fogalmam nincs... Furcsa érzés fogott el. Életemben először éreztem úgy, hogy meg kell hátrálnom. Hogy ha tovább megyek, olyan következménnyel kell szembesülnöm, amelyekből bajom származhat. Sőt, talán már most bajom fog belőle származni. Nem tudom, mi, mikor, hogyan, hol... Nagyon rossz érzés, eddig ismeretlen. A gyomrom görcsbe állt, legszívesebben összegörnyednék, mint egy kukac, tanácstalan vagyok, teljesen magamra hagyottan érzem magam...Azt hiszem életemben először... Félek.

Tommy szemszöge:
Gőzerővel mosogattam tányért tányér után, majd jöttek a poharak. Hah! Ez tuti megpuhítja. Igen. Biztos vagyok benne. A francba is, hogy nem vettem észre, hogy ő az, és nem az, akit én keresek? A francba, nem is tudom, kinek volt cikibb. Hátat fordítottam a pultnak, és a padlót néztem, azon gondolkozva, hogyan magyarázom ki magam. De valami nem stimmelt a képpel, amit láttam. Volt egy oda nem illő papucs, benne egy lábbal. Felpillantva láttam meg Gwent, aki összeszűkült szemekkel méregetett, karba font kezekkel. Au, ez fájni fog. Elővettem a legaranyosabb mosolyomat, de ez csak rontott a helyzeten, szinte jó, hogy nem fújtatott! A nappali fele mutatott, én pedig tudtam, hogy oda kell vonulnom egy terjedelmes agymosásra. Lehajtott fejjel, kicsire összehúzva magam battyogtam a nappaliba, majd ültem le egy kanapéra, Gwen pedig megállt velem szemben. Jesszus, mindjárt tüzet okád, és leég a hajam! Felpillantottam rá, mire egy pofon volt a válasz.
- Áuu... - mondtam panaszosan. Kitette maga elé a kezét, hogy meg ne próbáljam folytatni. Nem mintha akartam volna...
- Kussolsz. - mondta sötéten, én pedig megemeltem az egyik szemöldökömet. Értem én, hogy morcos vagy... Nem viszed egy "kicsit" túlzásba? Tommy, hallgass inkább... Azt is eltűröd te, ha mogyorón térdel!
- Nade... - megint elhallgattatott, mire megforgattam a szemeim. Micsoda diktátor!
- Megmagyaráznád, mégis mi a jó fene volt ez a dolog az emeleten? - Na szerinted?
- Azt hittem Blanka az. - erre ő vonta fel a szemöldökét. - És te csak úgy rátörnél a húgomra? A kishúgomra!?
- Igen! - feleltem, de szívtam is volna vissza. - Vagyis nem, csak... Ajj. - felnyögtem. - Ebből nem jövök ki jól, igaz? - néztem rá picit elkínzottan, bünbánó szemekkel.
- Hát nem...
- Na de ismersz! Tudod, hogy semmi rosszat nem akartam! - igyekeztem érvelni.
- Jaj, rakd el az őzike szemeidet, nem hat! - akkor hét, basszus...
- Jó, mit akarsz, mit tegyek? - erre elgondolkozott egy ideig, majd rám nézett.
- Térítsd észre a mi drága madarunkat. - Mi bajod van? Értetlenül meredtem rá, mire homlokon csapta magát - Adamet, észkombány! - S lőn világosság. Kell neked rejtvényekben beszélned.
- Rendben. Holnap átmegyek hozzá. - bólintottam, ő pedig elmosolyodott. Jézusom, fantasztikus vagyok...

Adam szemszöge:
Arra ébredtem, hogy valaki kopog az ajtón, és egy ismerős hang mondogatja a nevemet. Hm... Chris. Felpattant a szemem, ledöntöttem a poharamban lévő whiskyt, majd lassan sétáltam az ajtóhoz egy gonosz, ördögi mosollyal, összeszűkült szemekkel. A kanapé mellett volt a táska, amelyekbe azokat a cuccokat préseltem bele, amelyek Chrisre, és erre a borzalmas kapcsolatra emlékeztetnek. Plusz nem is teszettek annyira, hogy megtartsam. Életem egy szégyenteljes érája, amikor kétségbeesetten kerestem a szerelmet, végül mellé lőttem. Benéztem a dolgot, és megszívtam. De ennek most vége, helyrehozom azt, amit elrontottam. Ne nézz rá, ne hagyd, hogy megtörjön. Véget kell neki vetned.
- Adam! Szívem, itthon vagy? - kopogtatott tovább, én pedig az egyik tenyeremet az ajtóra tettem, de nem szóltam semmit, csak gyilkos tekintettel meredtem rá. Méghogy a te szíved! Dögölj meg.
Hallottam, hogy felsóhajt, majd a táskájában kutat. Nem sokkal később rezegni kezdett a telefonom. Kiszedtem a zsebemből, hogy kinyomjam, mielőtt megszólalna, de a mozgáskoordinációm kicsit odavan az alkohol miatt, ezért mire a zsebemet megtaláltam, már ordított Rihanna Diamonds című dala. Rohadt életbe. Halkan morranva nyomtam meg a zöld jelet, és a fülemhez emeltem, de nem szóltam bele.
-Adam! Jaj de jó, hogy felvetted! Ne haragudj, hogy felkeltettelek! - nem szóltam egy kukkot sem. Nem keltettél fel, te kis geci, nem kell félned. - Adam, itt vagy? Valami baj van a kulccsal. Beengednél kérlek? - erre egyszerűen felkuncogtam.
-Mi van, elvesztetted a kulcsot? -kérdeztem gúnyolódva, gonoszan, mégis sejtelmesen.
- Nem... - felelte zavartan - Itt van nálam... De... - itt közbevágtam.
- Elvesztetted, Chris.
- Adam, Szívem, ne most szórakozz... Fázom! - nyafogta nekem, én pedig letettem a telefont, és a kanapéhoz vágtam. Fú, tudod te, kit becézgess, majd a csontszilánkjaidat, ha kimegyek!
-Igen!? Fázol!? - vágtam ököllel az ajtóba, miközben ordítottam - Talán húzz a szeretődhöz az majd felmelegít, te szemétláda!
- Kicsim, hé, állj le! Nem értelek! - hebegte idegesen, én pedig belerúgtam a fa nyílászáróba. Nekem te ne játtszd az ártatlant!
- Eljátszottad, elvesztetted ennek a háznak a kulcsát, miden ajtó bezárult előtted, ami hozzám vezetne! Tudom, hova mész esténként, tudok midenről? - üvöltöttem, nem érdekelt, ki hallja, mit gondolnak, forrt bennem a düh, kiakartam mindent adni magamból, porba tiporni ezt a galandférget. Mindent elszív előled, pont annyit hagy, hogy életben maradj...
- Ugyan, Egyetlen, beszéljük meg. - ez nem fogja fel, hogy ezzel jobban feltolja az agyamat!?
- NEM, NEM, NEM! Nincs miről beszélnünk! - megragadtam a táskát, kinyitottam az ablakon, és kihajítottam rajta. - Itt van minden nyomorult göncöd, vidd innen, vidd a cuccaid, a hazugságaid, a hamis szerelmed! - ordítottam, már magamnak is ijesztő volt, de nem tudtam parancsolni a nyelvemnek. - Gyűlöllek, utállak, gusztustalan vagy, velem ezt nem teheti senki! Kotródj innen te szánalmas féreg, rohanj a gigolódhoz, menj elégíttesd ki magad vele! Ha az nem volt elég, amit én adtam, hát már késő, nem.fogod magad visszakönyörögni, felőlem a fejed tetején foroghatsz, nem érdekelsz! Fogtad? Nem ér-de-kelsz! Utállak, soha többé nem akarlak látni, örülj annak, hogy nem tudsz bejönni, egy ép csontod sem maradna te rohadék! Tudod mit? - megragadtam az asztalon lévő régi zárat, benne a kulccsal - Tessék, vidd ezt is! - dobtam ki az ablakon a bőrönd után, ami nagyot koppant az aszfalton - Emlékeztessen téged arra, hogy mi lehetett volna a tied, hogy mit vesztettél el, és arra, hogy mit tettél velem te nyomorult! - vágtam egy utolsót az ajtóra, majd a homlokomat neki döntöttem, a szemeimből forró könnyek buggyantak ki, makd gördültek le arcomon égetve, perzselve a bőröm.
- Adam... - kezdte volna Chris ismét.
- TŰNJ INNEN! - ordítottam ismét, mire elmotyogott egy "majd hívlak"-ot, és halk léptekkel távozott. Hívod te anyádat...
Az ajtónak döntve a hátamat guggoltam le, és temettem a teyerembe az arcomat, közben hagytam, hogy a könnyeim csorogjanak az arcomon, áztassák a felsőm, és a nadrágom. Átadtam magam a fájdalomnak, a tehetetlen dühnek, hogy hagytam, hogy ezt tegyék velem, hogy nem tudom visszafordítani az idő kerekét, hogy nincs visszaút. A szívem darabokban hever, egy részét kitépték. Sebzett vadnak érzem magam, akit a sebek teljesen megbénítottak, és ezek, úgy érzem, sosem gyógyulnak be. Bár ne fektettem volna bele minden bizalmamat, bár ne hittem volna neki, bár ne szerettem volna annyira. Bár megakadályozhattam volna mindazt, amit okozott. Főleg azt, ami Viviennel történt. Annyira fáj, minden egyes lélegzetvétel éget, szinte megöl. A szívemben tátongó űr kínoz, mintha ezernyi apró darabra akarnék szakadni. Talán hagynom kellene győzni? Olyan könnyű lenne elmenekülni... De már vége. Nem maradt semmi, csak a borzalmas fájdalom, amely a lelkemből kivájt darab hagyott maga után.

27. Játszd a szereped

Tommy szemszöge:
Az ágyon ülve támasztottam a fejemet, míg Gwen és Blani lent sutyorogtak, mivel azt hitték, lefeküdtem aludni. Tuti recept, ha az ember egy kis magányra vágyik... Az agyam megállás nélkül kattogott, lejátszottam a fejemben a jövő eseményeit. Viv nem ébred fel. Adam inni kezd. Chris elhagyja. Adam többet iszik. Viv továbbra sem ébred fel. Utána pedig ki tudja. Megint kijelenti Gwennek, hogy csillog a farka. Fogalmam sincs hányszor vesztettem el a fonalat mire ezt kitaláltam. És vajon hogyan fogjuk helyre pofozni? Túl fáradt vagyok. Talán tényleg aludnom kellene...

Alex szemszöge:
Csodálkozom azon, hogy Josh ennyire nyugodt. Én a helyében nagyon visszavennék a pofámből közvetlenül az után, hogy jól összepisilem magam a félelemtől. Utána pedig elsüllyednék szégyenemben. De ő halálos nyugalommal, mosolyogva szolgálta ki a kedves vendégeket. Mit is vártam el? Pont tőle? Á, kizárt, hogy pont ő vesz majd vissza. Nem az a fajta. Túl jól ismerem, inkább rátesz még pár lapáttal, minthogy leálljon. Egészen addig, amíg valaki egy olyat be nem húz neki, hogy betörik az orra. Akkor talán moderálja magát... Zárórakor, mikor az utolsó asztalokat pucoltuk, pontosabban pucoltam le, Josh telefonja megszólalt. Ahogy a kis készülékre pillantott elmosolyodott, egy könnyed lendülettel kapta fel azt.
- Na, Szöszi -mosolygott, én pedig felsóhajtottam. Ilyen nincs...

Adam szemszöge:
Összegörnyedve támaszkodtam a térdemre, körbenéztem kétségbeesetten, merre találok egy padot. Farönköt. Tűzcsapot. Raklapokat. Létrát. Bármit, amire letudnék ülni. Homályos volt minden, nagyon sok volt ez nekem. El akartam tűnni, azt akartam, hogy nyeljen el a föld. Örökre... A nagy homályban feltűnt egy barnás nagy valami. Csak remélni tudtam, hogy a sors egy paddal talált megáldani, így megpróbáltam felegyenesedni, remegő lábakkal, zsongó fejjel botorkáltam a barna tárgyhoz, amely mint kiderült, hála istennek egy pad volt, amire le tudtam ülni. Felsóhajtottam, két kezemet a fejemre tapasztottam, és megtámasztottam. Nyugi Adam. Rendbe jön minden. Rendbe fogod hozni, ahogy eddig mindent. Nem engedheted meg magadnak, hogy az utcán kapj agyvérzést. Így is van épp elég anyaga a médiának amin csámcsoghat egy ideig. "Adam Lambert managere kómában!" "Adam Lambert és a Starbucksos pincér konfliktusa" "Adam Lambertet csalja a párja?" Repkedtek a szalagcímek a fejemben, láttam magam előtt a bőrére eresztett cikkeket... A fejem lüktetett, a hányinger kerülgetett, minden bajom volt, ráadásul a fekete massza is szertefoszlott, ami valamennyire védte az agyamat, most pedig bármelyik pillanatban becsavarodhatok. Valami hirtelen mintha szorítaná a felsőtestem. Két kar mintha ölelne, és egy fej nehezedik a vállamra. Basszus, kezdek képzelődni? Áh, ahhoz túl valóságos. Talán egy szívroham... Szorít a mellkasom, minden bajom van, ráadásul a stressz is meg van hozzá. Nem érdekel, éppen a fekete masszát akarom visszaszerezni! Hol van már? Miért nem véd? Miért tűnt el? Biztosan elszublimált... Lassan oda pillantottam, mégis ölel-e valaki, és ha igen akkor ki az. Ahogy megláttam a sötét hajat, és a túl ismerős arcot halkan felnyögtem. Már csak Curtis hiányzott a hátam közepére. Inkább a szívroham! Úgy érzem a sors addig fog verni, míg ki nem ugrom egy autó elé vagy valahonnan le nem vetem magam. Inkább most kapok idegösszeomlást, kell-e nekem, hogy még verjen tovább?
- Mi a baj, Adam? - erre egy újabb nyögéssel válaszoltam jelezve, hogy nem áll szándékomban elmondani. Neki semmiképpen sem. - Na, Adam, tudod, hogy nekem elmondhatod.. - Igen? Miért, ki a kurva élet vagy te nekem? Curtis, NE idegesíts, mert esetleg szájon talállak vágni... - Jaj, pici Adamke. Ki bántotta a pici lelkecskédet?
- Mi a jó istent becézgetsz!? - hirtelen toltam el magamtól és húzódtam el egészen a pad szélére. Kezd hátborzongató lenni amit ez az ember művel.
- Ne haragudj, én csak jót akartam. Nem akartalak bántani. én csak segíteni szeretnék. - hatalmas bociszemekkel nézett rám, én pedig hunyorogva fürkésztem az arcát.
- Hiszen alig ismersz, miért akarnál te bármit is velem..? - kizárt, hogy ne legyen hátsó szándéka.
- Együtt jártunk gimibe. Mióta először megláttalak, feltettem az életem arra, hogy boldoggá tegyelek! Adam, egymásnak lettünk teremtve! - magyarázta mosolyogva. Aha. Eddig nagy sikered volt, mondhatom. Most tesued pokollá a második napom. Nem mintha nem lenne alapból is maga a pokol, de neked sikerült rontanod rajta. Engedd meg, hogy gratuláljak. Seggfej.
- Fúj... - ennyi volt az összes reakcióm egy fintor kíséretében. Ez beteg...
- Ne csináld ezt. Ez fáj.
- Igen? Nekem tudod mi fáj? Az hogy a barátom éppen élet-halál között lebeg ki tudja meddig, ki tudja egyáltalán felébred-e, az állítólagos párom éppen csal, közben hülyének néz, adja a szerelmes kis gerlicét, és a sors még a nyakamra küld egy őrültet, aki a hátam közepére sem hiányzik, hogy zaklasson! - Úgy van Adam. Nem állt szándékodban elmondani. Ügyes vagy, idióta. Kezdtem eléggé felidegelni magam. Curtist elhallgattattam ezzel a kirohanásommal, bár talán nem kellett volna. Most túl sok időm van arra, hogy újra meg újra lejátsszam magam előtt azt a jelenetet, ahogy Chris azzal a majommal csal. Utána pedig az az önelégült vigyor, amitől kinyílik az a bizonyos bicska a zsebemben. Csak kerüljön a kezeim közé, nem engedem el élve... A kezem ökölbe szorul, leráztam magamról Curtis kezeit, melyek mióta eltoltam ismét körém fonódtak. Elindultam ismét a Starbucks fele. Nem hagyhatom, hogy ezt tegyék velem! Legszívesebben a falba vertem volna a fejét annak a szemétnek. Úgy hogy a téglában nyomot hagyjon az a nyomorék koponyája. A második menetnél pedig a tégla az ő koponyájában. Belöktem az ajtót, amennyire láttam csak Josh és a másik gyerek volt csak bent. Forró dühvel lépdeltem oda Joshhoz, aki idiótán rám villantotta azt a debil vigyorát.
- Hátra. Most. - morogtam, majd betrappoltam a hátsó szobába, ahova elvileg nem szabadna, gyakorlatilag teljesen hidegen hagyott a dolog. Josh nevetve követett.
- Na mi van, idegbajt kapott a herceg? - sarkon fordulva nyomtam neki a hideg falhoz, majd megragadva az ingét felemeltem.
- Nem tudom, mi a tetves szart képzelsz magadról, te szemét, hogy tönkreteszed a kapcsolatomat, de én a helyedben rohadtul visszavennék. Chris a tied, élj vele boldogan. Aki engem át akar vágni, az nagy fába vágta a fejszéjét. És ti ketten rohadtul nagy bajban vagytok. - rántottam egyet rajta, hogy még be is verje azt az ocsmány, üres fejét a csempébe- Fogtad, idióta!? - üvöltöttem az arcába, majd halkan sziszegtem a füléhez. - A helyedben nagyon visszavennék a pofámból. Nem tudod, milyen hatalom van a kezemben. Azt ajánlom, kétszer is nézz körül, mielőtt kiteszed a lábad a házadból. Fogalmad sincs mekkora szarba keverted magad. - éreztem, ahogy megdermed, nem kap levegőt. Elengedtem, majd emelt fővel távoztam a helyszínről. Nem hagyom magam.

Chis szemszöge:
Kezemben volt az új sarum, amit gyorsan megvettem egy boltban, hogy legyen alibim, hol voltam ikyen sokáig. "Jaj, mire megtaláltam a legmegfelelőbb lábbelit!" és társai. Most viszont sajnos nincsen jobb dolgom, Josh dolgozik, így egye fene, visszamentem a kórházba, hogy megkeressem Adamet. Végigjártam minden folyosót, miután Viv kórterme környékén nem találtam. Nyomasztott ez a hely. Rettenetesen... Fogtam magam, és söpörtem is kifele, mielőtt teljesen bedepizek a légkörtől. Halál, szomorúság, reményvesztettség, félelem, elkeseredés... Fúj. A telefonomban kikerestem Adam nevét, majd megnyomtam a hívás gombot. Két csörgés után vette fel, a hangja egészen meglepett.
- Igen? - szólt bele fátyolos, gyenge hangon.
- Szia, szerelmem, én vagyok az! - basszus, kezdek undorodni magamtól... Nem baj, Chris, játszd a szerepet!
- Ó, Chris. Szia. Merre vagy?
- Én is épp ezt akartam kérdezni. Nem találtalak a kórházban.
- Itthon vagyok.
- Rendben, akkor indulok én is haza. Nem sokára találkozunk, rendben?
- Siess... Hiányzol nagyon - volt egy kis nyafogás a hangjában, ami kis mosolyra késztetett. Édes egy ember. Megvan mi tetszett benne aznap este a Starlight discoban. Felidéztem az eseményeket, miközben sétáltam haza, és elmosolyodtam akaratlanul is. A mosolya, a csillogó szemei, a gyengéd, szeretetteljes érintése. És én Őt töröm össze, belőle csinálok hülyét. Belül a szívem kifacsarodott, ahogy erre gondoltam. Tőle mindent megkapok ami egy férfitól kívánni lehet. De nekem mégsem kell. Inkább barátként néznék rá. De ahhoz, hogy a luxus megmaradjon ez kell. Ha egyszer rájön, nekem végem. De Josht ez hidegen hagyja... Az ajtón kopogtatva léptem be, elővettem a legédesebb mosolyomat, és a mézes-mázas hangomat.
-Szia, Édes, megjöttem!

Gwen szemszöge:
Nagyot sóhajtva álltam meg Adam ajtaja előtt. Most fogom darabokra törni a szívét. Hajrá. Halkan nyögtem, majd bekopogtam.
- Szabad! - hangzott az azonnali válasz, így benyitottam. Adam és Chris a nappaliban beszélgettek valami komoly dologról.. Gondolom, mivel ahogy megláttak, abbahagyták.
- Sziasztok. - leültem melléjük.- Mi újság veletek?
- Semmi különös, csak... beszélgetünk. - bólintottam egy halvány mosollyal. Ez volt a maximum, amit kitudtam csikarni magamból anélkül, hogy egy szánalmas fintorba torzult volna az arcom. Chris lassan felkelt, majd nyújtózkodott egyet.
- Na srácok, akkor én elmentem, rendben? - mosolygott ránk. Legszívesebben visszalöktem volna a fotelba és gyomorszájon tapostam volna, de visszamosolyogtam, és bólintottam.
- Rendben Cica. Hova mész? - Adamtől megláttam az első mosolyt. Most vagy Chris tényleg ilyen jó hatással van rá, vagy roszabb a helyzet, mint gondoltam... Te jesszus.
- Az egyik volt egyetemi szobatársammal találkozok. Ne aggódj, lány. - kacsintott rá szemtelenül, majd fogta a kabátját, és eltűnt. Utána hangtalanul csukódott az ajtó, én pedig Adamre néztem.
- Egy perc, ne haragudj. - od lépett a telefonhoz, felkapta, gyorsan elintézett egy telefont, majd visszaült mellém.
- Milyen haverjával? - kérdeztem.
- Hisz hallottad, nem?
- Te ismered?
- Nem. Nem hagyja, hogy vele menjek - megforgatta a szemeit.
- És neked ez nem gyanús? - nem szólt semmit. - Figyelj, Szívem... - két kezem közé fogtam az övét, és nem néztem a szemeibe. - Vivienn látta Christ... egy másik sráccal. Megcsókolta. - ránéztem, és láttam, ahogy szemeiben egy könny megcsillan, majd lassan gördül le gyönnyörű, megtört arcán. Ez a kapcsolat tette őt ilyen elkínzottá... Gyűlölöm azt az ember, utálom, utálom, utálom! Belül toporzékoltam, sikítottam, hisztiztem, hogy PONT miatta kellett Adamen ezt az elkeseredést látnom. Egyszer esküszöm, hogy megverem....
- Kérlek, most magamra hagynál? - suttogta immár a szemembe nézve, mutatva egy halvány mosolyt. - Ha nem nagy kérés... - megráztam a fejem.
- Adam... ugye véget vetsz ennek? Ugye nem hagyod, hogy tovább kínozzon?
- Csak... menj. Kérlek. - a fejét megtámasztotta, én pedig egy pillanatra magamhoz öleltem, majd felkeltem és elmentem. Fájt, hogy elküldött. Fájt otthagyni.

Adam szemszöge:
Perceken belül megjött drága barátom, hogy szó szerint kezembe adja új életem kulcsát. Gonosz mosollyal ültem a nappaliban, és néztem, ahogy dolgozik.
- Miért szeretné lecseréltetni ezt? - érdeklődött, én pedig meglötyögtettem a vodkámat a poharamban, és nézegettem, ahogy a folyadék hullámzik, majd kisimul a felszíne.
- Valakit szeretnék örökre kizárni az életemből.
- És úgy érzi ez a megoldás? - felvonta az egyik szemöldökét.
- Pénzéhes piócák ellen igen. - bólintottam, majd felhajtottam az utolsó cseppig az alkoholt. Felsétáltam nyugodtan a szobámhoz, hogy helyreállítsam azt, amit az a kancsal seggfej, Cupido elrontott. Nem féltem, hogy Chris hazajön. Miért tenné? Éppen orgazmusa van. Attól sem féltem, hogy új kedvenc szakemberem valamit elront. Úgysem merné. Előhúztam a szekrényem alól egy kisebb bőröndöt, majd pakolni kezdtem. Helyesebben: takarítani...