15. Az új gitáros

Curtis szemszöge:
Csodaszép reggel volt! Tudtam, hogy megszerzem magamnak azt, amit akarok. Gyorsan csekkoltam az e-mailjeimet, mellyel feliratkoztam egy hírlevélre. Kaptam is egy üzenetet, mely szerint ma reggel 10 órától meghallgatás kezdődik, méghozzá Adam Lambert, a szerelmem új gitárost keres magának.
                - Ez az! – kiáltottam fel két tenyeremet összecsapva. Pont kapóra jött a dolog! Az Úr is azt szeretné, ha összekötnénk az életünket! Igen! Kezdettől fogva tudtam, ó, igen, úgy tudtam, hogy egy nap enyém leszel, Kincsem! Hangosan robogtam lefele a lépcsőn a nővéremhez. Reggel hét óra volt.
                - Amber! Amber! –kiáltottam szőke testvéremhez, aki babarózsaszín köpenyében sütötte az omlettet.
                - Csssss Curtis! Heather még alszik! – rótt meg suttogva, de hidegen hagyott.
                - Ma nem tudok rá vigyázni, sürgős dolgom van! Ugye megérted? Köszönöm, puszi! – hadartam szélesen vigyorogva, mire ő felsóhajtott.
                - Curtis… Megint Adamet űzöd a plátói szerelmeddel? Tudod jól te is, hogy nem fogod elérni… Ráadásul már párja is van… Hát hányszor magyarázzam még? Kérlek, Curtis. – fogta gyönge, vékony kezei közé az arcomat- Nőj fel a kedvemért. Elég nekem egy gyerek is. Érted? – csókolt a homlokomra, majd levette a serpenyőt a tűzről. Szüntelen próbál meggyőzni arról, hogy Adam nem lehet az enyém. De én tudom, érzem, hogy egyszer megszerzem!
                - De… hidd el, megszerzem! Szeretem! Nekem lett teremtve, tudom, érzem. Talán még ma az enyém lesz.
                - Ma? Miért pont ma? – érdeklődött felvont szemöldökkel
                - Meghallgatást tart. Új gitárost keres. – vigyorogtam.
                - Curtis! Könyörgöm, mikor vetted utoljára kezedbe azt a gitárt? Szerintem rég elfelejtetted, hogyan kell… - húzta el a száját, de én elindultam vissza a szobámba.
                - Két perc múlva elmondhatom majd magamról, hogy ismét gyakorlatban vagyok. Figyeld csak meg! – vigyorogtam vissza a hátam mögött, majd eltűntem az ajtóm mögött. Előkutattam az őskövületnek számító lakkozott akusztikus gitáromat, amit vagy tíz éve nem vettem a kezembe. Most viszont leültem, a combomra fektettem, és elkezdtem behangolni. Ejj… Hogy is volt? Francba! Jó egy órát vacakoltam vele, mire nagyjából sikerült a hangolás, majd elkezdtem rajta a legegyszerűbb dallamokat játszani…

Adam szemszöge:
-Tyű… Szétrobban a fejem. Hol van az a nyomorult Aszpirin!? Mennyit ittam tegnap… Fú… Au! Jaj… Annyira fáj a fejem, hogy egy értelmes mondatot nem tudok összerakni. Az ágyból remélem, azért még ki tudok kelni reggel… negyed tízkor!? A fenébe! Tízkor kezdődik a meghallgatás… Chris nyöszörgését hallottam magam mellől, ahogy kikászálódtam a karjai közül, én pedig simán visszanyöszörögtem neki. Úgy látszik ennyire vagyok fizikailag képes. Ez szenzációs. Elképzeltem magam ilyen állapotban a meghallgatáson, amikor választanom kell. Ajaj… Kicsoszogtam a fürdőbe, hogy megkeressem az Aszpirint végre. Kis üvegcsében voltak a tabletták, nem a hagyományos dobozban. Mikor kibontottam, ahány tabletta volt, annyi felé repült. Hangosan felnyögtem, majd a kádba vágtam az üveget, ami szerencsére egyben maradt, de ha széttört volna sem érdekelt volna. Letérdelve kezdtem el összevakarni a fehér tablettákat.
                - Adam? – kérdezte egy ismerős női hang. Kómásan felpillantottam. Barna haj. Akkor Vivienn. Na csikarjunk ki magunkból valami értelmesnek hangzó választ.
                - Aszpirin! – motyogtam nehezen forgó nyelvvel. Csak ügyesen. Egy három éves kölyök értelmesebben válaszolt. Viv leguggolt mellém, hogy segítsen, így jó tíz perc alatt végeztem, mivel én minden pillanatban ismét szétszórtam a markomba összegyűjtött tablettákat. Közben a hányingerem is egyre csak nőtt. Vivienn arcára pusziltam, hogy megköszönjem a segítséget, ő pedig halkan nevetve puszilt vissza.
                - Na, szedd össze magad, Csillagom, mert tíz perc múlva jó lenne elindulni. – azzal kivonult. Tíz perc, oké… Mi!? Ismét felnyögtem. Nehéz napom lesz, nem is kicsit… Bevettem az istenek által teremtett kis tablettát egy jó nagy pohár vízzel, amely valamelyest csillapította a másnaposság tüneteit, majd a szekrényből magamra kaptam egy szürke, mintás pólót, illetve egy farmert. Minek csípjem ki magam? A hajamat azért belőttem, mert szeretem felállítva hordani, még ha nem is megyek semmilyen nagyobb eseményre. Kivonszoltam magam a fürdőből, ébresztgettem Christ az ágy szélére ülve. Rásimítottam a vállára finoman. Kis lepedőakrobata… Halkan felkuncogtam az éjjeli dolgokra visszagondolva.
                - Kicsim, jössz a meghallgatásra? – kérdeztem halkan. Tudom, mennyire rossz, a üvöltenek a füledbe, ha éppen rosszul vagy, és talán Chris még rosszabbul volt mint én.
                - Nem tudok gitározni! – motyogta nyafogós hangon.
                - Édes, neked nem kell gitároznod, másokat hallgatunk meg. Van hozzá kedved? – mosolyogtam. Olyan aranyos! Újra és újra belezúgok ebbe a cuki kis szépségbe. Nem bírtam ki, oda hajoltam, hogy a szájára pusziljak. – Na? Mit mondasz, Cica?
                - Rosszul vagyok. Itthon maradhatok? – nyitotta ki az egyik szemét, és úgy nézett rám könyörögve, én pedig elmosolyodva csuktam vissza a szemét.
                - Maradj, nyugodtan. Pihenj, majd ha lesz időm, írok vagy csörgök, rendben? – simogattam az arcát. Olyan jó lett volna, ha csak itt maradhattam volna Chrissel, és kényeztethettem volna. Olyan édes, jó, és tökéletes. Rajta kívül nem kell semmi… De sajnos mennem kell. És itt kell hagynom ezt a kis tündért. – Szia, Szívem, ígérem, sietek! – nyomtam egy puszit az arcára, majd felkeltem, és indultam is Tommyval, és Vivvel a helyszínre. Gwen pedig otthon maradt Chrissel, ő már előző nap mondta, hogy inkább otthon töltené azt a napot.

Lynn szemszöge:
Rohadt életbe… Megforgattam a szememet, és Monte karja tán nyúltam. Hát nem érti meg, hogy semmi esélye? Maradna már a seggén egyszer a büdös életben! Komolyan visszamenne ahhoz az emberhez? Hogyne, basszus, a pénzért mindent, igaz? Ordítva próbáltam visszatartani azt a szerencsétlent, de semmi sem használ. Visszafordulva bántó szavakat vágott a fejemhez. Azt mondta, őrült vagyok, meg különben is, mit szólok bele? Értsd már meg, hogy egy pofára eséstől akarlak megóvni, Monte! Nagyot sóhajtva engedtem el a karját, pontosabban tépte ki azt kezeim közül.
                - Menj! Ne is lássalak! Majd gyere vissza, ha kizokogtad magad egy kocsmában, miután elküldött melegebb éghajlatra! – kiáltottam utána, de ő csak bemutatott nekem. Nekem! A.. a feleségének! Mit képzel? Esküszöm, kikaparnám a szemét… Idegesen csaptam be az ajtót, majd kisétáltam a teraszra, és az idegtől remegő kezekkel gyújtottam rá…
Adam szemszöge:
Unottan ülök az asztalnál magam előtt egy stóc papírral, két tollal, és egy üveg vízzel. Na meg a zsebemben pár szem Aszpirin a biztonság kedvéért. Tőlem balra Viv, jobbra pedig Tommy. Ő fogja átvenni Monte helyét, és jelenleg basszerost keresünk. Besétált egy hidrogén szőke Barbie baba, hogy ő most gitározni fog. Azonnal elkezdte fényezni magát, hogy mennyi bandában játszott már, kik ismerték el, miért ismerték el, mennyire szeret gitározni, bla, bla, bla… Nekem pedig szétmegy a fejem, még mindig hányingerem van, és semmi kedvem végighallgatni az élettörténetét. Felsóhajtottam.
                - Figyelj… - igyekeztem kedvesen, mosolyogva hozzászólni. – Arra lennénk kíváncsiak, hogyan gitározol, szóval… kérek, kezdd, rendben? – erre felhúzta az orrát, és játszani kezdett, én pedig ledöbbentem. Ezt komolyan gondolja? Ezt nem lehet gitározásnak nevezni, azt sem tudja mi merre hány méter, csak tépi a húrokat. Borzalmas… És még hány ilyet kell végig hallgatnom? Felsóhajtottam.
                - Következő! – szakítottam félbe a játékát a papíromat nézve.
                - Nem tetszett? – kérdezte. Nem hiszem el, hogy nem tudta levonni a következtetéseket. Felemeltem a fejemet, és kis fintorral megcsóváltam a fejemet, ő pedig csapkodva vonult ki a teremből.
                - Ezt komolyan gondolja? Veri magát a semmire, kínozza a hangszert, és még megsértődik, hogy nem veszem be? – dünnyögtem oda Tommynak, aki egyetértően bólogatott.
                - Igazad van, haver… Bántotta a fülemet rendesen… - egyetértve bólintottam, majd a lapomra néztem.
                - Curtis Drowning! – mondtam, mire egy nem túl magas, barna hajú srác jött be a váróteremből. Mintha ismerős lett volna a neve is, illetve az arca is, de nem tudtam hova tenni.
                - Sziasztok! – kezdte mosolyogva, majd hozzá is látott a gitározáshoz. Mi ez? Boci boci tarka? Na, ne…
                - Áljj, állj, Curtis… Hallhatnánk valami komolyabbat esetleg? – kezdtem hadonászni a kezeimmel. Kajak Boci bocival akar jönni egy ilyen meghallgatásra!? Könyörgöm, ennél komolyabb dalokat kell eljátszania a bandámban!
                - Ó.. Mit szeretnétek hallani? – kérdezte elpirulva. Úrjézus, segíts meg…
                - Az egyik dalomat el tudnád esetleg játszani? – kérdeztem, mire rá is zendített a Strut című dalra. Az egyik kedvencem! Nagyszerű. Boci boci után felülmúlta a várakozásaimat. Látok a gyerekben fantáziát…
                - Rendben Curtis, nagyszerű! – mosolyogtam rá, mikor végzett, egy rövidet tapsoltam is. – Majd értesítünk, rendben? – bólintott, majd a kezét nyújtva odajött hozzám. Felkeltem, és kezet ráztam vele, mire szorosan magához ölelt. Ójaj… Mindegy, visszaöleltem. Volt benne valami aggasztó, de jó gitáros volt. Ő biztosan fejtörést fog okozni.
Még vagy tizenöt bénázást kellett végignéznem, majd egy érdekes névre akadt a szemem. „Apologizer”? Álnév. Remek.
                - Oké, jöhet a következő, azaz Apologizer! – kiáltottam. Mikor az illető belépett, azt hittem, most kelek fel a helyemről, és verem bele a fejé a betonba.
                - Pittman. – mormogtam sötéten. – Mit akarsz itt?
                - Jöttem a meghallgatásra, Adam. Szeretném, ha megbocsátanál, és visszaengednél a bandába. – mondta halkan.
                - Jaj, drága, szerintem tudod a válaszom! – mosolyodtam el keserűen, az ő arca pedig felderült.
                - Ezt vehetem igennek? – kérdezte lelkesen. Mintha nem ismerne.
                - Nem Monte, ezt veheted egy rohadtul erős nemnek! – válaszoltam keményen, majd a fejemmel a kijárat felé intettem, hogy húzza el innen magát.
                - Ugyan, Adam, kérlek! Olyan régi barátok vagyunk..
                - Voltunk, Monte, voltunk! – vágtam közbe- Csak voltunk. Most pedig kérlek, távozz.
                - Tudom, hogy szükséged van rám! Gondolj bele, mennyi idő lesz, mire az új gitárosod összeszokik a bandával! Én pedig már évek óta veletek játszom! Én kellek neked, nem más! A karrieredet vedd figyelembe, Adam.
                - Nem, Monte! Nem kellesz sem te, sem az, hogy naponta hallgassam az idegbeteg feleséged nyomorait! Vége, érted?
                - Adam, ígérem, vége! Lynn is megbocsátott már! – könyörgött.
                - Én viszont nem. – zártam le a témát, majd felolvastam hangosan a következő gitáros nevét, aki szintén átlagos teljesítményt nyújtott. De nekem olyasvalaki kell, aki átlagon felül teljesít! Aki minimum fele olyan jó, mint Tommy.
Chris szemszöge:
Az ágyon ülve vettem kezembe a telefonomat, és írtam Adamnek egy üzenetet. Olyan kis figyelmes volt reggel! A konyhaasztalon hagyott egy kis lapot, amire egy szívecskét rajzolt nekem. Annyira szerető, törődő, és kedves! Nem mindenhol lehet találni egy ilyen palit. Szerencsésnek mondhatom magam. Szépen rímekbe szedtem mondandómat Adamnek, majd megnyomtam a „Küldés” gombot. Elképzeltem az arcát, ahogy olvassa, és elmosolyodtam a kép láttán, amelyet lelki szemeim láttak. Gyönyörű, szeplős kis szája mosolyra húzódik, szürkéskék szemei ragyognak, és csillog benne a meghatottság és az öröm keveréke. A mellkasomra szortottam a készüléket, majd lebaktattam a konyhába, hogy összedobjak magamnak egy szendvicset. Gwen éppen akkor lépett ki a mosdóból.
                - Szia, Chris! – integetett vigyorogva.
                - Heló – intettem vissza.
                - Hogy aludtál? – lépett oda mellém, hogy levegyen a polcról egy poharat.
                - Hát… Jó mélyen. – válaszoltam, miközben elkezdtem vágni a kenyeret a szendvicsemhez.
                - Nem vagy másnapos? – nézett rám hitetlenkedve.
                - Takargatom, de úgy érzem, szétesik a fejem – sóhajtottam.
                - Na várj, főzök neked egy finom kávét, az nekem mindig segít.
                - Ó, öm… Köszi – mosolyogtam rá.
Adam szemszöge:
Mote rendesen feldúlt, habár sikerült némileg lenyugodnom. Eltelt azóta egy teljes óra.
                - Tarthatnánk egy kis szünetet? Én már nem bírom. – dőltem hátra a székben két szomszédomra nézve, akik egyetértően bólogattak. Lassan felállva nyújtóztattam ki elgémberedett végtagjaimat, majd bekapcsoltam a telefonomat, és elindultam kifelé sétálni. Jött egy üzenetem Christől. A kis cukorfalat. Elmosolyodva nyitottam meg és olvastam el, amit írt. De édes! Kis versikét írt nekem, melynek az utolsó sora a „Szeretlek” szó volt. Mit írhatnék neki vissza? Hm… Írtam egy szép szerelmes idézetet, sok sok szívecskével, majd elküldtem azzal a zárással, hogy „Csókol: Adam”. Hihetetlen, hogy magába bolondított ez az angyal! Miután mélyet szívtam a friss levegőből, visszamentem, és leültem a helyemre. A lapomra néztem, és elolvastam a nevet.
                - Oké, a következő Ashley De… Mi? – belebotlott a nyelvem, a két társam pedig kinevetett. Én is elnevettem magam, majd inkább leegyszerűsítettem a dolgot. – Szóval Ashley D.
                - Dzerigian – lépett be mosolyogva egy vékony, szőke illetve fekete hajú, bőrnacis nő.
                - Értem. Nos, hadd halljuk, mit hoztál mára. – bólintott, majd hozzálátott a zenéléshez. Az első fél percben unalmas volt. Ez gondolom látszott is rajtam, mert egy akadozó, vontatott dallamot játtszva kezdett el felém közeledni a szemembe nézve, én pedig oldalra billentett fejjel néztem rá, és felvontam a szemöldököm. Mikor fél méterre volt az asztalomtól megállt, abbahagyta a zenét, majd a húrok közé csapott, és én azt hittem, vágok egy hátast a székkel együtt. Előre dőlve figyeltem, ahogy játszik, ahogy járnak az ujjai. Tommyra pillantva láttam, hogy ő is elismerően nézi, ahogy a lány játszik. Felemeltem a kezemet, Ashley pedig lefogta a gitár húrjait, és csend ült a teremre.
                - Jó, szép volt, Ashley, nekem tetszett. – bólogattam. – Srácok? Ti mit gondoltok?
                - Ashley, nem is tudom, mit mondjak, taroltál! Gyilkos, amit művelsz azzal a hangszerrel! – mondta Tommy.
                - Én Adam helyében szó nélkül bevennélek a bandába. – fokozta a dolgot Viv.
                - És én be is veszlek szó nélkül. – mosolyodtam el. Ennél jobb gitárost úgy sem találnék sehol. – Le a kalappal csajszi, jó vagy, nagyon! – álltam fel a székemből, és nyújtottam neki a kezemet. - Üdv a Glamily Bandben. Mivel jövő héten koncert, itt vannak a próbák helyszínei és időpontjai. – nyújtottam át neki egy lapot, amin minden információ ott van. Érzem, nagy jövő elé néz ez a lány, örülök, hogy rá találtunk.
Tíz perc alatt átbeszéltünk mindent, egy jó adag feladatot bíztam Ashleyre, Tommy a kezébe nyomott pár kottát, hogy azokat nézze át, majd elindultunk kifelé. A kijáratnál Curtist pillantottam meg, aki felém közeledett. Tommyékra néztem, akik mentek tovább. Viv bólintott, jelezve, hogy az autónál vágnak, én pedig Curtisre néztem. Ahogy tekintete végigsiklott rajtam, végigfutott a hideg a hátamon. Rossz előérzetem van ezzel a sráccal kapcsolatban.
 Azt hiszem… félek…