21. Fájdalom

Adam szemszöge:
Már lassan kezdett sötétedni. A gondolataim zavarosak voltak, ide-oda cikáztak a fejemben, képtelen voltam őket logikusan összerakni. Elkezdtem egy mondatot, és egy másikat fejeztem be. Túl sok volt mindez nekem egyszerre. Vagy csak túlreagálom? Miért szólított Joshnak? Ki az a Josh egyáltalán? Mintha említette volna... De nem tudom felidézni! Istenem, ennél idegesítőbb nem létezik! Meredtem az útra, erősen szorítottam a kormányt, és csak mentem arra, amerre vitt az autóm, amerre fordult a kormánykerék. Nem érdekelt, hol vagyok, nem érdekelt, milyen messze vagyok az otthonomtól. Pontosabban az érdekelt, hogy minél meszebb legyek. A telefonom mellettem az anyósüésen megállás nélkül csörgött, és folyton Chris nevét írta ki a mosolygos képe alá. Oda nyúltam, és kijelzővel lefele fordítottam, erre a csengőhang szólt erősebben. Megfogtam, és bevágtam a hátsó- és első ülés közé, ahol végül elnémult. Most pedig a csend volt túl nagy. Semmi sem jó így, ahogy van! Ezt a csodásnak ígérkező napot egyetlen egy szóval rontotta el! Az egészet! Miért!? Nem értem, mit vétettem? Miért nem lehet egy rohadt párkapcsolatom, ami jól működik? Komolyan ez van nekem megírva? Forever alone? Annyi kérdés volt a fejemben, mire az egyikre elkezdeném keresni a választ, tíz kérdéssel odébb járok. Leparkoltam az út szélére, és erősen a kormányra csaptam, majd a hasamhoz szorítottam az élesen fájó kezemet... Francba... Ahogy kipillantottam a szélvédőn, egy sziluettet pillantottam meg, ahogy éppen felém közeledik.
Joshua szemszöge:
Alex éppen a dalszövegét másolta át egy papírra. Kis fecnikben volt az egész, mert a dolgokat mindig arra írja rá, amit éppen talál. Legyen az egy jegyzettömbből kitépett lap, egy post-it, esetleg egy szalvéta.Bár megesik, hogy a nap végére a karja van tele ilyenekkel. Az ágyon fekve bámulta a plafont, én pedig az íróasztali székével forogtam unalmamban. Nem beszélgetőpartnerre volt most szüksége, csak valakire, aki ott van mellette. Rápillantottam, ő pedig vissza rám. Elővettem a széles debil vigyoromat, hátha sikerül felvidítanom, de csak egy apró mosolyt kaptam cserébe, majd lehunyta a szemeit. Lábujjhegyen, hangtalanul osontam oda, és befogtam az orrát, mire ő hadonászva ült fel, közben rekedtes hangot gyömöszölt ki magából. Sikerült úgy orrbavágnia, hogy a földön találjam magam. Nevetve fogtam az orromat.
- Te állat! - néztem rá, ő pedig bocsánatkérően húzta el a száját, bár látszott, hogy egy mosolyt folyt vissza. Megforgattam a szemeimet mosolyogva. Lassn visszadőlt az ágyra, és a fél szemét rajtam tartva relaxált. mellette ültem a földön, és a szőnyeget piszkáltam elmélyedve a gondolataimban. Bő tíz percig méláztam, egészen máshol jártam fejben. Mint időben, mint térben... Mindebből a telefonom csengőhangja ébresztett fel. Egy ismeretlen számot írt ki, felvettem, és unottan szóltam bele, mire egy ismerős hang válaszolt nekem.
- Chris? - suttogtam döbbenten.
Gwen szemszöge:
Trace vészesen közeledett a húgom felé, hiába próbáltam megállítani, folyton a földn végeztem. Üvöltöttem Traceszel, segítségért kiáltoztam, a telefonomat a kezembe kaptam, de Trace kicsapta a kezemből erősen, majd rátaposott. Blani egyre csak hátrált a kanapé felé, én pedig nem tehettem semmit, hogy megmentsem a húgom attól a borzalmas embertől, ráadásul csak sejtettem, mit akar vele csinálni. Megragadta a sikítozó Blani kezét, én pedig újból nekitámadtam, de ismét lerázott. Blani is próbált szabadulni, de hiába. Trace túl erős ahoz, hogy egy lány szembe tudjon vele szállni. Nagyon féltem, rettenetesen. Remegtem egész testemben. Trace a kanapéra taszította Blanit, és fölé hajolva súgott valamit a fülébe, mire Blani kézzel-lábbal próbálta eltaszítani magától, de Trace akkor sem hagyta magát. Halk zörej hallatszott kintről, majd egyre gyorsuló futólépések. Túl gyorsan történt minden, a szemeim nem voltak képesek felfogni mi volt, csak a végkifejletet láttam. Trace ájultan feküdt a padlón, Blanit pedig egy ismerős férfi ölelte át szorosan. Közelebb lépvén hihetetlen megnyugvást éreztem, hogy láttam Tommyt, ahogy a remegő testet szorítja magához. Nem zavartam meg őket, csek leültem a földre. Nem igazán tudtam mit csinálni. Tommy rám nézett, és a fejével intett, hogy menjek oda én is, így az utasítást követve megöleltem őket. Hárman szorosan ölelkeztünk, mire nagy nehezen meg tudtunk mindhárman nyugodni.
Adam szemszöge:
Kissé ijesztő látni, ahogy a korom sötétben közeledik felém egy ismeretlen, beazonosíthatatlan alak. Mondjuk nő, feltehetőleg, tán csak útbaigazítást kér, vagy valami... De lehet, hogy egy elmeháborodott beteg állat, aki pisztolyt fog a fejemhez, és megfenyeget, hogy ha nem adok neki kiskoncertet, vagy roszabb esetben bújok ágyba vele, akkor lepuffant. Bár jobban végiggondolva, ha elmebeteg, akkor elmebeteg dolgokat is kérhet. Mondjuk tegyek úgy, mintha a macskája lennék. Utálom a macskákat... Vagy ki tudja, lehet, hogy azt követeli, hogy egyensúlyozzak végig valami láthatatlan deszkán, vagy játtszak vele lovacskásat... Megborzongtam ezekre a gondolatokra. Ahogy közelebb ért a személy, az autómból kiszűrődő fény megvilágította az arcát. Vivienn. Szélesen vigyorogva integetett, én pedig kinyitottam neki az anyúsülés ajtaját, ő pedig beült mellém.
- Szervusz, Kiscsillag! - bökött oldalba lelkesen. - Izgatott vagy a holnapi koncert miatt?
- Cső. Hú, rettenetesen... - mormogtam kissé morcosan, ő pedig nagyot sóhajtott.
- Neked már megint mi a fene bajod van? - tárta szét a kezeit.
- Lényegtelek - ráztam meg a fejemet, majd simítottam végig az arcomon mindkét kezemmel.
- Elmondod, vagy buzogánnyal verem ki belőled. - szóltam volna, de a számra tette a mutatóujját. - Ismersz. Nem ellenkezel, hanem kitálalsz. - Igaza van. Utálom, ha igaza van! Aj... Nincsen hozzá kedvem, fáradt és zaklatott vagyok!
- Jól van, jól van! - felsóhajtottam, majd bele is kezdtem. Mindent elmondtam neki. Hogy Chris túlzott Starbucksos látogatásai már nekem is feltűntek, aki nem arról vagyok híres, hogy szenzációs megfigyelő lennék, hogy láttam vidáman beszélgetni az egyik pultossal, hogy ma este Joshnak szólított, majd teljesen zavarba jött, én pedig eviharzottam otthonról.
- Szóval már megint idióta vagy. - csóválta meg a fejét.
- Én vagyok az idióta!? - kezdtem volna felháborodni, de az arcomba nyomta a tenyerét.
- Na ezt most fejezd be. Szóval ha jól értelmeztem, Chrissel majdnem volt egy kis etye-petye, mire Josh néven szólított. Te pedig elmenekültél a Saját házadból... Van fogalmad róla, hogy ez milyen hülyén hangzik? - az arcomra simított, én pedig csak becsuktam a szememet, és tízig számoltam, majd lassan bólintottam.
- Most hívjam fel, és közöljem vele, hogy húzzon a házamból? - vontam fel a szemöldököm.
- Csak szimplán menj haza. Tudod, szerintem kicsit túlreagálod. Chris szeret téged, nem igaz?
- Nem tudom, Viv... Tommynak gyanús, és most már nekem is. De én nagyon szeretem... - az utolsó mondatot csak leheltem.
- Hát menj haza hozzá! beszéljétek meg, és valószínűleg öt percbe sem fog telni, és minden rendben lesz. Ha nem kérdezősködsz, akkor magadat sem idegeled fel. Lehet hogy egy botlás volt az egész. Rendben? - mosolygott, én pedig bólintottam. - Jó éjt, Csillagom. - intett, majd kiszállt a kocsimból. Egy rövidet dudáltam, mire megfordult, és én apró mosollyal visszaintettem neki, majd indítottam is a motort.
Tommy szemszöge:
Öleltem szorosan a két nővért. Mind a ketten remegtek amiatt a szemétláda miatt. Hívtam a rendőrséget, majd Viviennt, aki értesítette Adamet. jót tesz majd Gwennek a legjobb barátja közelsége, én pedig Blanit vígasztalom. Részletesen elmesélték mi történt, majd Gwen beszámolt arról, ki is volt az ő életében Trace, valamint miket tett már akkor is. Nagyon is jó helye lesz annak a féregnek a börtönben. Trace miatt kissé felfordulás volt az előszobáan, és a nappaliban, így segítettem nekik rendet rakni, közben beszélgettem velük, tereltem a gondolataikat. Közben muszáj volt egyet belerúgnom Tracebe. Tudom, erkölcstelen és igazsságtalan, de ez a patkány megérdemli! Hihetetlenül felidegesített a dolog... Szerencse, hogy jól el tudom takarni...
Adam szemszöge:
Mentem haza, ahogy Vivienn tanácsolta. Leparkoltam a ház előtt, igyekeztem jó dolgokra koncentrálni, és pozitív energiákkal feltölteni magam. Szerencsére sikerült is. Feltrappoltam az emeletre, mikor a földszinten nem találtam Christ. A baj csupán az volt, hogy az emeleten sem volt sehol, hiába kiáltoztam a nevét. Elment... Adam, te marha..! A fejemre fogtam, mire megszólalt a vezetékes telefon.
- Haló? - vettem fel lelombozva.
- Szia, Adam... A mobilodon nem értelek el... figyelj, jó lenne, ha Gwenhez mennél.
- Valami baj van? - kérdeztem ijedten, az agyamban tátongó szomorúság helyét átvette a az ijedtség.
- Csak menj át. Kell nekik a támogatás.
- Rendben... megyek, megyek... - letettem a telefont, beugrottam a starbucksba négy forrócsokiért, majd indultam is Gwenékhez. Láttam a rendőrautót, ahogy egy rendkívül ápolatlan szeméyt szállítanak be a hátsó ülésre, majd elhajtanak vele... Bekopogtam, és Tommy nyitott ajtót. Betessékelt, suttogva elmesélt mindent nagy vonalakban.
- Hű... - hirtelen ennyi jtt ki a torkomon. Sokkolt a dolog...
- Adam! - Gwen rohanva ugrott a nyakamba, én pedig majdnem kilötyögtettem a forrócsokit. De most nem szóltam semmit, csak öleltem a szabad kezemmel, majd mikor Tommy elvette a forrócsokikat, akkor mindkettővel magamhoz szorítottam. - Olyan jó, hogy jöttél!
- Rendben vagy, Gwen? - mormoltam a kérdést a fülébe, igyekeztem megnyugtató hangon.
- Igen... - vágta rá- azt hiszem... már minden rendben.
- Börtönbe kerül az a barom egy életre, ugye? - kérdeztem kissé idegesen
- Remélem... erősen ajánlom neki. - felelte Tommy, majd visszaült Blani mellé a kezébe nyomva az egyik forrócsokit. Hajnalig beszélgettünk, egyikünk sem volt képes elaludni, hiába voltunk fáradtak. Engem pluszba aggasztott egy dolog: Merre van Chris?
Joshua szemszöge:
Megszereztem. Enyém az, amit akarok. Végre! Tudtam, hogy elérem. Bármi áron, de elérem. S most itt fekszik mellettem egy őrületes menet után. Még mindig szuszog. Magunkra húztam a takarót, és egy forró csókot leheltem az ajkaira.
- Ezt meg kell ismételnünk. - a hajába túrva csókoltam tovább
- Minél előbb-dünnyögte a csókba, majd láttam, hogy forró könnyek öntik el az arcát...