24. Rémálom

Tommy szemszöge:
Döbbenten ültünk mindannyian a nappaliban, és kattogott az agyunk, hogyan is kellene ezt tálalni Adamnek. Mert az, hogy erről tudnia kell, az biztos. Nem hagyhatjuk, hogy ez a kis senkiházi betolakodó tönkre tegye. Viszont érzékeny ember. Fájni fog lenni. Legszívesebben belemasszíroznám azt a férget a falba... Felsóhajtottam.
- Mit gondoltok? - néztem körbe a társaságon.
- Nos, ha én mondom el neki, az senkinek sem lesz jó, szóval... Ki az a bátor aligátor, aki erre vetemedik?
- Rólam tudja, hogy Chris nem a szívem csücske, szóval nekem nem hinné el...
- Nekem elhinné... De én nem akarom bántani... - nézett ránk Gwen elkínzottan.
- Gwen, ezzel nem bántod. Ezzel felnyitod a szemeit. Segítesz rajta. - fogta meg a vállát Viv.
- Igaza van, Gwen. - helyeseltem.
- Hogyan kellene tálalnom neki?- sóhajtott.
- Majd kitalálunk valamit. - biztattam  de nem voltam benne biztos, hogy kitudunk eszelni egy olyan szöveget, ami kíméletesen vezeti rá Adamet az igazságra. Létezik egyáltalán olyan? Az a kis szemétláda csalja, és ha ezt megtudja, az mindenképpen fájni fog neki...
Alex szemszöge:

Összetoltam a hátsó szobában négy széket, és rájuk fektettem Josht. Szép volt haver. Talán Adam bal-horogjától észhez tért. Barom...  Bár kiről is van szó? Esélytelen, hogy pont Joshua Grey tanuljon bármiből is. Legyen az pofon, legyen az szó, legyen az hegyi beszéd... Egy zacskóba raktam egy kis jeget, majd a már szivárvány színekben játszó állára tettem neki, közben próbáltam ébresztgetni. Egyik felem köszönetet mondott Adamnek, hogy megpróbálta észhez téríteni ezt a majmot, a másik viszont átkozta azért, hogy konkrétan kiütötte, és játszhatom neki az ápolót. Egyszer jöjjön vissza a hangom, elmagyarázok neki pár dolgot, esküszöm. Már belefáradtam a hülyeségeibe. Igen, szeretem, mert a barátom, meg minden, de sok az amit művel. Remélem észhez tér majd az én kelekótya idióta szívtipró haverom...
Adam szemszöge:
Otthon Chris azonnal rácuppant a laptopjára. Pedig már kezdtem reménykedni, hogy együtt tölthetünk kettesben egy romantikus estét, de keresztbe vágta a dolgot, így hát hagytam az egészet. A konyhából kivettem egy üveg energiaitalt, mert igen csak rám fért ez után a nap után. Körülbelül négy óra alvás után végig pörögni a teljes Ellen showt, majd mikor végre valahára haza értem, Chris szőrén-szálán eltűnt, ami nem hagyott aludni, így rohanhattam érte. Erre mi derül ki? Az a rohadék kiszívta a nyakát, és ki tudja mit csináltak még! És nem sül le arról a büdös nagy pofájáról az a vastag bőre, hogy még van képe cukkolni is! A pofátlanság netovábbja, ha nem lett volna Chris ott, akkor talán meg is fojtom azt a rohadékot, majd ott hagyom egy sötét sikátorban, hogy legalább a patkányoknak egyen belőle valami haszna... Egyre mérgesebben vettem a levegőt, és meredtem az ablakon túli világra. Észre sem vettem, hogy az üveg majd eltörik a kezemben, csak amikor Chris finoman maga felé fordított.
- Adam, mi a baj? - finoman az arcomra simított, én pedig kapásból lenyugodtam. Van valami varázslatos az érintésében. -  Kicsim, szinte fújtattál... Min húztad fel magad?
- Semmin... Ne aggódj, minden oké - mosolyogtam rá, és játszadozni kezdtem a hajával, mire felkuncogott, és a mellkasomnak döntötte a fejét. Kis törpe. Legszebb, legcukibb, legjobb törpe a világon. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig visszaölelt, majd ajkaink egy forró csókban forrtak össze. Nem olyan volt mint régen. Hidegebb volt, távolságtartóbb. Az én hibám volt... Túlságosan felhúztam magam...
Tommy szemszöge:
- Nekem ez nem megy! - ugrott fel Gwen a kanapéról, majd fel-alá kezdett járkálni, miközben a homlokát dörzsölte.
- Figyelj, valahogy meg kell tudnia... - felelte Vivienn
- Akkor mondd el neki te! - förmedt rá Gwen, mire Viv elhúzta a száját. - Ne haragudj... - sóhajtott fel, majd visszahuppant mellém a kanapéra. Dörzsölgettem megnyugtatóan a hátát. - Vajon melyik a jobb? Ha magától tudja meg, vagy ha elmondom neki? - körbenézett tanácstalanul.
- Nos, szerintem mondd el neki. És szerintem hagyni fogja Chrisnek hogy egy ideig játssza a szerepét, majd valami olyat kitalál, hogy Chris utána élete végéig az ideggyógyászaton lesz. Rá is férne a majomra... - Erre elég érdekesen néztek rám, én pedig széttártam a karjaimat. - Most mondjátok, hogy nincs igazam!
- Mondjam? Bevállalom - kuncogott Viv.
- Ne már, az a kerti törpe átvágja Adamet! - ha kimondanám, hogy mit tennék vele, ha ketten lennénk egy sötét betonfalú szobában, szerintem félni kezdenének tőlem...
- Majd... elmondom neki. Fel kell készülnöm arra a világfájdalmas arckifejezésre. Nem akarom megint látni szenvedni! - lebiggyesztette az alsó ajkát, és a földet nézte.
- Na jól van, gyerekek, ne szerencsétlenkedjetek! Gwen, ha te nem, majd én elmondom neki. - azzal a lendülettel felkelt, és elindult kifele. Mi pedig felpattantunk, és siettünk utána.
- Várj, Viv! - kiáltott utána Gwen. - Biztos most kellene?
- Igen! - fordult vissza, majd gyalog vágott neki az útnak.
Alex szemszöge:
Élvezetes volt azt a rengeteg vendéget kiszolgálni egyedül. A hangom nagyjából kezdett visszatérni, de még elég rekedt voltam. Josh hátul lazult az összetolt székeken, amíg én gürcöltem. Már minimum két órája. Biztos vagyok benne, hogy felébredt, nem én vagyok a bunkó, hogy gondolatban lehordom. Maximum fél óra neki, amíg az ilyenekből kikecmereg, utána maximum nevet rajta... Dolgoztam, készítettem a sok embernek a kávékat, akik persze hőbörögtek, hogy milyen csiga lassú vagyok, egy rohadt teknős is jobban csinálná nálam. Én persze nem szólhattam vissza, mert úgy rúgtak volna ki, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az egyik kávé tervét sikeresen keresztül húzta és egy takarítás tervével helyettesítette drága barátom a csodás, felnőttes ijesztegetésével... Hogy rohadna meg. Igyekeztem gyilkos tekintettel nézni rá, mintha képes lennék lézert lövellni, és a tekintetemmel kettévágni őt.
- Húzz dolgozni - sziszegtem rekedtesen
- Jó, jó, megyek már, apu! - nevetett, és vette fel a rendeléseket, én pedig megforgattam a szemeimet. Egyszer térnél észhez...
Adam szemszöge:
Az energiaital megtette a hatását hála a jó égnek. Nem akartak a szemeim lecsukódni, így koncentrálhattam a sminkem lemosására, valamint az otthoni viseletem kiválasztására. Chris még mindig kockult, de mikor végeztem, leültem mellé.
- Mit csinálsz, Vikingem? -mosolyogtam kedvesen, majd a kijelzőre pillantottam, amin ott díszelgett az asztal a háttérképpel.
- Semmi különöset - dőlt nekem, én pedig automatikusan átkaroltam.
- Na, miért titkolod el? - mondtam kisfiúsan, majd a fejére pusziltam, mire felkelt mellőlem, és becsukta a laptopját.
- Nem titkolom el, Adam.
- De nem is osztod meg velem. - dőltem hátra, ő pedig a szemeit megforgatva indult el a konyha felé.
- Mert nem a te dolgod. - felelte közömbösen, ami rosszul esett. Mit rontottam el? Miért viselkedik így velem?
- Naaa, Szívem, ne csináld már-mosolyogva keltem fel és mentem utána.
- Miért, mit csinálok? - nyitotta ki és túrt bele a hűtőbe.
- Olyan furcsa vagy... - az ajtófélfának dőltem, és figyeltem.
- Nem vagyok az.
- De igen, az vagy. Olyan távolságtartóan viselkedsz velem... Miért?
- Nem vagyok romantikus hangulatban. - oda lépett az asztalhoz, majd kitöltött magának egy kis tejet egy pohárba, majd bele kortyolt.
- Hát jó. Ha nem, hát nem... Majd szólj, ha hajlandó vagy elmondani, mi a bajod... - megfordultam, és elindultam a nappaliba egy sóhaj kíséretében, mikor dudálást, majd egy hatalmas csattanást hallottam. Egészen közelről.Rohanni kezdtem az ajtó felé, amit aztán majdnem ki is téptem a helyéről, majd kirohantam a járdára. A látványtól földbe gyökerezett a lábam, egy hang nem jött ki a torkomon, pedig sikítani tudtam volna, ahogy láttam a manageremet a földön fekve eszméletlenül, vérbe fagyva. A mellkasomat valami hihetetlenül szorítani kezdtem, a lábaim cserben hagytak, az agyam teljesen elhomályosult, egyetlen tiszta gondolatom nem volt, képtelen voltam egy értelmes mondatot összerakni, sem cselekedni, csak bámulni Viviennt, ahogy az út közepén fekszik élet és halál között lebegve. Tudtam, hogy muszáj tennem valamit, de az agyam hiába küldött jeleket a testem többi részébe, azok figyelmen kívül hagyták azokat. Nem hittem el, reméltem, hogy ez csak egy rossz álom, hogy ez nem történik meg a valóságban, csak valami rossz vicc. Hogy Vivienn a következő pillanatban felkel, és nevetve borul a nyakamba megnyugtatva, hogy ez csak egy vicc volt. De nem. Nem történt semmi. Vivienn tovább feküdt mozdulatlanul. A következő percben már hallottam is a szirénák hangját, feltételezhetőleg Chris hívta ki a mentőket. Rögzítették Viv testét, feltették egy hordágyra, majd betessékeltek mellé az autóba. A remény, hogy ez csak egy rémálom, szerte foszlott, amint megérintettem óvatosan Vivienn kezeit, s éreztem a combomon forró könnyeimet.