Adam szemszöge:
Másnap reggel hulla fáradtan léptem be a lakásomba. Ledobtam a kabátomat a földre, megdörzsöltem a szemeim, amik lassan kezdenek lecsukódni, és felvánszorogtam az emeletre. Be a fürdőszobába, mosakodni, majd be a hálószobába... Az üres, sötét, hideg szobába, ahol valószínűleg már nyoma sincs Chrisnek... Fogalmam sincs, hányadán állunk. Arról sem, tart-e még a kapcsolat. Hiszen nem mondtuk ki, hogy nem...! Igazából csak bízom benne, hogy tart még. Beléptem a szobába, már valósággal alig láttam. Erősen bevágtam magam mögött az ajtót, majd az ágyam felé néztem. A takaróm alatt valami furcsán mozgolódni kezdett, kikandikált pár szőke hajszál, és a hozzá tartozó alak felült. Hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy megláttam ott Christ. Az ÉN házamban, az ÉN ágyamban! Velem... Odabotladoztam hozzá, a fáradt virgácsaim már kezdték feladni, és az ágyra fekve szorosan magamhoz öleltem, ő pedig kissé habozva ölelt vissza.
-Ne haragudj - suttogtam a fülébe, ő pedig forrón csókolt. Finom cseresznye ízt tapasztaltam az ajkain, amit eddig nem. Elmosolyodtam -Szeretlek... Tudod? - dünnyögtem mosolyogva a csókba, mirő ő édesen felkuncogott, és lehúzott maga mellé, majd magunkra húzta a takarót. Mintha csak megérezte volna, hogy éppen a tartalék energiakészletem utolsó maradványait használom fel.
- Én is szeretlek, Babyboy. - suttogta a fülembe, magára húzta a karomat, majd hozzám bújt aranyosan. Szorosan magamhoz öleltem, lehunytam a szememet. Igen, utcai ruhában, sminkben meg isten tudja mi minden kutya fülében, de aludtam. Durva volt a tegnapi nap, de minden veszedelemnek vége. Az a marha éppen a sitten ül és molesztálja a vasrácsokat, ha már - hála a jó égnek és Tommynak - Gwent és Blanit nem tudja, Tommy valószínűleg a két lányt nyugtatja, én pedig itt vagyok ezzel a csodával a kezeim között, és boldogak vagyunk... Lehunytam egy megkönyebbült, jóleső sóhajjal a szemeimet, majd életem legszebb álmában találtam magam...
Tommy szemszöge:
Reggel... francokat. délután totál zsibbadtan ébredtem. Ahogy nyújtózkodni kezdtem, valami melegbe ütközött a kezem. A fenébe... megint sikerült valami csajt összeszednem egy éjszakára? Mit keres még itt? Vagy én maradtam nála? Kinyitottam a szemeimet, és határozottan nem az én szobámban találtam magam, de valahogy még is ismerős volt... Rohannom kell haza... Nem, inkább Gwenékhez! Ott van Blani. Erre a gondolatra elmosolyodtam, majd le is fagyott a mosolyom. Vagy nagyon be voltam nyomva, vagy tényleg nem szedtem össze semmi csajt. Mert rohadtul de nem emlékszem. De arra sem, hogy bármi alkoholt vagy egyéb isten nyilát akartam volna magamba tolni... Drága, egyetlen Tommy. Mi a jó ég lenne, ha végre elfordítanád a fejed, és nem hülyeségeken törnéd azt a parányi agyacskád? Hát jó. A fejemet a lány irányába fordítottam, és láttam a hosszú hajzuhatagot, és ahogy felültem, alatta azt a csodaszép arcot. Elmosolyodtam, és kifliben átöleltem mosolyogva. Ennél megnyugtatóbb látvány nem is fogadhatott volna. Felém fordította álmosan a fejét, és elmosolyodva puszilta meg az arcomat, és pedig az orrára pusziltam mosolyogva. A fülembe dünnyögte azt a három szótagot, melyből úgy éreztem, a felhők között járok. Mosolyogva pusziltam a szájára, ő pedig csókot formált belőle. Azt hiszem ez életem eddigi legszebb pillanata. Elmélyítettem a csókot, ő pedig belemosolygott.
Alex szemszöge:
Tolom ezerrel a Coldrexet, meleg teát, mézet, és egyéb hasonló finomságokat, de a torkom csak nem akar javulni. Joshnak pedig be nem áll a szája. Kezdem kicsit unni, hogy folyton a szőkéről dumál. Ráadásul le se tudom tolni, hogy kanoskodás helyett maradhatna végre a fenekén, mert a csávó fog-lalt. Ráadásul a jeleimet sem veszi. Forgatom a szemeimet, megrovó arckifejezéssel meredek rá, sőt, még tockost is kapott. De nem, ő nem veszi a jeleket. Miért is tenné. Joshról beszélünk. Nem vártam többet, na. Reggel együtt mentünk a Starbucksba. A szőke szerencsére nem volt ott. Még jó! Undorodom tőle, mióta végig kellett hallgatnom, mit művelnek a legjobb barátommal. Most is elkap a hányinger, ha rá gondolok. De ebben az a pláne, hogy ár a karamellás frappuchino láttán IS kerülget a rosszullét, pusztán azért, mert a szőke mindig azt iszik. A legszebb a dologban, hogy minden második ember azt kéri... Felsóhajtottam, és ebédszünetben elvonultam hátra. Josh pedig követett. Persze, nem is ő lenne.
- Jaj, haver, hiányolom már azt a hülye fejét..- fintorgott, én pedig szúrósan néztem rá. Ő látta az arckifejezésemet, és elvigyorodott - Igen, látom neked is! - felsóhajtottam. Menthetetlen paraszt... ámultam ki az ablakon, Josh pedig csak tovább dumált. Folyton arról a szőke kertitörpéről, nálam pedig kezdett betelni a pohár. Az utolsó csepp akkor volt, amikor elkezdett dumálni "arról az estéről". Összeszedve minden erőmet felkeltem, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy kihozzak magamból valami hangot, mert képtelen vagyok tovább hallgatni.
- Josh, nem érdekel! Hidegen hagy a nemi életed, folyton arról az emberről beszélsz, és már unom! Mellesleg vedd már észre magad, ember! A gyerek foglalt, ahelyett, hogy küldenéd a palijához, még csábítgatod! Gusztustalan vagy! - szerencsére nagyjából megtette a sok gyógyszer a hatását, így tisztességesen le tudtam tolni. Dühösen fújtatva meredtem rá, ő pedig meglepetten nézett. Komolyan sok volt már belőle, és nem hiányzik, hogy még be is sértődjön, mert hogy ő teljesen tiszta és neki áll feljebb. Felkaptam a táskámat és kirontottam az ajtón. Hideg volt, de nem érdekelt. A düh fűtött éppen eléggé ahhoz, hogy ne fagyjak oda a betonra...
Adam szemszöge:
Chrissel egymást ölelve aludtunk csendesen. Olyan szép volt minden... Gyönyörű képeket láttam álmomban, majd egy bazi nagy ronda telefon jelent meg előttem, és idegesítő módon kezdett csörögni, ezzel felverve engem abból a gyönyörű álomból. Kinyitottam a szememet, Chris már ülve csipászkodott, én pedig éreztem, hogy a telefon a zsebemben csörgött. Mielőtt felvettem volna, megnéztem, mennyi az idő. Dél pontban. Ki hív? Vivienn...
- Haló? - vettem fel tiszta rekedt hangon.-
- Szia, Csillagom! - lelkendezett bele a készülékbe, mire egy morgást kapott válaszul. - Ne már, jó hírem van.
- Nincs kedved máskorra időzíteni azt a jó hírt? Kemény 3 órát sikerült aludnom.
- Hát Adam, ahhoz gratulálok. Ugyanis 2 óra múlva Ellennél van jelenésed.
- Mi? Ne már! Nem teheted ezt velem! Hogy tehetted? Miért!? - kezdtem nyafogni.
- Adam, erre most nincsen időd, ugye azt tudod? - igaza van... Úgy sem fogja visszamondani, nem i tudná. Vagyis... pont Ő ne tudná? Á, ez a nő mindenre képes.
- Viv, nincs kedved egészen véletlenül visszamondani az egészet? És majd a következő showba, hogy a felkészülésem ne csak egy gyors önmagam ráncba szedéséből álljon....
- Édes vagy Kiscsillag.... De tudod, hogy nem az oviban vagyunk, és marhaságokat beszélsz. Igazam van, vagy igazad van?
- Harmadik opció: Nem érdekel! - fakadtam ki elkínzottan.
- Jó. Szóval tedd félre a mindenki-hagyjon-békén hangulatod, rázd magad gatyába, és irány a show. Megjegyzésképp, ha nem teszed meg, akkor velem kell szembe nézned. Érti? - szinte éreztem azt az "angyali mosolynak" nevezett gyilkos mimikai játékot.
- Érti, érti... Van más választásom..? - tettem fel a költői kérdést, de neki egy rossz szokása, hogy válaszol rá.
- Ha ha! Nincs! - nevetett bele a telefonba, majd lecsapta. Elemeltem a telefont a fülemtől, egy pillanatra úgy meredtem a készülékre, mintha valami elme betegre néznék, majd szimplán elvágódtam az ágyon nyafogva.
- Adam, ez jó! - próbált lelket önteni belém a kis Szöszi angyalom. De nem sikerült.
- Az lehet, de nem most, Baby... - azért felültem és a szájára pusziltam, miközben a tarkójára simítottam. A fülébe suttogtam egy "Szeretlek"-et, majd derékig bemásztam a szekrényemre, hogy a mélyéről összekutassak egy normális ruhát. Gondolom fel is kell lépnem... MI VAN!? A fenébe, fel is kell lépnem... Drága, egyetlen Vivienn, ez igazán nem volt szép. Imádom, amikor beledobsz a mély vízbe, és ott is hagysz. Semmi kapaszkodó vagy mentőöv nélkül. Köszönöm! Szívből, őszintén! Felsóhajtottam, majd kikutattam a tehén mintás nacimat, a hozzá tartozó ugyan olyan mintával ellátott zakót. Az ágyra dobtam, majd elővarázsoltam a zebra mintás csillogó leggingsemet, hozzá a párducos csillagos pólóm, és egy fekete zakófélét. Ütik egymást... A párduc-felsőm mindjárt levadássza a zebra-nacim... Kioperáltam inkább a párduc mintás leggingsemet. Az ágyra néztem. Túl sok a párduc. Á, hagyom a fenébe, na. Kiszedtem valami fehér felsőt. Azt vettem fel a párduc mintás leggingsel és a fekete zakóval, a többit pedig gyorsan visszapakoltam a helyére. Rohantam a fürdőszobába, a zoknimon csúszva értem be. Kishíján el is estem. Fantasztikus vagyok. Ez méginkább bebizonyosodott, amikor a tükörben megláttam az arcnak nevezett szörnyedelmet, amivel éppen rendelkezem. Komoly kezelésre lesz szükségem. Megragadtam a szekrény fogantyúját, és szinte kitéptem az ajtót a helyéről. Gyorsan kipakoltam mind a negyvenhét kozmetikumot, amit a bőrömre kellett kennem, majd neki is láttam a feladatnak. Eltüntettem minden nyomorult szeplőt, ami a fanok - meg mindenki más - szerint cuki, de én gyűlölöm őket. Ha az ő pofájuk lenne pöttyös, tuti nem tartanák annyira édesnek... Az alapozóm hála az égnek tökéletesen fed, ráadásul a bőr roncsolása helyett hidratálja azt! Nem olcsó mulatság, de megéri ez a csoda. Fogtam a szemceruzámat, lehunytam az egyik szemem, közel hajoltam a tükörhöz, és óvatosan húztam egy finom vonalat a szempilláim fölé, majd alul is kihúztam a szememet. Ugyan ezt megismételtem a másik szememnél. Szerencsére elsőre sikerült egyformára megcsinálnom. Gyakorlat teszi a mestert- mosolyodtam el elégedetten. Fogtam a szempillaspirált, de nagy magabiztosságomban hirtelen a szemgolyómat kezdtem el spirálozni, amit egy hangos vonyítás kísért egyenesen a torkomból. Chris az ajtóból figyelt, és majd megszakadt a röhögéstől, de azért két roham között megkérdezte, jól vagyok-e. Rávillant a szemem, valami nagyon frappáns, csípős választ akartam mondani neki, de ahogy megláttam azokat a kék szemeket, a ragyogó mosolyt, én is elnevettem magam. Második próbálkozásra végre sikerült kifestenem a szempilláimat is. Elgondolkoztam, vajon vigyek-e fel egy kis szájfényt, vagy ne... Majd inkább hagytam a fenébe. A glam-korszakban még oké volt, ahogy a fekete rúzs is, de most a kicsit letisztultabb irányba indultam el. Ahova bizony nem fér be a szájfény. Minden esetre elővettem egy tűz piros rúzst, és közelítettem a számhoz, majd mikor Chrisre sandítottam, és láttam az ijedt arcát, megállt a kezem, mielőtt a számhoz ért volna, és megindultam felé. Először oldalra billentett fejjel nézett rám, majd felnyüsszenve menekülni kezdett
- Nem menekülsz a rúzs mumus elől! - kergettem végig a házon, mire bezárkózott a fürdőbe. Nevetve döntöttem a homlokomat az ajtónak. - Oké, leállok! Viszont neked is kellene készülődnöd, Szivem.
- Miért? Én is megyek? - Chris, könyörgöm, ne idegesíts... Homlokon csaptam magam nevetve.
- Nem? - kérdeztem vissza.
- Hát, igazából mára mást terveztem, de ha szeretnéd elmegyek! - válaszolta gyorsan. Le is hervadt az arcomról a mosoly.
- Mit terveztél? - kérdeztem kissé elkenődve.
- Gondoltam bemegyek a városba egy haverral, amíg te Ellennél leszel, hogy ne zavarjalak.
- Azt hittem egyértelmű, hogy sosem zavarsz, Angyalkám. - feleltem selymes, lágy hangon, lehunyva a szemeimet.
- De... de... Menj nélkülem!
- Miért? - fenébe, Chris...
- Mert... Meg akarlak lepni valamivel!
- Jó... Akkor nyisd ki az ajtót hogy fel tudja zselézni a hajam... - nem igazán hittem neki. Szerintem csak a paparazzik ellen volt kifogása... Nyílt is az ajtó, és én berobogtam egyenesen a tükör elé, hogy belőjem a hajamat. A tükörben egy morcos arcot láttam viszont... Magamban sóhajtottam, ahogy Chris végigsimított a vállamon.
- Ne légy morci, Hercegem... Kérlek - mosolyodott el óvatosan.
- Tudod mi zavar? - pördültem meg, és egyenesen a szemébe néztem keményen. Ő megszeppenve nézett rám, de én álltam a tekintetét, így aztán annál nagyobb meglepetésként érte, amikor forró csókot leheltem az ajkaira, és a szájába dünnyögtem - Hogy képtelen vagyok kicsit is haragudni rád... Angyalom... - szorosan öleltem magamhoz, majd el kellett engednem.
- Szeretlek... Tudod jól. Bennem megbízhatsz. - érdekes fény csillant meg a szemeiben, ahogy rám emelte csodaszép tekintetét. Nyomott egy puszit a szám szélére, mire elmosolyodtam. Összepakoltam pár dolgot, ami esetleg kellhet, majd beszálltam a házunk előtt parkoló limuzinba ott hagyva Christ egyedül. Üresség költözött a mellkasomba, mintha a lelkem egy részét hagynám ott. Néha nem értem saját magamat...
Alex szemszöge:
Mintha a lelki állapotomat tükrözné a kinti időjárás... Zuhog az eső, a zord felhők eltakarják a Napot... Beültem egy csendes kis kávézóba, és rendeltem egy forró teát. Az is egy külön műsorszám volt, mire kinyögtem, hogy egy forró teát szeretnék végre meginni...Szorítottam a bögrét. Hiába volt tavasz, én vacogtam. Talán lázam van...? Nem hiszem, mert a közérzetem a helyén van. Rajtam volt a bélelt kardigánom is. De mindegy, nem érdekes... Megittam a teám utolsó kortyait is, minden egyes forró csepp jól esett, mintha a betegséget képes lenne kiirtani a szervezetemből. A kezemet feltéve jeleztem egy mosolyt erőltetve a pincérnek, hogy fizetnék. A rendelési műsorszám miatt adtam neki egy kis borravalót, majd felkeltem, és kisétáltam a kávézóból. Az eső szerencsére elállt, de a talajon még mindig állt a víz. Zsebre tett kézzel ballagtam, hol a cipőm orrát, hol a messzeségbe bámultam. Velem szemben jött egy vékonyka alak. Olyan ismerős... de nem tudom honnan. Képtelen vagyok felidézni, mikor láttam utoljára. Sóhajtottam egy kicsit, és a betont bámultam. Nem tudott érdekelni, hogy ki az. Majd mikor csak pár méterre volt tőlem, felpillantottam, és kikerekedtek a szemeim.
- Alex! - integetett lelkesen Emily... Az exem... Én csak csendesen intettem, majd mentem is volna tovább, ha nem ragadja meg a csuklóm. - Hé, ne csináld már! - maga felé fordított, én pedig pókerarccal néztem rá, ő pedig csak vigyorgott. Halkan, megadóan sóhajtottam halkan, várakozóan pillantottam rá, hátha kibök valamit. Talán kell valami? Pénz? Segítség?
- Nem nézel ki valami jól... - beharapta az alsó ajkát... Legalább őszinte. - Sajnálom, Alex. - NE MONDD KI A NEVEM! -Sajnálom... De remélem megértesz. - Mi van, most újra el akarod játszani a szakítást, vagy mi? Továbbra is pókerarccal néztem rá. - Alex, kérlek mondj valamit... - NE MONDD KI A NEVEM MÉG EGYSZER! NE! Felsóhajtottam, majd megráztam a fejem, és mentem tovább. Fájt látni. Fájt, felszakította azokat a sebeket, amik még el sem kezdtek gyógyulni... Amelyek minden egyes lélegzetvételnél fájtak. Úgy éreztem, a szívemet forró lángok mardossák és folytogatják... Utánam lépett, és beállt elém
- Alexander! -karba font kezekkel állt előtte, én pedig ki akartam kerülni. Menj már el, nem bírok rád nézni! Miért kínzol!? De csak nem engedett... A zsebeimet átkutattam, szerencsére találtam egy tollat... meg egy papírt... Pont azon volt a dalszöveg. Összehajtottam gyorsan, hogy ne lássa, hogy van rajta valami, majd ráírtam a papírra: "Nincs hangom". Mutattam neki, elolvasta, majd rám nézett.
- Ó, hát mi történt veled? - válaszul írtam hogy lebetegedtem. - És akkor most mi van a báros munkáddal? - na szerinted? Felvontam az egyik szemöldökömet " Ennyi logikával te is kell, hogy rendelkezz " arckifejezéssel, de ő csak bután bámult rám... Felsóhajtottam. Hosszú lesz ez a beszélgetés... Ha ezt annak lehet nevezni...
Adam szemszöge:
Ellen már a backstageben várt rám. Ez már nem az első találkozásunk, így jól ismerjük egymást. Időnként összefutunk, és beülünk egy kávézóba, illetve vásárolunk. Mind a ketten a saját nemünkhöz vonzódunk, így a média még csak fel sem dobhat olyan hírt, amit normális emberek el is hinnének. Szorosan magához ölelt, én pedig kicsit megemeltem, mire elnevette magát.
- Ezt mindig eljátszod. - mosolygott.
- Vártál tőlem mást, - vigyorogtam, majd a kezébe nyomtam a kis csomagot. Még sem jöhettem üres kézzel.
- Ez mi? - nézett rám érdeklődve, szemmel láthatóan nagyon örült neki előre.
- Egy doboz. Hasznos dolog, tarthatsz benne ékszereket, egyéb kütyüket... - mortizált fejjel nézett rám. Jelét adta, hogy fárasztottam. - illetve ajándékokat adhatsz benne egy régen látott barátodnak. - bólogattam okosan, majd elmosolyodva kezdte bontogatni. Éppen csak elkezdte, már szóltak, hogy kezdenék a showt.
- Ne haragudj Adam, muszáj kezdenünk... - bocsánatkérően nézett rám, én pedig bólintottam mosolyogva.
- Menj csak, ráér utána is - mosolyogtam, ő pedig elindult kifelé, és mondta a szokásos kezdő mondatokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése