14. Bocsáss meg

14. fejezet
Adam szemszöge:
Csak álltam a tükör előtt vizsgálgatva a belőle visszanéző személyt. Ki is ő? Mi is ő? Mit érez?  Jogos volt ez az egész cirkusz, amit levágott az utóbbi pár napban? Adam! Könyörgöm! Hát nem te vagy az az idióta, aki arra tanítja a rajongóit, hogy nem szabad a rosszindulatú rágalmazókra figyelni? Aki azt mondja, egyszerűen csak tovább kell lépni, és nem foglalkozni a dologgal? Nem te vagy az, aki azt mondja, egyszerűen csak nem veszi fel a bántó szavakat? Nagyot sóhajtottam. De igen, én vagyok az… és a csinos kis parádémmal teljesen üressé és alaptalanná tettem mindazt, amit mondtam, amit próbáltam átadni az embereknek. Egy pillanatra beharaptam az alsó ajkam, majd jobban megvizsgáltam a tükörben lévő személy arcát. Hogy néz ki? A haja kissé csapzott, a festés enyhén kezd lenőni, a haja tövében már-már éppen látszódik a vöröses színárnyalat. Semmi smink nincs rajta. Teljesen letisztult. Túl emberi. Nem egy sminkelt énekes, pláne nem világsztár. Védtelennek éreztem magam. Egyedül egy hideg kis szobában, magányosan. Kint vannak a szeretteim a ház pontjaiban szétszóródva. De van, aki haragszik rám, van, aki inkább most tartózkodik, van, aki elvár. Hozzáteszem, jogosan. Lekezeltem az arcomat a hidratáló arckrémmel. Minden egyes apró csúnya pöttyre, és tág pólusra jutott belőle. Annyira gyűlölöm a bőrömet… Olyan fantasztikus, hogy az arcom hibáit csak egy tonna bőrroncsoló vakolattal lehet eltüntetni. És még csak nem is teljesen. Bár a rajongóim „cukinak” tartják… Hát jó… Egy hófehér törölközőt tekertem a derekamra, megborzoltam félig megszáradt hajamat, majd kiléptem a fürdőszobából a folyosóra, és a szobám felé vetem az irányt, mire erős fájdalmat éreztem a fülemben. A fájdalom olyan hirtelen jött, hogy felkiáltottam, és annyira húzott lefelé, hogy lefelé görnyedtem. Amikor enyhült picit a fájdalom, kinyitottam a szemem, és a szobámban találtam magam, velem szemben pedig Gwen… Szuper… Egy szál törölközőben kell megvívnom ezt a csatát? Had öltözzek át, könyörgöm!
                - Gwen! Au! Eszednél vagy!? Ez… rohadtul fáj!-úgy kellett visszafognom magam, hogy ne káromkodjak… Néztem a lányt, aki szinte forrt a dühtől… Korrigálnom kellett a viselkedésemet. Eredetileg lapítanom kellett volna, mint kaki a gazban, ehelyett ráförmedtem. Gratulálok ember! Szép volt! Felsóhajtottam. – Oké, értem én, hogy mérges vagy… de ez… tényleg kicsit sok volt… - erre egy pofon volt a válasza. Hűű! Nagyon nagy bajban vagyok… Azta… Adam… te majom. – Au… - beharaptam az alsó ajkam, és figyeltem. Hosszú másodpercek teltek el, de csak mérgesen méregetett. – Gwen, kérlek, szólalj meg! – könyörögtem neki, nem bírtam tovább… Itt áll, akár maga a közeledő apokalipszis, és… semmi! Mintha egy fegyverrel néznék farkas szemet, ami bármely pillanatban elsülhet… Lassan az ajtóhoz lépett, és becsukta.
                - Nagyon mérges vagyok rád, tudsz róla, te marha!? – kezdte. Nem basszus, nem tudom. Hisz éppen most simogattál meg, miközben tejszínhabos eperrel etettél… Szóra nyitottam a számat, de jelenleg nincsen helye a frappáns válaszoknak. Tudod Adam, lapítani… Így hát lassan bólintottam, és igyekeztem bűnbánó arcot vágni, hozzá pedig beharaptam az alsó ajkamat lehajtott fejjel. – Blanka tudod mit kérdezett tőlem pár perce? – nézett a szemembe, de én a földet fixíroztam. – azt, hogy téged nem zavar-e az, hogy itt van! Annyit kérek tőled, te majom, hogy amíg Blani itt van, próbáld meg félretenni a világfájdalmadat, és csak próbálj meg egy picit kedves lenni! Erre te bekeményítesz, és kicsapod a hisztit, tajtékzol a teraszon! Nem vagy képes elvonulni, mert a csirke eszed nem fogja fel, hogy minden kibaszott szó behallatszik! –két tenyere közé szorította a fejét, nagyot sóhajtott, majd nyugodtabban, halkan folytatta. – Adam… Annyit kértem tőled egyszer az életben, hogy próbálj meg viselkedni. Miért nem lehet ezt teljesíteni? Olyan nehéz ez? – nézett rám könyörgő szemekkel. Kicsit sóhajtottam, majd a szemébe néztem.
                - Nézd… Tudom, hogy hülye voltam. De ígérem, észhez térek, rendben? Szeretnélek titeket kiengesztelni. – magyaráztam, ő pedig felvont szemöldökkel nézett rám, így folytattam. – Ha… lenne kedvetek, elvinnélek titeket vacsorázni. Öm… mit szólsz? – összeszűkített szemekkel nézett rám.
                - Nem a te ötleted volt, mi? – basszus, nyitott könyv vagyok… Széttártam a kezeimet, jelezve, hogy igaza van… Nem ellenkeztem.
                - Mentségemre szóljon, hogy ha úgy gondoltam volna, hogy nincs igaza Viviennek, akkor nem fogadtam volna meg a tanácsát.
                - Mondd el ezt a többieknek is. – nézett a szemeimbe, én pedig az övéibe. Nem látszott rajta már se düh, sem pedig megvetés… Megenyhült. Magamhoz öleltem. Komolyan nagyon rosszul éreztem magam amiatt, hogy ilyen galibát okoztam… Kissé habozva visszaölelt, majd a fülembe súgta:
                - Csak okosan Kiscsillag… - megeresztettem egy halvány mosolyt, majd elengedtem.
                - Megengeded, hogy felöltözzek? –néztem rá mosolyogva, mire ő már ment is kifele, és becsukta maga után az ajtót. Megkönnyebbülten szusszanva léptem oda a szekrényemhez, nyitottam ki, majd kezdtem el kutatni a ruháim közt, hogy megtaláljam a kedvenc öltönyömet. Kopogtatás hallatszott az ajtón. Éljen! Nem öltözhetek nyugodtan… Csoda, hogy zuhanyzás közben nem nyitottak rám!
                - Gyere! – szóltam az ajtó előtt lévő személynek, mire a zár halkan kattant, ő belépett, majd becsukta maga után az ajtót. Én kimásztam a szekrényem mélyéről egy nadrággal a fejemen, gyorsan leráztam magamról a ruhadarabot, és ránéztem. Ő az egyetlen, akire nem számítottam. Csak remélni tudom, hogy nem piros az arcom. Kínosan érzem magam…

Chris szemszöge:
A nappali… Az a csodaszép nappali! Biztosan Adam tervezése. Annyira rá vall! A letisztultság és az egzotikum, misztikum tökéletes harmóniája! Mindenhova tesz valamit, odabiggyeszt valami mintát, szobrocskát, bármit! Nincs egy tenyérnyi üres hely, de mégsem giccses! Kimondottan kellemes! Ha csak egyedül ülnék ezen a puha kanapén a laptopom társaságában… Igen, tudom, kocka vagyok. És…? Nem dolgozom. De Adam mellett nem is kell dolgozni! Ha a szíve a tied, mindene a tied. Persze, persze, ez fordítva is igaz. Ő is szépen a zsebébe pakolta a szívem minden darabját.
                - Szóval… Chris – riasztott fel elmélkedésemből a barna hajú lány, akit bár eddig még életemben nem láttam, kedvesen mosolyog rám. Kénytelen voltam viszonozni ezt a gesztust, mikor ránéztem. – Hallom, jól megvagytok Adammel – mosolygott tovább. Erre bólintottam még mindig mosolyogva.
                - Tényleg nagyon szeretheti, ha nem küldte még el…- elmélkedett Tommy. Aha, kösz haver a sok rokonszenvet. Nem tudnál leszállni végre a témáról? Forgattam meg a szemeimet.
                - Fáj neked, hogy téged nem, mi? – fontam karba a kezemet, és durcásan néztem rá. Már a teraszon, amikor nekiállt „fenyegetni” elvágta magát, most pedig itt kontrázik? Fogadja szívélyes gratulációmat! Ch…
                - Legalább a humorod jó – nevetett fel Tommy, mire én előredőlve nyitottam volna a számat, hogy elmagyarázzam neki, mennyire érdekel az ő véleménye, de ekkor szólalt meg Gwen az ajtóból.
                - Na, itt vagyok srácok. – mosolygott. Pedig amikor felment Adamhez, akkor szinte szikrákat szórt a szeme… Na ezért nem kellenek nekem a nők. Egyik pillanatban kedvesek, a másik pillanatban igazi házisárkányok… A fiúknak legalább logikus az észjárásuk…
                - Na? Mi volt? – érdeklődött Tommy az egyik szemöldökét felvonva.
                - Nos… letoltam rendesen. – Sajnálom Adamet, hogy kapott a fejére… Bár ettől talán majd észhez tér. Nem igazán tudok mit kezdeni a kirohanásaival, és a durcázásával. Amikor először találkoztunk, sőt, még másnap reggel is annyira édes egy srác volt! Kedves, figyelmes, megértő… Aztán Lynn morcos harcost csinált belőle… Ribanc… Felsóhajtottam, ahogy ezeket végig gondoltam.
                 - Nyugi, Chris… Hidd el, jót tett neki! – most esett le, hogy Gwen azt hitte, az miatt sóhajtok, hogy Adam le lett tolva. Csak mosolyogva bólintottam, majd hátradőltem a kanapén.
                - Blani merre van?- érdeklődött, miközben vidáman ült le mellém a fehér bőrkanapéra. Ez ijesztő… Adam hatása ez a hangulatváltozás, vagy szimplán abból fakad, hogy nő? De tényleg… Merre van Blanka?
                - Fogalmam sincs – támasztotta meg az állát Tommy a kezeivel. – Talán kiment a mosdóba vagy valami – mosolygott. Ez mindenkinek kielégítő válasz volt, így Tommy feldobott egy új témát. A két lánnyal jól elbeszélgetett, én meg csak hallgattam.

Adam szemszöge:
Csak álltam nagy szemekkel ledermedve, alig lélegezve. Gyorsan visszagyömöszöltem a nadrágot a szekrénybe. Nem érdekelt, hogy össze lesz gyűrődve, a kezemet a derekam köré tekert törölközőre tettem, hogy esélyt se adjak nei, hogy esetleg leessen. Eddig is elég kínos helyzetben vagyok. Fel erőltettem az arcomra egy kedves vigyort, amiből egy kínos fintor lett.
                - Szia! Hát… hát te? Mondd csak. – próbáltam úgy tenni, mintha nem érezném magam feszülten, de a dadogásom tutira leleplezett. Fogalmam sincs, mit kellene tennem, hogyan kellene viselkednek, mi vár rám az elkövetkezendő x percben…
                 - Szia, én csak… szeretnék beszélni veled… ha nem baj persze. – nézett a szemeimbe, én pedig leültem a franciaágyra, és megpaskoltam mellettem a helyet.
                - Gyere, mondd – mosolyogtam. Ebből úgy sem mászok ki… Blani odajött és leült mellém.
                - Szóval… Most bizonyára sok minden miatt kell idegeskedned, elfoglalt vagy, és én nem akarok a terhedre lenni… - Tudtam… Úgy tudtam! Baszki…
                - Ugyan, nem vagy! Csak túldramatizálom olykor a dolgokat. Aztán valaki rávilágít, hogy egyszerűen megoldhatóak azok a dolgok, amiken kiakadtam. Sajnálom, tudom, hogy kellemetlenül érezted magad miattam. Változtatok rajta, rendben? – Mondtam, miközben a szemeibe néztem, hogy lássa, őszintén beszélek.
                - Miattam nem kell semmin változtatnod, komolyan, ha szeretnéd, elmegyek, csak mondd meg. Jó? – hadarta gyorsan a szemeit lesütve, mire én egyszerűen magamhoz öleltem, hogy elcsitítsam. Éreztem, ahogy törékeny teste remeg. Talán az egy szál törölköző nem a legmegfelelőbb „öltözék” az ölelkezésre, de azt akartam, tudja, hogy nem akarom, hogy elmenjen.
                - Azt szeretném, ha maradnál. Rendben? – engedtem el, és néztem a szemeibe.
                - Biztos vagy benne?
                - Teljesen biztos, becsszó. – bólintottam elmosolyodva, mire ő is elmosolyodott kicsit.
                - Köszönöm. – suttogta, majd felkelt, és elment. Nagyot sóhajtottam, megkönnyebbültem. Úgy látszik, kezdek kimászni a slamasztikából. Odaléptem a szekrényemhez, és előkutattam az öltönyömet, majd felvettem. Gyorsan lealapoztam az arcomat a kedvenc alapozómmal, kihúztam a szememet, felraktam egy kis szempillaspirált, befújtam magam a Tokyo Milk parfümömmel, amiből már alig volt.

Pár órával később az étteremben…
Mindannyian elegáns öltözetben ültünk az asztalnál. Blani egyik oldalán Gwen, a másikon Tommy, mellette én, mellettem pedig Chris, ő mellette pedig Vivienn ugye Gwen mellett a körasztalnál. Már mindenki rendelt magának kaját. Chrisnek sikerült kiválasztania az étlapon a legdrágább kaját. De mindegy, szeretem, meg különben sem vagyok fukar. Bármit megveszek neki, hordhatja bármimet, mindenhova elviszem magammal, ha utazom, bármit megadok neki, amit kíván tőlem. Mert szeretem. Úgy, ahogy még senkit a világon. A pincér elvette előlünk az étlapot, és elvitte. Chris a combomra tette a kezét, én pedig megfogtam azt, és egy nagy cuppanós puszit nyomtam az arcára, mire szélesen elvigyorodott, és visszapuszilt. Tommy nem bírta ki, hogy ne szóljon be valami melegekről szóló viccet. Én csak nevetem egyet, hisz tudom, hogy tőle az ilyeneket nem kell komolyan venni. Mennyit smároltunk a színpadon! És pont ő akarna megbántani? Chrisre néztem, láttam rajta, hogy nem tetszett neki Tommy poénja.
                - Hé, ne vedd komolyan - böktem finoman oldalba mosolyogva.
Ettől fogva röpködtek az asztal körül a poénok és humoros szurkálódások, de senki sem bántódott meg. Szuper volt a hangulat, mindenki megnyílt, és felszabadult volt. Az étel is isteni volt. Kell ennél több egy jó vacsorához? Aligha. Miután megettük a vacsorát, borozgattunk, még vagy egy órán keresztül beszélgettünk, majd lassan álltunk fel, és sétáltunk ki az étteremből.
                - Van kedvetek még menni valahova? – tettem fel a kérdést, ahogy kiértünk az étterembe.
                - Például hova? – kérdezte Blani rám mosolyogva.
                - Nem tudom, akárhova. Na? – vigyorogtam. Mindenkiben volt egy kis bor, elég oldott volt a hangulat.
                - Otthon csapjunk egy kisebb bulit! – ajánlotta Tommy, mire mindenki bólogatott, és helyeselt. Szuper ötlet! Nekem is tetszett. Előszedtem a telefonom, hogy hívjak egy taxit, majd miután letudtam, újból a zsebembe csúsztattam a készüléket. 5 perc alatt megérkezett az autó. Gondolom, ha nem én hívtam volna, hanem valaki nem olyan híres, mint én, minimum tíz percet kellett volna várnia. Ez egy előnye a hírnévnek. Mindannyian bepattantunk a taxiba, és bele sem tellett negyed órába, már otthon is voltunk. Lassan végiggondoltam, pontosan hányan is vagyunk, majd elővettem 6 poharat, és jó pár üveg alkoholos italt. Volt közte likőr, vodka, whisky, pálinka, bor, illetve amit csak szem és száj kívánhat. Mind kipakoltam a nappaliban elterülő asztalra, illetve hoztam egy kis rágcsálni valót is. Tommy lecipelte az emeletről a laptopot, és hozzá pár hangszórót, Gwen megfelelő világítást állított be Blani segítségével, Chris pedig nekem segített, hogy minél szélesebb választékot biztosíthassunk a 6 személyes zártkörű partin. A laptop végül a szekrény egyik polcán lett elhelyezve, melynek tetején terültek el a hangszórók. Chris szorosan magához ölelt és az államra puszilt, én pedig nevetve öleltem vissza, és egy nagy puszit nyomtam az arcára, mire hallottam felcsendülni az egyik dalomat. A laptop fele pillantva elmosolyodtam, ahogy megláttam a készülék mellett, ahogy a borral töltött poharát emelve biccent felém.  Viszonoztam a gesztusát, majd hirtelen valaki megragadta a karomat.
-Gyere Kiscsillag, táncoljunk!-húzott el a kis asztalkától Gwen, aki ezen az estén csinosabb volt, mint valaha.

Tommy szemszöge:
Végre vége! A feszültség teljesen feloldódott, Adam is befejezte a gyerekes hisztizést. Nos, őt Gwen el is rabolta egy tánc erejéig, Vivienn pedig Chrisre csapott le. Gondolom jobban megszeretné ismerni, félti a naiv sztárt. Meg is van rá az oka, főleg hogy bejött a képbe ez a kis… Rendben, nyugi… Blani merre van? Felkérem egy táncra, én őt szeretném jobban megismerni. Titokzatos, gyönyörű, magával ragadó… Pedig alig váltottam vele pár szót. Rendkívül szimpatikus, már ilyen kis idő után. Körbepillantva láttam meg a sötéthajú lányt, aki mellé rövidesen le is ültem kezébe nyomva egy pohár pezsgőt. Mégsem kéne whiskyvel nyomulni kapásból, még azt hiszi, le akarom itatni.
                - Szia –mosolygott rám meglepetten.
                -Szia. Lenne kedved táncolni egyet?-mosoly-
                -Persze, szívesen! – felelte vidáman…

Adam szemszöge:
Vivet és Gwent lefoglalta a lányos dolgokról való beszélgetés. Pasi ügyek, hasonlók, mivel mind a ketten szinglik voltak. Tommy pedig Blanival volt. szerintem tetszik neki, rendesen udvarol neki. Chrissel fellógtunk az emeletre, a szobámba. Mind a ketten illuminált állapotban voltunk, nem igazán bírtunk magunkkal. Úgy röhögcséltünk, mint a tíz éves kislányok, méghozzá olyan egyszerű tényeken, hogy hajnali egy óra van. Két röhögőgörcs között odaléptem hozzá, a falnak döntve csókoltam meg forrón, miközben az oldalát simogattam… Az ágyra vetődtünk, és meg sem álltunk a csúcsig…

Pittmanéknél:
                - Monte, biztos vagy ebben?- kérdezte karba tett kezekkel Lynn leendő ex férjétől.
                - Teljes mértékben. Különben sincs hozzá túl sok közöd, Lynn. Hamarosan elválnak útjaink.
                - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, tudod? – erősködött a nő, de a férfi hajthatatlan volt.
                - Nem érdekel, mit gondolsz, érted? Holnap akkor is elmegyek. Ha tetszik, ha nem.
                - Monte… Nem tetszik! –válaszolta a nő jól megnyomva a tagadó szót.
                - Lynn, nem érdekel, mikor fogod fel? Elrontottam, és most szeretném helyre hozni a dolgokat. Ennyi. Vita lezárva.
                - Hidd el, pofára fogsz esni rendesen.
                - Majd meglátjuk. Ha Monte Pittman valamit el akar érni, akkor azt el is éri. – A feleség erre nagyot nevetett.
                - Na várj csak, míg kiderül, hogy kiadattad a régi bandátok albumát. Akkor aztán végképp nem bocsát meg, és neked véged….
Monte önbizalma egy perc alatt hullott a semmibe, a szemeit megforgatva hagyta ott a feleségét, de céljáról továbbra sem mondott le. Másnap reggel magabiztosan fog a zsűri elé állni…