Adam Mitchel Lambert a
tükör előtt méregette magát. Furcsa volt neki, amit látott. A vörös hajú, csupa
szeplő, szürkéskék szemű fiú igazi férfiként mutatott öltönyben. Forgott
ide-oda, nézegette magát, próbálta eldönteni tetszik-e neki, amit lát. Az előre
megkötött vörös iskolai nyakkendőjét vette a kezébe majd felvette, a gallérja
alá tűrte. Ekkor lépett be édesanyja, Leila a szobába. Elmosolyodva lépett oda
Adamhez, hogy megigazítsa a nyakkendőt.
-Így ni, kicsim. Tökéletes.-mosolygott a nő majd lábujjhegyre állva puszit nyomott az arcára, közben.a mosolygó Adam is kicsit lejebb hajolt-Na mars reggelizni, Gyönyörűm-mosolyogva tolta finoman az étkező felé, ahol Eber, az édesapja és Neil a kisöccse már az asztalnál ülve ették a müzlit.
-Jóreggelt-köszönt Adam a reggelizőknek, akik csak fáradt morgással és egy kis intéssel válaszoltak. Adam vett elő magának tányért és kanalat majd leült és csatlakozott a reggelizőkhöz. Gyorsan belapátolja azt a pár szem zabpelyhet, amit kiöntött magának, felkapta a táskáját, elköszönt majd indult az első gimnáziumi napját elkezdeni, épphogy csak meghallotta, ahogy szülei sok sikert kívánnak neki, melyre egy gyors mosollyal válaszolt. Ahogy ment az iskola felé azon gondolkozott, vajon milyen lesz az előtte álló 4 év. Kikkel lesz majd összezárva arra az időre? Melyik klikkbe fog tartozni? Picit talán reménykedett abban, hogy a „nagymenők” csapatát fogja gyarapítani, de ez elérhetetlen álomnak számított, hiszen ha kiderül, hogy ő más, mint a többiek akkor a nagy lóról szépet fog zuhanni, így jobb, ha meghúzza magát. Kíváncsian lépett be a hatalmas épületbe, körbenézett majd elindult a tábla felé, ahova ki lett írva, hogy melyik osztálynak melyik az osztályterme. Kereste a szemeivel az osztályának a számát és betűjelét, mire lökést érzett a jobb vállánál. Oda kapta a fejét és egy „spanyol szerető” kinézetű kigyúrt srácot látott egy hidrogén szőke lánnyal az oldalán, akik arrébb tuszkoltak mindenkit, hogy láthassák a táblát. Mikor elmentek gyorsan megkereste az osztálytermé. Még nem voltak ott sokan az új csapatból. Letette a táskáját a leghátsó padsor egyik asztalára, mivel az volt legközelebb az ajtóhoz, ahoz pedig nem volt kedve, hogy keresztülvágjon az osztálytermen. A hajába túrva nézett körbe az osztályban. Kezdett kissé tartani attól, hogy a gimnázium pont olyan lesz, mint amilyennek elképzelte. Gyötrelmes és nehéz. Mélázásából pár mosolygós lány ébresztette fel, akik ismerkedni szándékoztak. Beszélgettek, nevetgéltek. Úgy tűnt, egészen jó benyomást keltett Adam a lányokban. A kellemes beszélgetést a csengő erős hangja törte meg, majd egy festett vörös hajú fiatal tanárnő magas sarkú cipőjének kopogása. Mindenki megkereste a maga helyét és vigyázban állt a széke mögött. Adam mellett egy barna copfos szemüveges lány állt, aki a tanárnő helyett szívesebben méregette a padját illetve a kezeit. Hátulról előre haladva kérte fel a diákokat a tanárnő, hogy mutatkozzanak be. Az első a barna hajú lány volt. Michelle névre hallgató természetbarát lány volt, többet nem árult el magáról. Majd következett Adam. Kihúzta magát, hogy minél magabiztosabbnak látsszon, holott csöppet sem volt az. Viszont hangja erőteljesen és tisztán csengett.
-A nevem Adam Mitchel Lambert, a Belvárosi Általános Iskolába jártam és a Városi Színházban színészkedem időnként.-majd azzal a lendülettel, ahogy ezt elmondta le is ült a helyére és következett az előtte ülő személy. Az első óra tehát a bemutatkozásokkal telt el. Második órában megtartották az évnyitó ünnepséget. Mint minden hasonló esemény, ez is a diákok egyik legizgalmasabb élményeként szolgált. A társaság egyik fele beszélgetett suttogva, amíg egy tanár meg nem szólta őket. Másik fele szimplán a nyitott szemmel alvás művészetét fejlesztgette, egy elenyésző része a diákseregnek pedig figyelte az előadást. Adam a nyitott szemmel alvók közé tartozott. Lélekben már a jövőn járt az esze. Először a gimnáziumi évein, majd egyre távolabb és távolabb vitte a fantáziája, míg egyik osztálytársa nevetve meg nem rántotta a kezét.
-Hé, gyere vissza közénk, hol jársz?-nevetett a lány, majd mikor látta, hogy Adam ismét magánál van és sodródik a tömeggel elengedte a kezét, hagyta, hogy vigye őt is a diáktenger sodrása. A következő pár óra az ismerkedés jegyében telt, a szünetek pedig kiváló esélyt adtak arra, hogy elkezdjenek kialakulni a klikkek. Adam ezen alkalmakkor csendben meghúzta magát egy fal mellett, néha elcsevegett az épp arra bóklászó osztálytársakkal. Úgy érezte, sikerült jó benyomást keltenie. Tán mégsem olyan reménytelen a felsőbb pozíció az osztályban.
-Így ni, kicsim. Tökéletes.-mosolygott a nő majd lábujjhegyre állva puszit nyomott az arcára, közben.a mosolygó Adam is kicsit lejebb hajolt-Na mars reggelizni, Gyönyörűm-mosolyogva tolta finoman az étkező felé, ahol Eber, az édesapja és Neil a kisöccse már az asztalnál ülve ették a müzlit.
-Jóreggelt-köszönt Adam a reggelizőknek, akik csak fáradt morgással és egy kis intéssel válaszoltak. Adam vett elő magának tányért és kanalat majd leült és csatlakozott a reggelizőkhöz. Gyorsan belapátolja azt a pár szem zabpelyhet, amit kiöntött magának, felkapta a táskáját, elköszönt majd indult az első gimnáziumi napját elkezdeni, épphogy csak meghallotta, ahogy szülei sok sikert kívánnak neki, melyre egy gyors mosollyal válaszolt. Ahogy ment az iskola felé azon gondolkozott, vajon milyen lesz az előtte álló 4 év. Kikkel lesz majd összezárva arra az időre? Melyik klikkbe fog tartozni? Picit talán reménykedett abban, hogy a „nagymenők” csapatát fogja gyarapítani, de ez elérhetetlen álomnak számított, hiszen ha kiderül, hogy ő más, mint a többiek akkor a nagy lóról szépet fog zuhanni, így jobb, ha meghúzza magát. Kíváncsian lépett be a hatalmas épületbe, körbenézett majd elindult a tábla felé, ahova ki lett írva, hogy melyik osztálynak melyik az osztályterme. Kereste a szemeivel az osztályának a számát és betűjelét, mire lökést érzett a jobb vállánál. Oda kapta a fejét és egy „spanyol szerető” kinézetű kigyúrt srácot látott egy hidrogén szőke lánnyal az oldalán, akik arrébb tuszkoltak mindenkit, hogy láthassák a táblát. Mikor elmentek gyorsan megkereste az osztálytermé. Még nem voltak ott sokan az új csapatból. Letette a táskáját a leghátsó padsor egyik asztalára, mivel az volt legközelebb az ajtóhoz, ahoz pedig nem volt kedve, hogy keresztülvágjon az osztálytermen. A hajába túrva nézett körbe az osztályban. Kezdett kissé tartani attól, hogy a gimnázium pont olyan lesz, mint amilyennek elképzelte. Gyötrelmes és nehéz. Mélázásából pár mosolygós lány ébresztette fel, akik ismerkedni szándékoztak. Beszélgettek, nevetgéltek. Úgy tűnt, egészen jó benyomást keltett Adam a lányokban. A kellemes beszélgetést a csengő erős hangja törte meg, majd egy festett vörös hajú fiatal tanárnő magas sarkú cipőjének kopogása. Mindenki megkereste a maga helyét és vigyázban állt a széke mögött. Adam mellett egy barna copfos szemüveges lány állt, aki a tanárnő helyett szívesebben méregette a padját illetve a kezeit. Hátulról előre haladva kérte fel a diákokat a tanárnő, hogy mutatkozzanak be. Az első a barna hajú lány volt. Michelle névre hallgató természetbarát lány volt, többet nem árult el magáról. Majd következett Adam. Kihúzta magát, hogy minél magabiztosabbnak látsszon, holott csöppet sem volt az. Viszont hangja erőteljesen és tisztán csengett.
-A nevem Adam Mitchel Lambert, a Belvárosi Általános Iskolába jártam és a Városi Színházban színészkedem időnként.-majd azzal a lendülettel, ahogy ezt elmondta le is ült a helyére és következett az előtte ülő személy. Az első óra tehát a bemutatkozásokkal telt el. Második órában megtartották az évnyitó ünnepséget. Mint minden hasonló esemény, ez is a diákok egyik legizgalmasabb élményeként szolgált. A társaság egyik fele beszélgetett suttogva, amíg egy tanár meg nem szólta őket. Másik fele szimplán a nyitott szemmel alvás művészetét fejlesztgette, egy elenyésző része a diákseregnek pedig figyelte az előadást. Adam a nyitott szemmel alvók közé tartozott. Lélekben már a jövőn járt az esze. Először a gimnáziumi évein, majd egyre távolabb és távolabb vitte a fantáziája, míg egyik osztálytársa nevetve meg nem rántotta a kezét.
-Hé, gyere vissza közénk, hol jársz?-nevetett a lány, majd mikor látta, hogy Adam ismét magánál van és sodródik a tömeggel elengedte a kezét, hagyta, hogy vigye őt is a diáktenger sodrása. A következő pár óra az ismerkedés jegyében telt, a szünetek pedig kiváló esélyt adtak arra, hogy elkezdjenek kialakulni a klikkek. Adam ezen alkalmakkor csendben meghúzta magát egy fal mellett, néha elcsevegett az épp arra bóklászó osztálytársakkal. Úgy érezte, sikerült jó benyomást keltenie. Tán mégsem olyan reménytelen a felsőbb pozíció az osztályban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése