Nagyot sóhajtva hasaltam el az ágyamon. Azon az üres ágyon, ahonnan most tiltottam ki egy csalót. Egy árulót. A fejem kótyagos volt, nem láttam tisztán, a gondolataim is halkulni kezdtek. Próbáltam magam ébren tartani, de a fekete függöny rám akart borulni, és eltakarni előlem mindazt, ami valóságos, ami létező, ami igazi. Talán jobb lenne átadni magam a sötétségnek, vagy küzdjek még? Kell nekem egyáltalán ez a durva, kemény, jeges valóság? Durva, kemény, persze... De legfőképpen magányos és kegyetlen. Halkan nyögve hunytam le a szemeim, és éreztem, hogy a nehéz, vastag függöny lassan, de biztosan rabol el. A fejemet mintha valami nyomná, a párnába süppedt. Úgy éreztem, egyszerűen képtelen lennék arra, hogy felemeljem, megmozdítsam, de őszintén szólva kedvem sem volt hozzá. Valami összedőlt, széthullott egy idill, amelyet a régi zárral együtt hajítottam ki a házból, s ezzel az életemből. A baj pusztán annyi, hogy égető, perzselő űrt hagyott maga után. Majd másnap foglalkozom vele... Most alszom...
Tommy szemszöge:
Reggel Blani ébresztett fel egy finom csókkal. Halkan mormogtam egy "Csak még öt percet, anyaaa!" jelleggel, ő pedig pontosan öt perc múlva dugta a fülem mellé a telefonját, hogy boldogítson Justin Bieber egyik dalával. Rémülten fordultam le az ágyról, majd sajgó fejemet fogva ültem fel, és bambán pillogtam rá, ahogy kikapcsolja azt a szörnyedelmet a telefonján.
-Te... komolyan ilyeneket tárolsz a mobilodon? - kérdeztem hitetlenkedve, megtámasztva az államat az ágyam szélén.
- Ugyan már, szerinted mire való a youtube alkalmazás? - nevetett fel.
- Arra, hogy engem kínozz ilyenekkel... Tudod, mennyire utálom! - kirázott a hideg, ő pedig egyre csak nevetett.
- Igazad van. - az ágyon elhasalva nyomott egy puszit a számra.
Mikor hajolt volna el, a tenyeremet a tarkójára csúsztattam, és finoman vissza húztam, hogy megcsókolhassam. Olyan jó érzés volt mikor finoman viszonzott, mintha magával ragadott volna valami mámoros tengeráramlat, vagy én nem is tudom, hogyan kéne ezt leírni. Nos, amilyen jó volt, olyan rövid is volt. mire kinyitottam a szemeimet, Blani már a szekrényben kutatott, hogy keressen magára valami otthoni ruhát, ami persze tökéletesen megállná a helyét bárhol. Rajta még Lady Gaga rendőrségi szalagokból összetákolt ruhája is istenien mutatna! Lassan én is feltápászkodtam a földről, hogy derékig a szekrénybe mászva turkáljak magamnak valami farmert, és egy viselhető pólót. Ezért imádom Los Angelest, mindig süt a nap, soha nincsen szükség nagykabátra, mint például Szibériában, ahol az elképzelhetetlen, hogy valaki egy szál pólóban lejtsen végig a jegesmedvék mellett. Mire sikerült megtalálnom a megfelelő pólót, Baninak hűlt helye sem maradt, leszáguldott a konyhába, én pedig a lépcsőkorláton csúsztam le utána, csoda, hogy nem vágtam egy hátast az első fél méternél. Dúdolgatva szeletelte a paprikát a tojásrántottához, - mert mind a ketten paprikával szeretjük - én pedig hátulról megöleltem, és nyomtam egy puszit az arcára. A tojások már pultra voltak készítve egy mélytányérba, illetve az olaj is a serpenyőben volt arra várva, hogy valaki bekapcsolja alatta a sütőt. Nos, én ezt meg is tettem, hogy szegény olajnak ne kelljen túl sokat várnia, majd felütöttem a tojásokat. Az üdítőkhöz léptem azzal a szent szándékkal, hogy egy kis ásványvízzel hidratálódjak, mikor megpillantottam egy kis levelet.
"Sziasztok, srácok! Átugrottam Adamhez, hogy megnézzem, mi van vele. Majd jövök, puszi!
Gwen"
Adam szemszöge:
Másnap azt éreztem, hogy valami a vállamnál fogva ráz, és e nevemen szólongat. Lassan, nyögve kezdtem nyitogatni a szemeimet, fájt a hasam és a fejem, alig láttam valamit, és a hányinger kerülgetett, de nagyon erősen. Borzalmasan éreztem magam.
-Hé, Álomszuszék... Ébredj... - egyre tisztult a kép, és a hangot is lassan a helyére tudtam illeszteni. - Hahó, velem vagy?
- Gwen... Mi a francot keresel itt hajnalban? - motyogtam, és megdörzsöltem a szemeimet.
- Úgy érted reggel tízkor? - leült mellém a kanapé karfájára, és a hajamat simogatta.
- Mondd, hogyan jutottál be? - hisz tegnap zárat cseréltem. Vagy csak álmodtam? Francba, ha álmodtam, az a szemét még itt van! És ha azt is álmodtam, hogy csak...?
- Ne aggódj, majd visszarakom a kulcsot a lábtörlő alá. - Uh, komolyan oda dugtam az új kulcsot? Túl részeg lehettem...
- Jó... - többre nem futotta.
- Hozok neked vizet meg Aszpirint. Borzalmasan festesz, rád fér. - felkelt, és elsétált.
- Köszi a bókot... - mutattam fel a hüvelykujjam.
- Mondd, mi van Chrissel? - a hangjából kihallottam egy kis reménykedést. Hát, tessék, a remény most nem meghal hanem kiteljesedik.
- Kidobtam... - sóhajtottam, és az emlékek lassan kezdtek pörögni a fejemben, ezzel újra és újra kifacsarva a szívemet. Felkelve rohantam a mosdóba, hogy színeset ásítsak a kagylóba, majd a tekintélyes adagot eltüntessem a csatornába. A szívfájdalom pont nem tartozott azon hatások közé, amelyek segítettek volna rajtam, amint a mellékelt ábrán ezt láthatjuk. Visszafordulva Gwent pillantottam meg az ajtóban, a fejét csóválta.
- És te most halál komolyan... Áh, hagyjuk. - legyintett, majd letette mellém a poharat és az Aszpirint, és kibattyogott a nappaliba. - Azért örülök hogy felébredtél a rózsaszín ködből, ahol Chris egy szent.
- Ah... várj! - gyorsan bevettem a gyógyszert, ledöntöttem a vizet, majd szinte kikúsztam hozzám, majd belesüppedtem a puha kanapéba.
- Szóval már te is látod mit művelt, igaz? - lassan bólintottam.
- Igen... Bemegyek Vivhez. - vártam Gwen válaszára, mielőtt felkeltem volna, addig is van időm összeszedni magam.
- Veled tartok. - és abban a pillanatban fel is pattant, én pedig hadonásztam felé a kezeimmel, hogy felsegítsen, ő pedig értve az idétlen testbeszédemet, fel is húzott a kanapéról.
Perceken belül már Vvienn kórházi ágya mellett ültem, és a kezét simogattam. Nagyot sóhajtottam, az orvosok nem voltak hajlandóak semmit mondati. Vagy felébred, vagy nem. Nos, kösz az infót, nagyokos...
- Ne aggódj, fel fog ébredni... Tudom. - tette a vállamra Gwen a kezét, én pedig elhúztam a számat. Kedvtelen voltam, gondolkodni sem akartam... Csak egyedül lenni Vivvel, de Gwent mégsem küldhettem el.
- Az orvos szerint nem biztos... - mondtam semlegesen, ő pedig felsóhajtott. - Kicsit magunkra hagynál, kérlek? - még is elküldtem. Hupsz. Ne érdekel, jelenleg nincs kedvem senki máshoz. Beszélni akarok Vivhez anélkül, hogy bárki is a nyakamon lógna, és kérdőre vonhatna azért, amit mondok. Gwen az arcomra puszilt, majd kiment.
Megfogtam Vivienn kezét, s az arcát néztem. Gyönyörű, mint mindig. A gép halk csipogásán kívül semmit sem lehetett hallani, teljes csönd ült a szobára. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék neki, tervezzem-e egyáltalán meg, vagy ne? Illetve, hogy van-e értelme... Nagy levegőt vettem, és belekezdtem.
- Szia Viv... Itt ülök melletted, és... fogom a kezed. Tudod, rossz így látni. Olyan jó lenne, ha hirtelen felülnél, és nevetve közölnéd, hogy ez csak egy bugyuta vicc, és a kandi kamera valamelyik gépben van elrejtve... De tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Nehéz szembenézni azzal, hogy ez tényleg a kegyetlen valóság. Bár neked most sokkal rosszabb lehet. Azt hallottam, hogy aki kómában fekszik, mindent érzékel, és felfog, csak... nem tudja lereagálni. Azt hiszem az ájulás is hasonló, bár nem igazán vagyok ezekkel tisztában... Tudod... Elmondták, hogy amikor az az autó elütött, Chrisről akartál velem beszélni. Mert folyton megcsalt. Tudod, valahol legbelül volt egy halvány sejtésem róla, de még magamnak sem akartam bevallani. Olykor Tommy is tett rá utalásokat, de ő úgyis utálja Christ. Tudod, ráébredtem, hogy nem is engem szeretett, hanem a hírnevemet. Amikor behoztak ide, akkor is három percen belül eltűnt... És az a pasi a kávézóból is utalgatott. De most már vége. Kidobtam, mehet ahova akar... Annyira sajnálom, nem kellett volna, hogy ilyen ára legyen! - a kezét a számhoz emeltem, és megpusziltam, éreztem, ahogy megindulnak a könnyeim. - Bár ne történt volna meg ez az egész, ha lehetne, az egészet előről kezdeném, hogy meg se ismerjem, és akkor nem lennél most itt... Kérlek... kérlek, kelj fel! Tudom, hogy hallasz, kérlek, tudom, hogy fel tudsz ébredni! Csak pislogj egyet, jelezz a mimikáddal, vagy a kezeddel, hogy hallasz! Fogom a kezed, csak mozdítsd meg... - elhallgattam, és figyeltem az arcát, hátha tényleg hall, és felkel, kinyitja a szemeit, és elmosolyodik...
Hosszú másodpercek teltek el, de Viv nem mozdult, és a láng, amit a remény gyújtott, és bemelegítette a szobát, kihunyt, és ismét eluralkodott a fagy. A fejemet Viv ágyának szélére hajtottam, és hagytam, hogy a könnyeim áztassák a lepedőt, míg senki sem néz, és senki sem zavar meg.
- Kérlek... Légyszi... -suttogtam remény vesztve, elkeseredetten. Az ujjaim közt éreztem, hogy valami megmozdult. Lassan emeltem fel a fejem, és Vivienn kezére néztem. Az ujjait óvatosan az enyéimre fonta, nekem pedig a gyomrom táncot járt. A tekintetem feljebb siklott, és megláttam Vivienn arcát, mely ismét megtelt élettel és fénnyel. Két kék csillogó szemével nézett rám, és az ajkai apró, de őszinte mosolyra húzódtak. Azt hiszem ez a pillanat életem egyik legszebb pillanata volt, hosszú percekig csak könnyekkel teli arccal mosolyogtunk egymásra...
Másnap azt éreztem, hogy valami a vállamnál fogva ráz, és e nevemen szólongat. Lassan, nyögve kezdtem nyitogatni a szemeimet, fájt a hasam és a fejem, alig láttam valamit, és a hányinger kerülgetett, de nagyon erősen. Borzalmasan éreztem magam.
-Hé, Álomszuszék... Ébredj... - egyre tisztult a kép, és a hangot is lassan a helyére tudtam illeszteni. - Hahó, velem vagy?
- Gwen... Mi a francot keresel itt hajnalban? - motyogtam, és megdörzsöltem a szemeimet.
- Úgy érted reggel tízkor? - leült mellém a kanapé karfájára, és a hajamat simogatta.
- Mondd, hogyan jutottál be? - hisz tegnap zárat cseréltem. Vagy csak álmodtam? Francba, ha álmodtam, az a szemét még itt van! És ha azt is álmodtam, hogy csak...?
- Ne aggódj, majd visszarakom a kulcsot a lábtörlő alá. - Uh, komolyan oda dugtam az új kulcsot? Túl részeg lehettem...
- Jó... - többre nem futotta.
- Hozok neked vizet meg Aszpirint. Borzalmasan festesz, rád fér. - felkelt, és elsétált.
- Köszi a bókot... - mutattam fel a hüvelykujjam.
- Mondd, mi van Chrissel? - a hangjából kihallottam egy kis reménykedést. Hát, tessék, a remény most nem meghal hanem kiteljesedik.
- Kidobtam... - sóhajtottam, és az emlékek lassan kezdtek pörögni a fejemben, ezzel újra és újra kifacsarva a szívemet. Felkelve rohantam a mosdóba, hogy színeset ásítsak a kagylóba, majd a tekintélyes adagot eltüntessem a csatornába. A szívfájdalom pont nem tartozott azon hatások közé, amelyek segítettek volna rajtam, amint a mellékelt ábrán ezt láthatjuk. Visszafordulva Gwent pillantottam meg az ajtóban, a fejét csóválta.
- És te most halál komolyan... Áh, hagyjuk. - legyintett, majd letette mellém a poharat és az Aszpirint, és kibattyogott a nappaliba. - Azért örülök hogy felébredtél a rózsaszín ködből, ahol Chris egy szent.
- Ah... várj! - gyorsan bevettem a gyógyszert, ledöntöttem a vizet, majd szinte kikúsztam hozzám, majd belesüppedtem a puha kanapéba.
- Szóval már te is látod mit művelt, igaz? - lassan bólintottam.
- Igen... Bemegyek Vivhez. - vártam Gwen válaszára, mielőtt felkeltem volna, addig is van időm összeszedni magam.
- Veled tartok. - és abban a pillanatban fel is pattant, én pedig hadonásztam felé a kezeimmel, hogy felsegítsen, ő pedig értve az idétlen testbeszédemet, fel is húzott a kanapéról.
Perceken belül már Vvienn kórházi ágya mellett ültem, és a kezét simogattam. Nagyot sóhajtottam, az orvosok nem voltak hajlandóak semmit mondati. Vagy felébred, vagy nem. Nos, kösz az infót, nagyokos...
- Ne aggódj, fel fog ébredni... Tudom. - tette a vállamra Gwen a kezét, én pedig elhúztam a számat. Kedvtelen voltam, gondolkodni sem akartam... Csak egyedül lenni Vivvel, de Gwent mégsem küldhettem el.
- Az orvos szerint nem biztos... - mondtam semlegesen, ő pedig felsóhajtott. - Kicsit magunkra hagynál, kérlek? - még is elküldtem. Hupsz. Ne érdekel, jelenleg nincs kedvem senki máshoz. Beszélni akarok Vivhez anélkül, hogy bárki is a nyakamon lógna, és kérdőre vonhatna azért, amit mondok. Gwen az arcomra puszilt, majd kiment.
Megfogtam Vivienn kezét, s az arcát néztem. Gyönyörű, mint mindig. A gép halk csipogásán kívül semmit sem lehetett hallani, teljes csönd ült a szobára. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék neki, tervezzem-e egyáltalán meg, vagy ne? Illetve, hogy van-e értelme... Nagy levegőt vettem, és belekezdtem.
- Szia Viv... Itt ülök melletted, és... fogom a kezed. Tudod, rossz így látni. Olyan jó lenne, ha hirtelen felülnél, és nevetve közölnéd, hogy ez csak egy bugyuta vicc, és a kandi kamera valamelyik gépben van elrejtve... De tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Nehéz szembenézni azzal, hogy ez tényleg a kegyetlen valóság. Bár neked most sokkal rosszabb lehet. Azt hallottam, hogy aki kómában fekszik, mindent érzékel, és felfog, csak... nem tudja lereagálni. Azt hiszem az ájulás is hasonló, bár nem igazán vagyok ezekkel tisztában... Tudod... Elmondták, hogy amikor az az autó elütött, Chrisről akartál velem beszélni. Mert folyton megcsalt. Tudod, valahol legbelül volt egy halvány sejtésem róla, de még magamnak sem akartam bevallani. Olykor Tommy is tett rá utalásokat, de ő úgyis utálja Christ. Tudod, ráébredtem, hogy nem is engem szeretett, hanem a hírnevemet. Amikor behoztak ide, akkor is három percen belül eltűnt... És az a pasi a kávézóból is utalgatott. De most már vége. Kidobtam, mehet ahova akar... Annyira sajnálom, nem kellett volna, hogy ilyen ára legyen! - a kezét a számhoz emeltem, és megpusziltam, éreztem, ahogy megindulnak a könnyeim. - Bár ne történt volna meg ez az egész, ha lehetne, az egészet előről kezdeném, hogy meg se ismerjem, és akkor nem lennél most itt... Kérlek... kérlek, kelj fel! Tudom, hogy hallasz, kérlek, tudom, hogy fel tudsz ébredni! Csak pislogj egyet, jelezz a mimikáddal, vagy a kezeddel, hogy hallasz! Fogom a kezed, csak mozdítsd meg... - elhallgattam, és figyeltem az arcát, hátha tényleg hall, és felkel, kinyitja a szemeit, és elmosolyodik...
Hosszú másodpercek teltek el, de Viv nem mozdult, és a láng, amit a remény gyújtott, és bemelegítette a szobát, kihunyt, és ismét eluralkodott a fagy. A fejemet Viv ágyának szélére hajtottam, és hagytam, hogy a könnyeim áztassák a lepedőt, míg senki sem néz, és senki sem zavar meg.
- Kérlek... Légyszi... -suttogtam remény vesztve, elkeseredetten. Az ujjaim közt éreztem, hogy valami megmozdult. Lassan emeltem fel a fejem, és Vivienn kezére néztem. Az ujjait óvatosan az enyéimre fonta, nekem pedig a gyomrom táncot járt. A tekintetem feljebb siklott, és megláttam Vivienn arcát, mely ismét megtelt élettel és fénnyel. Két kék csillogó szemével nézett rám, és az ajkai apró, de őszinte mosolyra húzódtak. Azt hiszem ez a pillanat életem egyik legszebb pillanata volt, hosszú percekig csak könnyekkel teli arccal mosolyogtunk egymásra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése