2013. április 9., kedd

25. Hol vagy?

Gwen szemszöge:
Fejvesztve rontottunk be mindannyian a kórház ajtaján tíz perccel az után, hogy kaptuk a telefont az orvostól, hogy Viviennel baj van. A recepción szinte ordítottam a pult mögött ülő nővel, hogy megtudjam, melyik kórteremben van Viv, majd siettünk is oda. Közeledve Adamet pillantottuk meg, ahogy a folyosó végén bámul kifele az ablakon a térdeit felhúzva és átölelve a lábait. Rögtön odarohantam hozzá, és leültem mellé. Elég gyászos ábrázata volta, magamhoz öleltem.
- Mi történt? Hogy van? - igyekeztem nem hisztérikusan kérdezni, de ez sajnos nem jött össze. Az önkontroll nem az erősségem az ilyen helyzetekben. Gyűlölöm magam, jobban mint bármit a világon, hisz talál Vivienn nem lesz ugyan az az ember mint régen, és mindez csak is MIATTAM történt. Senki más miatt, csak miattam! Adam kisvártatva rám emelte kék szemeit, melyekben a fájdalom izzott aggodalommal keverve, és én már tudtam, hogy a baj pontosan akkora, mint amekkora a magam előtt lepörgött rémképben jelent meg. Könnyekkel telt vöröslő szeme egyre jobban zúzott össze belül, fájdalomtól facsart lelkem néma sikolyaiként gördültek le arcomon a forró könnyek, melyek perzselték bőröm. Erőtlenül rogytam le Adam mellé a székre, és elfúló hangon próbáltam szavakká formálni a bennem folyamatosan körtáncot járó kérdést:
- M..Mi történt? Mi történt, Adam!? - sikoltottam fuldokolva, a torkomban lévő otromba gombóc pedig egyre csak nőtt, mintha bűnöm revánsául meg akarna fojtani. Adam viszont nem válaszolt, csak üveges tekintettel bámult a folyosó másik végébe, de  a szemeiben éppen csak megcsillant a várakozás, mire fülemet tompa, halk léptek zaja csapta meg. Gyengén pillantottam oda, s szemembe egyre több könny telt, mikor megpillantottam egy fehér köpenyes alakot, ahogy éppen felénk közeledik. Oda lépett Adamhez, majd megérintette a vállát.
- Bemehet hozzá, Mr. Lambert. - azzal meg is fordult, és elment. Utána akartam kiabálni, hogy várjon, de a kétségbeesés olyan szorosan fonta körém a karjait, hogy képtelen voltam rá. Adam lassan felemelkedett, majd elindult. Léptei bizonytalanok, tétovák voltak, majd megállt az egyik ajtó előtt, a kilincsre helyezte remegő kezét, majd habozva benyitott, de mielőtt belépett volna, láttam, hogy megrándult az arca...
Josh szemszöge:
- Na mi van, Szöszi, merre van a palimadarad? - vigyorogtam rá felkönyökölve az ágyban, fürkésztem a cuki arcát. Olyan kisfiús volt, a fene sem gondolta volna, hogy a húszas éveiben jár. Személy szerint tizennyolcnak tippeltem volna.
- Nem tudom.. - ó, ember, látom rajtad, hogy hazudsz. De semmi kedvem összeveszni veled, ha már ilyen jó "társ" vagy. Felszusszantam, majd felültem.
- Hát jó. Aztán nehogy megint félbeszakítsanak minket. - kacsintottam a jól begyakorolt szívtipró mosollyal, mire felnevetett.
- Te aztán értesz a szédítéshez, Rómeó! - felkuncogtam, majd megráztam a fejem.
- Nos, Csillagszemű, kérsz valami... finomat? - kacsintottam, és láttam a szemeiben, hogy leesett neki, miről van szó, de azért húzta a dolgot.
- No, csak nincsen itthon makaróni? - vigyorgott szélesen.
- Az sajnos nincs, de van ám más. - hozzábújva leheltem a nyakába...
Adam szemszöge:
Remegve léptem be Vivienn szobájába, s a térdeim is összecsuklottak, ahogy láttam őt a kórházi ágyon fekve tucatnyi sebbel, kötésekkel, törött kézzel. Leültem a mellette levő székre, és csak néztem üres tekintettel. Nem tudtam megszólalni, beszélni hozzá, hátha hallja. A gondolataimat sem tudtam értelmes, logikai sorrendbe rakni, vagy egyáltalán elkülöníteni szavakat egymástól, egy hatalmas, ködös, sűrű, átláthatatlan massza volt a fejemben, ami megbénított teljesen. Az arcára simítottam, és elöntötték a könnyek a szememet. Fogalmam sem volt, mi lesz most. Nem a karrierem miatt. Jelenleg az hidegen hagyott. Vivienn nem csak a managerem volt, hanem a barátom. Az egyik legjobb barátom, akire mindig számíthattam, aki mindig tudta, mit kell tenni, aki sosem hibázott. És most valami barom miatt itt fekszik tehetetlenül, és nem tudni, hogy mi lesz vele. Felébred, kinyitja újra vajon a szemeit? Hallhatjuk még a hangját, a nevetését? A szám elé tettem a kezem, és csak figyeltem Viviennt, miközben emésztett a kétség, hogy magához fog-e valaha térni. Lehajtottam a fejemet Viv ágyának szélére, és szorosan lehunytam a szememet. Éreztem, ahogy a hatalmas fekete köd magával ragad, majd minden eltűnt előlem.
Josh szemszöge:
Izzadtan, egy szál alsónaciban vonultam ki a konyhába, hogy vigyek egy kis vizet a Szöszinek. Egy nagy bögrével a kezemben ültem le az ágy szélére, de addigra bealudt. Elmosolyodtam, belemártottam két ujjamat a vízbe, majd ráfröcsöltem, mire nagyot szisszenve tért magához.
- A vized, Csillagszemű. -vigyorogtam szélesen, ő pedig bevágott egy műdurcit. - Kéred a többit is a fejedre?- vontam fel az egyik szemöldököm egy játékos mosollyal, mire mosolyogva fogta meg a bögrét.
- Inkább a fejembe. -kacsintott majd belekortyolt, közben engem figyelt.
- Na de komolyan, Szöszi... Merre van a palid?-könyököltem a térdemen, ő pedig elég feszültté vált.
- A kórházban... - motyogta. Úgy van Szöszke, tudtam, hogy marha vagy, de hogy ennyire...
- Mi történt vele?
- Vele semmi. A managerét elütötte egy kocsi.
- Figyu, Szépség, ha ezt folytatni akarod akkor menj vissza hozzá, hogy elhigyje, hogy mellette agy bajban is. Különben úgy lapátra tesz mint a huzat és vége a luxusnak. -figyelmeztettem. Nem akartam hogy Adam kidobja mert akkor az én nyakamra jön. Alkalmanként jól jön, de hogy folyton itt legyeskedjen az nem kell.
- Ugyan, maximum pár karcolás, meg egy törés enyhe agyrázkódással... - legyintett - Már biztosan vígan beszélgetnek, és eszükbe sem jut, hogy itt vagyok és veled töltöm az időm. -mosolygott rám édesen. Pontosan tudta a kis piszok, hogy nem tudok ennek ellenállni. Az más kérdés, hogy kedvem sem volt.
Tommy szemszöge:
Döbbenten, sokkoltan figyeltem hol Gwent, hol Adamet, hogy melyik kap előbb agyvérzést vagy gyomorfekélyt, esetleg szívrohamot. Blani vígasztalta Gwent, Adam pedig órák óta bent kuksolt Viviennél. Nagyot sóhajtva keltem fel, és benyitottam hozzá. Adam nem mozdult, csak meredt a kómában fekvő Vivre. Összeszorult a gyomrom, de magam után behúzva az ajtót leültem Adam mellé.
- Haver...- kezdtem bele, de ötletem sem volt, hogyan kellene folytatnom. Rám emelte tekintetét. Az a nézés, az a fej... Basszus, valósággal megijesztett, így inkább mély kussban ültem mellette.
-  Fel fog ébredni? - dőlt nekem elgyengülten, én pedig automatikusan átkaroltam.
- Biztos vagyok benne, hogy igen. - rohadtul nem voltam benne biztos, hogy valóban felébred, a kétség folyton csak gyötört.
Blanka szemszöge:
Szorosan öleltem magamhoz nővéremet, aki éppen maga alatt bámult kifele az ablakon a lábait ölelve.
- Gwen, nem a te hibád...
- Hát kié? Adamé mert otthon volt? Vivienné, mert el akarta mondani neki az igazat!? - förmedt rám, én pedig kicsit megszeppena pillantottam el. Gwen felsóhajtott.- Ne haragudj...
- Szerintem az autós hibája, aki mem figyelt... - mondtam halkan, Gwen pedig szimplán nekem dőlt. Átkaroltam és a fejére pusziltam. Akkor pillantottam meg Tommyt kirontani Viv kórterméből.
Adam szemszöge:
Fogtam Vivienn kezét, és simogattam a kézfejét a hüvelykujjammal, közben képzeletben teljesen másfelé jártam. Időben és térben is. Pár nappal arrébb, amikor Viv már felébredt, és mivel kutya baja, kiengedték a kórházból. Mindenki nagyon boldog, a csapattal bulizunk, táncolunk, éneklünk, hívunk haverokat is. Tommy Blanival romantikázik, Viv és Gwen szerez valakit a buliban, mi pedig Chrissel turbékolunk... Chris. Nincs itt, pedig akkora szükségem lenne most rá, mint eddig soha. Vajon merre lehet?
-Chris... Hol vagy? - suttogtam magam elé, és Tommy abban a pillanatban rohant ki az ajtón.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó rész volt! *-* olyan szomorú ami Vivvel történt. :'( kíváncsi vagyok hogy mi lesz ezután. :D várom a kövit! ^^

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! Chris egyszerűen már annyira szemét hogy az már kifejezhetetlen! xD annál a résznél amikor Josh "valami finommal" kínálja ott szakadtam. xD Szegény Viv,ő az egyik kedvencem. :( várom a kövit! :)

    VálaszTörlés