17. Tiszta szívből

Adam szemszöge:
Jaj ne! Elkésem próbáról! Milyen nap is van? Mindegy…Rohantam végig az utcán, de minél jobban igyekeztem, annál kevésbé éreztem gyorsnak magam. Az utcák teljesen kihaltak. Nem értem mi van! Gyerünk, Adam, szedd a lábad, már ott kellene lenned! Ashleyt befenyíted, hogy ne késsen, erre te késel? Á, nem is én lennék. Gyerünk, csipkedd magad Adam! Mi van velem? Egyébként is, miért nem fogok taxit, vagy valami? Bepattanhattam volna a luxus BMWmbe és egy órája ott lennék, de neem, ahogy kiléptem a kapun… Nem is emlékszem rá, hogy kiléptem volna rajta… Nem értem. De mindegy, fuss, fuss! Igyekszem, ahogy csak tudok. Nem érzem magam gyengének, mégis alig haladok valamit, nem bírják a lábaim… Végül egy puffanást hallok, de nem érzek semmit. Curtis arca jelenik meg előttem, ahogy ijesztően vigyorog, és közeledik felém...
                - Adam. Hé, Csillagom! – mondja Curtis, a vállamat rázza, én pedig érzem, hogy kiver a víz. – Adam! BB, nem várok rád örökké… - folytatja, de a hangja inkább nőiesebbe megy át. Mintha tompulnának az érzékszerveim. Minden kép eltűnik előlem, egy hatalmas piros foltot látok. Eltakarom a kezeimmel a szemeimet. Csukott szemhéjakkal is zavar a nap sugara.
                - Na végre, Álomszuszék! – hallottam, ahogy Vivienn felnevetett mellettem, majd az arcomra simított.
                - Eh…? – hangzott a kora reggel értelmesnek számító kérdésem.
                - Na találd ki mi van! – mondta mézes-mázas hangon. Ó jaj… Hirtelen kipattantam az ágyból, és felrángattam magamra a nadrágomat.
                - Elaludtam. Késésben vagyok. Elkések, igaz? – kérdeztem idegesen, rekedtes hangon, mire Viv elnevette magát.
                - Nem. – itt tartott egy hatásszünetet, mialatt begomboltam a nadrágomat, majd ránéztem, ő pedig mosolyogva nézett vissza rám. – Adam. Jelöltek téged a Grammyre! – a szavak lassan vánszorogtak el az agyamig, majd ott még lassabban kerültek feldolgozásra. Mire a mondatot felfogtam, teljesen elkábultam, és egy hatalmasat sikítottam! Nem hiszem el! Én vagyok a világ legszerencsésebb és legboldogabb embere! Szorosan magamhoz öleltem Vivet és ugráltam. Alig hittem el! Grammy! A Grammynél nagyobb elismerést a zeneiparban nem kaphat egy énekes, és nincs meg három éve, hogy a pályán vagyok, és máris jelöltek! Esélyes vagyok… Curtis hátborzongató emléke egy varázsütésre tűnt el a fejemből, és rózsaszín felhők között repültem, ahol angyalok játszották hárfán a dalaimat. Csodálatos!

Amber szemszöge:
Dörömbölést hallottam az ajtón. Biztosra veszem, hogy a bátyám az holtrészeg állapotban, mert nem sikerült megszereznie Adamet… Szegény srác! Szeretem Curtist, de amilyen mániákus, nem hinném, hogy Adam kellemes emléket őriz magában a vele való találkozás után. Sóhajtva nyitottam ki az ajtót, és elnyílt a szám döbbenetemben. Curtis látszólag józan volt, de a homloka sebes volt, a szája felvolt dagadva, és az orra is vérzett, mindeközben potyogtak a könnyei.
                - Curt! Jesszusom! Mi történt!? – sikítottam, miközben eltámogattam a kanapéig, és vittem neki egy pohár vizet fájdalomcsillapítóval.
                - Pedig… már majdnem az enyém volt… - mondta kissé nyafogva. – De aztán jött a barátja. Meg a gitárosa! – panaszolta, majd belekortyolt a vízbe.
                - Jaj, Bátyó… Legközelebb, kérlek, hallgass rám, tudom, mit beszélek! Adam kapcsolatban él és…
                - De rossz kapcsolatban él! – csapott a combjára – Én vagyok neki az igazi, és nem az a nyámnyila szőke pacák! – makacskodott. Mit is vártam tőle? Megcsóváltam a fejemet. Néha annyira felbosszant a hülyeségeivel.
                - Mit csináltál Adammel? – próbáltam nem felidegesíteni magam.
                - Odamentem hozzá, és elmeséltem neki, mennyire szerettem már gimiben is. Simogattam, édesgettem, cirógattam… Meg is csókoltam – mosolyodott el ábrándosan, én pedig a fejemet fogtam. Na, ilyenkor tudnám valahova kikötözni.
                - Curtis! Adam számára te egy idegen vagy! Fel is jelenthet zaklatásért! – nyitotta volna a száját, de belé fojtottam a szót. - Most én beszélek. Nem mehetsz oda hozzá, és támadhatod le azzal, hogy egymásnak lettetek teremtve és itt a vége fuss el véle, dobjon el mindent, mert te ezt gondolod, érted? – Hülye kérdés. Hogy is értené…? – Hozok jeget a szádra… - felkeltem, és elindultam jégért. Egy bolondot úgysem tudok meggyőzni arról, hogy bolond…

Alex szemszöge:
Unottan vánszorogtam ki a kávézóból este nyolckor. Joshra vártam, hogy elvigyen abba a nyomorult sztriptíz bárba, ahova lepukkant részeges szar életű perverz férfiak járnak. Nem szándékozom elhagyni magam, és az alkoholhoz sem fogok menekülni, így maximum a szar életű jelző illik jelenleg rám. Nem hiányzik, hogy egy csaj rázza nekem a fenekét meg a melleit, én pedig a havi béremet tömködjem a melltartójába. Hidegen hagynak az ilyenek, felesleges az egész. Kedvem sincs hozzá egyáltalán. Ráadásul ma hangom is alig van. Meg vagyok fázva, és úgy énekeltem. Ráhúzódott a dolog a hangszálaimra, és szépen kezdenek begyulladni. Így nem tudok majd dolgozni a kávézóban… és mivel teljesítménybért kapok, annyi a fizetésemnek is… Ó, a francba! Hiába, a mai világ ilyen: Nem tudsz teljesíteni, nem kapsz pénzt. Tiszta szívből gyűlölöm ezt a jelenlegi helyzetet! Felsóhajtottam. Egy kósza gondolat kapizsgált a fejemben, miszerint fognám magam, és elmennék haza ahelyett, hogy abba a bárba mennék Josshal. De sajnos túl késő volt. A sötétkék Buggie abban a pillanatban parkolt le mellettem. Édes egy autó volt, pedig én nem mondok ilyet autókra, de ez a jármű valóban az aranyos jelzőt vívta ki magának a kicsi méretével és a hatalmas kerek lámpákkal az elején. Ráadásul rendes ajtaja sem volt, éppen csak valami jelzésszerű váz oldalt, amin át kellett mászni. Át is másztam kelletlenül, majd tova is gurultunk egyenesen a bár felé. Josh szokásához híven próbált lelket önteni belém a hülye történeteivel, de én továbbra sem lelkesültem fel.
                - Mégis minek ez az egész? – nyavalyogtam. – Semmi kedvem az egészhez…
                - Meglásd, haver, igaza lesz a te Joshua barátodnak, ez majd rendbe fog téged rakni! – Aha, persze… Inkább egy kávét innék jelenleg. Pedig utálom. Lassan leparkolta Josh a Buggie-t a bár előtt, majd mindketten kikászálódtunk belőle. Én csak álltam az autó mellett. Eddig még bele sem gondoltam, hogy órákon át kell odabent lennem, és elunnom az életemet. Franc egye meg! Drága barátom végül nagy nehézségek árán beoperált a bárba, és a rudakkal teli emelvény melletti székek felé vette az irányt.
                - Na, nem. Azt már nem. Oda nem ülök. – Most komolyan oda akarsz engem ültetni, ahol a lehető legközelebb vagyunk azokhoz a nőkhöz, így esélyem sincs elbújni valami sötét sarokba, hogy valahogy túléljem az estét? Igen… nagyon is komolyan gondolja. Meg sem próbált győzködni, hanem szimplán odacipelt. Kell is neki ilyen erősnek lennie! Az egyik lány kapásból betalált. Elkezdte rázni magát, tolta az arcomba hol a melleit, hol a fenekét, én pedig diszkréten elfordultam egy finom jelet adva neki, hogy tőlem keresztbe is hányhat cigánykereket, tőlem nem kap pénzt. Perifériás látással láttam, hogy Josh odasúg valamit a lánynak, miközben gondosan rejt el egy tízest a melltartójába. A lány tíz másodpercen belül már az ölemben is volt, én meg nem győztem dőlni a szék háttámlájának. Hozzá érni nem akartam, hogy letolhassam magamról. Ránéztem, ő pedig kedvesen rám mosolygott és egy pohár vodkát nyomott a kezembe. Felsóhajtottam, de lehúztam. Az alkohol majd felgyorsítja az eseményeket, és eltompítja az érzékeimet a fájdalmammal együtt. De nem szabad túlzásba esnem!

Adam szemszöge:
Chris kezét fogva ballagtam az utcán, a kezemben már ott volt két papírszatyor. Az egyikben egy fekete magas sarkú Dior csizma, a másikban pedig egy cuki szőrös kapát, méghozzá Gucci. Boldog voltam az új szerzeményeimmel. Mögöttem Tommy és Blani jött, mögöttük pedig Gwen és Viv nevetgélt. Egymást árasztották a rólam szóló kompromittáló sztorikkal. Szép mondhatom! De nem nagyon érdekelt, néha még én is elkuncogtam magam egy-egy történeten. Tommy éppen Blanit szédítette. Nagyon megtetszett neki a lány, remélem sikerül Tommynak eleget udvarolnia, hogy elnyerje a szívét. Édesek lennének együtt. Pont mint mi Chrissel! Hatalmas, cuppanós puszit nyomtam az arcára, ő pedig nevetve puszilt vissza. Istenkém, annyira szeretem! Ha tehetném, az egész Világot neki adnám! Betértünk a város legnagyobb bevásárlóközpontjába, és ott kezdtünk el nézelődni. Chanel üzlet. Ez kell nekem! Lelkesen megindultam a bejárata felé, de meg is torpantam, ahogy tömény 150 kg libbent el előttem. Akár egy gazella. Te jesszus…
                - Hű… - hirtelen ennyi jött ki a torkomon, Chris pedig hangosan nevetni kezdett. – Mi olyan vicces, Angyalka? – vigyorogtam rá.
                - Láttad volna az arcodat, könnyekre fakadtál volna – nevetett tovább.
                - Legközelebb cipelek magamnál tükröt. – mosolyogtam, majd behúztam a boltba egyenesen a napszemüvegekhez. Szinte mindet felpróbáltam, majd Chrissel is felpróbáltattam őket. Az egyikkel szerelembe esett, így megvettem neki. Édes egy srác, nem tudom kifejezni, mennyire szeretem, tiszta szívből! Ő az én Napsugaram, fény az életemben, mely nélkül nem tudok élni.
"Mint levegőre a tűznek, rád van szükségem, hogy lélegezhessek". Közben Tommy is képbe jött, de ki tudja, Blanit hol hagyta. Ne már, hogy ennyi volt, haver!

Tommy szemszöge:
Blanival betértünk Adamékhez a Chanel boltba, hogy megnézzük, mit időznek ennyi ideig. Na, nem mintha nehéz lenne kitalálni. Adam a legkisebb boltban is képes órákig ellenni. Minden ruhát milliméterenként átvizsgál, majd megállapítja, tetszik-e neki, vagy nem. És ezt mind minimum ötször. Hihetetlen izgalmas. A harmadik körnél már megjósolom, melyik darabra mit fog mondani. Na, persze nem mindig jön be, hisz képes a fél órával ezelőtt gusztustalannak titulált ruhába beleszeretni, valamint a fordítottja is végbemehet nála. És még a nőket nehéz megérteni? Adam túltesz az összesen. Néha olyan bonyolult tud lenni, bármikor meg tud lepni. De pontosan ez az, amit imádok benne. Mellette unatkozni olyan, mint felfele zuhanni. Lehetetlen, fizikai képtelenség.  Az üzlet legtávolabbi sarkában próbálgatták a napszemüvegeket, közben egymásra nézve vágtak vicces fejeket. Adam a szokásos „duck lips” effektust tolta, Chris pedig nevetett rajta, és ő is rajult pár érdekes arckifejezéssel. Ezen egyszerűen képtelen voltam nem elmosolyodni. Ha nem vesszük figyelembe, hogy Adam párja pont Chris, akkor egészen édesek. Mindketten felvettek egy csini napszemüveget, és úgy ballagtak a pénztárhoz. Adam bányászta elő a pénztárcáját, az eladó pedig elkérte a napszemüvegeket, hogy lehúzza az árukat. Adam levette magáról a kiegészítőt, az eladó felnézett, mikor átvette. Az arcán egyszerűen nevetnem kellett. Hirtelen lesápadt, felerőltetett egy vigyort, remegett a keze. Alig hitt a szemeinek. Mint aki… aki Adamet látja. A tövvség így reagál, Adam már csak megmosolyogja őket. Persze a mosolyával még inkább zavarba hozza őket. Viccesek ezek a jelenetek. Azt hiszem, én is egyre többször találkozok ilyenekkel. Legalább is a turné alatt elég sok ilyen tapasztalatom volt. Valószínűleg azért, mert Adam mindig engem csókolgatott a színpadon. Remélem Blani tudatában van ennek, nem akarok neki ilyesfajta meglepetéseket szerezni. Bár Gwen talán mesélt neki. Apropó, Blani. Itt volt mellettem, és a kezét fogtam. Gratulálok, Thomas, észre sem vetted, hogy eltűnt. A női kence-vicéknél van, hol máshol? Kattant a pénztár, Chris pedig Adam nyakába ugrott, aki hangis nevetéssel ölelte meg a saját kis kerti törpéjét.  Megforgattam a szemeimet, és oda mentem hozzájuk mosolyogva. Beszélgettünk egy darabig, majd oda mentünk Blanihoz, ahol Adam kapásból rácuppant a szemceruzákra. Más néven a „guyliner”-ekre. Én koncerteken mindig Adamét csóróm be, nincs sajátom, hisz én nem járok annyi helyre, mint Adam, és hétköznap nem is hordom. Minek az nekem? Őszintén szólva annyira nem is a kedvencem. Hátulról megöleltem Blanit, aki ha jól láttam, bele is pirult az érintésembe. Olyan aranyos!
                - Szia! Mit nézel? – motyogtam a fülébe.
                - A szájfényeket. Szerinted ez hogy állna? –fogott a kezébe egy rózsaszínes árnyalatút.
                - Nem tudom, kend fel! – vigyorogtam.
                - Kenjem fel? – ráncolta a szemöldökét, így kikaptam a kezéből, és felkentem neki én, miközben ő nagy szemekkel nézett körbe, nem-e szólják le. Ugyan már, itt van Adam! Neki nem mernek beszólni. Ha vele vagy, neked sem. Végül Blaninak megvettem a szájfényt, tetszett nagyon neki. Nem akarta hagyni, de nem nagyon érdekelt, adni akartam neki valamit, és kész!

Adam szemszöge:
Már vagy nyolc szatyor volt nálam. Nem mondom, nem voltak könnyűek, de nem engedtem senkinek, hogy cipelje! edd meg, amit magadnak főztél. Veszek magamnak cuccokat, akkor vállalom azt is, hogy cipelem őket. Tommy persze erősködik, de nem érdekel. Kisétáltunk a boltból, de mielőtt betértünk volna a következőbe, valami zenét hallottunk. El is indultunk a központ fele, ahol egy nő lépett fel. Ha jól sejtem, pontosan az a nő, aki majdnem letarolt kemény fél órával ez előtt. Ahogy elvegyültünk a tömegben, akik szintén őt hallgatták, felfedeztem, hogy nincs is rossz hangja… Látok benne fantáziát. Többre hivatott, mint hogy ilyen helyeken énekelgessen, ahol az ember örülhet, ha a kutya figyel rá. Tudom milyen érzés, nem éppen kellemes. Méregettem, hallgattam, és egyre inkább bebizonyosodott, hogy lehetne jövője a zenei iparban, csak rendbe kéne rakni a ruhatárát, és a haját. És ha még egy rendes sminket is kap, akkor néz is ki valahogy. A többi pedig majd kialakul. A zenei stílus függ a személyiségétől, és a képességeitől is. Hiszen egy Flo-Ridának nem adhatunk rockot, ha egyszer ő rapper… Megtudakolom a nő nevét, majd beszélek vele…

16. Szerelem

Ashley szemszöge:
Ezaz! Nem hiszem el. Sikítani tudnék! Megcsináltam! Tyű… alig hiszem el. Egy álmom vált valóra! Szélesen vigyorogva ballagtam haza hátamon a gitárommal, kezemben a sok-sok papírral, amit Adam Lamberttől, és Tommy Joe Ratlifftől kaptam. Fogalmam sincs hányan néztek csendes őrültnek az utcán, de a vigyorom nem fagyott le az arcomról. Hazaérvén sikítva ugrottam a férjem nyakába!
                - Megcsináltam Daron! Sikerült! – lelkendeztem. Ehez nem szokott hozzá, hiszen általában nyugodt vagyok. Nevetve ölelt vissza, és örült ő is velem.
                - Gratulálok, Kincsem. Tudtam, hogy te leszel az az egy. – válaszolta nyugodtan, de hallottam a hangjában az aggódást. Támogatott, de említette, hogy tart attól, hogy túl sok dolgom lesz, és nem marad rá időm. Nem akarja, hogy eltávolodjunk. Ez az aggodalom most hallatszott a hangjában.
                - Ne aggódj, Husi, örökké szeretni foglak. Ez nem fog minket elszakítani. Megígérem, rendben? – fogtam az arcát két tenyerem közé, mire ő elmosolyodott. Nevetve nyomtam egy csókot a szájára, majd megöleltem. Sietnem kellett a gyakorlással, így Daront megkértem, hogy hallgassa, hogy játszom. Szerinte ilyenkor ragyog az arcom, és ugyan nem mutat a mimikám érzelmeket, sugárzik belőlem a pozitív energia, és a boldogság.

Alex:
Nagyot sóhajtva ültem le az íróasztalom elé a félkész munkám elé. A tollamat a kezembe fogtam, és a végét a papírra helyeztem, de nem ment. Egyszerűen nem jöttek a szavak, így a tollam hegye nem mozdult. Hogy lehetek ennyire padlón? Miért? Miért nincsen semmi ihlet? Főleg, hogy pont arról szeretnék írni, amit érzek!
                - Francba… - dobtam az íróasztalra a tollamat, majd két kezemmel támasztottam meg a fejemet. Egyedül vagyok egy kétszintes házban, senkim sincsen.
                „Fáj a fejem, a szívem túl nagy, és nem tudom, nem tudom, hol vagy. Forog a világ, elfolyik minden, nekem senkim, de senkim sincsen…”
Ez… ez jó! Meg van hozzá a dallam is. Gyorsan lekörmöltem a szöveget. Ez megfelel refrénnek… Gyorsan felénekeltem a telefonomra, nehogy elfelejtsem. Lekapcsoltam a lámpát. Már pizsamában voltam, lefekvésre készen. Bebújtam a takaró alá a franciaágyba, és az oldalamra fordultam. Ahol régen a kedvesem feküdt mellettem. Régen, ó, nem is volt az olyan rég! Pár napja… Most pedig üres az ágyam, ahogy a szívem is. Lehunytam szorosan a szívemet, próbáltam csitítani a fejemben cikázó zaklatott gondolatokat, feldúlt lelki világomat is próbáltam lenyugtatni, hogy pár órácskát tudjak aludni. Nem mehet ez így. Alig alszom, alig eszem, és kidolgozom a belem. Gyerünk Alex, aludnod kell… Kérlek… Éreztem, ahogy süllyedtem egyre csak mélyebbre, és mélyebbre, szépen lassan tűntem el a lidércnyomásos rémálmok sötét tengerében. De legalább aludtam…

Curtis szemszöge:
Adam. Itt vagy egy méterre tőlem. Elmosolyodtam, és lassan lépdeltem felé, de valami volt a szemében, ami arra késztetett, lassítsak a lépteimen, majd álljak meg. Mintha… kissé ijedt lett volna. Hol a szemembe nézett, hol mögém, hol a saját háta mögé, ahol nem volt egyéb csak a fal. Megráztam a fejemet, és újból elmosolyodtam.
                - Szia… Adam – mondtam halkan, ő pedig beharapta az alsó ajkát, és intett. – Emlékszel rám?
                - Persze, te vagy… Curtis. Most voltál a meghallgatáson. – felelte lassan, óvatosan, én pedig lelegyintettem. Nem igaz!
                - Nem erre gondoltam! – feleltem kissé emeltebb hangerővel, mire ő összerezzent, ezért a halántékomra tettem a kezem, és megnyugtattam magam. Mire felpillantottam, Adam már a falnak volt simulva teljesen. – Tudod… Együtt jártunk gimibe. – próbáltam mosolyogni, de már sejtettem, hogy nem emlékszik. Zavart volt a tekintete, de bólogatott.
                - Ó, persze, persze... Khm… Curtis. Igen, emlékszem. – megforgattam a szemeimet, és egészen közel mentem hozzá.
                - Nem tudsz hazudni, Babyboy. –súgtam a fülébe, majd a vállára simítottam. A vállamra tette a kezét, és próbált eltolni. Éreztem, ahogy az összes izma megfeszül.  – Ne félj tőlem, Kincsem. Egyetlenem. Én nem akarlak bántani! – markoltam meg a vállát, talán kicsit erősebben a kelleténél. Felszisszent, és erősebben tolt el magától, Így enyhítettem a szorításon. Lesimítottam a karján, a másik kezemet pedig az arcára tettem, és elmosolyodtam. Végre érezhetem, végre nem választ el minket semmi. A karja… Ó, a karjai milyen izmosak! Gyönyörű… Széles vállak. Maga az álomférfi. Az arca pedig olyan csodálatos! Selymes tapintású a bőre, a szemei gyönyörűek, minden vonása olyan karakteres. Mindkét kezem a derekára csúsztattam, majd a szemeibe néztem, amiben a félelem csillogott.
                - Adam… Drága, egyetlen Adam, hát miért félsz tőlem? Nem látod, nem érzed, mennyire szeretlek? Tudod, hogy nem bántanálak. – az államat a vállára tettem, és finoman ráharaptam a fülcimpájára. Éreztem, ahogy megborzong, és el akart taszítani. De én kapaszkodtam belé. Továbbra sem lazult el, minden izma megfeszült, ahogy érintettem. – Hogyan bizonyítsam? –hajoltam el tekintetemet az övébe fúrva. Mindkét kezemet az arcára csúsztattam, hüvelykujjaimmal simogattam. – Kérlek, BB. Mi egymásnak lettünk teremtve! Gimnázium óta csak rád vágyom! De akárhányszor akartalak megközelíteni, az a szőke mindig ott volt körülötted. Mindig! Ott sürgött-forgott körülötted! Nem hagyott lélegzethez jutni sem! – ismét azon kaptam magam, hogy túl erősen szorítom, és felszisszen. A nyakára csúsztattam a kezem, láttam, hogy kezem nyomán gyönyörű arca kipirult. Nyúlt a kezeimért, hogy lehúzza a nyakáról.
                - Kérlek… Curtis… - dadogta elszoruló torokkal ijedten.
                . Csss… Ne aggódj… - csúsztattam fel jobb kezem Adam tarkójára, beletúrtam a hajába, majd érzékeny csókot leheltem a szájára, de ő nem viszonozta. Egyre erősebben, kétségbeesetten próbált eltolni, de én olyan erősen kapaszkodtam belé, hogy egyszerűen nem tudott eltolni. Hiába lökdösött, ütötte a mellkasom. Fájt, de nem érdekelt. Nem engedtem el, derekánál fogva vontam magamhoz erősen, Kényszerítelek, hogy viszonozz, kell, hogy csókolj Adam! Ez az. Így, tudod te, hogy kell ezt. Édesen viszonzott, én pedig elégedetten hajoltam el. Láttam a könnyeket csillogni a szemében, melyeket letöröltem. – Enyém vagy. örökké. Enyém… - súgtam a fülébe a mellkasának dőlve.
Chris szemszöge: 

Elhatároztam, hogy kimegyek Adam elé. A fejem már nem fáj annyira, a hányingerem teljesen elmúlt. Gwen aztán tudja, mi kell ilyenkor! Út közben összefutottam Tommyval és Vivvel, de Adam nem volt ott. Megálltam mellettük, hogy várjam a Szerelmem.
                - Sziasztok – köszöntem. Vivienn kedvesen intett, Tommy meg megforgatta a szemeit, így Vivvel szemben álltam, Tommyra rá sem néztem.   – Milyen volt a meghallgatás?
                - Rendkívül fárasztó… De szerencsére eredményes! Megtaláltuk az új gitárost… Hogy az a csaj mit művelt a hangszerrel, az valami fantasztikus volt! Tommy is egészen el volt ájulva. igaz? – vigyorgott Tommyra, miközben oldalba bökte.
                - Ja.. – hangzott az unott válasz. Tudtam, hogy a jelenlétem miatt ilyen. De nem érdekelt.
                - Adam merre van? – néztem körbe. Kicsit aggódtam.
                - Az egyik srác akart vele váltani pár szót, aki jelentkezett a meghallgatásra… Gondolom csak kifejezi szeretetét vagy valami… Autogram, ilyesmi… - nézett abba az irányba, ahol Adam van. Nem tétováztam, elindultam szó nélkül abba az irányba. Rossz előérzetem van… Szaporáztam a lépteimet, majd megláttam egy sötét hajú alakot, aki nem Adam volt… Ahogy közelebb értem, láttam, hogy van valaki mögötte, és hallottam, hogy suttog neki valamit… Lágyan, füstös hangon. De ki az? Hol van Adam? Szivem… Ő az! Ez… Adamet terrorizálja! Azt hittem szétrobbanok, annyira dühös lettem, odatrappoltam, megmarkoltam a haját annak az alaknak, és úgy rántottam hátra, majd szembefordultam vele, és adtam neki izomból egy balhorgot. Úgy meghúzta, ahogy csak bírtam. Szerencsére sikerült úgy megütnöm, hogy elájuljon. Ilyenkor vagyok hálás annak a pár hónap boxolásnak… Adam felé fordultam, aki kissé sokkolva nézte a csávót, majd rám pillantott. Szorosan magamhoz öleltem.
                - Nyugi, Cica… Gyere, menjünk haza, mielőtt fe… - abban a pillanatban éreztem, hogy megmarkolja valami a bokámat, és megrántja, én pedig a földre estem. Nem tudtam befejezni a mondatomat, rúgdaltam a lábammal, hogy engedje el, de erősen szorított. egy puffanást hallottam, majd enyhült a szorítás a bokámon, végül teljesen elernyedt.
                - Istenem… Gyertek. – szólalt meg morcosan Tommy. Felpillantottam hálásan. Nem hittem volna, hogy pont ő fog rajtam segíteni. Bár nem csak rajtam, hanem főképp Adamen. Megfogta Hercegem kezét, és húzta az autó felé. Szerintem képes lett volna engem itt hagyni meghalni is… Mindegy, felkeltem, megindultam utánuk, megfogtam Adam kezét. Viv aggódva nézett ránk, de intettem, hogy hagyjuk a dolgot. Beszálltunk az autóba, és mentünk is haza.
                - Rendben vagy, Adam? – húztam az ölembe a kezét.
                - Persze, csak… kicsit sokkolt… - láttam, ahogy megrázkódott a hátán végigfutó hidegtől. Ahogy egy lámpa megvilágította az arcát, láttam, hogy ki van pirulva. Rásimítottam.
                - Bántott?
                - Ha felidegelte magát akkor lehúzta a bőrömet de… nem nagyon.
                - Próbált volna meg bántani komolyabban, már nem élne – morgolódott Tommy…

Alex szemszöge:
Micsoda reggel… Egy hét után végre képes voltam nem verejtékben úszva kelni a szívroham szélén, hanem az ébresztőm keltett fel. Nyúltam az éjjeliszekrényem fele tapogatva a visító szerkezet után, majd végül a földre taszítva értem el, hogy megkukuljon. Súlyos testemet nehézkesen emeltem ki az ágyból, majd készülődni kezdtem munkába, felvettem egy színes inget egy fekete farmerrel, belegyömöszöltem a táskámba az íróasztalomon fekvő papírt, amire sikeresen rászenvedtem két sort. Lassan ballagtam a munkahelyem felé…
„ A torkom összeszorul, járni alig bírok. Az útra napfény borul, ha rád gondolok, sírok. Nincs már miben hinnem, ráuntam a tájra. Nekem senkim sincsen, most látsz utoljára. Párám, párárám… „
Dúdoltam magamban egy dallamot, hozzá automatikusan jött a szöveg, amit próbáltam memorizálni. Felemeltem a fejem, s megláttam a nagy Starbucks logót. Sóhajtva léptem be, a pult mögé sétáltam, ledobtam a táskám, majd felvettem a szokásos zöld kötényt. Közben Joshua, a kollégám és egyben haverom széles mosollyal köszöntött, de én csak unottan intettem, miközben kihalásztam a gyűrött papírost a táskámból, és rávakartam az út közben kitalált szöveget.
                - Ugyan, Alex, még mindig Emily miatt agy padlón? – boxolt vállba játékosan, én pedig egy szúrós pillantással válaszoltam. – Jó, jó, értettem… Hív a kötelesség. Jó reggelt, hölgyem, mit adhatok? – fordult a mai nap első vevője felé, én pedig Josh mellett állva hallgattam, mit kér a hölgy. Egy Karamella frappuchino egy gyümölcssalátával. Kiadtam neki a gyümölcssalátát, majd az italt, ő pedig kedvesen rám mosolyogva távozott. Nem tud lázba hozni. Pedig szép nő volt, roppant csinos. De annyira nem érdekel.
                - Haver! Nem látsz a szemedtől? A bige flörtölt veled! –lengette meg Josh a szemem előtt a karját.
                - Látszik rajtam, mennyire lelkes vagyok, Josh? – kaptam el a karját.
                - Ember, neked valami bajod van. Esküszöm, elviszlek egy sztriptíz bárba, a csajok majd rendbe hoznak. – vigyorgott elszántan.
                - Nincs rá semmi szükségem.
                - Este munka után ott vagyok érted. Mikor is végzel abban a kávézóban?
                - Nyolckor – sóhajtottam. Addig nem nyugszik, míg el nem rángat oda. El is képzeltem az esti „partit”…
„Buli íze a számban. Lányok neonruhában oldódnak a színpadon. Részeg vagyok, nem is tudom mire jó, ha jó ez. Ha az alkohol boldoggá tesz, az a kevés kis öröm is kihányva fekszik a kövön.” Írtam a lapra teljesen elmélyedve. Joshua könyöke rendített ki az aktív alkotómunka állapotából.
                - Két Karamella frappuchino, egy Café Latte, és három melegszendvics! – mondta a fülembe. A szemeimet megforgatva hagytam ott a készülőben lévő dalszöveget, melynek részletei szinte egészben megvannak, már csak össze kell illeszteni a Puzzle darabkáit. Elláttam a kötelességeim, kiadtam mindhárom meleg szendvicset, a Café Lattét, és a két karamella frappuchinot. Túl akarok lenni már a mai estén… 

15. Az új gitáros

Curtis szemszöge:
Csodaszép reggel volt! Tudtam, hogy megszerzem magamnak azt, amit akarok. Gyorsan csekkoltam az e-mailjeimet, mellyel feliratkoztam egy hírlevélre. Kaptam is egy üzenetet, mely szerint ma reggel 10 órától meghallgatás kezdődik, méghozzá Adam Lambert, a szerelmem új gitárost keres magának.
                - Ez az! – kiáltottam fel két tenyeremet összecsapva. Pont kapóra jött a dolog! Az Úr is azt szeretné, ha összekötnénk az életünket! Igen! Kezdettől fogva tudtam, ó, igen, úgy tudtam, hogy egy nap enyém leszel, Kincsem! Hangosan robogtam lefele a lépcsőn a nővéremhez. Reggel hét óra volt.
                - Amber! Amber! –kiáltottam szőke testvéremhez, aki babarózsaszín köpenyében sütötte az omlettet.
                - Csssss Curtis! Heather még alszik! – rótt meg suttogva, de hidegen hagyott.
                - Ma nem tudok rá vigyázni, sürgős dolgom van! Ugye megérted? Köszönöm, puszi! – hadartam szélesen vigyorogva, mire ő felsóhajtott.
                - Curtis… Megint Adamet űzöd a plátói szerelmeddel? Tudod jól te is, hogy nem fogod elérni… Ráadásul már párja is van… Hát hányszor magyarázzam még? Kérlek, Curtis. – fogta gyönge, vékony kezei közé az arcomat- Nőj fel a kedvemért. Elég nekem egy gyerek is. Érted? – csókolt a homlokomra, majd levette a serpenyőt a tűzről. Szüntelen próbál meggyőzni arról, hogy Adam nem lehet az enyém. De én tudom, érzem, hogy egyszer megszerzem!
                - De… hidd el, megszerzem! Szeretem! Nekem lett teremtve, tudom, érzem. Talán még ma az enyém lesz.
                - Ma? Miért pont ma? – érdeklődött felvont szemöldökkel
                - Meghallgatást tart. Új gitárost keres. – vigyorogtam.
                - Curtis! Könyörgöm, mikor vetted utoljára kezedbe azt a gitárt? Szerintem rég elfelejtetted, hogyan kell… - húzta el a száját, de én elindultam vissza a szobámba.
                - Két perc múlva elmondhatom majd magamról, hogy ismét gyakorlatban vagyok. Figyeld csak meg! – vigyorogtam vissza a hátam mögött, majd eltűntem az ajtóm mögött. Előkutattam az őskövületnek számító lakkozott akusztikus gitáromat, amit vagy tíz éve nem vettem a kezembe. Most viszont leültem, a combomra fektettem, és elkezdtem behangolni. Ejj… Hogy is volt? Francba! Jó egy órát vacakoltam vele, mire nagyjából sikerült a hangolás, majd elkezdtem rajta a legegyszerűbb dallamokat játszani…

Adam szemszöge:
-Tyű… Szétrobban a fejem. Hol van az a nyomorult Aszpirin!? Mennyit ittam tegnap… Fú… Au! Jaj… Annyira fáj a fejem, hogy egy értelmes mondatot nem tudok összerakni. Az ágyból remélem, azért még ki tudok kelni reggel… negyed tízkor!? A fenébe! Tízkor kezdődik a meghallgatás… Chris nyöszörgését hallottam magam mellől, ahogy kikászálódtam a karjai közül, én pedig simán visszanyöszörögtem neki. Úgy látszik ennyire vagyok fizikailag képes. Ez szenzációs. Elképzeltem magam ilyen állapotban a meghallgatáson, amikor választanom kell. Ajaj… Kicsoszogtam a fürdőbe, hogy megkeressem az Aszpirint végre. Kis üvegcsében voltak a tabletták, nem a hagyományos dobozban. Mikor kibontottam, ahány tabletta volt, annyi felé repült. Hangosan felnyögtem, majd a kádba vágtam az üveget, ami szerencsére egyben maradt, de ha széttört volna sem érdekelt volna. Letérdelve kezdtem el összevakarni a fehér tablettákat.
                - Adam? – kérdezte egy ismerős női hang. Kómásan felpillantottam. Barna haj. Akkor Vivienn. Na csikarjunk ki magunkból valami értelmesnek hangzó választ.
                - Aszpirin! – motyogtam nehezen forgó nyelvvel. Csak ügyesen. Egy három éves kölyök értelmesebben válaszolt. Viv leguggolt mellém, hogy segítsen, így jó tíz perc alatt végeztem, mivel én minden pillanatban ismét szétszórtam a markomba összegyűjtött tablettákat. Közben a hányingerem is egyre csak nőtt. Vivienn arcára pusziltam, hogy megköszönjem a segítséget, ő pedig halkan nevetve puszilt vissza.
                - Na, szedd össze magad, Csillagom, mert tíz perc múlva jó lenne elindulni. – azzal kivonult. Tíz perc, oké… Mi!? Ismét felnyögtem. Nehéz napom lesz, nem is kicsit… Bevettem az istenek által teremtett kis tablettát egy jó nagy pohár vízzel, amely valamelyest csillapította a másnaposság tüneteit, majd a szekrényből magamra kaptam egy szürke, mintás pólót, illetve egy farmert. Minek csípjem ki magam? A hajamat azért belőttem, mert szeretem felállítva hordani, még ha nem is megyek semmilyen nagyobb eseményre. Kivonszoltam magam a fürdőből, ébresztgettem Christ az ágy szélére ülve. Rásimítottam a vállára finoman. Kis lepedőakrobata… Halkan felkuncogtam az éjjeli dolgokra visszagondolva.
                - Kicsim, jössz a meghallgatásra? – kérdeztem halkan. Tudom, mennyire rossz, a üvöltenek a füledbe, ha éppen rosszul vagy, és talán Chris még rosszabbul volt mint én.
                - Nem tudok gitározni! – motyogta nyafogós hangon.
                - Édes, neked nem kell gitároznod, másokat hallgatunk meg. Van hozzá kedved? – mosolyogtam. Olyan aranyos! Újra és újra belezúgok ebbe a cuki kis szépségbe. Nem bírtam ki, oda hajoltam, hogy a szájára pusziljak. – Na? Mit mondasz, Cica?
                - Rosszul vagyok. Itthon maradhatok? – nyitotta ki az egyik szemét, és úgy nézett rám könyörögve, én pedig elmosolyodva csuktam vissza a szemét.
                - Maradj, nyugodtan. Pihenj, majd ha lesz időm, írok vagy csörgök, rendben? – simogattam az arcát. Olyan jó lett volna, ha csak itt maradhattam volna Chrissel, és kényeztethettem volna. Olyan édes, jó, és tökéletes. Rajta kívül nem kell semmi… De sajnos mennem kell. És itt kell hagynom ezt a kis tündért. – Szia, Szívem, ígérem, sietek! – nyomtam egy puszit az arcára, majd felkeltem, és indultam is Tommyval, és Vivvel a helyszínre. Gwen pedig otthon maradt Chrissel, ő már előző nap mondta, hogy inkább otthon töltené azt a napot.

Lynn szemszöge:
Rohadt életbe… Megforgattam a szememet, és Monte karja tán nyúltam. Hát nem érti meg, hogy semmi esélye? Maradna már a seggén egyszer a büdös életben! Komolyan visszamenne ahhoz az emberhez? Hogyne, basszus, a pénzért mindent, igaz? Ordítva próbáltam visszatartani azt a szerencsétlent, de semmi sem használ. Visszafordulva bántó szavakat vágott a fejemhez. Azt mondta, őrült vagyok, meg különben is, mit szólok bele? Értsd már meg, hogy egy pofára eséstől akarlak megóvni, Monte! Nagyot sóhajtva engedtem el a karját, pontosabban tépte ki azt kezeim közül.
                - Menj! Ne is lássalak! Majd gyere vissza, ha kizokogtad magad egy kocsmában, miután elküldött melegebb éghajlatra! – kiáltottam utána, de ő csak bemutatott nekem. Nekem! A.. a feleségének! Mit képzel? Esküszöm, kikaparnám a szemét… Idegesen csaptam be az ajtót, majd kisétáltam a teraszra, és az idegtől remegő kezekkel gyújtottam rá…
Adam szemszöge:
Unottan ülök az asztalnál magam előtt egy stóc papírral, két tollal, és egy üveg vízzel. Na meg a zsebemben pár szem Aszpirin a biztonság kedvéért. Tőlem balra Viv, jobbra pedig Tommy. Ő fogja átvenni Monte helyét, és jelenleg basszerost keresünk. Besétált egy hidrogén szőke Barbie baba, hogy ő most gitározni fog. Azonnal elkezdte fényezni magát, hogy mennyi bandában játszott már, kik ismerték el, miért ismerték el, mennyire szeret gitározni, bla, bla, bla… Nekem pedig szétmegy a fejem, még mindig hányingerem van, és semmi kedvem végighallgatni az élettörténetét. Felsóhajtottam.
                - Figyelj… - igyekeztem kedvesen, mosolyogva hozzászólni. – Arra lennénk kíváncsiak, hogyan gitározol, szóval… kérek, kezdd, rendben? – erre felhúzta az orrát, és játszani kezdett, én pedig ledöbbentem. Ezt komolyan gondolja? Ezt nem lehet gitározásnak nevezni, azt sem tudja mi merre hány méter, csak tépi a húrokat. Borzalmas… És még hány ilyet kell végig hallgatnom? Felsóhajtottam.
                - Következő! – szakítottam félbe a játékát a papíromat nézve.
                - Nem tetszett? – kérdezte. Nem hiszem el, hogy nem tudta levonni a következtetéseket. Felemeltem a fejemet, és kis fintorral megcsóváltam a fejemet, ő pedig csapkodva vonult ki a teremből.
                - Ezt komolyan gondolja? Veri magát a semmire, kínozza a hangszert, és még megsértődik, hogy nem veszem be? – dünnyögtem oda Tommynak, aki egyetértően bólogatott.
                - Igazad van, haver… Bántotta a fülemet rendesen… - egyetértve bólintottam, majd a lapomra néztem.
                - Curtis Drowning! – mondtam, mire egy nem túl magas, barna hajú srác jött be a váróteremből. Mintha ismerős lett volna a neve is, illetve az arca is, de nem tudtam hova tenni.
                - Sziasztok! – kezdte mosolyogva, majd hozzá is látott a gitározáshoz. Mi ez? Boci boci tarka? Na, ne…
                - Áljj, állj, Curtis… Hallhatnánk valami komolyabbat esetleg? – kezdtem hadonászni a kezeimmel. Kajak Boci bocival akar jönni egy ilyen meghallgatásra!? Könyörgöm, ennél komolyabb dalokat kell eljátszania a bandámban!
                - Ó.. Mit szeretnétek hallani? – kérdezte elpirulva. Úrjézus, segíts meg…
                - Az egyik dalomat el tudnád esetleg játszani? – kérdeztem, mire rá is zendített a Strut című dalra. Az egyik kedvencem! Nagyszerű. Boci boci után felülmúlta a várakozásaimat. Látok a gyerekben fantáziát…
                - Rendben Curtis, nagyszerű! – mosolyogtam rá, mikor végzett, egy rövidet tapsoltam is. – Majd értesítünk, rendben? – bólintott, majd a kezét nyújtva odajött hozzám. Felkeltem, és kezet ráztam vele, mire szorosan magához ölelt. Ójaj… Mindegy, visszaöleltem. Volt benne valami aggasztó, de jó gitáros volt. Ő biztosan fejtörést fog okozni.
Még vagy tizenöt bénázást kellett végignéznem, majd egy érdekes névre akadt a szemem. „Apologizer”? Álnév. Remek.
                - Oké, jöhet a következő, azaz Apologizer! – kiáltottam. Mikor az illető belépett, azt hittem, most kelek fel a helyemről, és verem bele a fejé a betonba.
                - Pittman. – mormogtam sötéten. – Mit akarsz itt?
                - Jöttem a meghallgatásra, Adam. Szeretném, ha megbocsátanál, és visszaengednél a bandába. – mondta halkan.
                - Jaj, drága, szerintem tudod a válaszom! – mosolyodtam el keserűen, az ő arca pedig felderült.
                - Ezt vehetem igennek? – kérdezte lelkesen. Mintha nem ismerne.
                - Nem Monte, ezt veheted egy rohadtul erős nemnek! – válaszoltam keményen, majd a fejemmel a kijárat felé intettem, hogy húzza el innen magát.
                - Ugyan, Adam, kérlek! Olyan régi barátok vagyunk..
                - Voltunk, Monte, voltunk! – vágtam közbe- Csak voltunk. Most pedig kérlek, távozz.
                - Tudom, hogy szükséged van rám! Gondolj bele, mennyi idő lesz, mire az új gitárosod összeszokik a bandával! Én pedig már évek óta veletek játszom! Én kellek neked, nem más! A karrieredet vedd figyelembe, Adam.
                - Nem, Monte! Nem kellesz sem te, sem az, hogy naponta hallgassam az idegbeteg feleséged nyomorait! Vége, érted?
                - Adam, ígérem, vége! Lynn is megbocsátott már! – könyörgött.
                - Én viszont nem. – zártam le a témát, majd felolvastam hangosan a következő gitáros nevét, aki szintén átlagos teljesítményt nyújtott. De nekem olyasvalaki kell, aki átlagon felül teljesít! Aki minimum fele olyan jó, mint Tommy.
Chris szemszöge:
Az ágyon ülve vettem kezembe a telefonomat, és írtam Adamnek egy üzenetet. Olyan kis figyelmes volt reggel! A konyhaasztalon hagyott egy kis lapot, amire egy szívecskét rajzolt nekem. Annyira szerető, törődő, és kedves! Nem mindenhol lehet találni egy ilyen palit. Szerencsésnek mondhatom magam. Szépen rímekbe szedtem mondandómat Adamnek, majd megnyomtam a „Küldés” gombot. Elképzeltem az arcát, ahogy olvassa, és elmosolyodtam a kép láttán, amelyet lelki szemeim láttak. Gyönyörű, szeplős kis szája mosolyra húzódik, szürkéskék szemei ragyognak, és csillog benne a meghatottság és az öröm keveréke. A mellkasomra szortottam a készüléket, majd lebaktattam a konyhába, hogy összedobjak magamnak egy szendvicset. Gwen éppen akkor lépett ki a mosdóból.
                - Szia, Chris! – integetett vigyorogva.
                - Heló – intettem vissza.
                - Hogy aludtál? – lépett oda mellém, hogy levegyen a polcról egy poharat.
                - Hát… Jó mélyen. – válaszoltam, miközben elkezdtem vágni a kenyeret a szendvicsemhez.
                - Nem vagy másnapos? – nézett rám hitetlenkedve.
                - Takargatom, de úgy érzem, szétesik a fejem – sóhajtottam.
                - Na várj, főzök neked egy finom kávét, az nekem mindig segít.
                - Ó, öm… Köszi – mosolyogtam rá.
Adam szemszöge:
Mote rendesen feldúlt, habár sikerült némileg lenyugodnom. Eltelt azóta egy teljes óra.
                - Tarthatnánk egy kis szünetet? Én már nem bírom. – dőltem hátra a székben két szomszédomra nézve, akik egyetértően bólogattak. Lassan felállva nyújtóztattam ki elgémberedett végtagjaimat, majd bekapcsoltam a telefonomat, és elindultam kifelé sétálni. Jött egy üzenetem Christől. A kis cukorfalat. Elmosolyodva nyitottam meg és olvastam el, amit írt. De édes! Kis versikét írt nekem, melynek az utolsó sora a „Szeretlek” szó volt. Mit írhatnék neki vissza? Hm… Írtam egy szép szerelmes idézetet, sok sok szívecskével, majd elküldtem azzal a zárással, hogy „Csókol: Adam”. Hihetetlen, hogy magába bolondított ez az angyal! Miután mélyet szívtam a friss levegőből, visszamentem, és leültem a helyemre. A lapomra néztem, és elolvastam a nevet.
                - Oké, a következő Ashley De… Mi? – belebotlott a nyelvem, a két társam pedig kinevetett. Én is elnevettem magam, majd inkább leegyszerűsítettem a dolgot. – Szóval Ashley D.
                - Dzerigian – lépett be mosolyogva egy vékony, szőke illetve fekete hajú, bőrnacis nő.
                - Értem. Nos, hadd halljuk, mit hoztál mára. – bólintott, majd hozzálátott a zenéléshez. Az első fél percben unalmas volt. Ez gondolom látszott is rajtam, mert egy akadozó, vontatott dallamot játtszva kezdett el felém közeledni a szemembe nézve, én pedig oldalra billentett fejjel néztem rá, és felvontam a szemöldököm. Mikor fél méterre volt az asztalomtól megállt, abbahagyta a zenét, majd a húrok közé csapott, és én azt hittem, vágok egy hátast a székkel együtt. Előre dőlve figyeltem, ahogy játszik, ahogy járnak az ujjai. Tommyra pillantva láttam, hogy ő is elismerően nézi, ahogy a lány játszik. Felemeltem a kezemet, Ashley pedig lefogta a gitár húrjait, és csend ült a teremre.
                - Jó, szép volt, Ashley, nekem tetszett. – bólogattam. – Srácok? Ti mit gondoltok?
                - Ashley, nem is tudom, mit mondjak, taroltál! Gyilkos, amit művelsz azzal a hangszerrel! – mondta Tommy.
                - Én Adam helyében szó nélkül bevennélek a bandába. – fokozta a dolgot Viv.
                - És én be is veszlek szó nélkül. – mosolyodtam el. Ennél jobb gitárost úgy sem találnék sehol. – Le a kalappal csajszi, jó vagy, nagyon! – álltam fel a székemből, és nyújtottam neki a kezemet. - Üdv a Glamily Bandben. Mivel jövő héten koncert, itt vannak a próbák helyszínei és időpontjai. – nyújtottam át neki egy lapot, amin minden információ ott van. Érzem, nagy jövő elé néz ez a lány, örülök, hogy rá találtunk.
Tíz perc alatt átbeszéltünk mindent, egy jó adag feladatot bíztam Ashleyre, Tommy a kezébe nyomott pár kottát, hogy azokat nézze át, majd elindultunk kifelé. A kijáratnál Curtist pillantottam meg, aki felém közeledett. Tommyékra néztem, akik mentek tovább. Viv bólintott, jelezve, hogy az autónál vágnak, én pedig Curtisre néztem. Ahogy tekintete végigsiklott rajtam, végigfutott a hideg a hátamon. Rossz előérzetem van ezzel a sráccal kapcsolatban.
 Azt hiszem… félek…

14. Bocsáss meg

14. fejezet
Adam szemszöge:
Csak álltam a tükör előtt vizsgálgatva a belőle visszanéző személyt. Ki is ő? Mi is ő? Mit érez?  Jogos volt ez az egész cirkusz, amit levágott az utóbbi pár napban? Adam! Könyörgöm! Hát nem te vagy az az idióta, aki arra tanítja a rajongóit, hogy nem szabad a rosszindulatú rágalmazókra figyelni? Aki azt mondja, egyszerűen csak tovább kell lépni, és nem foglalkozni a dologgal? Nem te vagy az, aki azt mondja, egyszerűen csak nem veszi fel a bántó szavakat? Nagyot sóhajtottam. De igen, én vagyok az… és a csinos kis parádémmal teljesen üressé és alaptalanná tettem mindazt, amit mondtam, amit próbáltam átadni az embereknek. Egy pillanatra beharaptam az alsó ajkam, majd jobban megvizsgáltam a tükörben lévő személy arcát. Hogy néz ki? A haja kissé csapzott, a festés enyhén kezd lenőni, a haja tövében már-már éppen látszódik a vöröses színárnyalat. Semmi smink nincs rajta. Teljesen letisztult. Túl emberi. Nem egy sminkelt énekes, pláne nem világsztár. Védtelennek éreztem magam. Egyedül egy hideg kis szobában, magányosan. Kint vannak a szeretteim a ház pontjaiban szétszóródva. De van, aki haragszik rám, van, aki inkább most tartózkodik, van, aki elvár. Hozzáteszem, jogosan. Lekezeltem az arcomat a hidratáló arckrémmel. Minden egyes apró csúnya pöttyre, és tág pólusra jutott belőle. Annyira gyűlölöm a bőrömet… Olyan fantasztikus, hogy az arcom hibáit csak egy tonna bőrroncsoló vakolattal lehet eltüntetni. És még csak nem is teljesen. Bár a rajongóim „cukinak” tartják… Hát jó… Egy hófehér törölközőt tekertem a derekamra, megborzoltam félig megszáradt hajamat, majd kiléptem a fürdőszobából a folyosóra, és a szobám felé vetem az irányt, mire erős fájdalmat éreztem a fülemben. A fájdalom olyan hirtelen jött, hogy felkiáltottam, és annyira húzott lefelé, hogy lefelé görnyedtem. Amikor enyhült picit a fájdalom, kinyitottam a szemem, és a szobámban találtam magam, velem szemben pedig Gwen… Szuper… Egy szál törölközőben kell megvívnom ezt a csatát? Had öltözzek át, könyörgöm!
                - Gwen! Au! Eszednél vagy!? Ez… rohadtul fáj!-úgy kellett visszafognom magam, hogy ne káromkodjak… Néztem a lányt, aki szinte forrt a dühtől… Korrigálnom kellett a viselkedésemet. Eredetileg lapítanom kellett volna, mint kaki a gazban, ehelyett ráförmedtem. Gratulálok ember! Szép volt! Felsóhajtottam. – Oké, értem én, hogy mérges vagy… de ez… tényleg kicsit sok volt… - erre egy pofon volt a válasza. Hűű! Nagyon nagy bajban vagyok… Azta… Adam… te majom. – Au… - beharaptam az alsó ajkam, és figyeltem. Hosszú másodpercek teltek el, de csak mérgesen méregetett. – Gwen, kérlek, szólalj meg! – könyörögtem neki, nem bírtam tovább… Itt áll, akár maga a közeledő apokalipszis, és… semmi! Mintha egy fegyverrel néznék farkas szemet, ami bármely pillanatban elsülhet… Lassan az ajtóhoz lépett, és becsukta.
                - Nagyon mérges vagyok rád, tudsz róla, te marha!? – kezdte. Nem basszus, nem tudom. Hisz éppen most simogattál meg, miközben tejszínhabos eperrel etettél… Szóra nyitottam a számat, de jelenleg nincsen helye a frappáns válaszoknak. Tudod Adam, lapítani… Így hát lassan bólintottam, és igyekeztem bűnbánó arcot vágni, hozzá pedig beharaptam az alsó ajkamat lehajtott fejjel. – Blanka tudod mit kérdezett tőlem pár perce? – nézett a szemembe, de én a földet fixíroztam. – azt, hogy téged nem zavar-e az, hogy itt van! Annyit kérek tőled, te majom, hogy amíg Blani itt van, próbáld meg félretenni a világfájdalmadat, és csak próbálj meg egy picit kedves lenni! Erre te bekeményítesz, és kicsapod a hisztit, tajtékzol a teraszon! Nem vagy képes elvonulni, mert a csirke eszed nem fogja fel, hogy minden kibaszott szó behallatszik! –két tenyere közé szorította a fejét, nagyot sóhajtott, majd nyugodtabban, halkan folytatta. – Adam… Annyit kértem tőled egyszer az életben, hogy próbálj meg viselkedni. Miért nem lehet ezt teljesíteni? Olyan nehéz ez? – nézett rám könyörgő szemekkel. Kicsit sóhajtottam, majd a szemébe néztem.
                - Nézd… Tudom, hogy hülye voltam. De ígérem, észhez térek, rendben? Szeretnélek titeket kiengesztelni. – magyaráztam, ő pedig felvont szemöldökkel nézett rám, így folytattam. – Ha… lenne kedvetek, elvinnélek titeket vacsorázni. Öm… mit szólsz? – összeszűkített szemekkel nézett rám.
                - Nem a te ötleted volt, mi? – basszus, nyitott könyv vagyok… Széttártam a kezeimet, jelezve, hogy igaza van… Nem ellenkeztem.
                - Mentségemre szóljon, hogy ha úgy gondoltam volna, hogy nincs igaza Viviennek, akkor nem fogadtam volna meg a tanácsát.
                - Mondd el ezt a többieknek is. – nézett a szemeimbe, én pedig az övéibe. Nem látszott rajta már se düh, sem pedig megvetés… Megenyhült. Magamhoz öleltem. Komolyan nagyon rosszul éreztem magam amiatt, hogy ilyen galibát okoztam… Kissé habozva visszaölelt, majd a fülembe súgta:
                - Csak okosan Kiscsillag… - megeresztettem egy halvány mosolyt, majd elengedtem.
                - Megengeded, hogy felöltözzek? –néztem rá mosolyogva, mire ő már ment is kifele, és becsukta maga után az ajtót. Megkönnyebbülten szusszanva léptem oda a szekrényemhez, nyitottam ki, majd kezdtem el kutatni a ruháim közt, hogy megtaláljam a kedvenc öltönyömet. Kopogtatás hallatszott az ajtón. Éljen! Nem öltözhetek nyugodtan… Csoda, hogy zuhanyzás közben nem nyitottak rám!
                - Gyere! – szóltam az ajtó előtt lévő személynek, mire a zár halkan kattant, ő belépett, majd becsukta maga után az ajtót. Én kimásztam a szekrényem mélyéről egy nadrággal a fejemen, gyorsan leráztam magamról a ruhadarabot, és ránéztem. Ő az egyetlen, akire nem számítottam. Csak remélni tudom, hogy nem piros az arcom. Kínosan érzem magam…

Chris szemszöge:
A nappali… Az a csodaszép nappali! Biztosan Adam tervezése. Annyira rá vall! A letisztultság és az egzotikum, misztikum tökéletes harmóniája! Mindenhova tesz valamit, odabiggyeszt valami mintát, szobrocskát, bármit! Nincs egy tenyérnyi üres hely, de mégsem giccses! Kimondottan kellemes! Ha csak egyedül ülnék ezen a puha kanapén a laptopom társaságában… Igen, tudom, kocka vagyok. És…? Nem dolgozom. De Adam mellett nem is kell dolgozni! Ha a szíve a tied, mindene a tied. Persze, persze, ez fordítva is igaz. Ő is szépen a zsebébe pakolta a szívem minden darabját.
                - Szóval… Chris – riasztott fel elmélkedésemből a barna hajú lány, akit bár eddig még életemben nem láttam, kedvesen mosolyog rám. Kénytelen voltam viszonozni ezt a gesztust, mikor ránéztem. – Hallom, jól megvagytok Adammel – mosolygott tovább. Erre bólintottam még mindig mosolyogva.
                - Tényleg nagyon szeretheti, ha nem küldte még el…- elmélkedett Tommy. Aha, kösz haver a sok rokonszenvet. Nem tudnál leszállni végre a témáról? Forgattam meg a szemeimet.
                - Fáj neked, hogy téged nem, mi? – fontam karba a kezemet, és durcásan néztem rá. Már a teraszon, amikor nekiállt „fenyegetni” elvágta magát, most pedig itt kontrázik? Fogadja szívélyes gratulációmat! Ch…
                - Legalább a humorod jó – nevetett fel Tommy, mire én előredőlve nyitottam volna a számat, hogy elmagyarázzam neki, mennyire érdekel az ő véleménye, de ekkor szólalt meg Gwen az ajtóból.
                - Na, itt vagyok srácok. – mosolygott. Pedig amikor felment Adamhez, akkor szinte szikrákat szórt a szeme… Na ezért nem kellenek nekem a nők. Egyik pillanatban kedvesek, a másik pillanatban igazi házisárkányok… A fiúknak legalább logikus az észjárásuk…
                - Na? Mi volt? – érdeklődött Tommy az egyik szemöldökét felvonva.
                - Nos… letoltam rendesen. – Sajnálom Adamet, hogy kapott a fejére… Bár ettől talán majd észhez tér. Nem igazán tudok mit kezdeni a kirohanásaival, és a durcázásával. Amikor először találkoztunk, sőt, még másnap reggel is annyira édes egy srác volt! Kedves, figyelmes, megértő… Aztán Lynn morcos harcost csinált belőle… Ribanc… Felsóhajtottam, ahogy ezeket végig gondoltam.
                 - Nyugi, Chris… Hidd el, jót tett neki! – most esett le, hogy Gwen azt hitte, az miatt sóhajtok, hogy Adam le lett tolva. Csak mosolyogva bólintottam, majd hátradőltem a kanapén.
                - Blani merre van?- érdeklődött, miközben vidáman ült le mellém a fehér bőrkanapéra. Ez ijesztő… Adam hatása ez a hangulatváltozás, vagy szimplán abból fakad, hogy nő? De tényleg… Merre van Blanka?
                - Fogalmam sincs – támasztotta meg az állát Tommy a kezeivel. – Talán kiment a mosdóba vagy valami – mosolygott. Ez mindenkinek kielégítő válasz volt, így Tommy feldobott egy új témát. A két lánnyal jól elbeszélgetett, én meg csak hallgattam.

Adam szemszöge:
Csak álltam nagy szemekkel ledermedve, alig lélegezve. Gyorsan visszagyömöszöltem a nadrágot a szekrénybe. Nem érdekelt, hogy össze lesz gyűrődve, a kezemet a derekam köré tekert törölközőre tettem, hogy esélyt se adjak nei, hogy esetleg leessen. Eddig is elég kínos helyzetben vagyok. Fel erőltettem az arcomra egy kedves vigyort, amiből egy kínos fintor lett.
                - Szia! Hát… hát te? Mondd csak. – próbáltam úgy tenni, mintha nem érezném magam feszülten, de a dadogásom tutira leleplezett. Fogalmam sincs, mit kellene tennem, hogyan kellene viselkednek, mi vár rám az elkövetkezendő x percben…
                 - Szia, én csak… szeretnék beszélni veled… ha nem baj persze. – nézett a szemeimbe, én pedig leültem a franciaágyra, és megpaskoltam mellettem a helyet.
                - Gyere, mondd – mosolyogtam. Ebből úgy sem mászok ki… Blani odajött és leült mellém.
                - Szóval… Most bizonyára sok minden miatt kell idegeskedned, elfoglalt vagy, és én nem akarok a terhedre lenni… - Tudtam… Úgy tudtam! Baszki…
                - Ugyan, nem vagy! Csak túldramatizálom olykor a dolgokat. Aztán valaki rávilágít, hogy egyszerűen megoldhatóak azok a dolgok, amiken kiakadtam. Sajnálom, tudom, hogy kellemetlenül érezted magad miattam. Változtatok rajta, rendben? – Mondtam, miközben a szemeibe néztem, hogy lássa, őszintén beszélek.
                - Miattam nem kell semmin változtatnod, komolyan, ha szeretnéd, elmegyek, csak mondd meg. Jó? – hadarta gyorsan a szemeit lesütve, mire én egyszerűen magamhoz öleltem, hogy elcsitítsam. Éreztem, ahogy törékeny teste remeg. Talán az egy szál törölköző nem a legmegfelelőbb „öltözék” az ölelkezésre, de azt akartam, tudja, hogy nem akarom, hogy elmenjen.
                - Azt szeretném, ha maradnál. Rendben? – engedtem el, és néztem a szemeibe.
                - Biztos vagy benne?
                - Teljesen biztos, becsszó. – bólintottam elmosolyodva, mire ő is elmosolyodott kicsit.
                - Köszönöm. – suttogta, majd felkelt, és elment. Nagyot sóhajtottam, megkönnyebbültem. Úgy látszik, kezdek kimászni a slamasztikából. Odaléptem a szekrényemhez, és előkutattam az öltönyömet, majd felvettem. Gyorsan lealapoztam az arcomat a kedvenc alapozómmal, kihúztam a szememet, felraktam egy kis szempillaspirált, befújtam magam a Tokyo Milk parfümömmel, amiből már alig volt.

Pár órával később az étteremben…
Mindannyian elegáns öltözetben ültünk az asztalnál. Blani egyik oldalán Gwen, a másikon Tommy, mellette én, mellettem pedig Chris, ő mellette pedig Vivienn ugye Gwen mellett a körasztalnál. Már mindenki rendelt magának kaját. Chrisnek sikerült kiválasztania az étlapon a legdrágább kaját. De mindegy, szeretem, meg különben sem vagyok fukar. Bármit megveszek neki, hordhatja bármimet, mindenhova elviszem magammal, ha utazom, bármit megadok neki, amit kíván tőlem. Mert szeretem. Úgy, ahogy még senkit a világon. A pincér elvette előlünk az étlapot, és elvitte. Chris a combomra tette a kezét, én pedig megfogtam azt, és egy nagy cuppanós puszit nyomtam az arcára, mire szélesen elvigyorodott, és visszapuszilt. Tommy nem bírta ki, hogy ne szóljon be valami melegekről szóló viccet. Én csak nevetem egyet, hisz tudom, hogy tőle az ilyeneket nem kell komolyan venni. Mennyit smároltunk a színpadon! És pont ő akarna megbántani? Chrisre néztem, láttam rajta, hogy nem tetszett neki Tommy poénja.
                - Hé, ne vedd komolyan - böktem finoman oldalba mosolyogva.
Ettől fogva röpködtek az asztal körül a poénok és humoros szurkálódások, de senki sem bántódott meg. Szuper volt a hangulat, mindenki megnyílt, és felszabadult volt. Az étel is isteni volt. Kell ennél több egy jó vacsorához? Aligha. Miután megettük a vacsorát, borozgattunk, még vagy egy órán keresztül beszélgettünk, majd lassan álltunk fel, és sétáltunk ki az étteremből.
                - Van kedvetek még menni valahova? – tettem fel a kérdést, ahogy kiértünk az étterembe.
                - Például hova? – kérdezte Blani rám mosolyogva.
                - Nem tudom, akárhova. Na? – vigyorogtam. Mindenkiben volt egy kis bor, elég oldott volt a hangulat.
                - Otthon csapjunk egy kisebb bulit! – ajánlotta Tommy, mire mindenki bólogatott, és helyeselt. Szuper ötlet! Nekem is tetszett. Előszedtem a telefonom, hogy hívjak egy taxit, majd miután letudtam, újból a zsebembe csúsztattam a készüléket. 5 perc alatt megérkezett az autó. Gondolom, ha nem én hívtam volna, hanem valaki nem olyan híres, mint én, minimum tíz percet kellett volna várnia. Ez egy előnye a hírnévnek. Mindannyian bepattantunk a taxiba, és bele sem tellett negyed órába, már otthon is voltunk. Lassan végiggondoltam, pontosan hányan is vagyunk, majd elővettem 6 poharat, és jó pár üveg alkoholos italt. Volt közte likőr, vodka, whisky, pálinka, bor, illetve amit csak szem és száj kívánhat. Mind kipakoltam a nappaliban elterülő asztalra, illetve hoztam egy kis rágcsálni valót is. Tommy lecipelte az emeletről a laptopot, és hozzá pár hangszórót, Gwen megfelelő világítást állított be Blani segítségével, Chris pedig nekem segített, hogy minél szélesebb választékot biztosíthassunk a 6 személyes zártkörű partin. A laptop végül a szekrény egyik polcán lett elhelyezve, melynek tetején terültek el a hangszórók. Chris szorosan magához ölelt és az államra puszilt, én pedig nevetve öleltem vissza, és egy nagy puszit nyomtam az arcára, mire hallottam felcsendülni az egyik dalomat. A laptop fele pillantva elmosolyodtam, ahogy megláttam a készülék mellett, ahogy a borral töltött poharát emelve biccent felém.  Viszonoztam a gesztusát, majd hirtelen valaki megragadta a karomat.
-Gyere Kiscsillag, táncoljunk!-húzott el a kis asztalkától Gwen, aki ezen az estén csinosabb volt, mint valaha.

Tommy szemszöge:
Végre vége! A feszültség teljesen feloldódott, Adam is befejezte a gyerekes hisztizést. Nos, őt Gwen el is rabolta egy tánc erejéig, Vivienn pedig Chrisre csapott le. Gondolom jobban megszeretné ismerni, félti a naiv sztárt. Meg is van rá az oka, főleg hogy bejött a képbe ez a kis… Rendben, nyugi… Blani merre van? Felkérem egy táncra, én őt szeretném jobban megismerni. Titokzatos, gyönyörű, magával ragadó… Pedig alig váltottam vele pár szót. Rendkívül szimpatikus, már ilyen kis idő után. Körbepillantva láttam meg a sötéthajú lányt, aki mellé rövidesen le is ültem kezébe nyomva egy pohár pezsgőt. Mégsem kéne whiskyvel nyomulni kapásból, még azt hiszi, le akarom itatni.
                - Szia –mosolygott rám meglepetten.
                -Szia. Lenne kedved táncolni egyet?-mosoly-
                -Persze, szívesen! – felelte vidáman…

Adam szemszöge:
Vivet és Gwent lefoglalta a lányos dolgokról való beszélgetés. Pasi ügyek, hasonlók, mivel mind a ketten szinglik voltak. Tommy pedig Blanival volt. szerintem tetszik neki, rendesen udvarol neki. Chrissel fellógtunk az emeletre, a szobámba. Mind a ketten illuminált állapotban voltunk, nem igazán bírtunk magunkkal. Úgy röhögcséltünk, mint a tíz éves kislányok, méghozzá olyan egyszerű tényeken, hogy hajnali egy óra van. Két röhögőgörcs között odaléptem hozzá, a falnak döntve csókoltam meg forrón, miközben az oldalát simogattam… Az ágyra vetődtünk, és meg sem álltunk a csúcsig…

Pittmanéknél:
                - Monte, biztos vagy ebben?- kérdezte karba tett kezekkel Lynn leendő ex férjétől.
                - Teljes mértékben. Különben sincs hozzá túl sok közöd, Lynn. Hamarosan elválnak útjaink.
                - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, tudod? – erősködött a nő, de a férfi hajthatatlan volt.
                - Nem érdekel, mit gondolsz, érted? Holnap akkor is elmegyek. Ha tetszik, ha nem.
                - Monte… Nem tetszik! –válaszolta a nő jól megnyomva a tagadó szót.
                - Lynn, nem érdekel, mikor fogod fel? Elrontottam, és most szeretném helyre hozni a dolgokat. Ennyi. Vita lezárva.
                - Hidd el, pofára fogsz esni rendesen.
                - Majd meglátjuk. Ha Monte Pittman valamit el akar érni, akkor azt el is éri. – A feleség erre nagyot nevetett.
                - Na várj csak, míg kiderül, hogy kiadattad a régi bandátok albumát. Akkor aztán végképp nem bocsát meg, és neked véged….
Monte önbizalma egy perc alatt hullott a semmibe, a szemeit megforgatva hagyta ott a feleségét, de céljáról továbbra sem mondott le. Másnap reggel magabiztosan fog a zsűri elé állni…