2013. november 7., csütörtök

Epilógus

Ugyan ott vagyok, ahonnan indultam. Egy színházban, ahol a sors osztja rám a szerepet. Legyen az jó, vagy rossz, kellemes, vagy kegyetlen. Minden feladat, ami rám van osztva, kőbe van vésve, és én semmit nem tehetek ellene. Hiszem, hogy mindennek meg van az oka, életem minden epizódjának, fejezetének van tanulsága, minek később, amikor az életem eddigieknél nagyobb fordulópontjainál hasznát veszem. A jövő a kulcsa annak, hogy megértsem, mi miért történik velem, s egészen addig, míg a jövő sötétségbe borul szemeim előtt, a történések okai is megoldásra váró rejtélyként lebegnek tudatom horizontján. Annyit viszont bizton állíthatok, hogy létemnek van értelme. Van, kell, hogy legyen küldetésem ezen a Földön. Ha más nem, hát az, hogy az emberek az én példám alapján, az én hibáimból tanuljanak. Talán tényleg ez az én feladatom. Én kaptam a bizonyos természeti hiba szerepét, én vagyok az a Lusus Naturae, aki miatt ez a világ sosem lesz tökéletes. De ha igaz, amit mondanak, és tényleg el kell majd számolnom az életemmel, nem fogok szégyellni semmit. Mert talán nem vagyok egy szent, de igyekszem jó ember lenni, és a helyes úton járni. Próbálok úgy cselekedni, hogy visszatekintve ne legyen mit megbánnom. S úgy gondolom, talán nekem is meg van az esélyem arra, hogy még ha Lusus Naturaeként is, de megtalálhassam a boldogságot...

2013. július 17., szerda

29. Fény

Adam szemszöge:
Nagyot sóhajtva hasaltam el az ágyamon. Azon az üres ágyon, ahonnan most tiltottam ki egy csalót. Egy árulót. A fejem kótyagos volt, nem láttam tisztán, a gondolataim is halkulni kezdtek. Próbáltam magam ébren tartani, de a fekete függöny rám akart borulni, és eltakarni előlem mindazt, ami valóságos, ami létező, ami igazi. Talán jobb lenne átadni magam a sötétségnek, vagy küzdjek még? Kell nekem egyáltalán ez a durva, kemény, jeges valóság? Durva, kemény, persze... De legfőképpen magányos és kegyetlen. Halkan nyögve hunytam le a szemeim, és éreztem, hogy a nehéz, vastag függöny lassan, de biztosan rabol el. A fejemet mintha valami nyomná, a párnába süppedt. Úgy éreztem, egyszerűen képtelen lennék arra, hogy felemeljem, megmozdítsam, de őszintén szólva kedvem sem volt hozzá. Valami összedőlt, széthullott egy idill, amelyet a régi zárral együtt hajítottam ki a házból, s ezzel az életemből. A baj pusztán annyi, hogy égető, perzselő űrt hagyott maga után. Majd másnap foglalkozom vele... Most alszom...
Tommy szemszöge:
Reggel Blani ébresztett fel egy finom csókkal. Halkan mormogtam egy "Csak még öt percet, anyaaa!" jelleggel, ő pedig pontosan öt perc múlva dugta a fülem mellé a telefonját, hogy boldogítson Justin Bieber egyik dalával. Rémülten fordultam le az ágyról, majd sajgó fejemet fogva ültem fel, és bambán pillogtam rá, ahogy kikapcsolja azt a szörnyedelmet a telefonján.
-Te... komolyan ilyeneket tárolsz a mobilodon? - kérdeztem hitetlenkedve, megtámasztva az államat az ágyam szélén.
- Ugyan már, szerinted mire való a youtube alkalmazás? - nevetett fel.
- Arra, hogy engem kínozz ilyenekkel... Tudod, mennyire utálom! - kirázott a hideg, ő pedig egyre csak nevetett.
- Igazad van. - az ágyon elhasalva nyomott egy puszit a számra.
Mikor hajolt volna el, a tenyeremet a tarkójára csúsztattam, és finoman vissza húztam, hogy megcsókolhassam. Olyan jó érzés volt mikor finoman viszonzott, mintha magával ragadott volna valami mámoros tengeráramlat, vagy én nem is tudom, hogyan kéne ezt leírni. Nos, amilyen jó volt, olyan rövid is volt. mire kinyitottam a szemeimet, Blani már a szekrényben kutatott, hogy keressen magára valami otthoni ruhát, ami persze tökéletesen megállná a helyét bárhol. Rajta még Lady Gaga rendőrségi szalagokból összetákolt ruhája is istenien mutatna! Lassan én is feltápászkodtam a földről, hogy derékig a szekrénybe mászva turkáljak magamnak valami farmert, és egy viselhető pólót. Ezért imádom Los Angelest, mindig süt a nap, soha nincsen szükség nagykabátra, mint például Szibériában, ahol az elképzelhetetlen, hogy valaki egy szál pólóban lejtsen végig a jegesmedvék mellett. Mire sikerült megtalálnom a megfelelő pólót, Baninak hűlt helye sem maradt, leszáguldott a konyhába, én pedig a lépcsőkorláton csúsztam le utána, csoda, hogy nem vágtam egy hátast az első fél méternél. Dúdolgatva szeletelte a paprikát a tojásrántottához, - mert mind a ketten paprikával szeretjük - én pedig hátulról megöleltem, és nyomtam egy puszit az arcára. A tojások már  pultra voltak készítve egy mélytányérba, illetve az olaj is a serpenyőben volt arra várva, hogy valaki bekapcsolja alatta a sütőt. Nos, én ezt meg is tettem, hogy szegény olajnak ne kelljen túl sokat várnia, majd felütöttem a tojásokat. Az üdítőkhöz léptem azzal a szent szándékkal, hogy egy kis ásványvízzel hidratálódjak, mikor megpillantottam egy kis levelet.
"Sziasztok, srácok! Átugrottam Adamhez, hogy megnézzem, mi van vele. Majd jövök, puszi!
Gwen"
Adam szemszöge:
Másnap azt éreztem, hogy valami a vállamnál fogva ráz, és e nevemen szólongat. Lassan, nyögve kezdtem nyitogatni a szemeimet, fájt a hasam és a fejem, alig láttam valamit, és a hányinger kerülgetett, de nagyon erősen. Borzalmasan éreztem magam.
-Hé, Álomszuszék... Ébredj... - egyre tisztult a kép, és a hangot is lassan a helyére tudtam illeszteni. - Hahó, velem vagy?
- Gwen... Mi a francot keresel itt hajnalban? - motyogtam, és megdörzsöltem a szemeimet.
- Úgy érted reggel tízkor? - leült mellém a kanapé karfájára, és a hajamat simogatta.
- Mondd, hogyan jutottál be? - hisz tegnap zárat cseréltem. Vagy csak álmodtam? Francba, ha álmodtam, az a szemét még itt van! És ha azt is álmodtam, hogy csak...?
- Ne aggódj, majd visszarakom a kulcsot a lábtörlő alá. - Uh, komolyan oda dugtam az új kulcsot? Túl részeg lehettem...
- Jó... - többre nem futotta.
- Hozok neked vizet meg Aszpirint. Borzalmasan festesz, rád fér. - felkelt, és elsétált.
- Köszi a bókot... - mutattam fel a hüvelykujjam.
- Mondd, mi van Chrissel? - a hangjából kihallottam egy kis reménykedést. Hát, tessék, a remény most nem meghal hanem kiteljesedik.
- Kidobtam... - sóhajtottam, és az emlékek lassan kezdtek pörögni a fejemben, ezzel újra és újra kifacsarva a szívemet. Felkelve rohantam a mosdóba, hogy színeset ásítsak a kagylóba, majd a tekintélyes adagot eltüntessem a csatornába. A szívfájdalom pont nem tartozott azon hatások közé, amelyek segítettek volna rajtam, amint a mellékelt ábrán ezt láthatjuk. Visszafordulva Gwent pillantottam meg az ajtóban, a fejét csóválta.
- És te most halál komolyan... Áh, hagyjuk. - legyintett, majd letette mellém a poharat és az Aszpirint, és kibattyogott a nappaliba. - Azért örülök hogy felébredtél a rózsaszín ködből, ahol Chris egy szent.
- Ah... várj! - gyorsan bevettem a gyógyszert, ledöntöttem a vizet, majd szinte kikúsztam hozzám, majd belesüppedtem a puha kanapéba.
- Szóval már te is látod mit művelt, igaz? - lassan bólintottam.
- Igen... Bemegyek Vivhez. - vártam Gwen válaszára, mielőtt felkeltem volna, addig is van időm összeszedni magam.
- Veled tartok. - és abban a pillanatban fel is pattant, én pedig hadonásztam felé a kezeimmel, hogy felsegítsen, ő pedig értve az idétlen testbeszédemet, fel is húzott a kanapéról.
Perceken belül már Vvienn kórházi ágya mellett ültem, és a kezét simogattam. Nagyot sóhajtottam, az orvosok nem voltak hajlandóak semmit mondati. Vagy felébred, vagy nem. Nos, kösz az infót, nagyokos...
- Ne aggódj, fel fog ébredni... Tudom. - tette a vállamra Gwen a kezét, én pedig elhúztam a számat. Kedvtelen voltam, gondolkodni sem akartam... Csak egyedül lenni Vivvel, de Gwent mégsem küldhettem el.
- Az orvos szerint nem biztos... - mondtam semlegesen, ő pedig felsóhajtott. - Kicsit magunkra hagynál, kérlek? - még is elküldtem. Hupsz. Ne érdekel, jelenleg nincs kedvem senki máshoz. Beszélni akarok Vivhez anélkül, hogy bárki is a nyakamon lógna, és kérdőre vonhatna azért, amit mondok. Gwen az arcomra puszilt, majd kiment.
Megfogtam Vivienn kezét, s az arcát néztem. Gyönyörű, mint mindig. A gép halk csipogásán kívül semmit sem lehetett hallani, teljes csönd ült a szobára. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék neki, tervezzem-e egyáltalán meg, vagy ne? Illetve, hogy van-e értelme... Nagy levegőt vettem, és belekezdtem.
- Szia Viv... Itt ülök melletted, és... fogom a kezed. Tudod, rossz így látni. Olyan jó lenne, ha hirtelen felülnél, és nevetve közölnéd, hogy ez csak egy bugyuta vicc, és a kandi kamera valamelyik gépben van elrejtve... De tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Nehéz szembenézni azzal, hogy ez tényleg a kegyetlen valóság. Bár neked most sokkal rosszabb lehet. Azt hallottam, hogy aki kómában fekszik, mindent érzékel, és felfog, csak... nem tudja lereagálni. Azt hiszem az ájulás is hasonló, bár nem igazán vagyok ezekkel tisztában... Tudod... Elmondták, hogy amikor az az autó elütött, Chrisről akartál velem beszélni. Mert folyton megcsalt. Tudod, valahol legbelül volt egy halvány sejtésem róla, de még magamnak sem akartam bevallani. Olykor Tommy is tett rá utalásokat, de ő úgyis utálja Christ. Tudod, ráébredtem, hogy nem is engem szeretett, hanem a hírnevemet. Amikor behoztak ide, akkor is három percen belül eltűnt... És az a pasi a kávézóból is utalgatott. De most már vége. Kidobtam, mehet ahova akar... Annyira sajnálom, nem kellett volna, hogy ilyen ára legyen! - a kezét a számhoz emeltem, és megpusziltam, éreztem, ahogy megindulnak a könnyeim. - Bár ne történt volna meg ez az egész, ha lehetne, az egészet előről kezdeném, hogy meg se ismerjem, és akkor nem lennél most itt... Kérlek... kérlek, kelj fel! Tudom, hogy hallasz, kérlek, tudom, hogy fel tudsz ébredni! Csak pislogj egyet, jelezz a mimikáddal, vagy a kezeddel, hogy hallasz! Fogom a kezed, csak mozdítsd meg... - elhallgattam, és figyeltem az arcát, hátha tényleg hall, és felkel, kinyitja a szemeit, és elmosolyodik...
Hosszú másodpercek teltek el, de Viv nem mozdult, és a láng, amit a remény gyújtott, és bemelegítette a szobát, kihunyt, és ismét eluralkodott a fagy. A fejemet Viv ágyának szélére hajtottam, és hagytam, hogy a könnyeim áztassák a lepedőt, míg senki sem néz, és senki sem zavar meg.
- Kérlek... Légyszi... -suttogtam remény vesztve, elkeseredetten. Az ujjaim közt éreztem, hogy valami megmozdult. Lassan emeltem fel a fejem, és Vivienn kezére néztem. Az ujjait óvatosan az enyéimre fonta, nekem pedig a gyomrom táncot járt. A tekintetem feljebb siklott, és megláttam Vivienn arcát, mely ismét megtelt élettel és fénnyel. Két kék csillogó szemével nézett rám, és az ajkai apró, de őszinte mosolyra húzódtak. Azt hiszem ez a pillanat életem egyik legszebb pillanata volt, hosszú percekig csak könnyekkel teli arccal mosolyogtunk egymásra...

2013. május 26., vasárnap

28. Eljátszott kulcs

Gwen szemszöge:
Kissé elkeseredetten léptem be a házunkba, csendesen becsuktam az ajtót, majd igyekeztem minél halkabban, észrevétlenül a szobámba osonni, hogy lehetőleg ne vegyen észre senki. Nem volt kedvem beszélgetni, csak le kellett ülnöm egy kicsit végiggondolni a dolgokat. Szerencsére nem volt otthon senki, különben biztos valaki letámadott volna, hogy mégis mi volt, hogy ment, ráadásképp ezeket a kérdéseket még tízféleképpen teszik fel apró átvariálásokkal, hogy minél többet kiszedjenek belőlem. Nem akartam róla beszélni. Nem akartam senkinek elmondani, hogy a legjobb barátom, szegény, drága barátom szimplán hülye, és hajthatatlan. Képtelen elengedni azt a tömény, 170 centi hazugságot, úgy kapaszkodik belé, mintha ő lenne az életelixír. Sóhajtva másztam be a zuhany alá, hogy vegyek egy forró fürdőt. Rám fér, na meg addig is lefoglalom magam valamivel. Segít megnyugodni, és tisztán gondolkodni. Újabb tervet szőni, hogyan nyithatnám fel egyetlenem összeragasztott szemeit... Megindítottam a csapot, és már jött is a meleg folyadék, mely végigperzselte bőrömet. A csempét bámulva merültem el mélyen a gondolataimba, mikor hallottam a zár kattanását. Lassan zártam el a csapot, magamra csavartam egy törölközőt, és kikukkantottam, vajon ki lehet az. Alig húztam el a függönyt, két ismerős, barna szempár nézett az én szemeibe, az orrunk összeét, sőt, az ajkaink - legalábbis az övé - kezdett volna tovább menni, mintha eddig nem lőtt volna túl a célon. Nem elég, hogy egy szál törölközőben álltam előtte, még fülig is pirosodtam. Mire egyet pislogtam, az ajtó ismét csapódott, és az alak már itt sem volt. Nos, rendben, Ratliff, vár rád egy jó kis beszélgetés, hogy mégis mi a jó fene akart ez lenni! Direkt kulcsra zártam az ajtót, hogy ennek a kis 'incidensnek' esélyt se adjak, hogy megismétlődjön, amíg megfürdök rendesen. Mikor végeztem, ismét bebugyoláltam magam a törölközőmbe, majd átslisszoltam a szobámba, hogy valami normális, hordható göncöt keressek magamra. Egy kékes póló egy halvány rózsaszín farmerrel megteszi. Lebaktattam mérges fejet vágva a nappaliba, majd a szemeimmel kerestem Tommyt, aki éppen a konyhában ügyködött. Ha azt hiszed, hogy egy mosogatással elintézed, te konyhatündér...

Adam szemszöge:
Lötyögtettem a whiskyt a poharamban, közben Pink Who knew című száma pörgött a lejátszón, hogy hergeljem magam az ellen a pióca ellen. Ellopja a szívemet, a cuccaimat, az életemet... De én nem bántam mert teljesen elszédített. de most tudom, hogy mi a fene folyik itt, és Vivienn miatt is csak ő a felelős!
"Ha valaki azt mondta volna három éve
Hogy te már rég nem leszel itt
Felkeltem volna és felpofoztam volna
Mert biztosan nincs igazuk
Én jobban tudom
Mert te azt mondtad, örökké.
Édesem, ki tudta..."
Viszont most megfizet. Egy ördögi mosoly hagyta el a szám, majd a lejátszó átkapcsolt egy másik dalra. Simple Plan... Nagyszerű feldolgozás lenne belőle. Pontosan azt írja le, amit érzek.
"Mondhatod, hogy nincs senki másod
De érzem
Mondhatod, hogy egyedül vagy otthon
De látom
A szemembe nézve tettethetsz amit akarsz
De én tudom, tudom,
Hogy a szerelmed csak hazugság"
Igen, bíztam benned, te szemétláda, te pedig átvertél! Azt hitted palimadár vagyok? Nevetséges vagy. Az óra hajnali fél kettőt ütött. Ideje lekapcsolni a lámpákat. Lassan felkeltem, kissé kótyagos fejjel indultam el a kapcsoló felé, hogy korom sötétet varázsoljak a helységbe, hogy átvágjam azt a nyomorékot, ahogy ő engem. Izzott bennem a düh. Velem nem játszadozhat senki! Velem ezt senki nem teheti meg, Adam Lambertet SENKI nem csaphatja be! Nagy fába vágtad a fejszéd, Chris Angel... Angyal, mi? A neve is szöges ellentétet mond annak, ami ő valójában. Egy álnok, kétszínű seggfej, akit csak a luxus érdekel. A karórámon benyomtam egy gombot, mire egy apró lámpácska gyulladt benne, így le tudtam olvasni az időt. Hol vagy már, te szemétláda?

Josh szemszöge:
Zaklatottan rontottam be a lakásomba, ledobva a táskámat a sarokba, majd hirtelen megálltam az előszoba közepén. Gőzöm nem volt, mit tegyek, hogyan kellene levezetnem a bennem tomboló feszültséget. Ököllel vágjak a falba, vessem magam az ágyba, vegyek egy forró zuhanyt, hívjam Christ? Fogalmam nincs... Furcsa érzés fogott el. Életemben először éreztem úgy, hogy meg kell hátrálnom. Hogy ha tovább megyek, olyan következménnyel kell szembesülnöm, amelyekből bajom származhat. Sőt, talán már most bajom fog belőle származni. Nem tudom, mi, mikor, hogyan, hol... Nagyon rossz érzés, eddig ismeretlen. A gyomrom görcsbe állt, legszívesebben összegörnyednék, mint egy kukac, tanácstalan vagyok, teljesen magamra hagyottan érzem magam...Azt hiszem életemben először... Félek.

Tommy szemszöge:
Gőzerővel mosogattam tányért tányér után, majd jöttek a poharak. Hah! Ez tuti megpuhítja. Igen. Biztos vagyok benne. A francba is, hogy nem vettem észre, hogy ő az, és nem az, akit én keresek? A francba, nem is tudom, kinek volt cikibb. Hátat fordítottam a pultnak, és a padlót néztem, azon gondolkozva, hogyan magyarázom ki magam. De valami nem stimmelt a képpel, amit láttam. Volt egy oda nem illő papucs, benne egy lábbal. Felpillantva láttam meg Gwent, aki összeszűkült szemekkel méregetett, karba font kezekkel. Au, ez fájni fog. Elővettem a legaranyosabb mosolyomat, de ez csak rontott a helyzeten, szinte jó, hogy nem fújtatott! A nappali fele mutatott, én pedig tudtam, hogy oda kell vonulnom egy terjedelmes agymosásra. Lehajtott fejjel, kicsire összehúzva magam battyogtam a nappaliba, majd ültem le egy kanapéra, Gwen pedig megállt velem szemben. Jesszus, mindjárt tüzet okád, és leég a hajam! Felpillantottam rá, mire egy pofon volt a válasz.
- Áuu... - mondtam panaszosan. Kitette maga elé a kezét, hogy meg ne próbáljam folytatni. Nem mintha akartam volna...
- Kussolsz. - mondta sötéten, én pedig megemeltem az egyik szemöldökömet. Értem én, hogy morcos vagy... Nem viszed egy "kicsit" túlzásba? Tommy, hallgass inkább... Azt is eltűröd te, ha mogyorón térdel!
- Nade... - megint elhallgattatott, mire megforgattam a szemeim. Micsoda diktátor!
- Megmagyaráznád, mégis mi a jó fene volt ez a dolog az emeleten? - Na szerinted?
- Azt hittem Blanka az. - erre ő vonta fel a szemöldökét. - És te csak úgy rátörnél a húgomra? A kishúgomra!?
- Igen! - feleltem, de szívtam is volna vissza. - Vagyis nem, csak... Ajj. - felnyögtem. - Ebből nem jövök ki jól, igaz? - néztem rá picit elkínzottan, bünbánó szemekkel.
- Hát nem...
- Na de ismersz! Tudod, hogy semmi rosszat nem akartam! - igyekeztem érvelni.
- Jaj, rakd el az őzike szemeidet, nem hat! - akkor hét, basszus...
- Jó, mit akarsz, mit tegyek? - erre elgondolkozott egy ideig, majd rám nézett.
- Térítsd észre a mi drága madarunkat. - Mi bajod van? Értetlenül meredtem rá, mire homlokon csapta magát - Adamet, észkombány! - S lőn világosság. Kell neked rejtvényekben beszélned.
- Rendben. Holnap átmegyek hozzá. - bólintottam, ő pedig elmosolyodott. Jézusom, fantasztikus vagyok...

Adam szemszöge:
Arra ébredtem, hogy valaki kopog az ajtón, és egy ismerős hang mondogatja a nevemet. Hm... Chris. Felpattant a szemem, ledöntöttem a poharamban lévő whiskyt, majd lassan sétáltam az ajtóhoz egy gonosz, ördögi mosollyal, összeszűkült szemekkel. A kanapé mellett volt a táska, amelyekbe azokat a cuccokat préseltem bele, amelyek Chrisre, és erre a borzalmas kapcsolatra emlékeztetnek. Plusz nem is teszettek annyira, hogy megtartsam. Életem egy szégyenteljes érája, amikor kétségbeesetten kerestem a szerelmet, végül mellé lőttem. Benéztem a dolgot, és megszívtam. De ennek most vége, helyrehozom azt, amit elrontottam. Ne nézz rá, ne hagyd, hogy megtörjön. Véget kell neki vetned.
- Adam! Szívem, itthon vagy? - kopogtatott tovább, én pedig az egyik tenyeremet az ajtóra tettem, de nem szóltam semmit, csak gyilkos tekintettel meredtem rá. Méghogy a te szíved! Dögölj meg.
Hallottam, hogy felsóhajt, majd a táskájában kutat. Nem sokkal később rezegni kezdett a telefonom. Kiszedtem a zsebemből, hogy kinyomjam, mielőtt megszólalna, de a mozgáskoordinációm kicsit odavan az alkohol miatt, ezért mire a zsebemet megtaláltam, már ordított Rihanna Diamonds című dala. Rohadt életbe. Halkan morranva nyomtam meg a zöld jelet, és a fülemhez emeltem, de nem szóltam bele.
-Adam! Jaj de jó, hogy felvetted! Ne haragudj, hogy felkeltettelek! - nem szóltam egy kukkot sem. Nem keltettél fel, te kis geci, nem kell félned. - Adam, itt vagy? Valami baj van a kulccsal. Beengednél kérlek? - erre egyszerűen felkuncogtam.
-Mi van, elvesztetted a kulcsot? -kérdeztem gúnyolódva, gonoszan, mégis sejtelmesen.
- Nem... - felelte zavartan - Itt van nálam... De... - itt közbevágtam.
- Elvesztetted, Chris.
- Adam, Szívem, ne most szórakozz... Fázom! - nyafogta nekem, én pedig letettem a telefont, és a kanapéhoz vágtam. Fú, tudod te, kit becézgess, majd a csontszilánkjaidat, ha kimegyek!
-Igen!? Fázol!? - vágtam ököllel az ajtóba, miközben ordítottam - Talán húzz a szeretődhöz az majd felmelegít, te szemétláda!
- Kicsim, hé, állj le! Nem értelek! - hebegte idegesen, én pedig belerúgtam a fa nyílászáróba. Nekem te ne játtszd az ártatlant!
- Eljátszottad, elvesztetted ennek a háznak a kulcsát, miden ajtó bezárult előtted, ami hozzám vezetne! Tudom, hova mész esténként, tudok midenről? - üvöltöttem, nem érdekelt, ki hallja, mit gondolnak, forrt bennem a düh, kiakartam mindent adni magamból, porba tiporni ezt a galandférget. Mindent elszív előled, pont annyit hagy, hogy életben maradj...
- Ugyan, Egyetlen, beszéljük meg. - ez nem fogja fel, hogy ezzel jobban feltolja az agyamat!?
- NEM, NEM, NEM! Nincs miről beszélnünk! - megragadtam a táskát, kinyitottam az ablakon, és kihajítottam rajta. - Itt van minden nyomorult göncöd, vidd innen, vidd a cuccaid, a hazugságaid, a hamis szerelmed! - ordítottam, már magamnak is ijesztő volt, de nem tudtam parancsolni a nyelvemnek. - Gyűlöllek, utállak, gusztustalan vagy, velem ezt nem teheti senki! Kotródj innen te szánalmas féreg, rohanj a gigolódhoz, menj elégíttesd ki magad vele! Ha az nem volt elég, amit én adtam, hát már késő, nem.fogod magad visszakönyörögni, felőlem a fejed tetején foroghatsz, nem érdekelsz! Fogtad? Nem ér-de-kelsz! Utállak, soha többé nem akarlak látni, örülj annak, hogy nem tudsz bejönni, egy ép csontod sem maradna te rohadék! Tudod mit? - megragadtam az asztalon lévő régi zárat, benne a kulccsal - Tessék, vidd ezt is! - dobtam ki az ablakon a bőrönd után, ami nagyot koppant az aszfalton - Emlékeztessen téged arra, hogy mi lehetett volna a tied, hogy mit vesztettél el, és arra, hogy mit tettél velem te nyomorult! - vágtam egy utolsót az ajtóra, majd a homlokomat neki döntöttem, a szemeimből forró könnyek buggyantak ki, makd gördültek le arcomon égetve, perzselve a bőröm.
- Adam... - kezdte volna Chris ismét.
- TŰNJ INNEN! - ordítottam ismét, mire elmotyogott egy "majd hívlak"-ot, és halk léptekkel távozott. Hívod te anyádat...
Az ajtónak döntve a hátamat guggoltam le, és temettem a teyerembe az arcomat, közben hagytam, hogy a könnyeim csorogjanak az arcomon, áztassák a felsőm, és a nadrágom. Átadtam magam a fájdalomnak, a tehetetlen dühnek, hogy hagytam, hogy ezt tegyék velem, hogy nem tudom visszafordítani az idő kerekét, hogy nincs visszaút. A szívem darabokban hever, egy részét kitépték. Sebzett vadnak érzem magam, akit a sebek teljesen megbénítottak, és ezek, úgy érzem, sosem gyógyulnak be. Bár ne fektettem volna bele minden bizalmamat, bár ne hittem volna neki, bár ne szerettem volna annyira. Bár megakadályozhattam volna mindazt, amit okozott. Főleg azt, ami Viviennel történt. Annyira fáj, minden egyes lélegzetvétel éget, szinte megöl. A szívemben tátongó űr kínoz, mintha ezernyi apró darabra akarnék szakadni. Talán hagynom kellene győzni? Olyan könnyű lenne elmenekülni... De már vége. Nem maradt semmi, csak a borzalmas fájdalom, amely a lelkemből kivájt darab hagyott maga után.

2013. május 4., szombat

27. Játszd a szereped

Tommy szemszöge:
Az ágyon ülve támasztottam a fejemet, míg Gwen és Blani lent sutyorogtak, mivel azt hitték, lefeküdtem aludni. Tuti recept, ha az ember egy kis magányra vágyik... Az agyam megállás nélkül kattogott, lejátszottam a fejemben a jövő eseményeit. Viv nem ébred fel. Adam inni kezd. Chris elhagyja. Adam többet iszik. Viv továbbra sem ébred fel. Utána pedig ki tudja. Megint kijelenti Gwennek, hogy csillog a farka. Fogalmam sincs hányszor vesztettem el a fonalat mire ezt kitaláltam. És vajon hogyan fogjuk helyre pofozni? Túl fáradt vagyok. Talán tényleg aludnom kellene...

Alex szemszöge:
Csodálkozom azon, hogy Josh ennyire nyugodt. Én a helyében nagyon visszavennék a pofámből közvetlenül az után, hogy jól összepisilem magam a félelemtől. Utána pedig elsüllyednék szégyenemben. De ő halálos nyugalommal, mosolyogva szolgálta ki a kedves vendégeket. Mit is vártam el? Pont tőle? Á, kizárt, hogy pont ő vesz majd vissza. Nem az a fajta. Túl jól ismerem, inkább rátesz még pár lapáttal, minthogy leálljon. Egészen addig, amíg valaki egy olyat be nem húz neki, hogy betörik az orra. Akkor talán moderálja magát... Zárórakor, mikor az utolsó asztalokat pucoltuk, pontosabban pucoltam le, Josh telefonja megszólalt. Ahogy a kis készülékre pillantott elmosolyodott, egy könnyed lendülettel kapta fel azt.
- Na, Szöszi -mosolygott, én pedig felsóhajtottam. Ilyen nincs...

Adam szemszöge:
Összegörnyedve támaszkodtam a térdemre, körbenéztem kétségbeesetten, merre találok egy padot. Farönköt. Tűzcsapot. Raklapokat. Létrát. Bármit, amire letudnék ülni. Homályos volt minden, nagyon sok volt ez nekem. El akartam tűnni, azt akartam, hogy nyeljen el a föld. Örökre... A nagy homályban feltűnt egy barnás nagy valami. Csak remélni tudtam, hogy a sors egy paddal talált megáldani, így megpróbáltam felegyenesedni, remegő lábakkal, zsongó fejjel botorkáltam a barna tárgyhoz, amely mint kiderült, hála istennek egy pad volt, amire le tudtam ülni. Felsóhajtottam, két kezemet a fejemre tapasztottam, és megtámasztottam. Nyugi Adam. Rendbe jön minden. Rendbe fogod hozni, ahogy eddig mindent. Nem engedheted meg magadnak, hogy az utcán kapj agyvérzést. Így is van épp elég anyaga a médiának amin csámcsoghat egy ideig. "Adam Lambert managere kómában!" "Adam Lambert és a Starbucksos pincér konfliktusa" "Adam Lambertet csalja a párja?" Repkedtek a szalagcímek a fejemben, láttam magam előtt a bőrére eresztett cikkeket... A fejem lüktetett, a hányinger kerülgetett, minden bajom volt, ráadásul a fekete massza is szertefoszlott, ami valamennyire védte az agyamat, most pedig bármelyik pillanatban becsavarodhatok. Valami hirtelen mintha szorítaná a felsőtestem. Két kar mintha ölelne, és egy fej nehezedik a vállamra. Basszus, kezdek képzelődni? Áh, ahhoz túl valóságos. Talán egy szívroham... Szorít a mellkasom, minden bajom van, ráadásul a stressz is meg van hozzá. Nem érdekel, éppen a fekete masszát akarom visszaszerezni! Hol van már? Miért nem véd? Miért tűnt el? Biztosan elszublimált... Lassan oda pillantottam, mégis ölel-e valaki, és ha igen akkor ki az. Ahogy megláttam a sötét hajat, és a túl ismerős arcot halkan felnyögtem. Már csak Curtis hiányzott a hátam közepére. Inkább a szívroham! Úgy érzem a sors addig fog verni, míg ki nem ugrom egy autó elé vagy valahonnan le nem vetem magam. Inkább most kapok idegösszeomlást, kell-e nekem, hogy még verjen tovább?
- Mi a baj, Adam? - erre egy újabb nyögéssel válaszoltam jelezve, hogy nem áll szándékomban elmondani. Neki semmiképpen sem. - Na, Adam, tudod, hogy nekem elmondhatod.. - Igen? Miért, ki a kurva élet vagy te nekem? Curtis, NE idegesíts, mert esetleg szájon talállak vágni... - Jaj, pici Adamke. Ki bántotta a pici lelkecskédet?
- Mi a jó istent becézgetsz!? - hirtelen toltam el magamtól és húzódtam el egészen a pad szélére. Kezd hátborzongató lenni amit ez az ember művel.
- Ne haragudj, én csak jót akartam. Nem akartalak bántani. én csak segíteni szeretnék. - hatalmas bociszemekkel nézett rám, én pedig hunyorogva fürkésztem az arcát.
- Hiszen alig ismersz, miért akarnál te bármit is velem..? - kizárt, hogy ne legyen hátsó szándéka.
- Együtt jártunk gimibe. Mióta először megláttalak, feltettem az életem arra, hogy boldoggá tegyelek! Adam, egymásnak lettünk teremtve! - magyarázta mosolyogva. Aha. Eddig nagy sikered volt, mondhatom. Most tesued pokollá a második napom. Nem mintha nem lenne alapból is maga a pokol, de neked sikerült rontanod rajta. Engedd meg, hogy gratuláljak. Seggfej.
- Fúj... - ennyi volt az összes reakcióm egy fintor kíséretében. Ez beteg...
- Ne csináld ezt. Ez fáj.
- Igen? Nekem tudod mi fáj? Az hogy a barátom éppen élet-halál között lebeg ki tudja meddig, ki tudja egyáltalán felébred-e, az állítólagos párom éppen csal, közben hülyének néz, adja a szerelmes kis gerlicét, és a sors még a nyakamra küld egy őrültet, aki a hátam közepére sem hiányzik, hogy zaklasson! - Úgy van Adam. Nem állt szándékodban elmondani. Ügyes vagy, idióta. Kezdtem eléggé felidegelni magam. Curtist elhallgattattam ezzel a kirohanásommal, bár talán nem kellett volna. Most túl sok időm van arra, hogy újra meg újra lejátsszam magam előtt azt a jelenetet, ahogy Chris azzal a majommal csal. Utána pedig az az önelégült vigyor, amitől kinyílik az a bizonyos bicska a zsebemben. Csak kerüljön a kezeim közé, nem engedem el élve... A kezem ökölbe szorul, leráztam magamról Curtis kezeit, melyek mióta eltoltam ismét körém fonódtak. Elindultam ismét a Starbucks fele. Nem hagyhatom, hogy ezt tegyék velem! Legszívesebben a falba vertem volna a fejét annak a szemétnek. Úgy hogy a téglában nyomot hagyjon az a nyomorék koponyája. A második menetnél pedig a tégla az ő koponyájában. Belöktem az ajtót, amennyire láttam csak Josh és a másik gyerek volt csak bent. Forró dühvel lépdeltem oda Joshhoz, aki idiótán rám villantotta azt a debil vigyorát.
- Hátra. Most. - morogtam, majd betrappoltam a hátsó szobába, ahova elvileg nem szabadna, gyakorlatilag teljesen hidegen hagyott a dolog. Josh nevetve követett.
- Na mi van, idegbajt kapott a herceg? - sarkon fordulva nyomtam neki a hideg falhoz, majd megragadva az ingét felemeltem.
- Nem tudom, mi a tetves szart képzelsz magadról, te szemét, hogy tönkreteszed a kapcsolatomat, de én a helyedben rohadtul visszavennék. Chris a tied, élj vele boldogan. Aki engem át akar vágni, az nagy fába vágta a fejszéjét. És ti ketten rohadtul nagy bajban vagytok. - rántottam egyet rajta, hogy még be is verje azt az ocsmány, üres fejét a csempébe- Fogtad, idióta!? - üvöltöttem az arcába, majd halkan sziszegtem a füléhez. - A helyedben nagyon visszavennék a pofámból. Nem tudod, milyen hatalom van a kezemben. Azt ajánlom, kétszer is nézz körül, mielőtt kiteszed a lábad a házadból. Fogalmad sincs mekkora szarba keverted magad. - éreztem, ahogy megdermed, nem kap levegőt. Elengedtem, majd emelt fővel távoztam a helyszínről. Nem hagyom magam.

Chis szemszöge:
Kezemben volt az új sarum, amit gyorsan megvettem egy boltban, hogy legyen alibim, hol voltam ikyen sokáig. "Jaj, mire megtaláltam a legmegfelelőbb lábbelit!" és társai. Most viszont sajnos nincsen jobb dolgom, Josh dolgozik, így egye fene, visszamentem a kórházba, hogy megkeressem Adamet. Végigjártam minden folyosót, miután Viv kórterme környékén nem találtam. Nyomasztott ez a hely. Rettenetesen... Fogtam magam, és söpörtem is kifele, mielőtt teljesen bedepizek a légkörtől. Halál, szomorúság, reményvesztettség, félelem, elkeseredés... Fúj. A telefonomban kikerestem Adam nevét, majd megnyomtam a hívás gombot. Két csörgés után vette fel, a hangja egészen meglepett.
- Igen? - szólt bele fátyolos, gyenge hangon.
- Szia, szerelmem, én vagyok az! - basszus, kezdek undorodni magamtól... Nem baj, Chris, játszd a szerepet!
- Ó, Chris. Szia. Merre vagy?
- Én is épp ezt akartam kérdezni. Nem találtalak a kórházban.
- Itthon vagyok.
- Rendben, akkor indulok én is haza. Nem sokára találkozunk, rendben?
- Siess... Hiányzol nagyon - volt egy kis nyafogás a hangjában, ami kis mosolyra késztetett. Édes egy ember. Megvan mi tetszett benne aznap este a Starlight discoban. Felidéztem az eseményeket, miközben sétáltam haza, és elmosolyodtam akaratlanul is. A mosolya, a csillogó szemei, a gyengéd, szeretetteljes érintése. És én Őt töröm össze, belőle csinálok hülyét. Belül a szívem kifacsarodott, ahogy erre gondoltam. Tőle mindent megkapok ami egy férfitól kívánni lehet. De nekem mégsem kell. Inkább barátként néznék rá. De ahhoz, hogy a luxus megmaradjon ez kell. Ha egyszer rájön, nekem végem. De Josht ez hidegen hagyja... Az ajtón kopogtatva léptem be, elővettem a legédesebb mosolyomat, és a mézes-mázas hangomat.
-Szia, Édes, megjöttem!

Gwen szemszöge:
Nagyot sóhajtva álltam meg Adam ajtaja előtt. Most fogom darabokra törni a szívét. Hajrá. Halkan nyögtem, majd bekopogtam.
- Szabad! - hangzott az azonnali válasz, így benyitottam. Adam és Chris a nappaliban beszélgettek valami komoly dologról.. Gondolom, mivel ahogy megláttak, abbahagyták.
- Sziasztok. - leültem melléjük.- Mi újság veletek?
- Semmi különös, csak... beszélgetünk. - bólintottam egy halvány mosollyal. Ez volt a maximum, amit kitudtam csikarni magamból anélkül, hogy egy szánalmas fintorba torzult volna az arcom. Chris lassan felkelt, majd nyújtózkodott egyet.
- Na srácok, akkor én elmentem, rendben? - mosolygott ránk. Legszívesebben visszalöktem volna a fotelba és gyomorszájon tapostam volna, de visszamosolyogtam, és bólintottam.
- Rendben Cica. Hova mész? - Adamtől megláttam az első mosolyt. Most vagy Chris tényleg ilyen jó hatással van rá, vagy roszabb a helyzet, mint gondoltam... Te jesszus.
- Az egyik volt egyetemi szobatársammal találkozok. Ne aggódj, lány. - kacsintott rá szemtelenül, majd fogta a kabátját, és eltűnt. Utána hangtalanul csukódott az ajtó, én pedig Adamre néztem.
- Egy perc, ne haragudj. - od lépett a telefonhoz, felkapta, gyorsan elintézett egy telefont, majd visszaült mellém.
- Milyen haverjával? - kérdeztem.
- Hisz hallottad, nem?
- Te ismered?
- Nem. Nem hagyja, hogy vele menjek - megforgatta a szemeit.
- És neked ez nem gyanús? - nem szólt semmit. - Figyelj, Szívem... - két kezem közé fogtam az övét, és nem néztem a szemeibe. - Vivienn látta Christ... egy másik sráccal. Megcsókolta. - ránéztem, és láttam, ahogy szemeiben egy könny megcsillan, majd lassan gördül le gyönnyörű, megtört arcán. Ez a kapcsolat tette őt ilyen elkínzottá... Gyűlölöm azt az ember, utálom, utálom, utálom! Belül toporzékoltam, sikítottam, hisztiztem, hogy PONT miatta kellett Adamen ezt az elkeseredést látnom. Egyszer esküszöm, hogy megverem....
- Kérlek, most magamra hagynál? - suttogta immár a szemembe nézve, mutatva egy halvány mosolyt. - Ha nem nagy kérés... - megráztam a fejem.
- Adam... ugye véget vetsz ennek? Ugye nem hagyod, hogy tovább kínozzon?
- Csak... menj. Kérlek. - a fejét megtámasztotta, én pedig egy pillanatra magamhoz öleltem, majd felkeltem és elmentem. Fájt, hogy elküldött. Fájt otthagyni.

Adam szemszöge:
Perceken belül megjött drága barátom, hogy szó szerint kezembe adja új életem kulcsát. Gonosz mosollyal ültem a nappaliban, és néztem, ahogy dolgozik.
- Miért szeretné lecseréltetni ezt? - érdeklődött, én pedig meglötyögtettem a vodkámat a poharamban, és nézegettem, ahogy a folyadék hullámzik, majd kisimul a felszíne.
- Valakit szeretnék örökre kizárni az életemből.
- És úgy érzi ez a megoldás? - felvonta az egyik szemöldökét.
- Pénzéhes piócák ellen igen. - bólintottam, majd felhajtottam az utolsó cseppig az alkoholt. Felsétáltam nyugodtan a szobámhoz, hogy helyreállítsam azt, amit az a kancsal seggfej, Cupido elrontott. Nem féltem, hogy Chris hazajön. Miért tenné? Éppen orgazmusa van. Attól sem féltem, hogy új kedvenc szakemberem valamit elront. Úgysem merné. Előhúztam a szekrényem alól egy kisebb bőröndöt, majd pakolni kezdtem. Helyesebben: takarítani...

2013. április 19., péntek

26. Kirakós

Curtis szemszöge:
A testvérem és a kislánya elmentek otthonról, így volt egy kis nyugalmam. Azágyon hasalva nézegettem a mappám tartalmát, amiben minden információm és cikkem meg volt Adamről, amit csak be tudtam szerezni. Vagy négyszáz cikk, többezer fotó nyomtatva, papírra kiírt adatok. Egyetlen adat hiányzott: a lakcíme. Csak adj időt neki, Curtis. Majd azt is megszerzed. Bekapcsoltam gyorsan a TV-t alapzajnak, majd folytattam a gyönyörködést. Azok a szemek, az ajkai, a haja, a nózija, a kis aranyos pofija, a fülei, az álla, a nyaka, a széles vállai, a mellkasa, az izmos karjai... A kedvenceim akkor is a lábai, és a popsija. Azok a combok gyilkosak! És a püspökfalatok, főleg bőrnaciban? Egyszer sikerült hozzájuk érnem. Az, hogy utána hetekig nem éreztem az arcom, az mellékes. Tökéletesen megérte. Megtennék újra meg újra. Gondolkodás nélkül...

Chris szemszöge:
A telefonom csengeni kezdett. Josshal pont a kellős közepén voltunk a redőrös játékunknak. A francba, valaki nagyon tud időzíteni. Felsóhajtva nyúltam a telefonom után, de Josh visszahúzta a kezemet, én pedig kuncogva engedtem a kísértésnek, de a telefon hosszas hallgatás után megint sipákolni kezdett, így Josh hagyta is, hogy felvegyem a 'Rejtett szám' névre hallgató zaklatóm telefonját.
- Igen...? - morogtam bele unottan.
- Hol az isten faszában vagy!? - hallottam Tommy dühtől fuldokló hangját. Basszus. Most mit mondjak neki? Honnan van.meg neki a számom? A francba!
- Szerinted hol? - kérdeztem hót nyugodtan. Hiába, aki tud, az tud.
- Csak nem a WC pucolóddal kefélsz? - a francba, ez honnan veszi vagy honnan tudja?
- Te meg miről beszélsz!? - igyekeztem pont annyira kiakani ezen, hogy hihető is legyen.
- Tudod te pontosan. Basszus, nem hiszem el, hogy akkor is van pofád csalni, amikor a legnagyobb szüksége lenne rád. Pontosabban a színészkedésedre. Rohadj meg, jobban teszed ha idetolod a pofád te szemét... - ezzel le is csapta a telefont. Hát jó, akkor ezt a számot szépen elmentjük, hogy a jövőben tudjam, hogy nem szabad felvenni. Még hogy én rohadjak meg... Seggfej..

Adam szemszöge:
Reggel van. Alig érzékelem az ablakon át beszűrődő halovány, tiszta napfényt. Mindenki haza ment, csak én maradtam itt Vivvel. Gwent valószínüleg azóta is próbálják felmosni. Rátettem egy lapáttal a hozzáállásommal. Nem érdekel. Fogalmam nincs, mi lesz Viviennel, az aggodalom megbénít, a központi idegrendszerem takarékon működik. Nem sokára koncert. Dogoznom kellene az albumon. Nem érdekel. Nem kellene. Ez a legkisebb gondom. Leszarom. Pokolba az egésszel. Nincs kedveeeeeeeem... Befejeltem Viv ágyának a szélét, és az éles fájdalom utat tört a sűrű fekete masszán keresztül, hogy tudtomra adja, hogy éppen a homlokomban tette látogatását, és maradni kíván. Akkor újra: Le-sza-rom... Nyeltem egyet, és éreztem, hogy brutálisan kiszáradtam. Nem csoda, hisz egy kortyot sem ittam. Ami azt illeti nem is ettem, így a gyomrom is hisztizik. Talán le kellene mennem egy közeli boltba vagy valamibe hogy szerezzek valami táplálót, mielőtt éhen halok. Bár jelen pillanatban nem is olyan rossz ötlet. Felsóhajtottam, nagy nehezen felkeltem, majdnem vissza is estem, de megkapaszkodtam. A zsebemhez nyúltam, hogy csekkoljam, ott van-e a tárcám. Kitapitottam valamit, nos, az biztos a tárca. Ha meg nem akkor nem iszok vagy eszek semmit. Ha csak hozzám nem vágnak valamit mert megtiszteltem őket a csodás jelenlétemmel.
- Nem sokára vissza jövök. Szia Viv. - megsimítottam a homlokát, össze szorítottam a fogaimat, hirtelen neki akartam ugrani annak aki elütötte, és ezt tette vele. Zsibbadt lábakkal lépkedtem ki a kórteremből kócosan, gyűrödten. A folyosó nagyon zajos volt, többen szóltak hozzám, mondták a nevemet, de én csak mentem tovább. Alig fogtam fel, hogy az én nevemet mondogatták folyton. Valaki azt hiszem meg is ragadta a karomat, és maga fele fordított. Nagyon ismerős volt, ijedtséget keltett bennem a sötét haj, és sötét szemek. Csak bámultam rá, akár egy zombi, majd kirántottam a karomat a fogásából és mentem tovább. Nem akartam hirtelen azt, hogy mindenki tudja, ki vagyok. Azt akartam, hogy hagyjanak békén, észre sem vegyenek. De az arcomat nem tudom megváltoztatni. A paróka sem segít, főleg nem az én két méteremmel. Egyre csak foygott a levegő, minél gyorsabban próbáltam kijutni, annál jobban fulladtam. Folytogatott az, hogy mindenki az aurámba mászott, a gombóc a torkomban egyre csak nőtt, ahogy a fekete massza is az agyamban. A zsibongást egy hangos ordítás törte meg.

Tommy szemszöge:
Idegesen léptem be az ajtón, talán kicsit hangosabban, mint kellett volna. Gwen rám pillantott aggódva, és Blani szemei is engem vizslattak. Két tökéletesen ugyan olyan szempár, de az egyik mégis valahogy csillapítani tudta haragomat. De még így is gyilkolni tudtam volna azt a szemetet.
- Mi történt, Tommy? - kérdezte Blani óvatosan. Oda lépve hozzám fogta meg a kezeimet, én pedig az arcára simítottam, és megráztam a fejemet.
- Viv hogy van? - Gwen hangja remegett.
- Stabil az állapota. 5 perce még az volt. Azóta nem hiszem hogy változott...
- És Adam? - Blani elbillentette a fejét
- Az a geci rendesen ott hagyta a szarban... - mormogtam. -
- Chris? - jelentőségteljesen pillantottam Gwenre, ő pedig bólintott.
- Biztosan azzal a seggel hancúrozik... Nem hiszem el, hogy pont Adamet pont egy olyannal csalja! - nagyot sóhajtottam, ahogy Blani szorosan megölelt. A hátát simogattam, próbáltam lenyugodni.

Adam szemszöge:
A hangom erőteljesen csengett a kórházi folyosón, hallatszott benne a dühöm, a haragom, amit jelenleg a világ felé tápláltam. Mert Vivienn élet és halál között lebeg. Mert Chris nagy valószínűséggel félrelép, de nem vallja be. Mert az emberek képtelenek békén hagyni akkor, amikor látják, hogy baj van. Csak elvárnak tőlem, nem fogják fel, hogy én is ember vagyok!? A döbbenetet látva az arcukon tudtam, hogy talán a kelleténél hangosabban, rondább szavakkal fejeztem ki magam. De annyira hidegen hagyott. Jól esett és kész! Igen, emberek, Adam Lambert is egy kibaszott ember, akinek eldurranhat az agya, akinek vannak rossz napjai, aki ugyan úgy viseli a tragédiákat, mint más.
Az emberek csak meredtek rám, én pedig sarkon fordulva haladtam tovább ismét beburkolózva abba a vastag burokba, amely véd a külső behatásoktól, de hagyja, hogy valamennyit felfogjak a körülöttem lévő dolgokból. Kiérve a kórházból a szikrázó napfény vágott pofán, mintha az is verni akarna. Mintha nem lenne elég az amit eddig kaptam. Mintha nem akarna így is könnybe lábadni a szemem. Mintha nem akarnék összerogyni és zokogni, verni a kibaszott aszfaltot addig, amíg a kezen szilánkosra nem törik. Utána jönne a fejem, hogy meg is haljak. Elegem van... Pechemre a legközelebb a Starbucks volt, én pedig nem voltam hajlandó meszebb menni, hisz itt is lehet kaját meg italt kapni. Ahogy beléptem az ajtón, a csengő fülsiketítő hangja okozott újabb agyrázkódást.
-Nicsak, Rómeó! - hallottam az ismerős, gyűlölt hangot.
- Egy karamella frapuchinot és egy melegszendvicset. -dörmögtem automatikusan, a másik srác pedig el is kezdte a frapuchinot.
-Na, hol van a kis szőke? -vigyorgott a pofámba.
- Most nem alkalmas... - emeltem a tekintetemet az ingjére, hogy elolvassam a nevét. Nagyon homályos volt, hunyorogtam egy ideig.
-Josh. -vigyorgott.
- Aha. Az. - erre felnevetett.
- Hol van Chris? - a hangjában volt valami baljós...
- Most... Nem... Alkalmas... - sziszegtem. Nevetve tolta elém a frapucchinot meg a melegszendvicset, fizettem, majd öles léptekkel mentem kifele. Josh... A név... A gyanú, hogy Chris csal... A név ahogy szólított. A kirakós kockái lassan kezdtek összeállni, és a kapott kép lassan szívárgott be az agyamba, és az eredmény folytogatni kezdett. A szemem nedves lett, a testem teljesen erőtlenné vált...

2013. április 9., kedd

25. Hol vagy?

Gwen szemszöge:
Fejvesztve rontottunk be mindannyian a kórház ajtaján tíz perccel az után, hogy kaptuk a telefont az orvostól, hogy Viviennel baj van. A recepción szinte ordítottam a pult mögött ülő nővel, hogy megtudjam, melyik kórteremben van Viv, majd siettünk is oda. Közeledve Adamet pillantottuk meg, ahogy a folyosó végén bámul kifele az ablakon a térdeit felhúzva és átölelve a lábait. Rögtön odarohantam hozzá, és leültem mellé. Elég gyászos ábrázata volta, magamhoz öleltem.
- Mi történt? Hogy van? - igyekeztem nem hisztérikusan kérdezni, de ez sajnos nem jött össze. Az önkontroll nem az erősségem az ilyen helyzetekben. Gyűlölöm magam, jobban mint bármit a világon, hisz talál Vivienn nem lesz ugyan az az ember mint régen, és mindez csak is MIATTAM történt. Senki más miatt, csak miattam! Adam kisvártatva rám emelte kék szemeit, melyekben a fájdalom izzott aggodalommal keverve, és én már tudtam, hogy a baj pontosan akkora, mint amekkora a magam előtt lepörgött rémképben jelent meg. Könnyekkel telt vöröslő szeme egyre jobban zúzott össze belül, fájdalomtól facsart lelkem néma sikolyaiként gördültek le arcomon a forró könnyek, melyek perzselték bőröm. Erőtlenül rogytam le Adam mellé a székre, és elfúló hangon próbáltam szavakká formálni a bennem folyamatosan körtáncot járó kérdést:
- M..Mi történt? Mi történt, Adam!? - sikoltottam fuldokolva, a torkomban lévő otromba gombóc pedig egyre csak nőtt, mintha bűnöm revánsául meg akarna fojtani. Adam viszont nem válaszolt, csak üveges tekintettel bámult a folyosó másik végébe, de  a szemeiben éppen csak megcsillant a várakozás, mire fülemet tompa, halk léptek zaja csapta meg. Gyengén pillantottam oda, s szemembe egyre több könny telt, mikor megpillantottam egy fehér köpenyes alakot, ahogy éppen felénk közeledik. Oda lépett Adamhez, majd megérintette a vállát.
- Bemehet hozzá, Mr. Lambert. - azzal meg is fordult, és elment. Utána akartam kiabálni, hogy várjon, de a kétségbeesés olyan szorosan fonta körém a karjait, hogy képtelen voltam rá. Adam lassan felemelkedett, majd elindult. Léptei bizonytalanok, tétovák voltak, majd megállt az egyik ajtó előtt, a kilincsre helyezte remegő kezét, majd habozva benyitott, de mielőtt belépett volna, láttam, hogy megrándult az arca...
Josh szemszöge:
- Na mi van, Szöszi, merre van a palimadarad? - vigyorogtam rá felkönyökölve az ágyban, fürkésztem a cuki arcát. Olyan kisfiús volt, a fene sem gondolta volna, hogy a húszas éveiben jár. Személy szerint tizennyolcnak tippeltem volna.
- Nem tudom.. - ó, ember, látom rajtad, hogy hazudsz. De semmi kedvem összeveszni veled, ha már ilyen jó "társ" vagy. Felszusszantam, majd felültem.
- Hát jó. Aztán nehogy megint félbeszakítsanak minket. - kacsintottam a jól begyakorolt szívtipró mosollyal, mire felnevetett.
- Te aztán értesz a szédítéshez, Rómeó! - felkuncogtam, majd megráztam a fejem.
- Nos, Csillagszemű, kérsz valami... finomat? - kacsintottam, és láttam a szemeiben, hogy leesett neki, miről van szó, de azért húzta a dolgot.
- No, csak nincsen itthon makaróni? - vigyorgott szélesen.
- Az sajnos nincs, de van ám más. - hozzábújva leheltem a nyakába...
Adam szemszöge:
Remegve léptem be Vivienn szobájába, s a térdeim is összecsuklottak, ahogy láttam őt a kórházi ágyon fekve tucatnyi sebbel, kötésekkel, törött kézzel. Leültem a mellette levő székre, és csak néztem üres tekintettel. Nem tudtam megszólalni, beszélni hozzá, hátha hallja. A gondolataimat sem tudtam értelmes, logikai sorrendbe rakni, vagy egyáltalán elkülöníteni szavakat egymástól, egy hatalmas, ködös, sűrű, átláthatatlan massza volt a fejemben, ami megbénított teljesen. Az arcára simítottam, és elöntötték a könnyek a szememet. Fogalmam sem volt, mi lesz most. Nem a karrierem miatt. Jelenleg az hidegen hagyott. Vivienn nem csak a managerem volt, hanem a barátom. Az egyik legjobb barátom, akire mindig számíthattam, aki mindig tudta, mit kell tenni, aki sosem hibázott. És most valami barom miatt itt fekszik tehetetlenül, és nem tudni, hogy mi lesz vele. Felébred, kinyitja újra vajon a szemeit? Hallhatjuk még a hangját, a nevetését? A szám elé tettem a kezem, és csak figyeltem Viviennt, miközben emésztett a kétség, hogy magához fog-e valaha térni. Lehajtottam a fejemet Viv ágyának szélére, és szorosan lehunytam a szememet. Éreztem, ahogy a hatalmas fekete köd magával ragad, majd minden eltűnt előlem.
Josh szemszöge:
Izzadtan, egy szál alsónaciban vonultam ki a konyhába, hogy vigyek egy kis vizet a Szöszinek. Egy nagy bögrével a kezemben ültem le az ágy szélére, de addigra bealudt. Elmosolyodtam, belemártottam két ujjamat a vízbe, majd ráfröcsöltem, mire nagyot szisszenve tért magához.
- A vized, Csillagszemű. -vigyorogtam szélesen, ő pedig bevágott egy műdurcit. - Kéred a többit is a fejedre?- vontam fel az egyik szemöldököm egy játékos mosollyal, mire mosolyogva fogta meg a bögrét.
- Inkább a fejembe. -kacsintott majd belekortyolt, közben engem figyelt.
- Na de komolyan, Szöszi... Merre van a palid?-könyököltem a térdemen, ő pedig elég feszültté vált.
- A kórházban... - motyogta. Úgy van Szöszke, tudtam, hogy marha vagy, de hogy ennyire...
- Mi történt vele?
- Vele semmi. A managerét elütötte egy kocsi.
- Figyu, Szépség, ha ezt folytatni akarod akkor menj vissza hozzá, hogy elhigyje, hogy mellette agy bajban is. Különben úgy lapátra tesz mint a huzat és vége a luxusnak. -figyelmeztettem. Nem akartam hogy Adam kidobja mert akkor az én nyakamra jön. Alkalmanként jól jön, de hogy folyton itt legyeskedjen az nem kell.
- Ugyan, maximum pár karcolás, meg egy törés enyhe agyrázkódással... - legyintett - Már biztosan vígan beszélgetnek, és eszükbe sem jut, hogy itt vagyok és veled töltöm az időm. -mosolygott rám édesen. Pontosan tudta a kis piszok, hogy nem tudok ennek ellenállni. Az más kérdés, hogy kedvem sem volt.
Tommy szemszöge:
Döbbenten, sokkoltan figyeltem hol Gwent, hol Adamet, hogy melyik kap előbb agyvérzést vagy gyomorfekélyt, esetleg szívrohamot. Blani vígasztalta Gwent, Adam pedig órák óta bent kuksolt Viviennél. Nagyot sóhajtva keltem fel, és benyitottam hozzá. Adam nem mozdult, csak meredt a kómában fekvő Vivre. Összeszorult a gyomrom, de magam után behúzva az ajtót leültem Adam mellé.
- Haver...- kezdtem bele, de ötletem sem volt, hogyan kellene folytatnom. Rám emelte tekintetét. Az a nézés, az a fej... Basszus, valósággal megijesztett, így inkább mély kussban ültem mellette.
-  Fel fog ébredni? - dőlt nekem elgyengülten, én pedig automatikusan átkaroltam.
- Biztos vagyok benne, hogy igen. - rohadtul nem voltam benne biztos, hogy valóban felébred, a kétség folyton csak gyötört.
Blanka szemszöge:
Szorosan öleltem magamhoz nővéremet, aki éppen maga alatt bámult kifele az ablakon a lábait ölelve.
- Gwen, nem a te hibád...
- Hát kié? Adamé mert otthon volt? Vivienné, mert el akarta mondani neki az igazat!? - förmedt rám, én pedig kicsit megszeppena pillantottam el. Gwen felsóhajtott.- Ne haragudj...
- Szerintem az autós hibája, aki mem figyelt... - mondtam halkan, Gwen pedig szimplán nekem dőlt. Átkaroltam és a fejére pusziltam. Akkor pillantottam meg Tommyt kirontani Viv kórterméből.
Adam szemszöge:
Fogtam Vivienn kezét, és simogattam a kézfejét a hüvelykujjammal, közben képzeletben teljesen másfelé jártam. Időben és térben is. Pár nappal arrébb, amikor Viv már felébredt, és mivel kutya baja, kiengedték a kórházból. Mindenki nagyon boldog, a csapattal bulizunk, táncolunk, éneklünk, hívunk haverokat is. Tommy Blanival romantikázik, Viv és Gwen szerez valakit a buliban, mi pedig Chrissel turbékolunk... Chris. Nincs itt, pedig akkora szükségem lenne most rá, mint eddig soha. Vajon merre lehet?
-Chris... Hol vagy? - suttogtam magam elé, és Tommy abban a pillanatban rohant ki az ajtón.

2013. április 2., kedd

24. Rémálom

Tommy szemszöge:
Döbbenten ültünk mindannyian a nappaliban, és kattogott az agyunk, hogyan is kellene ezt tálalni Adamnek. Mert az, hogy erről tudnia kell, az biztos. Nem hagyhatjuk, hogy ez a kis senkiházi betolakodó tönkre tegye. Viszont érzékeny ember. Fájni fog lenni. Legszívesebben belemasszíroznám azt a férget a falba... Felsóhajtottam.
- Mit gondoltok? - néztem körbe a társaságon.
- Nos, ha én mondom el neki, az senkinek sem lesz jó, szóval... Ki az a bátor aligátor, aki erre vetemedik?
- Rólam tudja, hogy Chris nem a szívem csücske, szóval nekem nem hinné el...
- Nekem elhinné... De én nem akarom bántani... - nézett ránk Gwen elkínzottan.
- Gwen, ezzel nem bántod. Ezzel felnyitod a szemeit. Segítesz rajta. - fogta meg a vállát Viv.
- Igaza van, Gwen. - helyeseltem.
- Hogyan kellene tálalnom neki?- sóhajtott.
- Majd kitalálunk valamit. - biztattam  de nem voltam benne biztos, hogy kitudunk eszelni egy olyan szöveget, ami kíméletesen vezeti rá Adamet az igazságra. Létezik egyáltalán olyan? Az a kis szemétláda csalja, és ha ezt megtudja, az mindenképpen fájni fog neki...
Alex szemszöge:
Összetoltam a hátsó szobában négy széket, és rájuk fektettem Josht. Szép volt haver. Talán Adam bal-horogjától észhez tért. Barom...  Bár kiről is van szó? Esélytelen, hogy pont Joshua Grey tanuljon bármiből is. Legyen az pofon, legyen az szó, legyen az hegyi beszéd... Egy zacskóba raktam egy kis jeget, majd a már szivárvány színekben játszó állára tettem neki, közben próbáltam ébresztgetni. Egyik felem köszönetet mondott Adamnek, hogy megpróbálta észhez téríteni ezt a majmot, a másik viszont átkozta azért, hogy konkrétan kiütötte, és játszhatom neki az ápolót. Egyszer jöjjön vissza a hangom, elmagyarázok neki pár dolgot, esküszöm. Már belefáradtam a hülyeségeibe. Igen, szeretem, mert a barátom, meg minden, de sok az amit művel. Remélem észhez tér majd az én kelekótya idióta szívtipró haverom...
Adam szemszöge:
Otthon Chris azonnal rácuppant a laptopjára. Pedig már kezdtem reménykedni, hogy együtt tölthetünk kettesben egy romantikus estét, de keresztbe vágta a dolgot, így hát hagytam az egészet. A konyhából kivettem egy üveg energiaitalt, mert igen csak rám fért ez után a nap után. Körülbelül négy óra alvás után végig pörögni a teljes Ellen showt, majd mikor végre valahára haza értem, Chris szőrén-szálán eltűnt, ami nem hagyott aludni, így rohanhattam érte. Erre mi derül ki? Az a rohadék kiszívta a nyakát, és ki tudja mit csináltak még! És nem sül le arról a büdös nagy pofájáról az a vastag bőre, hogy még van képe cukkolni is! A pofátlanság netovábbja, ha nem lett volna Chris ott, akkor talán meg is fojtom azt a rohadékot, majd ott hagyom egy sötét sikátorban, hogy legalább a patkányoknak egyen belőle valami haszna... Egyre mérgesebben vettem a levegőt, és meredtem az ablakon túli világra. Észre sem vettem, hogy az üveg majd eltörik a kezemben, csak amikor Chris finoman maga felé fordított.
- Adam, mi a baj? - finoman az arcomra simított, én pedig kapásból lenyugodtam. Van valami varázslatos az érintésében. -  Kicsim, szinte fújtattál... Min húztad fel magad?
- Semmin... Ne aggódj, minden oké - mosolyogtam rá, és játszadozni kezdtem a hajával, mire felkuncogott, és a mellkasomnak döntötte a fejét. Kis törpe. Legszebb, legcukibb, legjobb törpe a világon. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig visszaölelt, majd ajkaink egy forró csókban forrtak össze. Nem olyan volt mint régen. Hidegebb volt, távolságtartóbb. Az én hibám volt... Túlságosan felhúztam magam...
Tommy szemszöge:
- Nekem ez nem megy! - ugrott fel Gwen a kanapéról, majd fel-alá kezdett járkálni, miközben a homlokát dörzsölte.
- Figyelj, valahogy meg kell tudnia... - felelte Vivienn
- Akkor mondd el neki te! - förmedt rá Gwen, mire Viv elhúzta a száját. - Ne haragudj... - sóhajtott fel, majd visszahuppant mellém a kanapéra. Dörzsölgettem megnyugtatóan a hátát. - Vajon melyik a jobb? Ha magától tudja meg, vagy ha elmondom neki? - körbenézett tanácstalanul.
- Nos, szerintem mondd el neki. És szerintem hagyni fogja Chrisnek hogy egy ideig játssza a szerepét, majd valami olyat kitalál, hogy Chris utána élete végéig az ideggyógyászaton lesz. Rá is férne a majomra... - Erre elég érdekesen néztek rám, én pedig széttártam a karjaimat. - Most mondjátok, hogy nincs igazam!
- Mondjam? Bevállalom - kuncogott Viv.
- Ne már, az a kerti törpe átvágja Adamet! - ha kimondanám, hogy mit tennék vele, ha ketten lennénk egy sötét betonfalú szobában, szerintem félni kezdenének tőlem...
- Majd... elmondom neki. Fel kell készülnöm arra a világfájdalmas arckifejezésre. Nem akarom megint látni szenvedni! - lebiggyesztette az alsó ajkát, és a földet nézte.
- Na jól van, gyerekek, ne szerencsétlenkedjetek! Gwen, ha te nem, majd én elmondom neki. - azzal a lendülettel felkelt, és elindult kifele. Mi pedig felpattantunk, és siettünk utána.
- Várj, Viv! - kiáltott utána Gwen. - Biztos most kellene?
- Igen! - fordult vissza, majd gyalog vágott neki az útnak.
Alex szemszöge:
Élvezetes volt azt a rengeteg vendéget kiszolgálni egyedül. A hangom nagyjából kezdett visszatérni, de még elég rekedt voltam. Josh hátul lazult az összetolt székeken, amíg én gürcöltem. Már minimum két órája. Biztos vagyok benne, hogy felébredt, nem én vagyok a bunkó, hogy gondolatban lehordom. Maximum fél óra neki, amíg az ilyenekből kikecmereg, utána maximum nevet rajta... Dolgoztam, készítettem a sok embernek a kávékat, akik persze hőbörögtek, hogy milyen csiga lassú vagyok, egy rohadt teknős is jobban csinálná nálam. Én persze nem szólhattam vissza, mert úgy rúgtak volna ki, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az egyik kávé tervét sikeresen keresztül húzta és egy takarítás tervével helyettesítette drága barátom a csodás, felnőttes ijesztegetésével... Hogy rohadna meg. Igyekeztem gyilkos tekintettel nézni rá, mintha képes lennék lézert lövellni, és a tekintetemmel kettévágni őt.
- Húzz dolgozni - sziszegtem rekedtesen
- Jó, jó, megyek már, apu! - nevetett, és vette fel a rendeléseket, én pedig megforgattam a szemeimet. Egyszer térnél észhez...
Adam szemszöge:
Az energiaital megtette a hatását hála a jó égnek. Nem akartak a szemeim lecsukódni, így koncentrálhattam a sminkem lemosására, valamint az otthoni viseletem kiválasztására. Chris még mindig kockult, de mikor végeztem, leültem mellé.
- Mit csinálsz, Vikingem? -mosolyogtam kedvesen, majd a kijelzőre pillantottam, amin ott díszelgett az asztal a háttérképpel.
- Semmi különöset - dőlt nekem, én pedig automatikusan átkaroltam.
- Na, miért titkolod el? - mondtam kisfiúsan, majd a fejére pusziltam, mire felkelt mellőlem, és becsukta a laptopját.
- Nem titkolom el, Adam.
- De nem is osztod meg velem. - dőltem hátra, ő pedig a szemeit megforgatva indult el a konyha felé.
- Mert nem a te dolgod. - felelte közömbösen, ami rosszul esett. Mit rontottam el? Miért viselkedik így velem?
- Naaa, Szívem, ne csináld már-mosolyogva keltem fel és mentem utána.
- Miért, mit csinálok? - nyitotta ki és túrt bele a hűtőbe.
- Olyan furcsa vagy... - az ajtófélfának dőltem, és figyeltem.
- Nem vagyok az.
- De igen, az vagy. Olyan távolságtartóan viselkedsz velem... Miért?
- Nem vagyok romantikus hangulatban. - oda lépett az asztalhoz, majd kitöltött magának egy kis tejet egy pohárba, majd bele kortyolt.
- Hát jó. Ha nem, hát nem... Majd szólj, ha hajlandó vagy elmondani, mi a bajod... - megfordultam, és elindultam a nappaliba egy sóhaj kíséretében, mikor dudálást, majd egy hatalmas csattanást hallottam. Egészen közelről.Rohanni kezdtem az ajtó felé, amit aztán majdnem ki is téptem a helyéről, majd kirohantam a járdára. A látványtól földbe gyökerezett a lábam, egy hang nem jött ki a torkomon, pedig sikítani tudtam volna, ahogy láttam a manageremet a földön fekve eszméletlenül, vérbe fagyva. A mellkasomat valami hihetetlenül szorítani kezdtem, a lábaim cserben hagytak, az agyam teljesen elhomályosult, egyetlen tiszta gondolatom nem volt, képtelen voltam egy értelmes mondatot összerakni, sem cselekedni, csak bámulni Viviennt, ahogy az út közepén fekszik élet és halál között lebegve. Tudtam, hogy muszáj tennem valamit, de az agyam hiába küldött jeleket a testem többi részébe, azok figyelmen kívül hagyták azokat. Nem hittem el, reméltem, hogy ez csak egy rossz álom, hogy ez nem történik meg a valóságban, csak valami rossz vicc. Hogy Vivienn a következő pillanatban felkel, és nevetve borul a nyakamba megnyugtatva, hogy ez csak egy vicc volt. De nem. Nem történt semmi. Vivienn tovább feküdt mozdulatlanul. A következő percben már hallottam is a szirénák hangját, feltételezhetőleg Chris hívta ki a mentőket. Rögzítették Viv testét, feltették egy hordágyra, majd betessékeltek mellé az autóba. A remény, hogy ez csak egy rémálom, szerte foszlott, amint megérintettem óvatosan Vivienn kezeit, s éreztem a combomon forró könnyeimet.

2013. március 29., péntek

23. Magyarázkodj csak...

Alex szemszöge.
Órák múltán fáradtan, és még jobban letörve értem vissza a Starbucksba. Josh pörgött rendesen, hisz tele volt a hely vendégekkel. Ledobtam a táskám és kötény nélkül beszálltam segíteni. Unott fejjel tologattam az emberek orra elé az italaikat. Mikor végre kiürült a hely szimplán leültem egy székre nyalogatni a sebeimet. Emily megjelent, és az összes emléket felhozta. A szakítás újra és újra lejátszódott a fejemben, és minden egyes alkalommal még apróbb darabokra tépte gyenge szívemet, melynek néma kiáltását senki sem hallja... Josh elindult felém, majd megállt, ahogy megszólalt a csengő. Sarkon fordult, és már csak a távolodó lépteit hallhattam. Felpillantottam, és megláttam azt az embert, aki most a legkevésbé hiányzott... Nagyot sóhajtva vonultam hátra a hátsó szobába.
Adam szemszöge:
A kulisszák mögül figyeltem Ellent. Az egyik rendező megérintette a vállam.
- Ideje indulni, Mr. Lambert - mosolygott, én pedig kedvesen vissza mosolyogva bólintottam, és elindultam a helyemre. Ellennek pár mondata volt vissza, én pedig izgatottan ácsorogtam, egy helyben topogtam. Őszintén szólva időm sem volt felkészülni semmire, így örülök, ha kinyögök majd egy értelmes mondatot. Bár Ellen biztos segít majd kimászni a kínos helyzetekből... Remélem, nem tolódik el az egész dolog egy rossz komédia irányába. A gondolataim tengeréből Ellen rántott ki:
- S mai vendégünk... - itt tudtam, hogy ki kell lépnem az emberek elé. Francba, élő show! Adam, ne kúrd el... nem rontod el. Nem esel orra a saját lábadban, látod magad előtt a lépcsőt - ha van. Valamint a szád nálad van, tudsz beszélni is normálisan. A közönség ahogy engem meglátott, tapsolni kezdett, páran sikoltottak is. Feléjük fordulva mosolyogtam és integettem nekik-... Adam Lambert! - fejezte be a mondatot Ellen. - Szia, Adam! Hogy vagy? - ölelkeztünk ismét össze...
Tommy szemszöge:
Felültem az ágyban, és nyújtózkodtam egyet. Blanira mosolyogtam, aki szintén felült. Kikelt az ágyból, én pedig láttam az aranyos hálóingjét egy kis macival rajta, aminek aranyos alvós sapka van a fején. Elmosolyodtam a látványra.
- Mi az? - kérdezte mellém térdelve az ágyra, én pedig magamhoz öleltem.
- Cuki a pizsamád. - feleltem, és az arcára pusziltam.- Pont mint te
- Hé, a végén még elpirulok! - nevetett fel csilingelő hangon, majd felkelt, hogy keressen magának valami ruhát. Nekem itt nem volt semmilyen ruhám, így kénytelen voltam az előző napit magamra kapni. Reggeliztünk Gwennel, beszélgettünk, majd bekapcsoltuk a TV-t. Ahogy váltogattuk a csatornákat, találkoztunk jós műsorokkal, TV shopos marhaságokat, valamint halál értelmes filmekkel is. A szemem viszont megakadt egy műsoron.
- Várjunk csak... - letettem a távirányítót a dohányzóasztalra, és előre dőltem. - A suttyó... - vigyorogtam.- Meg sem említette, hogy az ellen DeGeneres showban fog szerepelni... - figyeltem a legjobb barátomat, ahogy ellen kérdéseire válaszolgat. Párszor megbotlott a nyelve, ilyenkor olyan Adamesen elnevette magát, majd lassan megismételte a szót. Hátra dőltem, átkaroltam a két lányt, és néztük hárman a műsort.
- El vagyok kényeztetve... Két ilyen jó csajjal az oldalamon - vigyorogtam, mikor jött a reklám.
- Aki megérdemli... - bújt oda hozzám Blani.
- Megérdemellek egyáltalán?-mosolyogva pusziltam meg az orrát.
- Még szép. - nevetve puszilt vissza.
- Óh! Csak nem? - rikoltott fel Gwen vigorogva, mire válasz helyett egymáshoz bújtunk Blanival.
- Szerintem megér egy próbát. Mit gondolsz? - mosolyogtam a lányra, ő pedig bólogatott.
- Szerintem is. -mosolyodott el.
- Had lássam azt a csókot! - vette elő Gwen a mobilját, hogy fényképezzen. Engem végül is nem zavart, bár elég érdekes reakció volt ez tőle. Na mindegy. Blanira pillantottam, hogy szeretné-e.
- Nővi kedvéért? - mosolygott rám édesen. Több sem kellett, finom csókot leheltem az ajkaira, miközben a hajába túrtam, ő pedig az arcomra simítva viszonzott belemosolyogva a csókba, és már hallottuk is a mobil kis madárciripelés szerű hangját, majd közvetlenül utána Gwen nevetését.
- Nagyon aranyos lett! - mutatta a fotót.
- Művészi - vigyorgott Blani, majd mind a ketten rám néztek. Ja, hogy most nekem is kellene véleményt mondanom? Jó, öm... Hm...
- Tetszik! - vigyorogtam. Ez az, Thomas, ügyes, tág megfogalmazás. Kicsit sokat tartózkodsz azon a bizonyos közösségi oldalon. Na ja, az a napi fél óra, amit arra szentelek... A reklámnak vége szakadt, és Adam ismét megjelent a műsorban, csak most éppen a mikrofon mögött lehajtott fejjel. összeszűkítettem a szememet, és láttam, hogy nincsen senki mögötte... Sem egy zenekar, gitáros? Fantasztikus, Adam, fél playback az Ellen showban. Végül is a hangodra kíváncsiak. Ha jót akarsz magadnak, változtatgatod a dallamokat, mert úgy rád fogják, hogy playbackelsz, hogy keresztbe áll a füled...
Chris szemszöge:
Tétován léptem be a Starbucksba... Ismét... Rossz érzésem volt, hogy valaki olyat vágok át, aki hihetetlen fontos nekem, és aki bármit megtenne értem. De mégis, hihetetlenül vonz ez a pasi! Az ápolt, barna haja, a kidolgozott teste, a szépen ívelt ajkai... Vágytam rá. Szükségem volt arra, hogy érezzem, hogy magaménak tudjam. Olyan nekem, mint a drog. A legbrutálisabb, de mégis legémelyítőbb drog a világon. Míg Adam a másik szenvedélyem. Joshnak a kinézete, és az éjszakai... teljesítménye ejtett rabul, míg Adamnek a kinézete mellett a személyisége, és még más is... Joshnak a teste kell, Adamnek pedig a jóindulata, és az, ahogy él. Megszólalt a kis csengő, és Josh felém fordult ragyogó mosollyal, a másik srác pedig bevonult a hátsó konyhaszerű helyiségbe... Mintha megsértődött volna...
- Hé, Csillagszemű! - üdvözölt Josh, és magához ölelt izmos karjaival. - Egy jó kis karamellás frappucino-t?
- Szia. - mosolyogva öleltem vissza - Ó, köszi. Jól esne. Neki... mi baja? - intettem a fejemmel az ajtó felé, amely mögött Alex eltűnt.
- Á, ne is foglalkozz vele... Kicsit maga alatt van mostanában...
- Szegény... Jobbulást kívánok neki. - mondtam udvariasságból. Őszintén szólva hidegen hagyott a lelki állapota. Bunkózni akkor sem kell. Úgy nézett rám, mintha a fenekéből rángatott volna ki. Josh elém tolta az italomat, én pedig egy puszival háláltam meg, majd bele is kortyoltam a jeges csodába.
- Kis függő - cukkolt vigyorogva, én pedig felkuncogtam.
- Csak a tiéd tesz függővé. - hosszan megcsókoltam, majd kacsintottam is mellé. Kipillantva az ablakon megpillantottam Viviennt, Adam managerét. Az arckifejezése megszólaltatta a vészcsengőt a fejemben, képek sora pergett le a szemeim előtt. Remegni kezdtem, belül mindenem megfagyott. Hirtelen elfogott az az érzés, hogy sebezhető vagyok. Több, mint sebezhető. Az idilli világom, amelyet sikeresen kiépítettem magam köré, összezúzható. A nő szemében volt valami fenyegető... vészjósló...! Éreztem, hogy valaki erősen a vállamra fog, és ráz.
- Chris, rendben vagy? Mi a baj? - ébresztgetett Josh a sötét gondolatok tengeréből kirántva.
- Ó, semmi csak... - megráztam a fejem- Eszembe jutott egy rossz emlék... - hazudtam profi módon.
- Nos, Szépség, záróra van. Elűzzük szépen azt a rossz emléket, mit szólsz? - vigyorgott, én pedig pontosan tutam mire gondol, és képtelen voltam ellen állni...
Tommy szemszöge:
 Nos, a műsornak éppen vége volt, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtón. Az első gondolatok az volt, hogy Trace tért vissza, de ezt el is vetettem, hisz ő a sitten ült békességben. A rohadék... Gwen felpattant, és kinyitotta az ajtót.
- Úristen... Mi a baj? - kérdezte döbbenten, majd láttuk Viviennt idegesen berobogni a szobába, és leült az asztalra.
- Nektek... nem furcsa ez a Chris gyerek? - nézett ránk, majd a szemembe fúrta a tekintetét. Fején találta a szöget.
- De igen... - úgy gondoltam, jobb nem folytatni, hogy micsoda egy kicsinyes pénzéhes ronda kerti törpének tartom... Ahogy Vivienn mesélni kezdett, szépen lassan igazolódott be minden félelmem Chrissel szemben, amik egyébként előfeltevéseim is voltak egyben. Nagyot sóhajtottam, és két kézzel támasztottam meg a fejemet...
Adam szemszöge:
Fáradtan szálltam ki a  limuzinból, amely az Ellen show stúdiójába is szállított, majd haza is hozott. Lenyomtam a kilincset, de az ajtó zárva volt. Chris biztosan a városban van... Előszedtem a kulcsomat, és bementem a lakásba. Az üres, elhagyatott, hatalmas lakásba. Felmentem az emeletre a szobámba, vettem egy lazító forró zuhanyt, majd felkaptam egy alsónacit, és bemásztam az ágyamba, összekucorodtam és próbáltam aludni. De a gyomromban valami kellemetlen érzés tátongott. Rossz érzésem volt, és ez nem hagyott aludni... A kezembe vettem a telefonomat, és bepötyögtem Chris számát. Kicsöngött, de nem válaszolt... Végig csörgött, és én csak vártam, és vártam, hogy vegye fel, közben a legroszabb képek jelentek meg a szemem előtt: balesetet szenvedett, elrabolták, ignorál, csal... Kivertem gyorsan az összes hülye gondolatot a fejemből, majd mikor bejelentkezett a hangposta kinyomtam. Nagy levegpt vettem, és még egyszer felhívtam. Szerencsére pár csörgés után felvette.
- Szia, Szivem, mizu? - hallottam a hangját, ami valamelyest megnyugtatott, bár nem tudtam hova tenni azt, hogy zihált.
- Szervusz, Kicsim. Vége a shownak, mikor jössz? - próbáltam nem figyelembe venni a hangjában csengő idegességet és a zihálást.
- Ó, nem sokára, csak pár dolgot még el kell intéznem.
- Rendben. És miért zihálsz?
- Mi? Öm.. futottam! Siettem egy... haveromhoz... Késésben voltam. megbeszéltük hogy találkozunk. - hadarta idegesen, és úgy éreztem, belülről folytogat valami. Felültem az ágyban.
- Chris, merre vagy? - érdeklődtem, már az én hangom is ideges volt. Nem tudtam, de nem is akartam elfolytani...
- Aaaa... Öm...
- Chris, nyögd már ki! Nem igaz, hogy nem tudod hol vagy... - vágtam közbe, és a homlokomra simítottam.
- A Plázában vagyok! - vágta rá... túl gyorsan...
- Oda megyek érted. 10 perc és ott vagyok.
- NE! Üm.. Még nem végeztem.
- Majd megyek veled, amíg intézed a dolgokat.
- Adam, nem kell...
- Szeretném. - mondtam, hangsúlyommal jelezve, hogy ez így lesz, és kész.
- Rendben...
- Nem sokára találkozunk. Puszi. - letettem, öltöztem, zsebre vágtam a pénztárcámat, a mobilomat és a kulcsaimat, majd beültem az autómba, és padlógázzal siettem a Pláza felé, hogy a Szivemnek ne kelljen sokat várnia... Ha egyáltalán igaz az, amit mond. Ha egyáltalán vár rám... Ha egyáltalán ott van. Vajon miért zihálz? Miért volt olyan ideges? Leparkoltam a pláza előtt, és vártam Őt. Rövidesen meg is érkezett egy sállal a nyakán, és beült mellém. Egy gyors csókot lehelt az ajkaimra, és ismét éreztem azt a bizonyos cseresznye ízt.
- Szia, Édes - mosolygott.
- Szia. Mi ez az új sál? - mosolyogtam rá. Helyesebb kérdés lenne vajon a "Kié ez az új sál" kérdés? Magamban sóhajtottam...
- Most vettem a plázában.
- Nem tűnik újszerűnek... Te... te... bementél egy... turiba? - játszottam meg egy hatalmas megdöbbenést.
- Hát, tudod... követek el hibákat... - hajtotta le a fejét.
- Melyik turiban voltál? - érdeklődtem.
- Itt a plázában a másodikon van egy... - fenéket, nincs is turi ott...
- Chris, kié a sál?
- Jó, jó.. Az egyik haveromé...
- És minek kérted el? Hisz meleg van... - elkezdtem letekerni róla, de eltolta a kezeimet.
- Adam, ne...
- Kezd zavarni, hogy titkolózol... - sóhajtottam, majd elindultam hazafele, de megálltam a Starbucksnál. - Hozok egy kis kávét. Te mit kérsz? - néztem rá. Kicsit mintha lesápadt volna.  - Hé, rendben vagy? Inkább gyere te is, jót tesz a friss levegő... - kiszálltam, és gépiesen jött ő is. Belépve a kávéházba megláttam a két srácot.
- Hali, srácok, mit kértek? - vigyorgott a sötétebb hajú. - Hé, jó a sálad - vigyorgott Chrisre.
- Köszi. - motyogta. Megfogtam a kezét és oda mentünk a pulthoz.
- Mit kérsz, Kiscsillag? - mosolyogtam rá.
- Had találjam ki! Karamellás frappucino!
- Honnan tudtad? - mosolygott halványan a srácra.
- Tudom mi kell az ilyen srácoknak. - kacsintott, ezzel kicsapva a biztosítékot.
- Na jó, haver, szerintem állíts magadon. - figyelmeztettem.
- Mindjárt jövök.. - motyogta Chris, és gyorsan elslisszolt a mosdóba.
- Ó, hát miért?
- Mert ha folytatod, tán a srác pasija képen talál vágni. -vigyorogtam rá.
- Szóval a pasija. Hű, szóval maga Adam Lamberttel jár a kis cukiság? - kissé döbbenten nézett rám, de az az undorító mosoly továbbra sem hervadt le a pofájáról. - Pedig nem igazán mutatja a viselkedése... - a fogaimat csikorgatva tenyereltem a pultra.
- Mire célzol? - szűrtem a fogaim közt idegesen.
- Én aztán semmire! - nevette el magát, majd tette a pultra a karamellés frappucinot. - Te mit kérsz?
- Lattét... - morogtam. - És választ. Mire célzol? - két perc múlva elém tolta a lattét, adott mellé cukrot is.
- Mondtam, hogy semmire - mosolygott. Chris is kijött, Josh szemeibe nézve nyomtam a kezébe az italát, majd indultam el kifele, miután fizttem.- Húzzunk innen... - kitrappoltam az ajtón, be a kocsiba, ő pedig másodpercekkel később ült be mellém az anyósülésre.
- Adam, mi a baj? Mit mondott?
- Kié a sál!? - rántottam le róla egy mozdulattal, és láttam meg a lilás foltot a nyakán. Belül mintha apró darabokra törtek volna szét... nem tudtam megszólalni, csak eltátott szájjal bámultam a foltot.
Chris szemszöge:
Gyerünk, Chris, találj ki valamit, különben mindennek vége! Hogy alakítsam a történetet, hogy ne legyek olyan rossz fényben feltüntetve, és meg is maradjon a kapcsolatunk...?
- Jó, jó... Hazudtam... Mindent elmondok... az igazságot... - nagyot nyeltem, ő pedig hátra dőlve fonta össze a karjait a mellkasa előtt.
- Hallgatlak.
- Tegnap este elmentem otthonról... Az egyik haverom elhívott egy buliba... Ahol elég rendesen berúgtunk, és rám mászott egy srác. - folytasd, folytasd... - És erősen illuminált állapotban - úgy van, hangsúlyozd! - valamennyire engedtem neki... És kiszívta a nyakam. de hidd el, semmi több nem volt.
- És ezt miért kellett ennyire titkolni előlem, h nem volt semmi?
- Mert tudtam, hogy kiakadsz... Adam, én... nem akarlak elveszíteni. Hülye voltam...
- Ki az a srác odabent? - vonta fel a szemöldökét. Nem tudtam mit mondani...
- Miért?
- Beszólt, hogy nem úgy viselkedsz, mintha párkapcsolatban élnél...
- Nos, igen... Ő szívta ki... - végre basszus egy igaz mondat elhagyta a szádat... - Ne foglalkozz vele, egy seggfej. Komolyan nem volt semmi több... Naa, Szívem. Nem jó morcosnak látni. - mosolyogtam, láttam, hogy sikerült megpuhítanom. Ezt is imádom benne. Magamhoz húztam, és megcsókoltam, ő pedig viszonzott, majd lassan eltolt. Pont ahogy terveztem... Kiszámítható, kedves, könnyen megpuhítható, népszerű és gazdag... A tökéletes kinézete már csak hab a tortán.
- Egy pillanat kedvesem. - kedvesen rám mosolygott, majd kiszállt az autóból. Ó, a francba, a közelgő tűzvész. Szegény Josh, ne! Figyeltem Adam mit csinál. A másik srácot elküldte a hátsó szobába, majd megragadta Josh gallérját. Nem hallottam mit mond, csak azt, hogy istentelenül üvöltött vele, pörgött a nyelve veszettül, pár trágár szót ki is tudtam venni abból, amit hallottam. Az arcomra tettem mind a két tenyeremet, majd láttam, hogy Josh próbál magyarázkodni, erre Adam elengedte, elfordult, majd hirtelen visszafordulva ököllel, izomból állba vágta, de úgy, hogy az nekem fájt, pedig majdnem 10 méterre voltam tőle. A döbbenettől alig jutok szóhoz... Láttam, ahogy visszajön és beszáll mellém.
- Minden rendben, kincsem, többet nem megy a közeledbe. - hosszú, forró csókot lehelt az ajkaimra...
- Kösznöm. - hirtelen nem jutott jobb eszembe, nem tudtam mit mondani, így hát ezt suttogtam a csókba.
- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz... Csak... máskor mondd el.
- Rendben. Máskor elmondom kicsim. - mgkönyebbültem sóhajtottam fel. Az is kész csodának számított, hogy a Starbuck hátsó szobájában történt... aktus után taxival odaértem a plázához... Hát még az, hogy elhitte...

2013. március 28., csütörtök

22. Ne idegesíts

Adam szemszöge:
Másnap reggel hulla fáradtan léptem be a lakásomba. Ledobtam a kabátomat a földre, megdörzsöltem a szemeim, amik lassan kezdenek lecsukódni, és felvánszorogtam az emeletre. Be a fürdőszobába, mosakodni, majd be a hálószobába... Az üres, sötét, hideg szobába, ahol valószínűleg már nyoma sincs Chrisnek... Fogalmam sincs, hányadán állunk. Arról sem, tart-e még a kapcsolat. Hiszen nem mondtuk ki, hogy nem...! Igazából csak bízom benne, hogy tart még. Beléptem a szobába, már valósággal alig láttam. Erősen bevágtam magam mögött az ajtót, majd az ágyam felé néztem. A takaróm alatt valami furcsán mozgolódni kezdett, kikandikált pár szőke hajszál, és a hozzá tartozó alak felült. Hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy megláttam ott Christ. Az ÉN házamban, az ÉN ágyamban! Velem... Odabotladoztam hozzá, a fáradt virgácsaim már kezdték feladni, és az ágyra fekve szorosan magamhoz öleltem, ő pedig kissé habozva ölelt vissza.
-Ne haragudj - suttogtam a fülébe, ő pedig forrón csókolt. Finom cseresznye ízt tapasztaltam az ajkain, amit eddig nem. Elmosolyodtam -Szeretlek... Tudod? - dünnyögtem mosolyogva a csókba, mirő ő édesen felkuncogott, és lehúzott maga mellé, majd magunkra húzta a takarót. Mintha csak megérezte volna, hogy éppen a tartalék energiakészletem utolsó maradványait használom fel.
- Én is szeretlek, Babyboy. - suttogta a fülembe, magára húzta a karomat, majd hozzám bújt aranyosan. Szorosan magamhoz öleltem, lehunytam a szememet. Igen, utcai ruhában, sminkben meg isten tudja mi minden kutya fülében, de aludtam. Durva volt a tegnapi nap, de minden veszedelemnek vége. Az a marha éppen a sitten ül és molesztálja a vasrácsokat, ha már - hála a jó égnek és Tommynak - Gwent és Blanit nem tudja, Tommy valószínűleg a két lányt nyugtatja, én pedig itt vagyok ezzel a csodával a kezeim között, és boldogak vagyunk... Lehunytam egy megkönyebbült, jóleső sóhajjal a szemeimet, majd életem legszebb álmában találtam magam...
Tommy szemszöge:
Reggel... francokat. délután totál zsibbadtan ébredtem. Ahogy nyújtózkodni kezdtem, valami melegbe ütközött a kezem. A fenébe... megint sikerült valami csajt összeszednem egy éjszakára? Mit keres még itt? Vagy én maradtam nála? Kinyitottam a szemeimet, és határozottan nem az én szobámban találtam magam, de valahogy még is ismerős volt... Rohannom kell haza... Nem, inkább Gwenékhez! Ott van Blani. Erre a gondolatra elmosolyodtam, majd le is fagyott a mosolyom. Vagy nagyon be voltam nyomva, vagy tényleg nem szedtem össze semmi csajt. Mert rohadtul de nem emlékszem. De arra sem, hogy bármi alkoholt vagy egyéb isten nyilát akartam volna magamba tolni... Drága, egyetlen Tommy. Mi a jó ég lenne, ha végre elfordítanád a fejed, és nem hülyeségeken törnéd azt a parányi agyacskád? Hát jó. A fejemet a lány irányába fordítottam, és láttam a hosszú hajzuhatagot, és ahogy felültem, alatta azt a csodaszép arcot. Elmosolyodtam, és kifliben átöleltem mosolyogva. Ennél megnyugtatóbb látvány nem is fogadhatott volna. Felém fordította álmosan a fejét, és elmosolyodva puszilta meg az arcomat, és pedig az orrára pusziltam mosolyogva. A fülembe dünnyögte azt a három szótagot, melyből úgy éreztem, a felhők között járok. Mosolyogva pusziltam a szájára, ő pedig csókot formált belőle. Azt hiszem ez életem eddigi legszebb pillanata. Elmélyítettem a csókot, ő pedig belemosolygott.
Alex szemszöge:
Tolom ezerrel a Coldrexet, meleg teát, mézet, és egyéb hasonló finomságokat, de a torkom csak nem akar javulni. Joshnak pedig be nem áll a szája. Kezdem kicsit unni, hogy folyton a szőkéről dumál. Ráadásul le se tudom tolni, hogy kanoskodás helyett maradhatna végre a fenekén, mert a csávó fog-lalt. Ráadásul a jeleimet sem veszi. Forgatom a szemeimet, megrovó arckifejezéssel meredek rá, sőt, még tockost is kapott. De nem, ő nem veszi a jeleket. Miért is tenné. Joshról beszélünk. Nem vártam többet, na. Reggel együtt mentünk a Starbucksba. A szőke szerencsére nem volt ott. Még jó! Undorodom tőle, mióta végig kellett hallgatnom, mit művelnek a legjobb barátommal. Most is elkap a hányinger, ha rá gondolok. De ebben az a pláne, hogy ár a karamellás frappuchino láttán IS kerülget a rosszullét, pusztán azért, mert a szőke mindig azt iszik. A legszebb a dologban, hogy minden második ember azt kéri... Felsóhajtottam, és ebédszünetben elvonultam hátra. Josh pedig követett. Persze, nem is ő lenne.
- Jaj, haver, hiányolom már azt a hülye fejét..- fintorgott, én pedig szúrósan néztem rá. Ő látta az arckifejezésemet, és elvigyorodott - Igen, látom neked is! - felsóhajtottam. Menthetetlen paraszt... ámultam ki az ablakon, Josh pedig csak tovább dumált. Folyton arról a szőke kertitörpéről, nálam pedig kezdett betelni a pohár. Az utolsó csepp akkor volt, amikor elkezdett dumálni "arról az estéről". Összeszedve minden erőmet felkeltem, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy kihozzak magamból valami hangot, mert képtelen vagyok tovább hallgatni.
- Josh, nem érdekel! Hidegen hagy a nemi életed, folyton arról az emberről beszélsz, és már unom! Mellesleg vedd már észre magad, ember! A gyerek foglalt, ahelyett, hogy küldenéd a palijához, még csábítgatod! Gusztustalan vagy! - szerencsére nagyjából megtette a sok gyógyszer a hatását, így tisztességesen le tudtam tolni. Dühösen fújtatva meredtem rá, ő pedig meglepetten nézett. Komolyan sok volt már belőle, és nem hiányzik, hogy még be is sértődjön, mert hogy ő teljesen tiszta és neki áll feljebb. Felkaptam a táskámat és kirontottam az ajtón. Hideg volt, de nem érdekelt. A düh fűtött éppen eléggé ahhoz, hogy ne fagyjak oda a betonra...
Adam szemszöge:
Chrissel egymást ölelve aludtunk csendesen. Olyan szép volt minden... Gyönyörű képeket láttam álmomban, majd egy bazi nagy ronda telefon jelent meg előttem, és idegesítő módon kezdett csörögni, ezzel felverve engem abból a gyönyörű álomból. Kinyitottam a szememet, Chris már ülve csipászkodott, én pedig éreztem, hogy a telefon a zsebemben csörgött. Mielőtt felvettem volna, megnéztem, mennyi az idő. Dél pontban. Ki hív? Vivienn...
- Haló? - vettem fel tiszta rekedt hangon.-
- Szia, Csillagom! - lelkendezett bele a készülékbe, mire egy morgást kapott válaszul. - Ne már, jó hírem van.
- Nincs kedved máskorra időzíteni azt a jó hírt? Kemény 3 órát sikerült aludnom.
- Hát Adam, ahhoz gratulálok. Ugyanis 2 óra múlva Ellennél van jelenésed.
- Mi? Ne már! Nem teheted ezt velem! Hogy tehetted? Miért!? - kezdtem nyafogni.
- Adam, erre most nincsen időd, ugye azt tudod? - igaza van... Úgy sem fogja visszamondani, nem i tudná. Vagyis... pont Ő ne tudná? Á, ez a nő mindenre képes.
- Viv, nincs kedved egészen véletlenül visszamondani az egészet? És majd a következő showba, hogy a felkészülésem ne csak egy gyors önmagam ráncba szedéséből álljon....
- Édes vagy Kiscsillag.... De tudod, hogy nem az oviban vagyunk, és marhaságokat beszélsz. Igazam van, vagy igazad van?
- Harmadik opció: Nem érdekel! - fakadtam ki elkínzottan.
- Jó. Szóval tedd félre a mindenki-hagyjon-békén hangulatod, rázd magad gatyába, és irány a show. Megjegyzésképp, ha nem teszed meg, akkor velem kell szembe nézned. Érti? - szinte éreztem azt az "angyali mosolynak" nevezett gyilkos mimikai játékot.
- Érti, érti... Van más választásom..? - tettem fel a költői kérdést, de neki egy rossz szokása, hogy válaszol rá.
- Ha ha! Nincs! - nevetett bele a telefonba, majd lecsapta. Elemeltem a telefont a fülemtől, egy pillanatra úgy meredtem a készülékre, mintha valami elme betegre néznék, majd szimplán elvágódtam az ágyon nyafogva.
- Adam, ez jó! - próbált lelket önteni belém a kis Szöszi angyalom. De nem sikerült.
- Az lehet, de nem most, Baby... - azért felültem és a szájára pusziltam, miközben a tarkójára simítottam. A fülébe suttogtam egy "Szeretlek"-et, majd derékig bemásztam a szekrényemre, hogy a mélyéről összekutassak egy normális ruhát. Gondolom fel is kell lépnem... MI VAN!? A fenébe, fel is kell lépnem... Drága, egyetlen Vivienn, ez igazán nem volt szép. Imádom, amikor beledobsz a mély vízbe, és ott is hagysz. Semmi kapaszkodó vagy mentőöv nélkül. Köszönöm! Szívből, őszintén! Felsóhajtottam, majd kikutattam a tehén mintás nacimat, a hozzá tartozó ugyan olyan mintával ellátott zakót. Az ágyra dobtam, majd elővarázsoltam a zebra mintás csillogó leggingsemet, hozzá a párducos csillagos pólóm, és egy fekete zakófélét. Ütik egymást... A párduc-felsőm mindjárt levadássza a zebra-nacim... Kioperáltam inkább a párduc mintás leggingsemet. Az ágyra néztem. Túl sok a párduc. Á, hagyom a fenébe, na. Kiszedtem valami fehér felsőt. Azt vettem fel a párduc mintás leggingsel és a fekete zakóval, a többit pedig gyorsan visszapakoltam a helyére. Rohantam a fürdőszobába, a zoknimon csúszva értem be. Kishíján el is estem. Fantasztikus vagyok. Ez méginkább bebizonyosodott, amikor a tükörben megláttam az arcnak nevezett szörnyedelmet, amivel éppen rendelkezem. Komoly kezelésre lesz szükségem. Megragadtam a szekrény fogantyúját, és szinte kitéptem az ajtót a helyéről. Gyorsan kipakoltam mind a negyvenhét kozmetikumot, amit a bőrömre kellett kennem, majd neki is láttam a feladatnak. Eltüntettem minden nyomorult szeplőt, ami a fanok - meg mindenki más - szerint cuki, de én gyűlölöm őket. Ha az ő pofájuk lenne pöttyös, tuti nem tartanák annyira édesnek... Az alapozóm hála az égnek tökéletesen fed, ráadásul a bőr roncsolása helyett hidratálja azt! Nem olcsó mulatság, de megéri ez a csoda. Fogtam a szemceruzámat, lehunytam az egyik szemem, közel hajoltam a tükörhöz, és óvatosan húztam egy finom vonalat a szempilláim fölé, majd alul is kihúztam a szememet. Ugyan ezt megismételtem a másik szememnél. Szerencsére elsőre sikerült egyformára megcsinálnom. Gyakorlat teszi a mestert- mosolyodtam el elégedetten. Fogtam a szempillaspirált, de nagy magabiztosságomban hirtelen a szemgolyómat kezdtem el spirálozni, amit egy hangos vonyítás kísért egyenesen a torkomból. Chris az ajtóból figyelt, és majd megszakadt a röhögéstől, de azért két roham között megkérdezte, jól vagyok-e. Rávillant a szemem, valami nagyon frappáns, csípős választ akartam mondani neki, de ahogy megláttam azokat a kék szemeket, a ragyogó mosolyt, én is elnevettem magam. Második próbálkozásra végre sikerült kifestenem a szempilláimat is. Elgondolkoztam, vajon vigyek-e fel egy kis szájfényt, vagy ne... Majd inkább hagytam a fenébe. A glam-korszakban még oké volt, ahogy a fekete rúzs is, de most a kicsit letisztultabb irányba indultam el. Ahova bizony nem fér be a szájfény. Minden esetre elővettem egy tűz piros rúzst, és közelítettem a számhoz, majd mikor Chrisre sandítottam, és láttam az ijedt arcát, megállt a kezem, mielőtt a számhoz ért volna, és megindultam felé. Először oldalra billentett fejjel nézett rám, majd felnyüsszenve menekülni kezdett
- Nem menekülsz a rúzs mumus elől! - kergettem végig a házon, mire bezárkózott a fürdőbe. Nevetve döntöttem a homlokomat az ajtónak. - Oké, leállok! Viszont neked is kellene készülődnöd, Szivem.
- Miért? Én is megyek? - Chris, könyörgöm, ne idegesíts... Homlokon csaptam magam nevetve.
- Nem? - kérdeztem vissza.
- Hát, igazából mára mást terveztem, de ha szeretnéd elmegyek! - válaszolta gyorsan. Le is hervadt az arcomról a mosoly.
- Mit terveztél? - kérdeztem kissé elkenődve.
- Gondoltam bemegyek a városba egy haverral, amíg te Ellennél leszel, hogy ne zavarjalak.
- Azt hittem egyértelmű, hogy sosem zavarsz, Angyalkám. - feleltem selymes, lágy hangon, lehunyva a szemeimet.
- De... de... Menj nélkülem!
- Miért? - fenébe, Chris...
- Mert... Meg akarlak lepni valamivel!
- Jó... Akkor nyisd ki az ajtót hogy fel tudja zselézni a hajam... - nem igazán hittem neki. Szerintem csak a paparazzik ellen volt kifogása... Nyílt is az ajtó, és én berobogtam egyenesen a tükör elé, hogy belőjem a hajamat. A tükörben egy morcos arcot láttam viszont... Magamban sóhajtottam, ahogy Chris végigsimított a vállamon.
- Ne légy morci, Hercegem... Kérlek - mosolyodott el óvatosan.
- Tudod mi zavar? - pördültem meg, és egyenesen a szemébe néztem keményen. Ő megszeppenve nézett rám, de én álltam a tekintetét, így aztán annál nagyobb meglepetésként érte, amikor forró csókot leheltem az ajkaira, és a szájába dünnyögtem - Hogy képtelen vagyok kicsit is haragudni rád... Angyalom... - szorosan öleltem magamhoz, majd el kellett engednem.
- Szeretlek... Tudod jól. Bennem megbízhatsz. - érdekes fény csillant meg a szemeiben, ahogy rám emelte csodaszép tekintetét. Nyomott egy puszit a szám szélére, mire elmosolyodtam. Összepakoltam pár dolgot, ami esetleg kellhet, majd beszálltam a házunk előtt parkoló limuzinba ott hagyva Christ egyedül. Üresség költözött a mellkasomba, mintha a lelkem egy részét hagynám ott. Néha nem értem saját magamat...
Alex szemszöge:
Mintha a lelki állapotomat tükrözné a kinti időjárás... Zuhog az eső, a zord felhők eltakarják a Napot... Beültem egy csendes kis kávézóba, és rendeltem egy forró teát. Az is egy külön műsorszám volt, mire kinyögtem, hogy egy forró teát szeretnék végre meginni...Szorítottam a bögrét. Hiába volt tavasz, én vacogtam. Talán lázam van...? Nem hiszem, mert a közérzetem a helyén van. Rajtam volt a bélelt kardigánom is. De mindegy, nem érdekes... Megittam a teám utolsó kortyait is, minden egyes forró csepp jól esett, mintha a betegséget képes lenne kiirtani a szervezetemből. A kezemet feltéve jeleztem egy mosolyt erőltetve a pincérnek, hogy fizetnék. A rendelési műsorszám miatt adtam neki egy kis borravalót, majd felkeltem, és kisétáltam a kávézóból. Az eső szerencsére elállt, de a talajon még mindig állt a víz. Zsebre tett kézzel ballagtam, hol a cipőm orrát, hol a messzeségbe bámultam. Velem szemben jött egy vékonyka alak. Olyan ismerős... de nem tudom honnan. Képtelen vagyok felidézni, mikor láttam utoljára. Sóhajtottam egy kicsit, és a betont bámultam. Nem tudott érdekelni, hogy ki az. Majd mikor csak pár méterre volt tőlem, felpillantottam, és kikerekedtek a szemeim.
- Alex! - integetett lelkesen Emily... Az exem... Én csak csendesen intettem, majd mentem is volna tovább, ha nem ragadja meg a csuklóm. - Hé, ne csináld már! - maga felé fordított, én pedig pókerarccal néztem rá, ő pedig csak vigyorgott. Halkan, megadóan sóhajtottam halkan, várakozóan pillantottam rá, hátha kibök valamit. Talán kell valami? Pénz? Segítség?
- Nem nézel ki valami jól... - beharapta az alsó ajkát... Legalább őszinte. - Sajnálom, Alex. - NE MONDD KI A NEVEM! -Sajnálom... De remélem megértesz. - Mi van, most újra el akarod játszani a szakítást, vagy mi? Továbbra is pókerarccal néztem rá. - Alex, kérlek mondj valamit... - NE MONDD KI A NEVEM MÉG EGYSZER! NE! Felsóhajtottam, majd megráztam a fejem, és mentem tovább. Fájt látni. Fájt, felszakította azokat a sebeket, amik még el sem kezdtek gyógyulni... Amelyek minden egyes lélegzetvételnél fájtak. Úgy éreztem, a szívemet forró lángok mardossák és folytogatják... Utánam lépett, és beállt elém
- Alexander! -karba font kezekkel állt előtte, én pedig ki akartam kerülni. Menj már el, nem bírok rád nézni! Miért kínzol!? De csak nem engedett... A zsebeimet átkutattam, szerencsére találtam egy tollat... meg egy papírt... Pont azon volt a dalszöveg. Összehajtottam gyorsan, hogy ne lássa, hogy van rajta valami, majd ráírtam a papírra: "Nincs hangom". Mutattam neki, elolvasta, majd rám nézett.
- Ó, hát mi történt veled? - válaszul írtam hogy lebetegedtem. - És akkor most mi van a báros munkáddal? - na szerinted? Felvontam az egyik szemöldökömet " Ennyi logikával te is kell, hogy rendelkezz " arckifejezéssel, de ő csak bután bámult rám... Felsóhajtottam. Hosszú lesz ez a beszélgetés... Ha ezt annak lehet nevezni...
Adam szemszöge:
Ellen már a backstageben várt rám. Ez már nem az első találkozásunk, így jól ismerjük egymást. Időnként összefutunk, és beülünk egy kávézóba, illetve vásárolunk. Mind a ketten a saját nemünkhöz vonzódunk, így a média még csak fel sem dobhat olyan hírt, amit normális emberek el is hinnének. Szorosan magához ölelt, én pedig kicsit megemeltem, mire elnevette magát.
- Ezt mindig eljátszod. - mosolygott.
- Vártál tőlem mást, - vigyorogtam, majd a kezébe nyomtam a kis csomagot. Még sem jöhettem üres kézzel.
- Ez mi? - nézett rám érdeklődve, szemmel láthatóan nagyon örült neki előre.
- Egy doboz. Hasznos dolog, tarthatsz benne ékszereket, egyéb kütyüket... - mortizált fejjel nézett rám. Jelét adta, hogy fárasztottam. - illetve ajándékokat adhatsz benne egy régen látott barátodnak. - bólogattam okosan, majd elmosolyodva kezdte bontogatni. Éppen csak elkezdte, már szóltak, hogy kezdenék a showt.
- Ne haragudj Adam, muszáj kezdenünk... - bocsánatkérően nézett rám, én pedig bólintottam mosolyogva.
- Menj csak, ráér utána is - mosolyogtam, ő pedig elindult kifelé, és mondta a szokásos kezdő mondatokat...