5. Győztes

Adam Mitchel Lambert immár 28 évesen egy valóságos világsztárként éli mindennapjait. Boldogan. Egy fergeteges koncert után fekszik az ágyon mosolyogva Kijevi ötcsillagos szállásán. Leírhatatlan érzés volt, ahogy az a szédületesen nagy tömeg vele együtt énekelte az összes számát. Gyönyörűek volta mind, ahogy végignézett rajtuk. Csápoltak, énekeltek, sikongattak, élvezték a zenét. Erre vágyott mindig is. Hogy szórakoztathassa az embereket, hogy amit csinál, az örömöt okozzon nekik, és ez a vágya végre teljesült. Az élete egy valóra vált álom volt a sok szenvedés után, amit a gimnáziumi évei alatt élt át, főleg Troy jóvoltából. Sosem felejti el azokat az eseteket, amikor reggelente újra és újra porig alázta az osztálytársai előtt, ahogy egyes délutánokon Troy még fizikailag is bántalmazta. Az ajkát préselve, összeszűkült szemekkel meredt a plafonra, és úgy idézte fel ezeket az emlékeket, mintha csak a plafonra vetítenék elé.  Nagyon messze járt. Gimnazista évei alatt folyton a jövőbe kószáltak gondolatai, most, hogy már felnőtt, elérte az álmát, állandóan a középiskolába repítik őt vissza, pedig annak már 10 éve, hogy elballagtak. Ahogy egyre bámulta a plafont a telefonjának a csörgése rántotta vissza újból a jelenbe. Felült az ágyon törökölésbe, majd felkapta az iPhoneját és felvette.
-Halo-szólt bele boldogan, majd mikor meghallotta benne Gwen hangját felpattant az ágyról is örömében.
-Hé, Kiscsillag, mi újság van veled? Milyen volt a koncert?-érdeklődött nevetve a lány.
-Hihetetlen jó volt, a közönségből csak úgy árad a pozitív energia-nevetett fel boldogan-Örülök, hogy hívtál-mosolygott-Veled mi újság?
-Jól van, BB, örülök, hogy ilyen boldog vagy. Én élem a kispolgári életemet-nevetett fel ismét, majd elkomolyodott a hangja-Ugye nem felejtetted el a holnapi osztálytalálkozót?
-Nem, dehogy-mondta kissé lelombozva-Holnap reggel indul a gépem, időben ott leszek, megígérem.
-Rendben. A reptéren foglak várni, és készülj fel arra, hogy a nyakadba ugrok, ahogy meglátlak.-sóhajtotta a lány. Nagyon hiányolta legjobb barátját, akivel régebben annyit beszélgetett. Sokat nevettek együtt, mindig segítettek egymásnak, ha baj volt. Mióta Adam világhírre tett szert, egyre kevesebbet találkozhatnak. Persze örült barátja sikereinek, hisz végre felhőtlenül boldognak láthatja, mégis ha a fiú nem volt mellette, hiányolta a mosolyát, a hangját, a pillantását. Mindig jó kedvre tudták egymást deríteni.
-Ezúttal sem úszom meg, mi?-nevetett fel Adam-Még a héten lesz egy-két fellépés, aztán lesz egy kis pihenő LAben, akkor majd veled leszek, rendben?
-Rendben-vigyorgott Gwen-Majd holnap találkozunk, most megyek aludni, mert már a szememet is alig bírom nyitva tartani.-a hatás kedvéért bele is ásított a telefonba, mire az énekes elnevette magát.
-Rendben, lassan én is alszom majd. Jóéjt.
-Jóéjt BB.-letették mindketten a telefont, Gwen már pizsamában volt, bevetette magát az ágyba és már utazott is a saját kis világába. Adam még nézte egy kicsit a plafont, immár a közelgő osztálytalálkozóra gondolva, majd egy forró zuhanyt vett, fogat mosott és ő is nyugovóra tért. Másnap reggel az ébresztője verte fel álmából. Legszívesebben lesodorta volna az éjjeliszekrényről, és ha esetleg ez nem lenne elég, ha az ablakon kidobja, elhallgat, hisz a10. emeleten van a kis lakosztálya. Kikászálódott az ágyból, elment fogat mosni, leöblítette az arcát is majd odavonszolta magát a szekrényhez, hogy kerítsen magának valami ruhát, a többit pedig bevágja a bőröndjébe. Kiszedett egy térdig érő farmert és egy egyszerű pólót, felöltözött, a többi ruhadarabot pedig csak hanyagul bevágta a bőröndjébe és már indult is a reptérre. Laza 8 és fél órás repülőút. Hosszú, hosszú, de ki kell bírnia, ha végre oda akar érni San Diegoba. És már pedig oda akar érni. Becsekkolt, majd laza 2 óra várakozás után felszállt a gépre, ahol osztott pár autogramot és váltott pár szót néhány emberrel, akik megismerték. Ablak mellé kapott helyet, ennek örült, hisz tudott bámészkodni. Az úton végig a régi osztályára gondolt. Végigfuttatta az agyéban az első napot, ki milyen benyomást keltett benne, majd hogy ez hogyan változott meg az idő múlásával. Annyira belemélyedt a gondolataiba, hogy észre sem vette, amikor a légi utaskísérő beszélt hozzá. Az út hosszú, és fárasztó volt. Mikor leszállt, sietett a csomagjáért, majd a kijárathoz, ahol már Gwen várta. Elvigyorodva néztek egymásra, Gwen pedig odarohant hozzá és szorosan megölelte, Adam pedig visszaölelt. Örültek, hogy újra látják egymást, hisz az utóbbi időben nem volt túl sok alkalmuk, hogy együtt legyenek.
-Végre újra láthatlak!-motyogta Gwen boldogan a fiú vállába, aki ugyanolyan boldogan ölelte őt.
-Hisz minden nap írtam neked-mosolygott Adam-És telefonon is beszéltünk.
-Igen, de ezt az arcot ezzel a mosollyal látnom kell!-csípkedte meg Gwen Adam arcát, aki csak nevetett.
-Igen, igazad van, ezeket az akcióidat már én is kezdtem hiányolni.
-Na gyere Csilla, már csak egy óra van a találkozóig. Csak nem így jössz a tíz éves évfordulóra!-húzni kezdte Adamet, aki készségesen ment utána. Még mindig olyanok voltak, mint a tini korukban. Semmi sem változott a kapcsolatukban. Rövidesen odaértek Gwen házához, ahol mindketten átöltöztek, rendbe tették magukat, Adam még elidőzött a hajával, Gwen pedig a fürdőszoba ajtajának dőlve figyelte karba font kezekkel.
-Roszabb vagy mint én, Adam Lambert! Mennyit tudsz szórakozni a hajaddal…-nevetett.
-Megszokhattad volna ennyi idő alatt-játszotta el Adam a sértődött mackót majd kedvesen rámosolygott a lányra. Még pár percig ügyködött a hajával, majd mikor elkészült fújt magára parfümöt.
-Indulhatunk.-állt a lány háta mögé, aki akkorra már az ablakból nézte a környéket, most viszont Adam felé fordult, végigmérte majd elismerően bólogatott.
-Megérte ennyit várni, mit ne mondjak.-vigyorgott majd kiéptek az ajtón a szikrázó napsütésbe. Egyszerre húzták fel mind a ketten a napszemüvegüket és indultak el, közben ugratták egymást egészen addig, míg oda nem értek. Adam próbálta fenntartani mosolygós jókedvét, de egyre csak megszállták az emlékek, ahogy belépett a helységbe és meglátta a régi arcokat, akiktől tíz éve csak meg akart szabadulni. Most viszont visszatért újult erővel, világsztárként, hogy megmutassa, ki az, akit annyian bántottak. Megmutassa, hogy megtalálta az erőt magában, küzdött és valóra váltotta az álmát.
-Hé, Adam! Milyen rég láttalak!-szólította meg egy barna hajú lány, akit alig ismert szinte meg.
-Szia, valóban régen találkoztunk-mosolygott Adam-Mi újság veled?-próbált udvarias lenni, mire a lány elmosolyodva állt neki csacsogni. Ebből azonnal rájött, hogy Michelle az, aki először olyan visszahúzódnak tűnt, aztán megnyílt és nem lehetett lelőni. Egyre többen gyűltek köré, hogy próbáljanak nyalni neki, hisz színtiszta haszon, ha van egy világhírű barátod. VIP jegyek, utazás, mégtöb híres barát, s nem mellékes, talán te is hírnévre tehetsz szert. Persze Adam átlátott rajtuk, nem hagyta magát. Nagyon jól tudta, hogy semmilyen érdeklődést nem mutatnának iránta az osztálytársai, ha nem ott tartana most, ahol tart.
-Milyen volt a Kijevi koncert? Biztos nagy sikert arattál!-szólalt meg Barbi, Michell barátnője.
-Igen, Adam, én mindig is tudtam, hogy ilyen hangi adottságokkal sokra viszed!-helyeselt szélesen vigyorogva Adam, aki kedvesen megköszönte a dicsérő szavakat. Semmi kedve nem volt jó pofizni, szívesen az arcukba vágta volna, hogy ha nem lenne híres, akkor rá sem hederítenének, de nem tette. Ő nem olyan volt. Egyre csak gyűltek köré a keselyűk, elég nyomasztóvá vált a helyzet. Mindenki körülötte zsong, vele akar beszélgetni. Régi arcok. Mindhez egy-egy negatív emlék társul. Mindnek hallja még ma is a kárörvendő nevetését. Látja az arcukat, ahogy megvetően néznek rá. Kellett neki ide eljönnie! Mi értelme volt? Senki nem kér bocsánatot azért, mert bántotta. Mind csak haszonleső majom, felszínes libák. Gonoszak. Ha Adam elkezdene lecsúszni a csúcsról, akkor szépen lassan cserbenhagynák, nem úgy, mint Gwen, aki a legnehezebb időszakokban is mellette volt. Igen, azokban a bizonyos legnehezebb időszakokban, amelyeket azok okoztak, akik éppen próbálják megszerezni őt barátnak. Persze, inkább sekélyes havernak. Undorító… Körbenéz, szemeivel Gwent keresi. Meglát egy másik kis csoportot, középen Oliverrel, aki még mindig megvetően pillant rá, majd unottan társalog a többiekkel. Talán szimpatikusabb neki az Oliver féle csoport, akik változatlanul negatívan állnak hozzá, és a hírnév hatására nem kezdenek neki rögtön nyalni. Annyian beszéltek neki, hogy kénytelen volt újból az őt körülvevő emberekre figyelni, akikhez Nicki is társult.
-Azta, Adam, hogy megváltoztál! Nyoma sincs annak a srácnak, aki voltál! Nagyon jól nézel ki. Láttalak az Idolban, és pár koncert felvételt is néztem. Meg kell hagyni, jól tolod! Gratulálok!-áradozott Nicki, Adam csak egy kedves nevetéssel válaszolt.  Troy indult el Adam felé. Megállt előtte és kihúzta magát, végigmérte.
-Adam, milyen régen láttalak…-vonta fel a szemöldökét.
-Igen... Én is téged-bólintott Adam. Legszívesebben szembeköpte volna az előtte álló pocakos férfit, majd röhögte volna ki.
-Látom, már színpadra is viszed, hogy buzi vagy. Gratulálok. A globális felmelegedés része vagy. És hova tűntek a szeplőid? Megfogadtad a tanácsomat anyád alapozójával kapcsolatban? Ó, ugye ő segít kiválasztani a ruháidat? Mintha az ő stílusát ismerném fel a szerelésedben.-csipkelődött Troy.
-Semmit sem változtál-forgatta meg a szemeit Adam-Felnőttek vagyunk már, Troy. Vedd észre, már vége a tinédzser korszaknak. –szúrósan Troy szemébe nézett, és úgy folytatta- Az a te bajod, hogy zavar, hogy én többre vittem, mint te. Nézz magadra. Közel sem vagy az a szépfiú, aki annak idején voltál. A fél világ a tenyeremben van, te pedig örülsz, ha havonta egyszer látsz szappant egyáltalán. Undorító volt amit gimnáziumban műveltél,és az is gusztustalan, amit most művelsz. Én továbbléptem, te pedig maradtál azon a kicsinyes szinten, ahol voltál, semmire nem vitted az életben. Belőlem lett valaki, te pedig maradtál egy senki, akin már Apuci sem tud segíteni. Lásd be, hogy kettőnk harca rég véget ért. Én nyertem, te pedig vesztettél. Itt a történet vége, Troy. Emészd meg.-azzal sarkon fordult faképnél hagyva Troyt, aki csak döbbenten nézett Adam után, aki büszkén ült le Gwen mellé egy székre. Rövidesen az osztályfőnök egy kanállal kezdte el kocogtatni a poharát, mindenkit a helyére parancsolt, mint régen, majd egyenként felkért mindenkit, hogy meséljen, mi történt vele az elmúlt 10 évben. Volt minden. Volt, aki egyetemet végzett, diplomás ember lett, volt, aki egyszerűbb munkával ugyan, de megtalálta hivatását, volt akinek diploma mellett nem sikerült munkát találnia, viszont családot alapított, és boldog. Adam kimondottan várta, hogy Troy mondja el, vele mi történt. Mikor rá került a sor, morgolódva állt fel.
-Nos. Albérletben lakom Nickivel, akit az óta feleségül is vettem.-eresztett egy apró mosolyt a lány felé, majd folytatta-Polgári foglalkozásom pedig kamionsofőr. Bútorokat szállítok…-azzal le is ült, Adam pedig alig láthatóan elmosolyodott. Belül elégedettnek érezte magát. Valóban övé a győzelem. Még páran voltak Adam előtt, majd a volt osztályfőnöke mosolyogva szólította meg őt, hogy mondja el, mit ért el eddig. Adam felkelt, büszkén kihúzta magát, Troyra nézett.
-Nos. Indultamaz American idol tehetségkutatóban, ahol második helyen végeztem. Szerződtem egy kiadóval, ki is jött az első lemezem. A világ számos pontján léptem már fel, de még a java hátra van. És vannak kilátások arra is, hogy a Queennel összeállva adunk pár koncertet Európában.-mosolyodott el Troy irigy, szégyenkező arca láttán, majd helyet foglalt.
-Adam, büszkék vagyunk rád!-vigyorgott rá az idős tanár, mire Adam nevetve nézett vissza rá.
-Köszönöm szépen.-csillogó szemekkel nézett végig a többieken, akik mind elismerő tekintette néztek rá vissza rá. Mikor mindenki beszámolt eddigi sikereiről illetve tevékenységéről, még kicsit beszélgettek, iszogattak, majd lassan szétszéledt a csapat. Gwennel nevetgélve léptek ki az épületből.
-Istenem, milyen arcot vágott, amikor leoltottad! Köpni, nyelni nem tudott!-nevetett Gwen hangosan, Adam pedig vele. Visszamentek Gwen házához. Adam egy éjszakát töltött ott, majd ketten vágtak neki LAnek másnap reggel. Adam hihetetlen büszke volt magára, hogy végre annyi év után beolvasott Troynak. Fordult a kocka, most ő van felül. Most ő az, akinek oka lehetne sértegetni Troyt, de egyszer elég volt megvdenie magát. Utána nem volt hajlandó Troy szintjére süllyedni. Nem is volt értelme, hisz egyértelmű volt, hogy ő kerekedett felül. Ő az, akinek sikerült elérni az álmát. Egy igazi játékos. Győztes.

Köszönöm Vivinek a sok segítséget. <3 :)