27. Játszd a szereped

Tommy szemszöge:
Az ágyon ülve támasztottam a fejemet, míg Gwen és Blani lent sutyorogtak, mivel azt hitték, lefeküdtem aludni. Tuti recept, ha az ember egy kis magányra vágyik... Az agyam megállás nélkül kattogott, lejátszottam a fejemben a jövő eseményeit. Viv nem ébred fel. Adam inni kezd. Chris elhagyja. Adam többet iszik. Viv továbbra sem ébred fel. Utána pedig ki tudja. Megint kijelenti Gwennek, hogy csillog a farka. Fogalmam sincs hányszor vesztettem el a fonalat mire ezt kitaláltam. És vajon hogyan fogjuk helyre pofozni? Túl fáradt vagyok. Talán tényleg aludnom kellene...

Alex szemszöge:
Csodálkozom azon, hogy Josh ennyire nyugodt. Én a helyében nagyon visszavennék a pofámből közvetlenül az után, hogy jól összepisilem magam a félelemtől. Utána pedig elsüllyednék szégyenemben. De ő halálos nyugalommal, mosolyogva szolgálta ki a kedves vendégeket. Mit is vártam el? Pont tőle? Á, kizárt, hogy pont ő vesz majd vissza. Nem az a fajta. Túl jól ismerem, inkább rátesz még pár lapáttal, minthogy leálljon. Egészen addig, amíg valaki egy olyat be nem húz neki, hogy betörik az orra. Akkor talán moderálja magát... Zárórakor, mikor az utolsó asztalokat pucoltuk, pontosabban pucoltam le, Josh telefonja megszólalt. Ahogy a kis készülékre pillantott elmosolyodott, egy könnyed lendülettel kapta fel azt.
- Na, Szöszi -mosolygott, én pedig felsóhajtottam. Ilyen nincs...

Adam szemszöge:
Összegörnyedve támaszkodtam a térdemre, körbenéztem kétségbeesetten, merre találok egy padot. Farönköt. Tűzcsapot. Raklapokat. Létrát. Bármit, amire letudnék ülni. Homályos volt minden, nagyon sok volt ez nekem. El akartam tűnni, azt akartam, hogy nyeljen el a föld. Örökre... A nagy homályban feltűnt egy barnás nagy valami. Csak remélni tudtam, hogy a sors egy paddal talált megáldani, így megpróbáltam felegyenesedni, remegő lábakkal, zsongó fejjel botorkáltam a barna tárgyhoz, amely mint kiderült, hála istennek egy pad volt, amire le tudtam ülni. Felsóhajtottam, két kezemet a fejemre tapasztottam, és megtámasztottam. Nyugi Adam. Rendbe jön minden. Rendbe fogod hozni, ahogy eddig mindent. Nem engedheted meg magadnak, hogy az utcán kapj agyvérzést. Így is van épp elég anyaga a médiának amin csámcsoghat egy ideig. "Adam Lambert managere kómában!" "Adam Lambert és a Starbucksos pincér konfliktusa" "Adam Lambertet csalja a párja?" Repkedtek a szalagcímek a fejemben, láttam magam előtt a bőrére eresztett cikkeket... A fejem lüktetett, a hányinger kerülgetett, minden bajom volt, ráadásul a fekete massza is szertefoszlott, ami valamennyire védte az agyamat, most pedig bármelyik pillanatban becsavarodhatok. Valami hirtelen mintha szorítaná a felsőtestem. Két kar mintha ölelne, és egy fej nehezedik a vállamra. Basszus, kezdek képzelődni? Áh, ahhoz túl valóságos. Talán egy szívroham... Szorít a mellkasom, minden bajom van, ráadásul a stressz is meg van hozzá. Nem érdekel, éppen a fekete masszát akarom visszaszerezni! Hol van már? Miért nem véd? Miért tűnt el? Biztosan elszublimált... Lassan oda pillantottam, mégis ölel-e valaki, és ha igen akkor ki az. Ahogy megláttam a sötét hajat, és a túl ismerős arcot halkan felnyögtem. Már csak Curtis hiányzott a hátam közepére. Inkább a szívroham! Úgy érzem a sors addig fog verni, míg ki nem ugrom egy autó elé vagy valahonnan le nem vetem magam. Inkább most kapok idegösszeomlást, kell-e nekem, hogy még verjen tovább?
- Mi a baj, Adam? - erre egy újabb nyögéssel válaszoltam jelezve, hogy nem áll szándékomban elmondani. Neki semmiképpen sem. - Na, Adam, tudod, hogy nekem elmondhatod.. - Igen? Miért, ki a kurva élet vagy te nekem? Curtis, NE idegesíts, mert esetleg szájon talállak vágni... - Jaj, pici Adamke. Ki bántotta a pici lelkecskédet?
- Mi a jó istent becézgetsz!? - hirtelen toltam el magamtól és húzódtam el egészen a pad szélére. Kezd hátborzongató lenni amit ez az ember művel.
- Ne haragudj, én csak jót akartam. Nem akartalak bántani. én csak segíteni szeretnék. - hatalmas bociszemekkel nézett rám, én pedig hunyorogva fürkésztem az arcát.
- Hiszen alig ismersz, miért akarnál te bármit is velem..? - kizárt, hogy ne legyen hátsó szándéka.
- Együtt jártunk gimibe. Mióta először megláttalak, feltettem az életem arra, hogy boldoggá tegyelek! Adam, egymásnak lettünk teremtve! - magyarázta mosolyogva. Aha. Eddig nagy sikered volt, mondhatom. Most tesued pokollá a második napom. Nem mintha nem lenne alapból is maga a pokol, de neked sikerült rontanod rajta. Engedd meg, hogy gratuláljak. Seggfej.
- Fúj... - ennyi volt az összes reakcióm egy fintor kíséretében. Ez beteg...
- Ne csináld ezt. Ez fáj.
- Igen? Nekem tudod mi fáj? Az hogy a barátom éppen élet-halál között lebeg ki tudja meddig, ki tudja egyáltalán felébred-e, az állítólagos párom éppen csal, közben hülyének néz, adja a szerelmes kis gerlicét, és a sors még a nyakamra küld egy őrültet, aki a hátam közepére sem hiányzik, hogy zaklasson! - Úgy van Adam. Nem állt szándékodban elmondani. Ügyes vagy, idióta. Kezdtem eléggé felidegelni magam. Curtist elhallgattattam ezzel a kirohanásommal, bár talán nem kellett volna. Most túl sok időm van arra, hogy újra meg újra lejátsszam magam előtt azt a jelenetet, ahogy Chris azzal a majommal csal. Utána pedig az az önelégült vigyor, amitől kinyílik az a bizonyos bicska a zsebemben. Csak kerüljön a kezeim közé, nem engedem el élve... A kezem ökölbe szorul, leráztam magamról Curtis kezeit, melyek mióta eltoltam ismét körém fonódtak. Elindultam ismét a Starbucks fele. Nem hagyhatom, hogy ezt tegyék velem! Legszívesebben a falba vertem volna a fejét annak a szemétnek. Úgy hogy a téglában nyomot hagyjon az a nyomorék koponyája. A második menetnél pedig a tégla az ő koponyájában. Belöktem az ajtót, amennyire láttam csak Josh és a másik gyerek volt csak bent. Forró dühvel lépdeltem oda Joshhoz, aki idiótán rám villantotta azt a debil vigyorát.
- Hátra. Most. - morogtam, majd betrappoltam a hátsó szobába, ahova elvileg nem szabadna, gyakorlatilag teljesen hidegen hagyott a dolog. Josh nevetve követett.
- Na mi van, idegbajt kapott a herceg? - sarkon fordulva nyomtam neki a hideg falhoz, majd megragadva az ingét felemeltem.
- Nem tudom, mi a tetves szart képzelsz magadról, te szemét, hogy tönkreteszed a kapcsolatomat, de én a helyedben rohadtul visszavennék. Chris a tied, élj vele boldogan. Aki engem át akar vágni, az nagy fába vágta a fejszéjét. És ti ketten rohadtul nagy bajban vagytok. - rántottam egyet rajta, hogy még be is verje azt az ocsmány, üres fejét a csempébe- Fogtad, idióta!? - üvöltöttem az arcába, majd halkan sziszegtem a füléhez. - A helyedben nagyon visszavennék a pofámból. Nem tudod, milyen hatalom van a kezemben. Azt ajánlom, kétszer is nézz körül, mielőtt kiteszed a lábad a házadból. Fogalmad sincs mekkora szarba keverted magad. - éreztem, ahogy megdermed, nem kap levegőt. Elengedtem, majd emelt fővel távoztam a helyszínről. Nem hagyom magam.

Chis szemszöge:
Kezemben volt az új sarum, amit gyorsan megvettem egy boltban, hogy legyen alibim, hol voltam ikyen sokáig. "Jaj, mire megtaláltam a legmegfelelőbb lábbelit!" és társai. Most viszont sajnos nincsen jobb dolgom, Josh dolgozik, így egye fene, visszamentem a kórházba, hogy megkeressem Adamet. Végigjártam minden folyosót, miután Viv kórterme környékén nem találtam. Nyomasztott ez a hely. Rettenetesen... Fogtam magam, és söpörtem is kifele, mielőtt teljesen bedepizek a légkörtől. Halál, szomorúság, reményvesztettség, félelem, elkeseredés... Fúj. A telefonomban kikerestem Adam nevét, majd megnyomtam a hívás gombot. Két csörgés után vette fel, a hangja egészen meglepett.
- Igen? - szólt bele fátyolos, gyenge hangon.
- Szia, szerelmem, én vagyok az! - basszus, kezdek undorodni magamtól... Nem baj, Chris, játszd a szerepet!
- Ó, Chris. Szia. Merre vagy?
- Én is épp ezt akartam kérdezni. Nem találtalak a kórházban.
- Itthon vagyok.
- Rendben, akkor indulok én is haza. Nem sokára találkozunk, rendben?
- Siess... Hiányzol nagyon - volt egy kis nyafogás a hangjában, ami kis mosolyra késztetett. Édes egy ember. Megvan mi tetszett benne aznap este a Starlight discoban. Felidéztem az eseményeket, miközben sétáltam haza, és elmosolyodtam akaratlanul is. A mosolya, a csillogó szemei, a gyengéd, szeretetteljes érintése. És én Őt töröm össze, belőle csinálok hülyét. Belül a szívem kifacsarodott, ahogy erre gondoltam. Tőle mindent megkapok ami egy férfitól kívánni lehet. De nekem mégsem kell. Inkább barátként néznék rá. De ahhoz, hogy a luxus megmaradjon ez kell. Ha egyszer rájön, nekem végem. De Josht ez hidegen hagyja... Az ajtón kopogtatva léptem be, elővettem a legédesebb mosolyomat, és a mézes-mázas hangomat.
-Szia, Édes, megjöttem!

Gwen szemszöge:
Nagyot sóhajtva álltam meg Adam ajtaja előtt. Most fogom darabokra törni a szívét. Hajrá. Halkan nyögtem, majd bekopogtam.
- Szabad! - hangzott az azonnali válasz, így benyitottam. Adam és Chris a nappaliban beszélgettek valami komoly dologról.. Gondolom, mivel ahogy megláttak, abbahagyták.
- Sziasztok. - leültem melléjük.- Mi újság veletek?
- Semmi különös, csak... beszélgetünk. - bólintottam egy halvány mosollyal. Ez volt a maximum, amit kitudtam csikarni magamból anélkül, hogy egy szánalmas fintorba torzult volna az arcom. Chris lassan felkelt, majd nyújtózkodott egyet.
- Na srácok, akkor én elmentem, rendben? - mosolygott ránk. Legszívesebben visszalöktem volna a fotelba és gyomorszájon tapostam volna, de visszamosolyogtam, és bólintottam.
- Rendben Cica. Hova mész? - Adamtől megláttam az első mosolyt. Most vagy Chris tényleg ilyen jó hatással van rá, vagy roszabb a helyzet, mint gondoltam... Te jesszus.
- Az egyik volt egyetemi szobatársammal találkozok. Ne aggódj, lány. - kacsintott rá szemtelenül, majd fogta a kabátját, és eltűnt. Utána hangtalanul csukódott az ajtó, én pedig Adamre néztem.
- Egy perc, ne haragudj. - od lépett a telefonhoz, felkapta, gyorsan elintézett egy telefont, majd visszaült mellém.
- Milyen haverjával? - kérdeztem.
- Hisz hallottad, nem?
- Te ismered?
- Nem. Nem hagyja, hogy vele menjek - megforgatta a szemeit.
- És neked ez nem gyanús? - nem szólt semmit. - Figyelj, Szívem... - két kezem közé fogtam az övét, és nem néztem a szemeibe. - Vivienn látta Christ... egy másik sráccal. Megcsókolta. - ránéztem, és láttam, ahogy szemeiben egy könny megcsillan, majd lassan gördül le gyönnyörű, megtört arcán. Ez a kapcsolat tette őt ilyen elkínzottá... Gyűlölöm azt az ember, utálom, utálom, utálom! Belül toporzékoltam, sikítottam, hisztiztem, hogy PONT miatta kellett Adamen ezt az elkeseredést látnom. Egyszer esküszöm, hogy megverem....
- Kérlek, most magamra hagynál? - suttogta immár a szemembe nézve, mutatva egy halvány mosolyt. - Ha nem nagy kérés... - megráztam a fejem.
- Adam... ugye véget vetsz ennek? Ugye nem hagyod, hogy tovább kínozzon?
- Csak... menj. Kérlek. - a fejét megtámasztotta, én pedig egy pillanatra magamhoz öleltem, majd felkeltem és elmentem. Fájt, hogy elküldött. Fájt otthagyni.

Adam szemszöge:
Perceken belül megjött drága barátom, hogy szó szerint kezembe adja új életem kulcsát. Gonosz mosollyal ültem a nappaliban, és néztem, ahogy dolgozik.
- Miért szeretné lecseréltetni ezt? - érdeklődött, én pedig meglötyögtettem a vodkámat a poharamban, és nézegettem, ahogy a folyadék hullámzik, majd kisimul a felszíne.
- Valakit szeretnék örökre kizárni az életemből.
- És úgy érzi ez a megoldás? - felvonta az egyik szemöldökét.
- Pénzéhes piócák ellen igen. - bólintottam, majd felhajtottam az utolsó cseppig az alkoholt. Felsétáltam nyugodtan a szobámhoz, hogy helyreállítsam azt, amit az a kancsal seggfej, Cupido elrontott. Nem féltem, hogy Chris hazajön. Miért tenné? Éppen orgazmusa van. Attól sem féltem, hogy új kedvenc szakemberem valamit elront. Úgysem merné. Előhúztam a szekrényem alól egy kisebb bőröndöt, majd pakolni kezdtem. Helyesebben: takarítani...