16. Szerelem

Ashley szemszöge:
Ezaz! Nem hiszem el. Sikítani tudnék! Megcsináltam! Tyű… alig hiszem el. Egy álmom vált valóra! Szélesen vigyorogva ballagtam haza hátamon a gitárommal, kezemben a sok-sok papírral, amit Adam Lamberttől, és Tommy Joe Ratlifftől kaptam. Fogalmam sincs hányan néztek csendes őrültnek az utcán, de a vigyorom nem fagyott le az arcomról. Hazaérvén sikítva ugrottam a férjem nyakába!
                - Megcsináltam Daron! Sikerült! – lelkendeztem. Ehez nem szokott hozzá, hiszen általában nyugodt vagyok. Nevetve ölelt vissza, és örült ő is velem.
                - Gratulálok, Kincsem. Tudtam, hogy te leszel az az egy. – válaszolta nyugodtan, de hallottam a hangjában az aggódást. Támogatott, de említette, hogy tart attól, hogy túl sok dolgom lesz, és nem marad rá időm. Nem akarja, hogy eltávolodjunk. Ez az aggodalom most hallatszott a hangjában.
                - Ne aggódj, Husi, örökké szeretni foglak. Ez nem fog minket elszakítani. Megígérem, rendben? – fogtam az arcát két tenyerem közé, mire ő elmosolyodott. Nevetve nyomtam egy csókot a szájára, majd megöleltem. Sietnem kellett a gyakorlással, így Daront megkértem, hogy hallgassa, hogy játszom. Szerinte ilyenkor ragyog az arcom, és ugyan nem mutat a mimikám érzelmeket, sugárzik belőlem a pozitív energia, és a boldogság.

Alex:
Nagyot sóhajtva ültem le az íróasztalom elé a félkész munkám elé. A tollamat a kezembe fogtam, és a végét a papírra helyeztem, de nem ment. Egyszerűen nem jöttek a szavak, így a tollam hegye nem mozdult. Hogy lehetek ennyire padlón? Miért? Miért nincsen semmi ihlet? Főleg, hogy pont arról szeretnék írni, amit érzek!
                - Francba… - dobtam az íróasztalra a tollamat, majd két kezemmel támasztottam meg a fejemet. Egyedül vagyok egy kétszintes házban, senkim sincsen.
                „Fáj a fejem, a szívem túl nagy, és nem tudom, nem tudom, hol vagy. Forog a világ, elfolyik minden, nekem senkim, de senkim sincsen…”
Ez… ez jó! Meg van hozzá a dallam is. Gyorsan lekörmöltem a szöveget. Ez megfelel refrénnek… Gyorsan felénekeltem a telefonomra, nehogy elfelejtsem. Lekapcsoltam a lámpát. Már pizsamában voltam, lefekvésre készen. Bebújtam a takaró alá a franciaágyba, és az oldalamra fordultam. Ahol régen a kedvesem feküdt mellettem. Régen, ó, nem is volt az olyan rég! Pár napja… Most pedig üres az ágyam, ahogy a szívem is. Lehunytam szorosan a szívemet, próbáltam csitítani a fejemben cikázó zaklatott gondolatokat, feldúlt lelki világomat is próbáltam lenyugtatni, hogy pár órácskát tudjak aludni. Nem mehet ez így. Alig alszom, alig eszem, és kidolgozom a belem. Gyerünk Alex, aludnod kell… Kérlek… Éreztem, ahogy süllyedtem egyre csak mélyebbre, és mélyebbre, szépen lassan tűntem el a lidércnyomásos rémálmok sötét tengerében. De legalább aludtam…

Curtis szemszöge:
Adam. Itt vagy egy méterre tőlem. Elmosolyodtam, és lassan lépdeltem felé, de valami volt a szemében, ami arra késztetett, lassítsak a lépteimen, majd álljak meg. Mintha… kissé ijedt lett volna. Hol a szemembe nézett, hol mögém, hol a saját háta mögé, ahol nem volt egyéb csak a fal. Megráztam a fejemet, és újból elmosolyodtam.
                - Szia… Adam – mondtam halkan, ő pedig beharapta az alsó ajkát, és intett. – Emlékszel rám?
                - Persze, te vagy… Curtis. Most voltál a meghallgatáson. – felelte lassan, óvatosan, én pedig lelegyintettem. Nem igaz!
                - Nem erre gondoltam! – feleltem kissé emeltebb hangerővel, mire ő összerezzent, ezért a halántékomra tettem a kezem, és megnyugtattam magam. Mire felpillantottam, Adam már a falnak volt simulva teljesen. – Tudod… Együtt jártunk gimibe. – próbáltam mosolyogni, de már sejtettem, hogy nem emlékszik. Zavart volt a tekintete, de bólogatott.
                - Ó, persze, persze... Khm… Curtis. Igen, emlékszem. – megforgattam a szemeimet, és egészen közel mentem hozzá.
                - Nem tudsz hazudni, Babyboy. –súgtam a fülébe, majd a vállára simítottam. A vállamra tette a kezét, és próbált eltolni. Éreztem, ahogy az összes izma megfeszül.  – Ne félj tőlem, Kincsem. Egyetlenem. Én nem akarlak bántani! – markoltam meg a vállát, talán kicsit erősebben a kelleténél. Felszisszent, és erősebben tolt el magától, Így enyhítettem a szorításon. Lesimítottam a karján, a másik kezemet pedig az arcára tettem, és elmosolyodtam. Végre érezhetem, végre nem választ el minket semmi. A karja… Ó, a karjai milyen izmosak! Gyönyörű… Széles vállak. Maga az álomférfi. Az arca pedig olyan csodálatos! Selymes tapintású a bőre, a szemei gyönyörűek, minden vonása olyan karakteres. Mindkét kezem a derekára csúsztattam, majd a szemeibe néztem, amiben a félelem csillogott.
                - Adam… Drága, egyetlen Adam, hát miért félsz tőlem? Nem látod, nem érzed, mennyire szeretlek? Tudod, hogy nem bántanálak. – az államat a vállára tettem, és finoman ráharaptam a fülcimpájára. Éreztem, ahogy megborzong, és el akart taszítani. De én kapaszkodtam belé. Továbbra sem lazult el, minden izma megfeszült, ahogy érintettem. – Hogyan bizonyítsam? –hajoltam el tekintetemet az övébe fúrva. Mindkét kezemet az arcára csúsztattam, hüvelykujjaimmal simogattam. – Kérlek, BB. Mi egymásnak lettünk teremtve! Gimnázium óta csak rád vágyom! De akárhányszor akartalak megközelíteni, az a szőke mindig ott volt körülötted. Mindig! Ott sürgött-forgott körülötted! Nem hagyott lélegzethez jutni sem! – ismét azon kaptam magam, hogy túl erősen szorítom, és felszisszen. A nyakára csúsztattam a kezem, láttam, hogy kezem nyomán gyönyörű arca kipirult. Nyúlt a kezeimért, hogy lehúzza a nyakáról.
                - Kérlek… Curtis… - dadogta elszoruló torokkal ijedten.
                . Csss… Ne aggódj… - csúsztattam fel jobb kezem Adam tarkójára, beletúrtam a hajába, majd érzékeny csókot leheltem a szájára, de ő nem viszonozta. Egyre erősebben, kétségbeesetten próbált eltolni, de én olyan erősen kapaszkodtam belé, hogy egyszerűen nem tudott eltolni. Hiába lökdösött, ütötte a mellkasom. Fájt, de nem érdekelt. Nem engedtem el, derekánál fogva vontam magamhoz erősen, Kényszerítelek, hogy viszonozz, kell, hogy csókolj Adam! Ez az. Így, tudod te, hogy kell ezt. Édesen viszonzott, én pedig elégedetten hajoltam el. Láttam a könnyeket csillogni a szemében, melyeket letöröltem. – Enyém vagy. örökké. Enyém… - súgtam a fülébe a mellkasának dőlve.
Chris szemszöge: 

Elhatároztam, hogy kimegyek Adam elé. A fejem már nem fáj annyira, a hányingerem teljesen elmúlt. Gwen aztán tudja, mi kell ilyenkor! Út közben összefutottam Tommyval és Vivvel, de Adam nem volt ott. Megálltam mellettük, hogy várjam a Szerelmem.
                - Sziasztok – köszöntem. Vivienn kedvesen intett, Tommy meg megforgatta a szemeit, így Vivvel szemben álltam, Tommyra rá sem néztem.   – Milyen volt a meghallgatás?
                - Rendkívül fárasztó… De szerencsére eredményes! Megtaláltuk az új gitárost… Hogy az a csaj mit művelt a hangszerrel, az valami fantasztikus volt! Tommy is egészen el volt ájulva. igaz? – vigyorgott Tommyra, miközben oldalba bökte.
                - Ja.. – hangzott az unott válasz. Tudtam, hogy a jelenlétem miatt ilyen. De nem érdekelt.
                - Adam merre van? – néztem körbe. Kicsit aggódtam.
                - Az egyik srác akart vele váltani pár szót, aki jelentkezett a meghallgatásra… Gondolom csak kifejezi szeretetét vagy valami… Autogram, ilyesmi… - nézett abba az irányba, ahol Adam van. Nem tétováztam, elindultam szó nélkül abba az irányba. Rossz előérzetem van… Szaporáztam a lépteimet, majd megláttam egy sötét hajú alakot, aki nem Adam volt… Ahogy közelebb értem, láttam, hogy van valaki mögötte, és hallottam, hogy suttog neki valamit… Lágyan, füstös hangon. De ki az? Hol van Adam? Szivem… Ő az! Ez… Adamet terrorizálja! Azt hittem szétrobbanok, annyira dühös lettem, odatrappoltam, megmarkoltam a haját annak az alaknak, és úgy rántottam hátra, majd szembefordultam vele, és adtam neki izomból egy balhorgot. Úgy meghúzta, ahogy csak bírtam. Szerencsére sikerült úgy megütnöm, hogy elájuljon. Ilyenkor vagyok hálás annak a pár hónap boxolásnak… Adam felé fordultam, aki kissé sokkolva nézte a csávót, majd rám pillantott. Szorosan magamhoz öleltem.
                - Nyugi, Cica… Gyere, menjünk haza, mielőtt fe… - abban a pillanatban éreztem, hogy megmarkolja valami a bokámat, és megrántja, én pedig a földre estem. Nem tudtam befejezni a mondatomat, rúgdaltam a lábammal, hogy engedje el, de erősen szorított. egy puffanást hallottam, majd enyhült a szorítás a bokámon, végül teljesen elernyedt.
                - Istenem… Gyertek. – szólalt meg morcosan Tommy. Felpillantottam hálásan. Nem hittem volna, hogy pont ő fog rajtam segíteni. Bár nem csak rajtam, hanem főképp Adamen. Megfogta Hercegem kezét, és húzta az autó felé. Szerintem képes lett volna engem itt hagyni meghalni is… Mindegy, felkeltem, megindultam utánuk, megfogtam Adam kezét. Viv aggódva nézett ránk, de intettem, hogy hagyjuk a dolgot. Beszálltunk az autóba, és mentünk is haza.
                - Rendben vagy, Adam? – húztam az ölembe a kezét.
                - Persze, csak… kicsit sokkolt… - láttam, ahogy megrázkódott a hátán végigfutó hidegtől. Ahogy egy lámpa megvilágította az arcát, láttam, hogy ki van pirulva. Rásimítottam.
                - Bántott?
                - Ha felidegelte magát akkor lehúzta a bőrömet de… nem nagyon.
                - Próbált volna meg bántani komolyabban, már nem élne – morgolódott Tommy…

Alex szemszöge:
Micsoda reggel… Egy hét után végre képes voltam nem verejtékben úszva kelni a szívroham szélén, hanem az ébresztőm keltett fel. Nyúltam az éjjeliszekrényem fele tapogatva a visító szerkezet után, majd végül a földre taszítva értem el, hogy megkukuljon. Súlyos testemet nehézkesen emeltem ki az ágyból, majd készülődni kezdtem munkába, felvettem egy színes inget egy fekete farmerrel, belegyömöszöltem a táskámba az íróasztalomon fekvő papírt, amire sikeresen rászenvedtem két sort. Lassan ballagtam a munkahelyem felé…
„ A torkom összeszorul, járni alig bírok. Az útra napfény borul, ha rád gondolok, sírok. Nincs már miben hinnem, ráuntam a tájra. Nekem senkim sincsen, most látsz utoljára. Párám, párárám… „
Dúdoltam magamban egy dallamot, hozzá automatikusan jött a szöveg, amit próbáltam memorizálni. Felemeltem a fejem, s megláttam a nagy Starbucks logót. Sóhajtva léptem be, a pult mögé sétáltam, ledobtam a táskám, majd felvettem a szokásos zöld kötényt. Közben Joshua, a kollégám és egyben haverom széles mosollyal köszöntött, de én csak unottan intettem, miközben kihalásztam a gyűrött papírost a táskámból, és rávakartam az út közben kitalált szöveget.
                - Ugyan, Alex, még mindig Emily miatt agy padlón? – boxolt vállba játékosan, én pedig egy szúrós pillantással válaszoltam. – Jó, jó, értettem… Hív a kötelesség. Jó reggelt, hölgyem, mit adhatok? – fordult a mai nap első vevője felé, én pedig Josh mellett állva hallgattam, mit kér a hölgy. Egy Karamella frappuchino egy gyümölcssalátával. Kiadtam neki a gyümölcssalátát, majd az italt, ő pedig kedvesen rám mosolyogva távozott. Nem tud lázba hozni. Pedig szép nő volt, roppant csinos. De annyira nem érdekel.
                - Haver! Nem látsz a szemedtől? A bige flörtölt veled! –lengette meg Josh a szemem előtt a karját.
                - Látszik rajtam, mennyire lelkes vagyok, Josh? – kaptam el a karját.
                - Ember, neked valami bajod van. Esküszöm, elviszlek egy sztriptíz bárba, a csajok majd rendbe hoznak. – vigyorgott elszántan.
                - Nincs rá semmi szükségem.
                - Este munka után ott vagyok érted. Mikor is végzel abban a kávézóban?
                - Nyolckor – sóhajtottam. Addig nem nyugszik, míg el nem rángat oda. El is képzeltem az esti „partit”…
„Buli íze a számban. Lányok neonruhában oldódnak a színpadon. Részeg vagyok, nem is tudom mire jó, ha jó ez. Ha az alkohol boldoggá tesz, az a kevés kis öröm is kihányva fekszik a kövön.” Írtam a lapra teljesen elmélyedve. Joshua könyöke rendített ki az aktív alkotómunka állapotából.
                - Két Karamella frappuchino, egy Café Latte, és három melegszendvics! – mondta a fülembe. A szemeimet megforgatva hagytam ott a készülőben lévő dalszöveget, melynek részletei szinte egészben megvannak, már csak össze kell illeszteni a Puzzle darabkáit. Elláttam a kötelességeim, kiadtam mindhárom meleg szendvicset, a Café Lattét, és a két karamella frappuchinot. Túl akarok lenni már a mai estén…