2013. január 17., csütörtök

18. Ismeretlen


Alex szemszöge:
Reggel, pontosabban hajnalban részegen röhögcsélve vánszorogtunk hazafelé Josshal. Megbeszéltük, hogy nála alszom. Hiszen ha haza megyek, akkor megint előjönnek az emlékek, meg minden.
                - Josh… Szeretlek. te vagy a legjobb barátom, tudod? – megkapaszkodtam a vállában, hogy ne essek el, majd nehezen forgó nyelvvel folytattam – És sokat se.. Segítesz te én nekem. Mert azon a ribancon nem tudok túllépni, mert tudod én őt is szeretem, és nagyon, és na…
                - Dehogy szereted! Az sem szeret az téged, te mit tepersz érte? Vagyis nem is tepersz, mi? Nem kell amiatt a ku... Kurva miatt siránkoznod, azt kapsz meg akit csak a pici szemed kívángat, vágod?
                - Igazad van! Magabiztos úriember vagyok! – ezen nevetnem kellett, de megpróbáltam komolyan venni a dolgot. Már amennyire részegen az ember képes rá… - Nem érdekelnek engem holmi ex barátnők, azok jönnek és mennek oszt cső. Majd… ha a világ legjobb csaja lesz az enyém, akkor majd sárgulhat az irigységtől, és megbánja majd! Mert igen, enyém lesz a világ legjobb csaja.
                - Rendben, haver, rendben. – veregetett vállba, majd szó szerint estünk be az ajtón. Josh vágott egy hasast, én pedig borultam rá, majd röhögve gurultam le róla. Vicces volt nagyon! Még ittunk egy kis fröccsöt, majd lefeküdtünk aludni.
Adam szemszöge:
A koncert túl hosszú volt, így úgy döntöttünk, benézünk még egy-két boltba, többek közt átugrottunk a Forgotten Saintsbe. Én mondom, a legmenőbb bolt a földkerekségen! Ráadásul itt van egy köpésre a Melroseon, közvetlenül a pláza mellett. Itt minden van, ami egy rockernek kell! Chris derekára tettem a kezem, majd az arcára pusziltam, és a kiegészítőkhöz mentünk. Nézegettem az kesztyűket, és találtam egy padlizsán színűt, amin lapos szegecsek voltak. Valami eszméletlen jól nézett ki! Bedobtam a kosárba a kesztyűt, aztán Chrissel menekültünk is kifele, mielőtt felvásároltuk volna a boltot. Annyira szuper cuccok vannak ott. Ahogy kiléptem az ajtón, megszólalt a telefonom a zsebemben. Emlékeztető arra, hogy egy óra múlva próba.
                - Srácok, egy óra múlva próba. – emlékeztettem a többieket is mosolyogva, mire ők megindultak az autó felé. Tudták pontosan, mi van akkor, ha én megint beteszem a lábamat a plázába. Nevetve mentem utáuk mind a negyvenhét szatyorral, bepakoltunk mindent a csomagtartóba.
                - Egy pillanatra visszamegyek, rendben? – pillantottam rájuk.
                - Egyedül semmiképpen sem, BB. –lépett mellém Viv, és már húzott is a pláza felé.
                - Úgy teszel, mintha valami boltkóros lennék! – nyafogtam neki, ő pedig felvont szemöldökkel nézett rám mosolyogva.
                - Mintha nem lennél az. – vigyorodott el.
                - Én nem! – makacskodtam, de ahogy beértünk a plázába, persze, hogy úgy kellett elrángatni az egyik butik bejáratától.
                - Inkább mondd, miért jöttünk vissza.
                - Az a nő, aki énekelt. Tökéletes lenne háttérénekesnek! – vigyorogtam a központ felé tartva.
                - Brian?
                - Mellé.
                - De minek?
                - Mert… mert… Figyelj, hallottam a hangját, és ütősen hangzanánk együtt. – hangzott a szakmai véleményem, amit Viv is elfogadott. Megkerestük az egyik szervezőt, akitől megtudtuk a hölgy nevét, majd a kulisszák mögé kéretőztünk be. Ahogy közeledtünk az öltöző felé, két hasonló hangot hallottunk. Tetszett mind a kettő. Ismertem a dalt, amit énekeltek, így én is belekezdtem halkan.
„Can we pretend the airplanes in the night sky like shooting stars? I can really use the wish right now wish right now, wish right now..” Dúdoltam, mire hallottam a zár kattanását, és a nem rég még a színpadon látott fekete nő becsavart hajjal meredt rám, de nem szólalt meg. Szembe fordultam vele, elővettem a legszebb mosolyomat és kezet nyújtottam neki.
                -Üdv, Adam Lambert vagyok. – ő pedig mintha be lett volna lassulva, megfogta a kezemet és bólintott.
                - Keisha Renee. Mi..miben segíthetek? – kérdezte értetlenül.
                - Nos… - kezdtem volna bele, de Viv vette át tőlem a szót.
                - Heló, Vivienn Levine vagyok, Adam managere. hallottuk önt fellépni, és hangi adottságai alapján nagyszerű háttérénekese lenne Adamnek. – karolt át Viv, én pedig csak mosolyogtam. Nem egészen tudtam hogy lereagálni. Ha eltolom az ciki. Ha lehurrogom, hogy nem hagyta végigmondani, az is ciki. Egy szép mosollyal nem lehet mellé lőni. Ez után beengedett minket az öltözőjébe, ahol ott volt még egy nő. Hasonló Keishához, mint megtudtuk, Reina a neve.
Ashley szemszöge:
Oké, smink készletet elő, be a tükör elé. Izgatott voltam az első próbát illetően, igyekeztem minél többet gyakorolni. Ismertem nagyjából Adam dalait, így nagy nehézséget nem okozott a dolog. Dúdolgattam magamban az egyik dalt, majd megláttam a tükörben magam mögött a szerelmemet, Gevorgot. Barna mandulavágású szemeivel nézett rám a tükörben, és hátulról megölelt, én pedig a szájára pusziltam. Felidéztem magamban az esküvőnk pillanatait, és elmosolyodtam. Pontosan ugyan azt érzem iránta, mint mikor járni kezdtünk. Ha csak nem nőtt iránta a szeretetem. Mosolyogva adtam egy utolsó puszit a szájára, majd indultam is próbálni.
Chris szemszöge:
Álltam Gwen mellett, együtt figyeltük, ahogy Tommy Blanit szédítette. Persze a csaj kicsit kérette magát. Úgy van, kiscsaj, hadd gürcöljön Tommy, ha már Adamet nem sikerült megszereznie. Biztosra veszem, hogy szereti. Másképpen minek smárolna vele a színpadon? Főleg, hogy heteronak vallja közben magát. Ch… Na persze. Azt várja, hogy ezt el is higgyük? Ugyan már! Az a rengeteg „Adommy” videó…
                - Azt hiszem beugrom a Starbucksba… egy perc és jövök – Gwen bólintott, Tommy pedig nem látott, nem hallott. Így nem is érdekelt, elindultam a Starbucksba. Belépvén egy roppant érdekes érzés kerített a hatalmába. Megláttam ott két srácot. Az egyik valami papír fölé görnyedt, a másik pedig szélesen rám vigyorgott. Mintha… ezer éve ismerném. Oda mentem hozzá, és féloldalasan rávigyorogtam.
                - Üdv, mit adhatok? – vigyorodott el még szélesebben. Ez tetszett. Szépek a fogai, csillognak a szemei. Szemügyre vettem a srácot, büszke lehet, van mire vernie magát.
                - Hali. Egy… forró lattét kérnék – mosolyogtam. – Chris névre.
                - Ó, Chris! Szép név. –bólogatott, mire a mellette lévő srác rá pillantott, majd kis mosollyal megrázta a fejét. Ezt nem igazán tudtam mire vélni, de nem is nagyon érdekelt. Rákoncentráltam, hogy a fejembe véssem a srác arcának minden porcikáját.
                - Téged hogy hívnak? – érdeklődtem, ha már itt tartunk.
                - Joshua. De hívj nyugodtan Joshnak. – kacsintott rám. Most akar valamit vajon, vagy szimplán ilyen közvetlen?
                - Hm… Josh… az is szép név. – oké, Chris, állítsd le magad. Hát kinek az oldalán vagy te boldog? Egy felkapott világsztárral vagy tökéletes párkapcsolatban, legyen ez neked elég. NE bántsd meg. Megkaptam a kávémat, fizettem, majd kedves mosollyal köszöntem, és távoztam. Elfelejtettem megkérdezni, kérnek-e valamit. No de mindegy. Illetve csak mondták volna, nincs igazam? Bár Tommy fejre is állhatott volna, akkor sem vittem volna neki. Mire visszaballagtam, Adam már javában mesélt a srácoknak.
                - … és szerintem mindkettejüknek remek hangjuk van, méghozzá hasonlóak is. Szóval meg tudtam velük beszélni, hogy ott legyenek – az órájára pillantott – fél óra múlva a próbán. – és elégedetten vigyorodott el.
                - Azta, Szívem, nem tudom pontosan, miről van szó, de ügyes vagy – mosolyogva öleltem meg és nyomtam a kezébe a lattét. – Igyál belőle, nehogy elfáradj ám nekem a próbán – mosolyogtam. Olyan szép arca van. Olyan kedves ember. Úgy szeret engem. Annyira szeretem! Olyan sikeres. Olyan… sok pénze van.
Adam szemszöge:
A próba helyszínére érve már rajtam volt az új ujjatlan kesztyűm, és a szintén új nyakláncom, amin egy bilincs, meg egy kulcs van. Istentelenül jól néz ki! Ahogy besétáltam, lassan eszembe jutott a rémálmom, így nagy levegőt vettem, hogy kiverjem a fejemből. Beléptem a próbaterembe, ahol már Ashley várt minket. Picit talán késtünk. Valami varázslatos, nem is tudom, ki oktatta ki Asht hogy nem szabad késni.
                - Enyje, srácok, hát nem úgy volt, hogy egy perccel sem szabad később jönni? – megkaptuk. Mosolyogva közeledett felénk.
                - Jogos –mosolyogtam. – Inkább kezdjük. – ajálottam, és mivel a termet béreltük, el is kellett kezdenünk, hogy időben végezzünk. Kezembe fogtam a mikrofont, segítettem beállítani a hangszórókat. Nem mintha sokat értenék hozzá, de arra, hogy a kezemben tartsam a vezetékeket, míg valaki be nem dugja őket a megfelelő helyre, tökéletesen megfeleltem. A zsebemből előkotortam a papírt, amire a dallistát írtam fel, majd a mikrofonba ismertettem a csapattal, hogy mit találtam ki, de még bele sem kezdtem, Vivienn egy másik lapot nyomott a kezembe.
                - Nem, nem, Kiscsillag, ez lesz a dallista. – nyomott egy puszit az arcomra, majd vissza is ült a helyére, én pedig döbbenten fordultam utána.
                - De Viv, ez már meg lett beszélve! Ütős show lenne az eredtiből, ez meg… - gyorsan végigfuttattam a tekintetemen az új papíron. Twitteren rengeteg tweet szól a bónusz dalokról, sokkal kevesebb a Kickin’ in-ről, Pop that lockról és társairól, mégis ezek kerültek bele!? Francba. – Figyelj, a rajongóim igényei szerint állítottam össze a dallistát, minek kell még variálni?
                - Adam, hallgass rám. Ez lesz, és erről nem nyitok vitát.. – a szemeimet megforgattam, majd unott hangon olvastam fel az új, meglehetősen rossz dallistát. Láttam, ahogy Tommy elhúzza a száját, ez azt jelenti, hogy velem ért egyet. Megfordultam, mintha előttem lenne a közönség, behunytam a szememet, és egy gigantikus tömeget képzeltem magam elé. Elindult a zene, és amikor kellett, elkezdtem az ének részét a dolognak. Kinyitottam a szemem, és valóban láttam magam előtt a sok tomboló lányt, fiút, fiatalt, és időst egyaránt. Szinte hallottam, ahogy éneklik velem a dalokat, láttam az arcukat. A szövegre és a dallamra nem is figyeltem, csak tettem, amit tennem kellett. A próbánál semmi gikszer nem volt, Ashley is tökéletesen teljesített. Vivre pillantottam, majd Gwenre, és a mellette ülő Blanira, majd továbbsiklott a tekintetem… Hová tűnt Chris?
                - Chris merre van? – kérdeztem a próba végén.
                - Átugrott a Starbucksba. – felelte Blani.
                - De… most volt ott egy órája… - vontam fel az egyik szemöldököm, majd kikapcsoltam, és letettem a mikrofont. Visszasétáltam a színpadra, és a csapat felé fordultam. – Srácok, fantasztikusak vagytok, szerintem ha koncerten ezt a szintet produkáljuk, akkor tarolni fogunk! Ashley, neked külön köszönet, látszik, mennyit gyakoroltál, úgy játszottál, mintha ezer éve tag lennél. Köszi, srácok. – emeltem a kezemet a magasba, és tapsolni kezdtem mosolyogva, mire a banda többi tagja is követte a példámat. Ügyesen megtapsoltuk magunkat, majd mindenki összepakolta a hangszereket és ment a dolgára. Blani és Gwen kitalálták, hogy egy kis városnézést tartanak, Vivnek egyéb más dolga akadt, így maradtunk mi ketten Tommyval.
                - Na, mi mit csináljunk? – érdeklődött Tommy.
                - Először keressük meg Christ. – erre egy szemforgatást kaptam. Tommy, ne bassz fel, kérlek. – Nézd, tudom, hogy nem kedveled, de igazán tiszteletben tarthatnád azt, hogy én igen.
                - Jó, jó, ne haragudj… - legyintettem, majd elindultam kifelé. Arra számítottam, hogy majd Chris vigyorog szembe velem, és kérdezi, hogy ment a próba, majd bocsánatot kér, hogy lelépett, de a csávónak hűlt helye sem volt. Elindultam a Starbucks felé, egy napszemüveget húztam fel. Valamilyen szinten álcának megfelel. Aki nem fan, nem lát annyit az talán nem ismer olyan könnyen fel. Tommy mellettem ballagott, én pedig beléptem  Starbucksba. Chris valami sötét hajú fickóval beszélgetett, és nevetgélt. Rögvest elkapott a féltékenység, karba fontam a kezeimet a mellkasom előtt, és nem mozdultam a kijárat mellől. Őket figyeltem. Láttam, ahogy az ismeretlen hapsi felém int a fejével, Chris rám néz, megrezzen ugyan az arca, de elvigyorodva indul meg felém.
                - Szívem! Ne haragudj, elbeszélgettem az időt. Hogy ment a próba? – gyorsan intett a beszélgetőpartnerének, majd belém karolt, és indultunk is kifele. Úgy láttam, semmi okom féltékenykedésre. Elszállt minden ingerültségem, hisz ahogy meglátott, ott is hagyta azt az embert.
                - Jól. Egész jól, szuper volt. – mosolyogtam rá. – De mondd csak, ki volt az a srác a Starbucksban?