23. Magyarázkodj csak...

Alex szemszöge.
Órák múltán fáradtan, és még jobban letörve értem vissza a Starbucksba. Josh pörgött rendesen, hisz tele volt a hely vendégekkel. Ledobtam a táskám és kötény nélkül beszálltam segíteni. Unott fejjel tologattam az emberek orra elé az italaikat. Mikor végre kiürült a hely szimplán leültem egy székre nyalogatni a sebeimet. Emily megjelent, és az összes emléket felhozta. A szakítás újra és újra lejátszódott a fejemben, és minden egyes alkalommal még apróbb darabokra tépte gyenge szívemet, melynek néma kiáltását senki sem hallja... Josh elindult felém, majd megállt, ahogy megszólalt a csengő. Sarkon fordult, és már csak a távolodó lépteit hallhattam. Felpillantottam, és megláttam azt az embert, aki most a legkevésbé hiányzott... Nagyot sóhajtva vonultam hátra a hátsó szobába.
Adam szemszöge:
A kulisszák mögül figyeltem Ellent. Az egyik rendező megérintette a vállam.
- Ideje indulni, Mr. Lambert - mosolygott, én pedig kedvesen vissza mosolyogva bólintottam, és elindultam a helyemre. Ellennek pár mondata volt vissza, én pedig izgatottan ácsorogtam, egy helyben topogtam. Őszintén szólva időm sem volt felkészülni semmire, így örülök, ha kinyögök majd egy értelmes mondatot. Bár Ellen biztos segít majd kimászni a kínos helyzetekből... Remélem, nem tolódik el az egész dolog egy rossz komédia irányába. A gondolataim tengeréből Ellen rántott ki:
- S mai vendégünk... - itt tudtam, hogy ki kell lépnem az emberek elé. Francba, élő show! Adam, ne kúrd el... nem rontod el. Nem esel orra a saját lábadban, látod magad előtt a lépcsőt - ha van. Valamint a szád nálad van, tudsz beszélni is normálisan. A közönség ahogy engem meglátott, tapsolni kezdett, páran sikoltottak is. Feléjük fordulva mosolyogtam és integettem nekik-... Adam Lambert! - fejezte be a mondatot Ellen. - Szia, Adam! Hogy vagy? - ölelkeztünk ismét össze...
Tommy szemszöge:
Felültem az ágyban, és nyújtózkodtam egyet. Blanira mosolyogtam, aki szintén felült. Kikelt az ágyból, én pedig láttam az aranyos hálóingjét egy kis macival rajta, aminek aranyos alvós sapka van a fején. Elmosolyodtam a látványra.
- Mi az? - kérdezte mellém térdelve az ágyra, én pedig magamhoz öleltem.
- Cuki a pizsamád. - feleltem, és az arcára pusziltam.- Pont mint te
- Hé, a végén még elpirulok! - nevetett fel csilingelő hangon, majd felkelt, hogy keressen magának valami ruhát. Nekem itt nem volt semmilyen ruhám, így kénytelen voltam az előző napit magamra kapni. Reggeliztünk Gwennel, beszélgettünk, majd bekapcsoltuk a TV-t. Ahogy váltogattuk a csatornákat, találkoztunk jós műsorokkal, TV shopos marhaságokat, valamint halál értelmes filmekkel is. A szemem viszont megakadt egy műsoron.
- Várjunk csak... - letettem a távirányítót a dohányzóasztalra, és előre dőltem. - A suttyó... - vigyorogtam.- Meg sem említette, hogy az ellen DeGeneres showban fog szerepelni... - figyeltem a legjobb barátomat, ahogy ellen kérdéseire válaszolgat. Párszor megbotlott a nyelve, ilyenkor olyan Adamesen elnevette magát, majd lassan megismételte a szót. Hátra dőltem, átkaroltam a két lányt, és néztük hárman a műsort.
- El vagyok kényeztetve... Két ilyen jó csajjal az oldalamon - vigyorogtam, mikor jött a reklám.
- Aki megérdemli... - bújt oda hozzám Blani.
- Megérdemellek egyáltalán?-mosolyogva pusziltam meg az orrát.
- Még szép. - nevetve puszilt vissza.
- Óh! Csak nem? - rikoltott fel Gwen vigorogva, mire válasz helyett egymáshoz bújtunk Blanival.
- Szerintem megér egy próbát. Mit gondolsz? - mosolyogtam a lányra, ő pedig bólogatott.
- Szerintem is. -mosolyodott el.
- Had lássam azt a csókot! - vette elő Gwen a mobilját, hogy fényképezzen. Engem végül is nem zavart, bár elég érdekes reakció volt ez tőle. Na mindegy. Blanira pillantottam, hogy szeretné-e.
- Nővi kedvéért? - mosolygott rám édesen. Több sem kellett, finom csókot leheltem az ajkaira, miközben a hajába túrtam, ő pedig az arcomra simítva viszonzott belemosolyogva a csókba, és már hallottuk is a mobil kis madárciripelés szerű hangját, majd közvetlenül utána Gwen nevetését.
- Nagyon aranyos lett! - mutatta a fotót.
- Művészi - vigyorgott Blani, majd mind a ketten rám néztek. Ja, hogy most nekem is kellene véleményt mondanom? Jó, öm... Hm...
- Tetszik! - vigyorogtam. Ez az, Thomas, ügyes, tág megfogalmazás. Kicsit sokat tartózkodsz azon a bizonyos közösségi oldalon. Na ja, az a napi fél óra, amit arra szentelek... A reklámnak vége szakadt, és Adam ismét megjelent a műsorban, csak most éppen a mikrofon mögött lehajtott fejjel. összeszűkítettem a szememet, és láttam, hogy nincsen senki mögötte... Sem egy zenekar, gitáros? Fantasztikus, Adam, fél playback az Ellen showban. Végül is a hangodra kíváncsiak. Ha jót akarsz magadnak, változtatgatod a dallamokat, mert úgy rád fogják, hogy playbackelsz, hogy keresztbe áll a füled...
Chris szemszöge:
Tétován léptem be a Starbucksba... Ismét... Rossz érzésem volt, hogy valaki olyat vágok át, aki hihetetlen fontos nekem, és aki bármit megtenne értem. De mégis, hihetetlenül vonz ez a pasi! Az ápolt, barna haja, a kidolgozott teste, a szépen ívelt ajkai... Vágytam rá. Szükségem volt arra, hogy érezzem, hogy magaménak tudjam. Olyan nekem, mint a drog. A legbrutálisabb, de mégis legémelyítőbb drog a világon. Míg Adam a másik szenvedélyem. Joshnak a kinézete, és az éjszakai... teljesítménye ejtett rabul, míg Adamnek a kinézete mellett a személyisége, és még más is... Joshnak a teste kell, Adamnek pedig a jóindulata, és az, ahogy él. Megszólalt a kis csengő, és Josh felém fordult ragyogó mosollyal, a másik srác pedig bevonult a hátsó konyhaszerű helyiségbe... Mintha megsértődött volna...
- Hé, Csillagszemű! - üdvözölt Josh, és magához ölelt izmos karjaival. - Egy jó kis karamellás frappucino-t?
- Szia. - mosolyogva öleltem vissza - Ó, köszi. Jól esne. Neki... mi baja? - intettem a fejemmel az ajtó felé, amely mögött Alex eltűnt.
- Á, ne is foglalkozz vele... Kicsit maga alatt van mostanában...
- Szegény... Jobbulást kívánok neki. - mondtam udvariasságból. Őszintén szólva hidegen hagyott a lelki állapota. Bunkózni akkor sem kell. Úgy nézett rám, mintha a fenekéből rángatott volna ki. Josh elém tolta az italomat, én pedig egy puszival háláltam meg, majd bele is kortyoltam a jeges csodába.
- Kis függő - cukkolt vigyorogva, én pedig felkuncogtam.
- Csak a tiéd tesz függővé. - hosszan megcsókoltam, majd kacsintottam is mellé. Kipillantva az ablakon megpillantottam Viviennt, Adam managerét. Az arckifejezése megszólaltatta a vészcsengőt a fejemben, képek sora pergett le a szemeim előtt. Remegni kezdtem, belül mindenem megfagyott. Hirtelen elfogott az az érzés, hogy sebezhető vagyok. Több, mint sebezhető. Az idilli világom, amelyet sikeresen kiépítettem magam köré, összezúzható. A nő szemében volt valami fenyegető... vészjósló...! Éreztem, hogy valaki erősen a vállamra fog, és ráz.
- Chris, rendben vagy? Mi a baj? - ébresztgetett Josh a sötét gondolatok tengeréből kirántva.
- Ó, semmi csak... - megráztam a fejem- Eszembe jutott egy rossz emlék... - hazudtam profi módon.
- Nos, Szépség, záróra van. Elűzzük szépen azt a rossz emléket, mit szólsz? - vigyorgott, én pedig pontosan tutam mire gondol, és képtelen voltam ellen állni...
Tommy szemszöge:
 Nos, a műsornak éppen vége volt, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtón. Az első gondolatok az volt, hogy Trace tért vissza, de ezt el is vetettem, hisz ő a sitten ült békességben. A rohadék... Gwen felpattant, és kinyitotta az ajtót.
- Úristen... Mi a baj? - kérdezte döbbenten, majd láttuk Viviennt idegesen berobogni a szobába, és leült az asztalra.
- Nektek... nem furcsa ez a Chris gyerek? - nézett ránk, majd a szemembe fúrta a tekintetét. Fején találta a szöget.
- De igen... - úgy gondoltam, jobb nem folytatni, hogy micsoda egy kicsinyes pénzéhes ronda kerti törpének tartom... Ahogy Vivienn mesélni kezdett, szépen lassan igazolódott be minden félelmem Chrissel szemben, amik egyébként előfeltevéseim is voltak egyben. Nagyot sóhajtottam, és két kézzel támasztottam meg a fejemet...
Adam szemszöge:
Fáradtan szálltam ki a  limuzinból, amely az Ellen show stúdiójába is szállított, majd haza is hozott. Lenyomtam a kilincset, de az ajtó zárva volt. Chris biztosan a városban van... Előszedtem a kulcsomat, és bementem a lakásba. Az üres, elhagyatott, hatalmas lakásba. Felmentem az emeletre a szobámba, vettem egy lazító forró zuhanyt, majd felkaptam egy alsónacit, és bemásztam az ágyamba, összekucorodtam és próbáltam aludni. De a gyomromban valami kellemetlen érzés tátongott. Rossz érzésem volt, és ez nem hagyott aludni... A kezembe vettem a telefonomat, és bepötyögtem Chris számát. Kicsöngött, de nem válaszolt... Végig csörgött, és én csak vártam, és vártam, hogy vegye fel, közben a legroszabb képek jelentek meg a szemem előtt: balesetet szenvedett, elrabolták, ignorál, csal... Kivertem gyorsan az összes hülye gondolatot a fejemből, majd mikor bejelentkezett a hangposta kinyomtam. Nagy levegpt vettem, és még egyszer felhívtam. Szerencsére pár csörgés után felvette.
- Szia, Szivem, mizu? - hallottam a hangját, ami valamelyest megnyugtatott, bár nem tudtam hova tenni azt, hogy zihált.
- Szervusz, Kicsim. Vége a shownak, mikor jössz? - próbáltam nem figyelembe venni a hangjában csengő idegességet és a zihálást.
- Ó, nem sokára, csak pár dolgot még el kell intéznem.
- Rendben. És miért zihálsz?
- Mi? Öm.. futottam! Siettem egy... haveromhoz... Késésben voltam. megbeszéltük hogy találkozunk. - hadarta idegesen, és úgy éreztem, belülről folytogat valami. Felültem az ágyban.
- Chris, merre vagy? - érdeklődtem, már az én hangom is ideges volt. Nem tudtam, de nem is akartam elfolytani...
- Aaaa... Öm...
- Chris, nyögd már ki! Nem igaz, hogy nem tudod hol vagy... - vágtam közbe, és a homlokomra simítottam.
- A Plázában vagyok! - vágta rá... túl gyorsan...
- Oda megyek érted. 10 perc és ott vagyok.
- NE! Üm.. Még nem végeztem.
- Majd megyek veled, amíg intézed a dolgokat.
- Adam, nem kell...
- Szeretném. - mondtam, hangsúlyommal jelezve, hogy ez így lesz, és kész.
- Rendben...
- Nem sokára találkozunk. Puszi. - letettem, öltöztem, zsebre vágtam a pénztárcámat, a mobilomat és a kulcsaimat, majd beültem az autómba, és padlógázzal siettem a Pláza felé, hogy a Szivemnek ne kelljen sokat várnia... Ha egyáltalán igaz az, amit mond. Ha egyáltalán vár rám... Ha egyáltalán ott van. Vajon miért zihálz? Miért volt olyan ideges? Leparkoltam a pláza előtt, és vártam Őt. Rövidesen meg is érkezett egy sállal a nyakán, és beült mellém. Egy gyors csókot lehelt az ajkaimra, és ismét éreztem azt a bizonyos cseresznye ízt.
- Szia, Édes - mosolygott.
- Szia. Mi ez az új sál? - mosolyogtam rá. Helyesebb kérdés lenne vajon a "Kié ez az új sál" kérdés? Magamban sóhajtottam...
- Most vettem a plázában.
- Nem tűnik újszerűnek... Te... te... bementél egy... turiba? - játszottam meg egy hatalmas megdöbbenést.
- Hát, tudod... követek el hibákat... - hajtotta le a fejét.
- Melyik turiban voltál? - érdeklődtem.
- Itt a plázában a másodikon van egy... - fenéket, nincs is turi ott...
- Chris, kié a sál?
- Jó, jó.. Az egyik haveromé...
- És minek kérted el? Hisz meleg van... - elkezdtem letekerni róla, de eltolta a kezeimet.
- Adam, ne...
- Kezd zavarni, hogy titkolózol... - sóhajtottam, majd elindultam hazafele, de megálltam a Starbucksnál. - Hozok egy kis kávét. Te mit kérsz? - néztem rá. Kicsit mintha lesápadt volna.  - Hé, rendben vagy? Inkább gyere te is, jót tesz a friss levegő... - kiszálltam, és gépiesen jött ő is. Belépve a kávéházba megláttam a két srácot.
- Hali, srácok, mit kértek? - vigyorgott a sötétebb hajú. - Hé, jó a sálad - vigyorgott Chrisre.
- Köszi. - motyogta. Megfogtam a kezét és oda mentünk a pulthoz.
- Mit kérsz, Kiscsillag? - mosolyogtam rá.
- Had találjam ki! Karamellás frappucino!
- Honnan tudtad? - mosolygott halványan a srácra.
- Tudom mi kell az ilyen srácoknak. - kacsintott, ezzel kicsapva a biztosítékot.
- Na jó, haver, szerintem állíts magadon. - figyelmeztettem.
- Mindjárt jövök.. - motyogta Chris, és gyorsan elslisszolt a mosdóba.
- Ó, hát miért?
- Mert ha folytatod, tán a srác pasija képen talál vágni. -vigyorogtam rá.
- Szóval a pasija. Hű, szóval maga Adam Lamberttel jár a kis cukiság? - kissé döbbenten nézett rám, de az az undorító mosoly továbbra sem hervadt le a pofájáról. - Pedig nem igazán mutatja a viselkedése... - a fogaimat csikorgatva tenyereltem a pultra.
- Mire célzol? - szűrtem a fogaim közt idegesen.
- Én aztán semmire! - nevette el magát, majd tette a pultra a karamellés frappucinot. - Te mit kérsz?
- Lattét... - morogtam. - És választ. Mire célzol? - két perc múlva elém tolta a lattét, adott mellé cukrot is.
- Mondtam, hogy semmire - mosolygott. Chris is kijött, Josh szemeibe nézve nyomtam a kezébe az italát, majd indultam el kifele, miután fizttem.- Húzzunk innen... - kitrappoltam az ajtón, be a kocsiba, ő pedig másodpercekkel később ült be mellém az anyósülésre.
- Adam, mi a baj? Mit mondott?
- Kié a sál!? - rántottam le róla egy mozdulattal, és láttam meg a lilás foltot a nyakán. Belül mintha apró darabokra törtek volna szét... nem tudtam megszólalni, csak eltátott szájjal bámultam a foltot.
Chris szemszöge:
Gyerünk, Chris, találj ki valamit, különben mindennek vége! Hogy alakítsam a történetet, hogy ne legyek olyan rossz fényben feltüntetve, és meg is maradjon a kapcsolatunk...?
- Jó, jó... Hazudtam... Mindent elmondok... az igazságot... - nagyot nyeltem, ő pedig hátra dőlve fonta össze a karjait a mellkasa előtt.
- Hallgatlak.
- Tegnap este elmentem otthonról... Az egyik haverom elhívott egy buliba... Ahol elég rendesen berúgtunk, és rám mászott egy srác. - folytasd, folytasd... - És erősen illuminált állapotban - úgy van, hangsúlyozd! - valamennyire engedtem neki... És kiszívta a nyakam. de hidd el, semmi több nem volt.
- És ezt miért kellett ennyire titkolni előlem, h nem volt semmi?
- Mert tudtam, hogy kiakadsz... Adam, én... nem akarlak elveszíteni. Hülye voltam...
- Ki az a srác odabent? - vonta fel a szemöldökét. Nem tudtam mit mondani...
- Miért?
- Beszólt, hogy nem úgy viselkedsz, mintha párkapcsolatban élnél...
- Nos, igen... Ő szívta ki... - végre basszus egy igaz mondat elhagyta a szádat... - Ne foglalkozz vele, egy seggfej. Komolyan nem volt semmi több... Naa, Szívem. Nem jó morcosnak látni. - mosolyogtam, láttam, hogy sikerült megpuhítanom. Ezt is imádom benne. Magamhoz húztam, és megcsókoltam, ő pedig viszonzott, majd lassan eltolt. Pont ahogy terveztem... Kiszámítható, kedves, könnyen megpuhítható, népszerű és gazdag... A tökéletes kinézete már csak hab a tortán.
- Egy pillanat kedvesem. - kedvesen rám mosolygott, majd kiszállt az autóból. Ó, a francba, a közelgő tűzvész. Szegény Josh, ne! Figyeltem Adam mit csinál. A másik srácot elküldte a hátsó szobába, majd megragadta Josh gallérját. Nem hallottam mit mond, csak azt, hogy istentelenül üvöltött vele, pörgött a nyelve veszettül, pár trágár szót ki is tudtam venni abból, amit hallottam. Az arcomra tettem mind a két tenyeremet, majd láttam, hogy Josh próbál magyarázkodni, erre Adam elengedte, elfordult, majd hirtelen visszafordulva ököllel, izomból állba vágta, de úgy, hogy az nekem fájt, pedig majdnem 10 méterre voltam tőle. A döbbenettől alig jutok szóhoz... Láttam, ahogy visszajön és beszáll mellém.
- Minden rendben, kincsem, többet nem megy a közeledbe. - hosszú, forró csókot lehelt az ajkaimra...
- Kösznöm. - hirtelen nem jutott jobb eszembe, nem tudtam mit mondani, így hát ezt suttogtam a csókba.
- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz... Csak... máskor mondd el.
- Rendben. Máskor elmondom kicsim. - mgkönyebbültem sóhajtottam fel. Az is kész csodának számított, hogy a Starbuck hátsó szobájában történt... aktus után taxival odaértem a plázához... Hát még az, hogy elhitte...